23. rész / Na tessék Annie, most megkaptad... /

Az vagy nekem, mint szívnek a dobbanás, mint testnek a lélegzet, és mint léleknek a fény.

/Nora Roberts/





A temetés napja, egy héttel később, szombat….


- Mostantól ha róla beszélek már csak múlt időben tehetem. Nem mondhatom azt hogy ő hihetetlenül vicces, mert csak az volt. Mostantól mindig ott lesz a volt szó vagy a bizonyos t betű ami a múltat jelenti. Apa remek ember volt aki ismerte tudja, hogy tényleg így van. Azalatt az idő alatt amit vele töltöttem megismerhettem őt, és rájöttem, hogy azzal hogy ő elment egy nagyon értékes embert veszítettünk el.. Verhetetlen humora, kedves tekintete, bátorító mosolya, a hosszú hegyi beszédek a szerelemről és annak fontosságáról, a kötelezően és butaságból elkövetendő hibákról… ezek mind -mind olyan dolgok amiket sosem fogok elfelejteni. Sosem felejtem el hogy inkább nem aludt és átjött hozzám, magához ölelt mikor szomorú voltam és álomba ringatott, közben azt suttogta, hogy minden rendben lesz. Mindig azt mondta nem lehet elég hálás értem, pedig én nem tettem semmit. Igazság szerint ő sokkal többet segített nekem az elmúlt két hónap alatt mint én neki. Többé nem hallom a hangját, már nem mosolyog rám reggelente. Nem lesz ott ha sírok és nem ölel meg. Többé nem érezhetem a kezét hátamon, nem fogja a hajam simogatni. Nem suttogja a fülembe, hogy kislányom. Nem hallom ahogy felnevet, hangosan,szívből egy viccem után ami valójában nem is volt vicces. Nem érzem az illatát ami nagyban hozzájárult ahhoz hogy biztonságban érezzem magam mellette. Igazi apa illata volt. Mikor magához ölelt és megéreztem az illatát rögtön megnyugodtam és tudtam hogy senki sem bánthat. Mikor először azt mondtam neki szeretlek apa, elsírta magát, együtt sírtunk. Tényleg szerettem, és épp ezért sosem felejtem el. Azt mondják ,hogy a hallottak emléke idővel elhalványul, de az ő emléke sosem fog, egyik olyan halott ember emléke sem halványul el akit egyszer szívből szerettek. Mert ők a szívűnkben élnek tovább, és onnan senki ki nem törölheti őket. Most apa szavait tolmácsolom, amelyeket az utolsó perceiben mondott nekem. „ Azt hallottam a gyásznak több lépcsőfoka is van. Bonyolult ez. Miért tagadjuk hogy elment, hisz láthatjuk hogy nincs többé? Miért vagyunk dühösek mikor még ha csak talán rövid de értékes időt is töltöttünk a szeretett személlyel? Talán mert nincs többé? Igen elment, de a szívünkben tovább él. Nem láthatjuk , és nem érinthetjük meg, de érezhetjük őt. Depresszióba esünk, a magány miatt. Ellökjük a hozzánk közelállókat, csak mert elvesztettünk egy valakit , de azt nem vesszük észre, hogy mennyien vannak még akik szeretnek minket és áttudnak segíteni a fájdalmon. A szenvedésen, az álmatlan éjszakákon. Aztán hosszas szenvedés után elfogadjuk hogy elment, hogy nincs többé, hogy nem halljuk a hangját és nem látjuk a mosolyát, hogy többé, semmi sem lesz ugyanaz mert Ő elment. Hónapokba telhet ez. Hónapokat vesztegetünk el az értelmetlen dühre. Eltaszítjuk azokat akik szeretnek minket, nem nyitunk mások felé, bezárkózunk. Nem akarom hogy veled is ez történjen kicsim, mert az élet szép, és attól hogy én elmegyek, neked élned kell az életed. „ Apa megkért az utolsó perceiben hogy sose felejtsem el, viszont soha ne is zárkózzak be. Egy ember halála egy életnek a végét jelenti, viszont ezzel el is kezdődik valami. Egy új élet. Egy élet nélküle, vagy nélkülük, az elvesztett szeretteink nélkül, akik már csak fentről óvhatnak minket a rossztól. Szóval a gyász és fájdalom csak egy csomag, amit magunkkal viszünk egész életünk folyamán. Ez a csomag pedig csak egyre nagyobb lesz ahogy egyre több embert veszítünk el, de megkell tanulnunk elviselni a fájdalmat és élni az életünket. Ha nem éljük az életünk, nincs miért léteznünk. Próbáljunk nyitott szemmel járni, és próbáljunk a jóra törekedni. Használjuk ki a felkínálkozó lehetőségeket de éljünk tisztességes életet, mert akkor a halálos ágyunkon mi is tudni fogjuk hogy mindent megtettünk amit akartunk, nem hagytunk ki semmit de becsületes életet éltünk. Szeressünk, nevessünk, legyünk boldogok. Sírjunk, hagyjuk, hogy fájjon, törjünk össze, akár százszor is egymás után, de tanuljuk meg ne feladni a reményt, hanem felállni és újra kezdeni. Ezt mondta nekem apa az utolsó percekben a kórházban. Sosem felejtem el a szavait. - vettem egy nagy levegőt majd nyeltem egy nagyot és picit elmosolyodtam. – Köszönöm, hogy eljöttetek és elkísértétek apát az utolsó útján. - mondtam majd letöröltem nedves arcom és egy szál liliomot tettem a koporsójára és hátra léptem. Anya átkarolta vállam én pedig átöleltem őt. Néztük, ahogy lassan leengedik abba a gödörbe. A pap közben elmondott egy imát majd ahogy teljesen leeresztették keresztet vetettünk. – Ég veled apa. – suttogtam . Éreztem, ahogy anya enged a szorításon. Kihúztam magam majd letöröltem a könnyeimet és oldalra pillantottam.

- Annie, őszinte részvétem.- lépett oda Demi akinek szintén könnytől volt nedves az arca. - Nem ismertem őt de a beszéd amit mondtál az nagyon megható volt. Nagyon sajnálom.

- Köszönöm Demi.- öleltem meg.- Köszönöm, hogy eljöttél, neked is köszönöm Wilmer. Nagyon sokat jelent nekem .- néztem a mellette álldogáló férfira.

- Ugyan. - fogta meg a kezem és kicsit megszorította. - Részvétem.

- Köszönöm. - mondtam majd kikerülve engem távolabb sétáltak.

- Hugocskám, annyira sajnálom. - ölelt át Joe. – Gyönyörű beszédet mondtál.

- Köszönöm Joe, köszönöm, hogy eljöttél.

- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám.

- Annie. - lépett oda Dani és Kevin.

- Sziasztok. - öleltem meg őket.

- Nagyon sajnáljuk, eltudom képzelni mennyire fáj.

- Igen Dani, nagyon fáj.

- Mi itt vagyunk ha kellenénk.

- Köszönöm.

- Kislányom. - fogta meg apa kezem.

- Oh, apa. - öleltem át szorosan.

- Jól van, itt vagyok kicsim. Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármi történjék is.

- Tudom, tudom apa. Nagyon szeretlek.

- Tudom drágám, én is téged. Vannak még néhányan akik részvétüket akarják kifejezni, kicsit távolabb megvárunk. - mondta miközben elhúzódott.

- Rendben. - bólintottam. Elhívtam apa néhány volt munkatársát akikről sokat beszélt és természetesen Maxot is. Miután mindenki részvétet nyilvánított és egyedül maradtam csak lehunytam a szemem. Álltam ott a gödör fölött, azt az egy szál liliomot és a koszorút bámultam ami a koporsón volt.

- Őszinte részvétem. - hallottam meg hangját. Oldalra fordítva fejem megláttam őt, talpig feketében.

- Nick, te is itt voltál?

- Igen, egészen hátul. - mutatott a székekre.

- Köszönöm, hogy eljöttél, azt hittem nem fogsz…

- Ugyan Annie ez természetes, nem számít mi történik most köztünk. Még egyszer, őszinte részvétem.

- Köszönöm szépen. - mondtam bár inkább suttogtam mert ismét hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Elfordulva kibuggyant egy könnycsepp majd egy újabb és még egy. Összeszorított ajkakkal és lehunyt szemmel próbáltam visszatartani a sírást, azonban ahogy magához húzott kitört belőlem a sírás. Karjait gyengéden körém fonta és hátam simogatta. Én zakójába kapaszkodva mellkasának támasztottam fejem és lehunyt szemmel sírtam.

- Itt vagyok, sírj csak, itt vagyok. - suttogta fülembe mire csak venni akartam egy nagy levegőt de elég szaggatottra sikeredett, egész testem bele rázkódott. Ő végig simított karomon majd hajamon. - Ne félj sosem hagylak magadra a fájdalmaddal. Rám mindig számíthatsz. - mondta mire újból kitört belőlem a zokogás. - Jaj édesem. - szorított magához. Próbáltam meg nyugodni, vettem néhány nagy levegőt majd ahogy végre kezdett lassulni szívverésem és a könnyeim is elapadtak csak elhúzódtam tőle. Ő előhúzott zsebéből egy zsebkendőt majd felém nyújtotta.

- Köszönöm, borzalmasan nézhetek ki. - törölgettem arcom majd ránéztem.

- Gyönyörű vagy, mint mindig. - mondta mire nem mondtam semmit csak lehajtottam a fejem. - Ne haragudj, ezt ilyen helyen és helyzetben talán nem igazán illik. Csak azt akartam mondani hogy nem nézel ki borzalmasan. - mondta mire bólintottam.

- Köszi, én talán most csatlakozom anyáékhoz. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. – néztem rá majd elkezdtem hátrálni és megfordulva anyáékhoz indultam. Nem néztem hátra bár tudtam, hogy engem bámul. Éreztem a tekintetét a hátamon. Szinte égető érzés volt. Azt hittem nem is jön el azok után hogy úgy elküldtem a múltkor.

- Jól vagy drágám?- kérdezte anya mire bólintottam.

- Igen, csak haza akarok menni.

- Haza? Hová haza?

- A lakásba, össze kell pakolnom apa holmiját.

- Nem kell sietned kicsim.

- Szeretnék túl lenni rajta. – mondtam mire bólintottak.

- Annie ha szeretnéd mi elviszünk, úgyis arra megyünk. Ha szeretnéd segíthetünk is.- mondta Demi mire bólintottam.

- Köszönöm elfogadom. Anya majd hívlak titeket ha végeztem. Most csak jó lesz egy kicsit egyedül lenni.

- Jól van, de ne felejts el enni és inni. Nem akarom, hogy lebetegedj. - mondta anya.

- Rendben. - mondtam majd megöleltem őket. – Mehetünk. - mondtam Demiékre nézve.

- Oké. - fogta meg Demi a kezem. - Sziasztok. - nézett anyáékra majd elis indultunk.

- Viszlát.- jött utánunk Wilmer is. Az autó felé haladva még oldalra fordultam és láttam, hogy Nick követ a szemével. Egy pillanatra összeakadta tekintetünk és a szívem is megszűnt dobogni egy pillanatra de most nem volt erőm hozzá és szembenézni a problémánkkal így gyorsan visszafordultam.

Egész úton csendben voltunk, én csak bámultam ki a fejemből. Az járt a fejemben ahogy apát leengedik a gödörbe. Demiék elől diskuráltak valamiről, de nem nagyon figyeltem így nem tudom miről beszélgethettek. Aztán eszembe jutott Nick és az ahogy rám nézett, ahogy magához ölelt. Mintha minden a régi lett volna arra a pár percre.

- Annie, megjöttünk .- hallottam meg Demi hangját.

- Tessék?

- Itt vagyunk. Jól vagy?

- Igen, csak elbambultam.

- Jól van. Megbeszéltük, hogy felkísérünk, megnézzük minden rendben van-e, van e kajád meg ilyenek.

- Nem kell Dem…

- De kell és pont. Megyünk veled.- mondta mire csak bólintottam. Úgy sem hagyna békén. A ház felé sétálva elővettem a kulcsot majd ahogy a lifthez értünk az pont akkor állt meg így még várnunk sem kellett rá. Ahogy a tizedik emeletre értünk sóhajtottam egyet.

A lakásba belépve apa illatát éreztem. Elmosolyodtam. Csak ledobtam a kulcsom az előszobában majd levettem a cipőm és beljebb sétáltam.

- Akkor lássuk, mik ezek a dobozok?- kérdezte Demi a nappaliba érve.

- Apa ruháinak hozattam őket Maxxal.

- Ja értem. – mondta majd a konyhába indult. – Annie ez a hűtő szinte üres, ettél te az elmúlt napokban?

- Azt hiszem igen. - mondtam miközben beléptem majd megtámaszkodtam a konyhapultban.

- Így nem hagyunk itt, Wil drágám elmennél a boltba, vennél ezt azt? Én addig segítek Annienek összeszedni magát.

- Igen, persze, mit hozzak?

- Nem tudom, mindent amit otthonra is szoktunk venni. Gyümölcsöt is, kell neki a vitamin.

- Jól van akkor majd jövök.

- Ne menj, nem ell majd én elmegyek.

- Persze, hiszi a piszi, elfelejtenéd és nem ennél.

- Tényleg Annie, nem gond szívesen segítek.- mondta Wilmer miközben elindult.

- Köszönöm.- szóltam utána.

- Szívesen Annie.- szólt vissza. - Elviszem a kulcsod ha nem baj.

- Jól van. - mondtam majd hallottam az ajtót csukódni. - Demi jól leszek, nem kell rólam gondoskodni, megoldom egyedül is.

- Hát persze, ezt látom.

- Nincs is étvágyam.

- Tudom, ezért vagyok itt. Muszáj leszel enni valamit. Annak semmi értelme, hogy te legyengülj és megbetegedj. Az apád sem akarná ezt.

- Az apám, igen, tényleg, összekell pakolnom a ruháit, egy alapítványnak adom a ruháit, ő kérte ezt. - mondtam majd a nappaliba indultam és megfogtam a dobozokat és a szobájába sétáltam.

- Segítek neked csak mond mit csináljak.

- Nos ha a gardróbból kihozod a ruháit az jó lesz.- mondtam majd összeraktam a dobozokat. Ahogy Demi hozta a ruhákat én pakoltam a dobozba. Megpróbáltam szépen elrakni őket hisz mégis csak apa ruhái. Demi épp egy pulóvert hajtogatott össze amit apa imádott és én is. - Azt ne, azt megtartom. - mondtam mire felém nyújtotta. - Köszönöm. Ez volt a kedvence, és én is szeretem, meleg és kényelmes.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Nick, mondott valamit a temetőben?

- Nem, semmi fontosat. Csak részvétet nyilvánított aztán sírni kezdtem és csak megvigasztalt. Nem történt semmi más.

- Ja értem, rendben, csak ezt akartam kérdezni.

- Oké.- mondtam majd folytattam a pakolást. Miután három dobozt tele pakoltunk ruhákkal jöttek a személyes tárgyai. Miután én vagyok az egyetlen hozzá tartozó azokat egy kisebb dobozba tettem és beraktam a gardrób szoba egyik polcára. A hivatalos papírjainak kerestem egy nagy mappát és mindent csak beraktam abba.

Mire mindent elraktunk teljesen üres lett a szoba. Körbepillantottam és elmosolyodtam. Kinyitottam az ablakokat és az erkély ajtót majd kiálltam és vettem egy nagy levegőt.

- Azt hiszem átköltözöm ebbe a szobába, olyan barátságos és az erkély is nagyobb.- mondtam mire Demi kijött mellém..

- Ezek szerint itt maradsz? Nem akarsz haza költözni ?

- Nem hiszem Demi. Felnőttem, hamarosan egyetemre megyek és lassan munkát is akarok keresni. Szeretnék a saját lábamra állni.

- Nem lesz fura egyedül itt? Nem leszel magányos?

- De , biztosan az lesz de elfoglalom majd magam. Aztán majd megszokom. – mondtam halkan.- Tegnap megkeresett apa ügyvédje és felolvasta a végrendeletét.

- És?

- Mindenét rám hagyta. Ezt a lakást, egy másikat Bostonban, és egy hatalmas összeget a bankszámláján ami hamarosan elérhető lesz számomra is. Csak a kötelező jogi köröket kell lefutni.

- És mégis dolgozni akarsz?

- Igen, mert, lelkiismeret furdalásom lenne ha azt a pénzt élném fel. Hiába milliókról van szó, nem érzem teljesen a magaménak, és különben is, hétvégén leszek csak suliban, akkor sem mindig, mit csinálnék egész héten?

- És mit akarsz dolgozni?

- Nem tudom még, egyenlőre még bekell mennem a gimibe egy dokumentumért amit kérnek a főiskolán. Ha azt elintézem kezdek munkát keresni. Annyira nem sietek, de jó lenne minél előbb munkába állni.

- Megjöttem, lányok.- hallottuk Wilmer hangját így bementünk a szobába és a konyhába indultunk.

- Te felvásároltad a fél boltot?- néztem a szatyrokra a pulton.

- Nem igazán tudtam, hogy miket szeretsz így több mindent vettem.

- Nem vagyok válogatós.- mondtam majd ahogy kezembe vettem egy csoki szeletet elmosolyodtam.

- Egy kis boldogság hormon.

- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. Természetesen kifizetem, mennyit fizettél?

- Ne sérts meg Annie, nem kell kifizetned.

- De én szeretném.

- Ugyan már hagyd, ez semmiség, ha csak ennyivel is hozzá járulhattam ahhoz, hogy jobban legyél már megérte.

- Köszönöm .- néztem rájuk felváltva. - Hálás vagyok hogy mellettem álltok.

- Ez csak természetes. – simogatta meg kezem Demi. - Na elpakolok neked addig te menj átöltözni.

- Nem tudok mást mondani csak azt, hogy köszönöm. - mosolyodtam el majd a szobám felé indultam.

- Annie. - állított meg Wilmer.

- Igen?- fordulta vissza.

- Hívott Nick.

- Téged?

- Igen, érdeklődött, hogy jól vagy-e, hogy minden rendben van-e veled.

- Ennyi?

- Igen, azt mondtam a körülményekhez képest jól vagy, de persze szomorú vagy és erre azt mondta, hogy mondjam meg neked, mert hogy nem tudja felhívhat-e, hogy ha szükséged van rá akkor bármikor hívhatod.

- Oh, értem. Köszönöm, hogy elmondtad. - fordultam vissza és már folytattam az utamat de még hallottam ahogy Demi felsóhajt.

- Megőrülök tőlük.







Hétfő reggel fáradtan, fejfájással ébredtem. Elterveztem, hogy bemegyek a gimibe azért az igazolásért így nagy nehezen felültem majd felálltam és hajamba túrva a fürdőbe sétáltam. Megmosakodtam és fogat mostam majd kifésültem a hajam és enyhén kisminkeltem magam. Csak hogy ne legyen olyan nyúzott a képem. Miután eléggé borult volt az ég egy hosszú fekete farmert és egy fekete blúzt vettem fel fekete blézerrel. Gyorsan összedobtam a táskám majd egy banánnal a kezemben elindultam otthonról.

Egészen a gimiig a telefonomon válaszolgattam az üzenetekre majd felhívtam anyát, hogy elmondjam minden rendben van velem. Nem beszéltünk sokáig, talán két perc ha volt, de azalatt megígértette velem hogy valamelyik nap náluk ebédelek, még iskolakezdés előtt.

A suliban egyenesen az igazgatóságra indultam. Útközben több volt tanárommal is találkoztam akik mind mosolyogva köszöntek és kedvesen érdeklődtek. Néhányukkal váltottam pár szót majd tovább mentem.

Az igazgatói iroda előtt ácsorogva elmosolyodtam ahogy a falon lógó képeket nézegettem.

- Annie, milyen korán ideért. - hallottam Mr. Jackson hangját mire megfordultam.

- Jó reggelt.- mosolyodtam el.

- Tudja Annie épp magáról beszéltünk Sarahval. Fantasztikus eredménnyel zárta a táncakadémiát, mind büszkék vagyunk magára.

- Szia Sarah.- köszöntem a nőnek mikor az kilépett az irodából.

- Szia Annie, micsoda fekete szett. Olyan sápadt vagy.

- Én… igazság szerint gyászolok. Meghalt az apám..- mondtam mire mindketten elképedve bámultak rám. Ekkor jöttem rá miért. - Mármint az igazi. Csak nem rég ismertem meg.

- Ohh, így már értem, részvétem Annie.- fogta meg kezem az igazgató.

- Köszönöm.

- Sajnálom Annie.- simított végig hátamon Sarah.

- Jól vagyok, tényleg.

- És mihez kezd most, Annie?

- Főiskolára jelentkeztem..

- Milyen szakra?

- Pedagógia.

- Pedagógia? Igazán? Milyen szakirány, maga mindenből kitűnő tanuló volt.

- Arra gondoltam hogy később a gyógypedagógiára szakosodom ahol beteg vagy problémásabb gyerekekkel foglalkozhatok.

- Nem lepett meg.- mosolygott Mr. Jackson.

- Addig is viszont hétvégén tanulok, hétközben pedig dolgozom.

- Dolgozik, feltétlenül szükség van erre?

- Nem, nincs de én szeretném.

- A tanulásra kellene koncentrálni.

- Tudom, de szeretnék dolgozni is.

- De mondja, hogy nem valami gyorsétteremben fog krumplit sütni.

- Neem, terveim szerint nem. Még nincs munkám. Arra gondoltam bejövök, kikérem az igazolást a programban való részvételről és aztán elkezdek munkát keresni.

- Patrick, te is arra gondolsz amire én?- kérdezte Sarah miközben ők ketten mosolyogva néztek egymásra.

- Azt hiszem igen.

- Engem is érint ez a gondolat?- kérdeztem mire Mr. Jackson bólintott.

- Tudja állást hirdettünk, mert ugye Sarah nem tud dolgozni a baba miatt, de nem jelentkezett senki olyan aki megfelelő lenne a tánckör vezetésére és Sarahval épp arról beszéltünk hogy milyen kár lenne ha nem indulna idén.

- Igen, az nagy kár lenne, én imádtam a táncórákat, biztosan sokan lennének csalódottak.

- Igen, szerintünk is. Maga épp munkát keres nem?

- Én? Igen, de….most arra céloz, hogy én megfelelő lennék a posztra? Ugye csak viccel?- nevettem fel.

- Nem, dehogy. Annie a fizetés nem sok, heti három napról van szó, ezért sokan nem vállalják mert nem igazán összeegyeztethető más munkákkal, márpedig a kis fizetésből nem tudnak lakbért fizetni.

- Ez jogos..

- Igen… sajnos. Viszont magát ismeri a diákok nagy része, ön szimpatikus, kedves. És remekül táncol. Az akadémián szerzett oklevéllel tudnánk alkalmazni. Így a tanulásra is lenne ideje s dolgozna is. Ami igaz, hogy egy gyors étteremben sem keres ennél többet.

- Most…azt akarja hogy táncot oktassak itt a suliban? Én? Ez komoly?

- Annie, te voltál a legjobb diákom, és mindig büszke voltam rád és a sikeredre amit Barcelonában értél el. Tehetséges vagy, kreatív , a kisujjadból kirázol egy komplett koreográfiát, emlékezz csak vissza.

- Tudom, de nem tudom jó tanár lennék-e. A diákok …csak egy évvel lennék idősebb némelyiküknél, gondolja ez működhetne Mr. Jackson?

- Szerintem igen Annie. Egy hét múlva kezdődik az iskola. Addig kérem döntsön , és elintézzük a papír munkát. Akár a második héten már kezdhetne is.

- Hm… ez nagy kihívás lenne. - mondtam halkan.

- És Annie Jones szereti a kihívásokat. - paskolta meg a vállam Sarah.

- Ez tény. - mosolyodtam el. - És apa is büszke lenne rám, ha tudná, hogy nem kesergek miatta, hanem élem az életem és azzal foglalkozom amit szeretek. - mondtam inkább magamnak mint nekik.

- Nos kisasszony?

- Rendben, de mindenképp csak a második héten szeretnék kezdeni. A főiskolai eligazítások miatt.

- Megegyeztünk. Annie, örömmel köszöntöm a tanári karunkban.

- Köszönöm, ez megtisztelő. - mondtam miközben kezet fogtam Mr. Jacksonnal. - Te jó ég, az öcsém ki fog akadni .

- Vagy lehet hogy örülni fog.

- Minden esetre maradjon meglepetés , hogy én leszek a tánctanár. Mindenki előtt. Szeretném ha az első órámon derülne ki.

- Ahogy szeretné. Nos a héten visszatud jönni aláírni a szerződést, behozni az oklevelét ?

- Hogyne, mikor?

- Csütörtök?

- Tökéletes. - mosolyodtam el.

- Remek, akkor megírom azt az igazolást, egy pillanat és jövök.

- Köszönöm. - mondtam majd ő beszaladt az irodájába.

- Annie, gratulálok.

- Köszönöm, bár furán érzem magam. Kell majd egy kis idő, hogy megszokjam.

- Gyorsan menni fog. Én csak két évvel voltam idősebb mint te mikor idekerültem. És ez volt a szerencsém, nagyon jól kijöttem a srácokkal. Ne félj, imádni fognak.

- Remélem is. És te hogy vagy, a baba jól viselkedik?

- Igen, szerencsés vagyok. A terhességem eddig csodás volt, semmi hányinger vagy rosszul lét, alig híztam egy kilót, és szebb a bőröm mint valaha. Boldog vagyok.

- Ennek örülök, őszintén.

- És te Annie? Ne mond, hogy egyedül vagy, olyan szép vagy.

- De…egyedül vagyok, de nem is bánom, jó egy kis magány, olyan sűrű most még az életem. Talán ha kicsit lecsendesül körülöttem minden akkor végre tudok gondolni arra hogy legyen valakim. - mondtam mosolyogva. Tudtam hogy Nicken túllépni nem tudok olyan könnyen mint terveztem.





Nick szemszög..


- Nick kicsit visszavettél, jól látom?- kérdezte Joe miközben én csak a keverőpultot bámultam.

- Nem tudom, mire célzol?

- Hát Anniere… Nem beszélsz róla, nem nézegeted a telefonod percenként..

- Inkább foglalkozzunk a daloddal, azt mondtad már rég késznek kéne lennie.

- A fenéket érdekel most az a nyomorult dal. Jobban izgat hogy mi van az öcsémmel és a húgommal akik bár szeretik egymást, sehova sem jutnak. Miért nem keresed fel?

- Ne Joe, ne adj ilyen tanácsokat. Én vagyok az utolsó akit Annie látni akar, már gondolom.

- És miből gondolod? Ő mondta?

- Nem, csak nem tudom elképzelni, hogy most az én társaságomra vágyna. – mondtam majd felálltam és tettem egy kört a szobában..- Nem tudok róla semmit a francba is. Nem tudom hogy van, hogy mit csinál. Fogalmam sincs mivel foglalkozik, hogy mit csinál mostanában. - A temetés szombaton volt, most csütörtök van, Demi szerint próbál tovább lépni.

- Hétfőn bement a főiskolára, pedagógiát fog tanulni.- mondta Joe mire elmosolyodtam. – Jövőhéten kezd, de csak hétvégente jár be, hétközben dolgozni fog.

- Mi? Hol?

- Azt nem tudom, Demi sem tudja. Sőt senki sem tudja.

- Ez a nő… látod milyen? Minek dolgozik? Wilmer szerint sok pénzt örökölt az apjától, és anyáék is mindenben támogatják, akkor meg mi a francnak akar dolgozni, ahelyett hogy rendesen bejárna nap mint nap a főiskolára. Az önfejűsége, kikészülök tőle. Hogy lehet ilyen makacs?

- Még nem láttam hogy egy nőt ennyire szerettél volna, még mikor szidod is olyan szeretettel teszed.- mondta Joe nevetve.

- Vele akarok lenni. Nézz rám Joe. Azt hittem hogy azért nem akar velem beszélni mert Emmával vagyok. Majd ahogy vele megbeszéltem és szétmentünk ugyanolyan volt, nem fogadta a hívásokat, nem válaszolt üzenetre. Miért csinálja ezt velem? Nem látja, hogy mennyire szeretem?

- Úgy tűnik nem. Azt mondják az idő mindent megold.

- Igen, eme szuper elv alapján várok rá már több mint két éve. Ez nem normális, ilyen nincs, erre egy pasi sem lenne képes, én állítom.

- Legalábbis kevesen. - nevetett bátyám.

- Te is csak felidegesítesz.

- Téged mostanában minden csak felidegesít. Hozzád sem lehet szólni mert biztos megsértődsz a végén vagy elhajtasz mindenkit melegebb éghajlatra.

- Mert feszült vagyok, alapból, és ti csak rátesztek egy lapáttal. Mióta anya megbizonyosodott arról hogy beleszerettem, folyamatosan ezzel nyaggat. Felhívtam-e, elmentem-e hozzá. Miért nem beszélek már vele? Szedjem össze magam, legyek bátrabb és határozottabb. Annienek szüksége van rám, miért nem vagyok vele, miért a stúdióban ülök mikor vigasztalhatnám. Mi az Isten? Itt senki nem látja, hogy Annie az aki nem akar látni engem.

- Azt hittem ennél jobban ismered a hugit…

- Miről beszélsz?

- Igen, igaz amit elmondtál, de az nem igaz hogy nem akar látni téged. Hisz a temetésen is ahogy átöleted rögtön hozzád bújt. Nem utasított el. Szüksége van rád, de túl büszke ahhoz hogy bevallja, hogy megadja magát. Tudod milyen ő. Szerinem még magának sem merte bevallani de így van. Talán , azt mondom talán csak fél hogy összetörik a szíve. Épp csak meghalt az apja, nem bírna ki még egy csalódást , ezért ösztönösen védekezik.

- És akkor mit csináljak?

- Találj ki valami jót. Alakítsd úgy a dolgokat, hogy neked legyen jó. Menj oda úgy hogy még véletlenül se tudjon elküldeni. Hogy ne akarjon elküldeni. Hogy féltsen annyira, hogy nem küld haza.

- Na és ezt hogy érjem el? Joe én nem vagyok jó az ilyen trükközgetésekben. Ebben te vagy a profi, én mindig a személyiségemmel hódítok.

- Ja, nagyon megnyerő a személyiséged,már akinek. Viszont vannak esetek mikor a férfinak kikell játszania minden kártyáját a kiszemelt nő megszerzéséért.

- Na ebben is te vagy a jó.

- Légy kreatív.

- Ezzel nem segítesz.

- Tudom. Ahogy azt is tudom hogy szeret téged nagyon próbál küzdeni ellene de ez az érzés úgy tűnik erősebb nála.

- Szeret? Biztos ez? Joe én már tényleg nem tudom.

- Igen Nick, szeret, ezt mindenki tudja.

- Oké. Akkor majd kitalálok valamit. De most foglalkozzunk a dalotokkal mert tényleg sosem lesz kész.

- Szuper tesó.- veregette meg vállam bíztatóan.





Annie szemszög…


Miután a suliban délután aláírtam a szerződést haza jöttem és főztem egy gyors zeller krémlevest, és csináltam egy nagy adag lasagne-t is. Vacsora után csak ültem a kanapén és bámultam a tévét. Épp egy maraton ment a kedvenc sorozatomból így pattogtattam kukoricát és azzal az ölemben ültem be a tévé elé . Kint zuhogott az eső így kicsit még hangulatos is volt.

Legalább öt rész lement már mikor egy hosszabb reklám jött. Közben Demivel írogattunk egymásnak így nem unatkoztam. Ahogy folytatták a sorozatot ismét csak arra koncentráltam.

Már éjfél körül volt mikor vége lett az utolsó epizódnak így kikapcsoltam a tévét és a maradék kukoricát a konyhába vittem. Ezután gyorsan lezuhanyoztam és felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyba. Elkezdtem olvasni egy könyvet amit még akkor kezdtem mikor apa még élt így most kicsit nehézkesen tudtam csak rávenni magam hogy folytassam. Negyedórája olvashattam mikor is megszólalt a csengő. Először azt hittem csak képzelődöm . Kicsit megráztam a fejem, mintha csak félálomban lettem volna, talán csak álmodtam. Letettem a könyvet és már takaróztam volna be mikor újra meghallottam a csengő hangját. Lassan felálltam és felvettem a köntösömet majd az előszobába sétáltam. Mikor a kukucskálón kinéztem nem láttam senkit de azért kinyitottam az ajtót de akkor nem várt meglepetés fogadott. Nick állt a falnak támaszkodva vérző orral és szájjal, enyhén alkoholtól bűzölögve csuromvizesen.

- Nick, te meg hogy kerülsz ide, ilyenkor és így? Mi történt veled?- kérdeztem mire rám nézett és elmosolyodott.

- Bocsánat, te voltál a legközelebb. - mondta majd elgondolkodott. - Mármint azt hiszem.

- Jó de mi történt veled, vérzel. - álltam meg előtte.

- Tényleg.- nyúlt szájához majd elnevette magát. - Ez vér.

- És ittál is, szuper hajnali egykor nincs is jobb program mint egy részeg vérző Nicket nézni. Na gyere be, rendbe tesszük az arcod.

- Ne tegyél szívességet.- morgott mire felnevettem.

- Nick, hajnali egy van. Te itt vagy a lakásom előtt, vérző orral és szájjal, alkoholtól bűzölögve és nem mellesleg folyik belőled a víz. Mit szeretnél mit csináljak, hagyjalak itt kint míg észhez térsz és eléggé kijózanodsz ahhoz hogy haza tudj menni, vagy hívjak neked valakit aki haza tud vinni?- kérdeztem mire felemelte kezét és végig simított hajamon.

- Te mindig olyan kedves vagy.

- Ezt kötve hiszem. Na gyere Nick, menjünk be. - fogtam meg kezét majd behúztam a lakásba.- Vedd le itt a cipőd és a pulcsid. - mondtam az előszobában elengedve kezét majd gondosan bezártam az összes zárat. Meg vártam amíg leveszi a cipőt majd a pulcsinál segítettem neki egy kicsit. A pulcsit egyik kezemben fogva a fürdőbe indultam. - Gyere velem. - szóltam hátra.

A vendég fürdőbe lépve a pulcsit a mosdókagylószélére dobtam. Ő megtámaszkodott a falba és mosolyogva nézett rám.

- Mire vársz, vetkőzz le.

- Teljesen, meztelenre?- vigyorgott.

- Alsónadrág maradhat. - mondtam majd elfordultam és a szekrényben kezdtem el kutatni az első segély doboz után. Ahogy azt megtaláltam becsuktam a szekrény ajtót és megfordultam azonban ahogy megláttam Nick majdnem pucér testét elakadta szavam. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni így inkább lehunytam a szemem és újra elfordultam. Ő halkan felnevetett. - Na jó akkor lássuk az arcodat. - mondtam majd nagy levegőt véve visszafordultam hozzá és ügyeltem arra hogy a tekintetem nehogy lejjebb vándoroljon. - Ülj le a kád szélére és tartsd nekem ezt a dobozt. - miután kezébe adtam elővettem belőle egy darab gézt és a letörölgettem a vért az arcáról. - Mit műveltél Nick? Mik ezek a sebek?

- Kicsit felhúztak..

- Kik, hol voltál egyáltalán?

- Stúdiózás után beültem egy bárba, vagyis inkább mondanám kocsmának és iszogattam. lecsúszott pár pohárral majd még párral, az órák csak teltek, aztán egy csávó belém kötött, tudod olyan tipikus menőcsávó vagyok. Na mindegy, szó szót követett és mire észbe kaptam már verekedtem vele.

- Jaj Nick, neked nem lenne szabad ilyen helyzetekbe kerülni. - Törölgettem tovább arcát, majd fertőtlenítettem. - Bocsi, talán picit csíp…

- Igen, de nem vészes. - suttogta miközben derekamra csúsztatta kezeit. – Már nem érdekel milyen helyzetbe kerülök.

- Miért?

- Nem fontos, semmi különös, csak nem számít.

- Ugye nincsenek problémáid az alkohollal…

- Úgy érted alkoholista lettem-e? Nem Annie, de néha jól esik meginni pár pohárral, levezetni a feszültséget. Elfelejteni mindent pár órára csak lazulni.

- Nem akarom hogy gondjaid legyenek vele, először csak egy kis lazulásra kell alkohol aztán meg nem tudsz nélküle élni.

- Nem vagyok hülye, velem ez nem fordulhat elő. Haza kellene mennem.

- Hogy is ne… kizárt, kint zuhog az eső, te pedig nem vagy épp józan. Maradhatsz éjszakára.

- Veled?- csillant fel a szeme.

- Az egyik vendégszobában. - néztem le rá mosolyogva. - Az arcod rendben, pár napig látszik majd.

- Nem érdekel az arcom.. - suttogta majd átölelte derekam. Elég hirtelen jött, nem számítottam rá így egy percig feltartott kézzel , megdermedve álltam és vártam hogy elengedjen de az csak nem következett be. – Te érdekelsz.

- Nick.- simítottam végig haján. – Nick, én nem értem mi van veled. Miért vereted össze magad? Miért iszol?

- Nem mintha plusz egy terhet akarnék a válladra tenni de miattad. Valahogy elkell felejtselek, miután egyértelműen megmondtad hogy nem akarsz velem lenni. Próbállak elfelejteni.

- Így?

- Ki így, ki úgy próbálkozik. Te csak bezárkózol és azt hiszed menni fog és eltudod felejteni azt ami köztünk történt. Én iszok és verekszem, azt hiszem egyikünk sem áll valami fényesen felejtésből. - állt fel hirtelen mire én elhúzódtam és hátra léptem de ott a mosdókagylóba ütköztem. Ő megállt előttem és derekamra csúsztatta a kezét és gyengéden cirógatni kezdte bőröm.

- Ne, kérlek. - suttogtam miközben lesütöttem a szemem.

- Félsz hogy elcsábulsz, hogy átadod magad az érzéseidnek és a karjaimban kötsz ki?- kérdezte mire nagyot nyeltem. Közben kikötötte köntösömet és még közelebb lépett. kezem elindult hasa felé de fél úton megállt és visszahúztam. Próbáltam nyugodtan, egyenletesen lélegezni, nem adni jelét a gyengeségnek azonban ahogy teljesen szétnyitotta a köntösömet és becsúsztatta kezét topom alá nem bírtam ki és izmos karján végig simítva felnéztem rá.- Miért jó neked folyamatosan harcolni velem?

- Nem jó, ha azt gondolod, hogy élvezem tévedsz, Nick. Próbálom reálisan látni a helyzetünket, a múltunkat. Minden egyes együtt létünk olyan helyzetből fakadt hogy igazából elkerülhető lett volna.

- De nem volt az, és miután nem tudtuk elkerülni feltételezem nem szórakozásból feküdtél le velem annyiszor hanem mert tényleg éreztél valamit. Ne mond hogy az alkohol, mert talán az első alkalom Bostonban, jó legyen az alkohol miatt de Karácsonykor mit ittál? Semmit, Annie elég volt egy kicsit simogatni ahhoz hogy feléledjen benned a vágy, az a vágy ami bennem is él irántad. És bevallottad már hogy szerettél, akkor miért is küzdünk egymással? Illetve te miért próbálsz minden áron eltaszítani magadtól és elfelejteni?

- Mert a mi életünk teljesen más, a te életstílusod nekem nem elfogadható olyan szinten hogy együtt tudjak vele élni. - mondtam ki nagy nehezen. jaj ha csak ez lett volna de a rettegés, a félelem hogy mit szólnának az emberek, ez sem elhanyagolható azt hiszem.

- Ennyi? Mi van még?

- Nos csak a rajongóid és a média nyomása, ha megtudnák milyen körülmények között jöttünk össze…

- Teszek rá. – vágott közbe. – Két éve szüntelenül rád gondolok és egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből Annie, sajnálom de nem megy.

- Jajj Nick, miért vagy ilyen makacs?- fordítottam el a fejem mire közelebb hajolt és ahogy nyakamhoz ért az orra és kifújta a bent tartott levegőt megremegtem. Forró lehelete égette a bőröm, szinte fájt érezni.

- Megválaszolom a kérdést amint te is válaszoltál nekem erre. Te miért vagy ilyen makacs? – suttogta fülembe. Mond hogy nem érzel irántam semmit és elmegyek. Mond és itt hagylak.- simult hozzám. Hogy a francba mondhatnám hogy nem érzek semmit mikor minden egyes pillanat amit a közelében töltök bele ég a memóriámba és csak rá tudok gondolni.- Értelek Annie, ez logikus magyarázat.- mondta mire halkan felnevettem.

- Nem is mondtam semmit.

- Tudom.- nézett szemembe. – Most lefekszem .- húzódott el hirtelen.

- Nos …- vettem egy mély levegőt és az egyik szekrényre mutogattam reménytelenül mire ő csak nézte azt. - Ott a jobboldali szekrényben találsz köntöst, vegyél fel egyet, addig én megágyazok neked. - mondtam majd otthagytam. A régi hálószobámba sétáltam. Elkezdtem lepakolni a díszpárnákat majd felhajtottam a takarót és végig simítottam a lepedőn.

- Annie, jól vagy?- lépett be a szobába.

- Igen, csak tudod amíg apa még élt én ebben a szobában laktam. Csak eszembe jutott, hogy nem is olyan rég még ezen az ágyon ülve beszélgettünk.

- Sajnálom..- mondta miközben közelebb jött. Én csak felálltam és hajamba túrva kicsit lehunytam a szemem. Egy pillanattal később éreztem, ahogy keze arcomhoz ér.

- Jó éjt Nick. Pihend ki magad. Reggelre szárazak lesznek a ruháid. - mondtam majd eljöttem. Becsuktam magam mögött az ajtót és a fürdőbe mentem a ruháiért. Mielőtt bedobtam őket a szárítógépbe az arcomhoz emeltem a pólóját. Olyan finom illata volt, az a jól megszokott férfias illat amit mindig szerettem. A gépet bekapcsoltam és a szobámba sétáltam. Levettem a köntöst és bebújtam a paplan alá. Csak bámultam az ablakon kopogó majd végig folyó esőcseppeket. Olyan kitartóan esett már órák óta.



Reggel ahogy felébredtem és ránéztem az órára még csak fél nyolc volt. Sütött a nap, szóval elmentek a vihar felhők. Lassan felálltam és kinyitottam az erkély ajtót. Nyújtóztam egy nagyot majd felvettem a köntösömet és besétáltam a fürdőbe. Megmostam az arcom majd alaposan megtöröltem és kisétáltam a konyhába. Félúton jártam mikor eszembe jutott Nick. Vissza sétáltam és ahogy benyitottam hozzá ő még mélyen aludt. Az ablak felé fordult és hangosan szuszogott. Elmosolyodtam, jó volt hallani ahogy ott szuszog, olyan megnyugtató, ennél csak az a jobb mikor a karjaiban tart és úgy szuszog mellettem. Ezen gondolatra megráztam picit a fejem majd kiléptem a folyosóra és halkan behúztam az ajtót. A konyhába érve bekapcsoltam a kávéfőzőt majd ahogy elkészült a friss kávé kitöltöttem egy bögrébe és leültem a kanapéra.



Már egy jó ideje megittam a kávét de Nick még mindig nem ébredt fel. Bár amilyen szuper állapotban volt gondolom ráfért az alvás. A konyhába mentem és elővettem a hűtőből a tojást és a sonkát. Biztosan éhes lesz ha felébred , egy reggeli elkészítésébe még én sem halok bele.

Épp a sonkát vagdostam fel mikor ásítást hallottam majd halk csoszogást.

- Jó reggelt. - hallottam meg hangját hátam mögül. Letettem a kést és megfordultam.

- Neked is, jól vagy?

- Igen, nem is tudom mikor aludtam ennyit egy huzamban. Viszont bocsánat hogy felzargattalak az éjjel.

- Semmi gond, nem aludtam még mikor jöttél.

- El is küldhettél volna. És azokat is sajnálom amiket mondtam, nem tudom, talán túlságosan is tolakodó és rámenős voltam. - jött közelebb.

- Persze..- mondtam majd elfordultam és folytattam a reggeli készítést.

- Ezt nem értem.

- Csak azt akartam mondani, hogy ha elküldelek és ne adj isten bajod esik, azt nem bocsátottam volna meg magamnak. És nem voltál rámenős, emiatt ne aggódj. - mondtam majd a serpenyőbe beledobáltam a sonkát.

- Te jól vagy? Nyúzottnak tűnsz?

- Mióta apa meghalt kicsit nyugtalanul alszom, nem mindig de előfordul hogy csak forgolódom, és tegnap későn is feküdtem le.

- Tudod Annie, gyönyörű beszédet mondtál a temetésen.

- Köszönöm. - néztem rá. Amíg a sonka sült, felvertem a tojást.

- Ne segítsek valamit?

- Nem kell, köszönöm, ülj csak le, van kávé, kérsz?

- Igen, de ne fáradj, kiszolgálom magam. - mondta. Ennek örültem így legalább nem kellet ránéznem. Persze nem bírta ki és ahogy elsétált mögöttem végig simított derekamon. Egy pillanatra lehunytam a szemem és visszatartottam a levegőt.

- Szóval mostanában nem alszol túl sokat?- tereltem el gondolataimat.

- Nem, hiába fekszem le időben vagy órákig forgolódom vagy hajnalban kidob az ágy. Azt hiszem hiányzik valami.

- Mi? Vagy inkább ki? Talán Emma?

- Emma? Te jó ég, már el is felejtettem.- nevetett fel.- Annie én rád céloztam.

- Oh…

- Igen, ohh…- suttogta.

Ahogy a tojás elkészült elővettem egy tányért és kitálaltam neki. Letettem elé egy villa és egy kés kíséretében majd csak álltam a pultnak támaszkodva.

- Jó étvágyat.

- Köszönöm de te nem eszel?

- Nem, nincs étvágyam. – mosolyodtam el. Egy időre bele törődött, evés helyett csak egy almát rágcsáltam bár ahhoz sem volt étvágyam nagyon. Már majdnem az egészet megette mikor rám nézett.

- Csak egy falatot, isteni lett megkell kóstolnod. - mondta mosolyogva

- Nem, edd csak meg, tudom hogy finom, én csináltam.

- Annie, olyan sovány vagy, enned kellene?

- Teljesen jól vagyok.

- Igazán.

- Igen.

- Na jó de akkor is, csak egy falat, az semmi. Az én kedvemért, naaaaa.- húzta mire csak felnevettem. Ő felszúrt egy darabka tojást a villájára és elindult vele felém.

- Nem Nick, tényleg edd csak meg. - távolodtam azonban a mosogatógépbe ütközve nem volt kiút. Nick vigyorogva közeledett felém majd ahogy megállt előttem csak mosolygott.

- Ez csak egy falat, nem fogsz bele halni. Ha csak nem mérget tettél bele hogy többet ne zaklassalak és ezért nem akarsz belőle enni.- húzgálta szemöldökét.

- Te hülye vagy , Nick, ne már, mondtam hogy nincs étvágyam. - mondtam de ő csak közelített a villával számhoz- Nick, ne már…- nevettem és ekkor már ő is hangosan kacagott. – Olyan bolond vagy. - halkult a nevetésem majd csak a számba dugta a villát. Alaposan megrágtam a falatot majd lenyeltem és felnéztem rá. Tekintetünk összekapcsolódott, már nem nevettünk, komolyan néztük egymást.

- Csodaszép vagy.- simított végig arcomon.

- Nekem most….szóval megyek hozom a ruháidat és utána nekem is készülődnöm kell, anyáéknál ebédelek.- húzódtam el de ő elkapta kezemet.

- Annie megőrülök már ettől ami köztünk folyik.

- Mi folyik köztünk?

- Te is tudod. Ez a macska egér játék. Előbb utóbb elkaplak.

- Ezek szerint te vagy a macska. - mosolyodtam el.

- Hát nem is te, nem mondanám, hogy üldözöl a szerelmeddel.

- Ez nem lehet véletlen. Az eszedbe sem jutott még hogy én talán nem szeretlek téged?

- De eszembe jutott, de ahogy eszembe jutott úgy el is felejtettem. Tudom, hogy szeretsz, ahogy karácsonykor is szerettél és ahogy Bostonban is szerettél.

- Nekem erre most nincs időm hogy ezt megvitassuk.

- Te félsz.

- Én? Ugyan mitől félnék?

- Tőlem, magadtól, attól hogy átmerd adni magad ennek az érzésnek. Félsz, hogy ha közel engedsz magadhoz megbántalak , hogy összetöröm a szíved, folyamatosan védekezel, olyan vagy mint egy sündisznó. Összegömbölyödsz és kiereszted a tüskéidet ha a közeledben vagyok, mert félsz tőlem.

- Akkor miről beszélünk?

- Arról hogy szeretlek és nem tudok lemondani rólad. Mit gondolsz Annie, ez valami játék számomra, mert ha igen akkor ez már egy nagyon hosszú játék lenne, nem vagyok olyan hülye, hogy egy kis szórakozásért elpazaroljak két évet. Két évet…kimondani is rossz hogy ilyen régóta várok rád.

- Nem kértelek rá én nem akartam hogy így legyen..

- Tudom. Annie, már mindenki tud róla, rólunk, hogy mi van vagy volt köztünk.

- Neked hála, mert nem tudtad tartani a szádat.

- Mert anyáék nem hülyék. Ismernek minket és egyszerűen kikövetkeztették.

- Folytathatnánk ezt máskor, mint mondtam még elkell készülnöm.

- Mindig csak azt mondod folytassuk máskor de menekülsz előlem.

- Ez nem véletlen. Nick, nem ez a megfelelő időpont, tényleg.

- Akkor most, találjunk egy időpontot amikor megtudjuk beszélni a gondjainkat.

- Gondjaink? Nekünk nincsenek gondjaink, nincs olyan hogy mi.

- De hamarosan lesz. Annie kihozol a sodromból.

- Ohh, kezded elveszíteni a türelmedet?- mosolyodtam el.

- Ha nem lennék talpig úriember akkor most már ruha nélkül feküdnél ezen a pulton .

- De te egy úriember vagy és nagyon magabiztos is. Már-már túl magabiztos.

- Azt hiszed nem tudnálak elcsábítani ha akarlak?- lépett közelebb majd felültetett a pultra. Olyan hirtelen történt hogy csak megkapaszkodtam a köntösében. - Nem több mint két percembe, talán annyiba se telne hogy teljesen bele olvadja karjaimba te makacs nőszemély. De nem, tisztességes módon akarom csinálni. Nem akarom hogy azt hidd csak a szexre kellesz nekem, mert ez nincs így, értsd már meg. Két éve tiszta szívből szeretlek és akkor szó sem volt még szexről. Annie én a személyiségedet szeretem, azt aki te vagy. A mosolyodat, a vidám kacagásodat. Azt hogy milyen megértő és figyelmes, gondoskodó vagy. Hogy ha veszekszünk nem tudsz pár óránál tovább haragudni mert olyan jó vagy hogy nem tudsz haragot tartani. Azt szeretem benned hogy melletted Nick vagyok, csak egy srác, és nem a híres énekes, hogy nem kell félnem hogy kinevetsz vagy lenézel, mert te megértesz engem. Mit gondolsz erről? Ezeknek semmi közük nincs a szexhez. Persze, az csak hab a tortán, hogy veled minden szeretkezés olyan volt mintha a mennyországban lennék de korántsem az a legfontosabb a kapcsolatunkban. Szeretlek, és ezen nem változtat ez a viselkedésed sem. - mondta mire csak nyeltem egy nagyot. Elhúzódott és elfordult. – Megyek felöltözöm, hagylak készülni. - válaszomat meg sem várva tűnt el a szemem elől. Na tessék Annie, most megkaptad.



Anyáéknál ebédközben kicsit elkalandoztam. Folyamatosan Nick járt a fejemben és az amit mondott. Hogy szeret, hogy nem csak egy játék vagyok neki , annyira meggyőző volt, szinte elhittem amit mond mégis voltak még kételyeim . Tudtam hogy nincs rá okom de ez az érzés csak nem akart elmúlni.

- Hallod Annie amit mondok?- hallottam öcsém hangját így ránéztem.

- Nem, nem tudom, ne haragudj, elkalandoztam. Mit is mondtál?

- Hogy nem-e tudod ki lesz a suliban az új tánctanár.

- Honnan tudhatnám?- mosolyodtam el.

- Onnan hogy te tök jóban vagy Miss Jenessyvel, azt hittem talán elmondta neked.

- Nem, nem mondta. - ráztam a fejem. Vicces lesz ha Frankie meglát majd az első táncóráján. A fene gondolta hogy Ash ilyen hatással lesz rá?

- Na és te várod a főiskolát?

- Igen, bár én csak hétvégén járok majd iskolába, bár akkor sem mindig és akkor is csak pár órára. De mellette majd dolgozom.

- Ezt nem értem. Az apád egy csomó pénzt hagyott rád, minek dolgozol?

- Frankie, erről már mondtam valamit.- szólalt meg anya szigorúan.

- Jó, oké, bocsi.

- Igen, nem te vagy az első aki ezt kérdezi. De én úgy gondolom hogy azért a pénzért nem én dolgoztam meg. Ha valamire nagyon kellene biztos vennék ki belőle de amíg nem kell, amíg magam is megtudom keresni azt ami kell addig nem nyúlok hozzá feleslegesen.

- De akkor mit kezdesz vele?

- Majd befektetek, nem tudom, keresek valakit aki ért ehhez. Jótékonykodom, mindig segíteni akartam a rászorulókon, most megtehetem.

Miután Frankie elvonult a szobájába anyáékkal a nappaliba sétáltunk át. A kanapén helyet foglalva kortyolgattam teámat.

- Nagyon csendes vagy kincsem. Jól érzed magad?

- Igen, persze. Tudjátok különös dolog történt az éjjel.

- Mi szívem?

- Hajnali egykor Nick látogatott meg.

- Nick? Hajnali egykor?

- Igen, részegen, csurom vizesen és vérző szájjal illetve orral.

- Mi történt vele?

- Állítólag összeverekedett valakivel egy bárban.

- Ez a fiú… és elküldted?

- Az kellett volna még csak, még a végén kisétál egy autó elé a szakadó esőben. Elláttam a sebeit és ott maradt északára.

- Veled?

- Dehogy, a vendégszobában, de beszélgettünk és mondhatni közelebb kerültünk egymáshoz. Volt néhány perc mikor .. na mindegy a lényeg hogy reggel mondott nekem dolgokat és folyamatosan azon jár a fejem.

- Mit mondott?

- Azt hogy teljes szívéből szeret. Hogy neki ez nem csak egy játék, mert egy kis szórakozásra nem áldozott volna két évet az életéből. Őszintének tűnt. Röviden ennyi.

- Mert az is, mi már sokat beszéltünk erről.

- És titeket ez nem zavar? Mármint hogy így érez irántam?- kérdeztem mire anyáék egymásra néztek és elnevették magukat.

- Nos, mi tagadás eleinte fura volt de ahogy egyre többet gondoltam rátok már szinte természetesnek tűnt hogy ti ketten együtt legyetek.

- Természetesnek? Te jó ég…

- Igen. Miattunk ne utasítsd el, mert mi már beletörődtünk a gondolatba. Jó sokat beszéltünk erről anyáddal és végülis nincs ebben semmi rossz. Két fiatal egymásba szeretett. Mert ugye szereted…

- Igen, szeretem.

- Hát akkor mire vársz még? Tapsra?

- Nem én csak…nem tudom hogy tudnánk életben tartani a kapcsolatot. Nick stúdiózik, vagy forgat, vagy koncertezik, esetleg turnézik, talán hetekig távol van, én meg itthon vagyok és hét közben dolgozom, hétvégén pedig tanulok. Időnk alig lenne egymásra, mikor találkoznánk? Ez előbb vagy utóbb de kikezdené a kapcsolatunkat.

- Ezt vele kell megbeszélned Annie, hisz ha együtt lesztek nektek kell megoldani ezt a gondot. Igen egy kapcsolatot folyamatosan életben tartani munkával jár. Ezt nem láttad a gimiben mert mikor Briannel is voltál mindennap találkoztatok, együtt voltatok, de egy érett felnőtt kapcsolatban ez sokkal több munkával jár. Kompromisszumokat kell kötni, a büszkeséget félre kell tenni, a jó kapcsolat alapja a kommunikáció. Ti Nickkel régen annyira jól tudtatok kommunikálni. Kitaláltátok egymás gondolatát, és ez nagyon ritka, tudod kicsim?

- Tudom anya. Tudjátok hiányzik, most még jobban mint eddig bármikor is. Egyedül vagyok és ez rossz.

- Miért nem jössz haza?

- Itt is egyedül lennék. Nem a lakás túl nagy vagy érzem ott rosszul magam hanem érzelmileg , magányos vagyok. Nincs senki akihez bújhatnék, akit szeretgethetnék. Aki megfogná a kezem és magához ölelne.

- Felnőtt emberek vagytok de mégsem akartok úgy viselkedni. - mondta apa mire elmosolyodtam.

- Na jól van, nekem lassan mennem kell. Még vásárolnom kell és van még egy két dolgom.

- Jól van kicsikém, de hívj minket hamar. Hétfőn kezdődik a suli de ne hanyagolj el minket. Apropó, hol fogsz dolgozni?

- Az még titok, hamarosan meg tudjátok. - mosolyogtam majd felálltam és megöleltem őket.





Nick szemszög…

egy héttel később.




Demi annyira ragaszkodott ahhoz hogy jöjjek ma be mégis mióta beértem hozzám sem szólt. Már vagy két órája énekli fel újra és újra ugyanazt a dalt mert mindig talál benne valami hibát amit igazából egyikünk sem vesz észre csak ő.

- Demi megmondanád miért vagyok én itt?- kérdeztem a háromszázhuszonnyolcadik felvétel után.

- Talán más dolgod van? Programod esetleg?

- Nem, csak nem értem minek vagyok itt, azt mondtad fontos beszélnünk, jöjjek, de mióta itt vagyok hozzám sem szoltál? Szóval?

- Na jó, csak vacsorázni akartalak meghívni. Wilmer és én úgy gondoltuk jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.

- Mikor?

- Ma.

- Ma? Hű még jó hogy időben szóltál.

- Nem érsz rá?

- De, mikor és hol?

- Abban az étteremben ahol Annie dolgozott régen.

- Most is ott dolgozik?

- Nem, nem tudok róla. Most más csinál.

- Mit?

- Azt…nem tudom. Miért nem keresed fel és kérdezed meg magad.

- Az kéne még csak, azok után ami a múltkor történt.

- Azt hiszem azt már elfelejtette.

- Azt nem hiszem. Ha elfelejtette volna nem nyomná ki a telefont akárhányszor hívom, pedig én csak őszintén elmondtam mit érzek.

- Nem is baj az, bár talán nem kellett volna eddig várni vele.

- Na jó, mikorra legyek az étteremben?

- Fél nyolcra, az én nevemre foglaltunk asztalt, ha esetleg te érnél oda először.

- Oké, na akkor megyek és kipofozom a báli cipőm.

- Jól van, este találkozunk, puszi.

- Szia.





Annie szemszög….



Miután a főiskoláról haza értem csak leültem egy kicsit és a papírjaimat nézegettem. Megkaptam az óra rendeket egész évre szólóan és a napokat amikor is extra konzultációt lehet kérni egyes tanárokkal. Nem tűnik vészesnek. A hétvégén bekell szereznem a könyveket mert következő héten lesznek az első órák, pénteken és szombaton. De legalább lesz egy hét nyugi. Hétfőn kezdem a táncoktatást a suliban így tudok arra koncentrálni .



Valójában meglepett Demi ma reggeli hívása. Persze jól esik, hogy ennyire törődnek velem de azért szólhatott volna időben is.

Miután egy elegáns helyről van szó elővettem egy fekete földig érő pánt nélküli ruhát. Mellé egy egyszerű de elegáns nyakláncot választottam. A hajamat leengedve hagytam csak oldalt tűztem hátra két kis tincset. A smink is elég egyszerűre sikerült. Nem akartam túlzásba vinni így kevés bronzszínű szemhéjpúder, szempillaspirál és szájfény után csak átfésültem a szemöldököm átlátszó spirállal majd egy kis pirosítót vittem fel az orcáimra.

A ruhához egy egyszerű fekete tűsarkút választottam és egy fekete blézert, mert mostanában elég hűvösek az esték. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel majd a fekete kis táskámba eltettem a telefonom és a tárcám majd hétkor elindultam otthonról. Mire leértem már a ház előtt várt a taxi amit nem sokkal korábban hívtam. Egészen az étteremig teljesen jól éreztem magam azonban oda belépve különös érzés lett rajtam úrrá. Talán hogy ott dolgoztam azelőtt, vagy hogy az emberek furán méregetnek. Fogalmam sincs mi lehet rajtam olyan különleges, reflexből végig is simítottam ruhámon, gondolva hogy talán kiszakadt vagy foltos lett és még meg is néztem magam de nem, a ruhámnak semmi baja. Ahogy haladtam az étteremben a hostess lány után egyre többen néztek rám mosolyogva. Majd megtörtént az amire egyáltalán nem számítottam.

- Kisasszony, elnézést..- hallottam egy férfi hangot a hátam mögül. Megfordultam és egy idősebb házaspárral találtam szembe magam.

- Igen? Segíthetek?

- Ön az a hölgy aki tavaly itt énekelt ugye?

- Igen, én vagyok.

- Látod Harold, mondtam én csak a haja lett rövidebb.- mondta a hölgy mire elmosolyodtam.

- Mondja ma is énekel?

- Nos ma vendégként érkeztem.

- Kár, pedig imádtuk magát, sőt maga miatt lettünk törzs vendégek.

- Ezt örömmel hallom, bizonyára az utódom is kiváló.

- Azt ne higgye, fel sem ér magához.- legyintett a hölgy.

- Nahát, köszönöm, azt hiszem.

- Örülünk ,hogy újra láthattuk.

- Köszönöm, remélem még találkozunk, további szép estét. - mosolyogtam majd tovább sétáltam, azonban az asztalhoz érve újabb nem várt meglepetés fogadott. Hátulról is megismertem. Nick. Demire pillantottam aki vigyorogva ugrott fel.

- Annie, végre itt vagy, látom a rajongóid hiányolnak. - ölelt meg.

- Kösz Demi, sziasztok.- öleltem meg Wilmert is. És ekkor már Nick is felállt. Óvatosan magához ölelt majd adott arcomra egy puszit.

- Szia, csodaszép vagy .

- Köszönöm, te is igazán jól festesz.

- Köszi.- engedett el. - Segítek.- mondta mikor elkezdtem kihámozni magam a blézeremből. Mikor kihúztam egyik ujjából a kezem ő megfogta és tartotta majd a hostess lánynak adta.

- Köszönöm szépen.- néztem rájuk felváltva. Nick továbbra is nagyon előzékenyen kihúzta nekem a széket hogy letudjak ülni. Mintha csak valami régi filmben lennénk.

- Azta, micsoda udvariasság. - szólalt meg Demi mikor Nick is visszaült.

- Talpig úriember vagyok. - mondta Nick mosolyogva. Ez tény, mindig is az volt és most még értettem is mire céloz. Feltett szándéka hogy levegyen a lábamról.

- Demi nem is mondta, hogy te is itt leszel.- néztem Nickre s próbáltam kedves lenni.

- Nos nekem sem említette hogy te jössz, köztünk szólva … azt hiszem ez valami csapda akar lenni. Persze ha zavar, hogy itt vagyok, elmehetek.

- Nem , dehogy zavar, nem feszélyez vagy ilyesmi, csak meglepett..- mondtam majd vettem egy nagy levegőt és Demire pillantottam aki cinkosan összekacsintott vőlegényével.

- Nos, sikerült felhívnod magadra a figyelmet Annie.- szólalt meg Wilmer.

- Igen, nem is értettem, azt hittem van valami az arcomon.

- Azt hiszem sokan inkább arra emlékeznek hogy itt énekeltél. Gondolom az a házaspár is azért állított meg.

- Igen, nos nem gondoltam hogy ilyen mély nyomot hagyok az emberekben.

- Engem nem lep meg, bennem is mély nyomot hagytál.- szólalt meg Nick mire ránéztem. Demi csak halkan kacagott de Nick…Elmosolyodott, olyan kedvesen amit annyira szerettem. – Csodás hangod van és tudom hogy mindenkit lenyűgöztél tavaly.

- Honnan tudod ilyen jól? Egyszer sem voltál itt mikor felléptem.

- Amit azóta is nagyon bánok, de tudod vannak embereim akik beszámoltak. - mondta és tudtam hogy anyáékra céloz akik többször eljöttek, sőt apa még felvételt is készített néhányszor.

- Szóval láttad a videókat?

- Igen, és csak hogy tud, nem csak az itteni vendégeket varázsoltad el hanem engem is.- mondta halkabban. Én elmosolyodtam majd Demiékre pillantottam .

- Köszönöm. – mondtam halkan majd a villámat kezdtem igazgatni a tányér mellett.

- Annie, a múltkor azt mondtad még titok hol dolgozol, most már elmondhatod?

- Nos el, de még titokban kell tartanotok, főleg neked Nick.

- Nekem? Oké. Nagyon titokzatos vagy.

- Csak hétfőn kezdek, szóval… én leszek az új tánctanár a gimiben.

- Ez komoly?- vigyorogtak egymás után Demiék.

- Igen, teljesen váratlanul ért, de a volt tanárunk, Sarah, babát vár és nem találtak senkit a helyére mert nem fizet túl sokat, mert egy héten csak háromszor kell bemenni, de nekem ez pont jó a tanulás miatt, így vállaltam.

- De miért kell titkolnunk?- kérdezte Nick. - Anyáék biztos nagyon büszkék lennének rád.

- Tudom, viszont szeretném ha Frankie meglepődne amikor meglát. A múlthéten kérdezte is hogy nem-e tudom ki lesz az új tanár. Ugyanis belépett a kezdő csoportba és így én tanítom ott is és a végzős előadásukra a táncokat én fogom betanítani nekik.

- Hű, hát megfog lepődni. Sőt, az állát majd a földről kapargathatod…

- Ez a célom. És különben is… Ez egy jó lehetőség nekem, mert így azt csinálhatom amit szeretek de mellette tanulhatok is. A pénz tényleg nem sok de arra elég amire kell így hogy nem kell lakbért fizetnem.

- Ez szuper, gratulálok. Úgyis pedagógiát tanulsz, gyakorolhatsz a kis mocskokon. - nevetett Demi.

- Pontosan, nem kímélem őket. - nevettem én is. Mikor elkomolyodtunk Nickre néztem aki csak mosolygott. - Mi az? Mi ez a mosoly?

- Semmi, tényleg csak, nagyon büszke vagyok rád. Hogy ilyen erős és kitartó vagy, szóval csak ennyi.

- Köszönöm.- suttogtam. Egy végtelennek tűnő percig csak bámultuk egymást. Hasam tájékán kellemes melegséget éreztem ami egyenesen a szívem felé haladt. Ahogy a szívemet is körülölelte ez az érzés elmosolyodtam és nyeltem egy nagyot.

- Khmmm…- hallottam Demit mire megremegtem és rájuk néztem. - Mi lenne ha rendelnénk?

- Rendben. - bólintottam majd kezembe vettem az étlapot és azt kezdtem el tanulmányozni. Közben néha fel fel pillantottam Demire aki csak csintalanul vigyorgott.



A vacsora hangulata mondhatni tökéletes volt. A két fiú egy pillanatra sem hagyta, hogy Demivel unatkozzunk. Nick ugyan ritkán de megmutatja hogy igenis van humora. Egy perc nem volt, hogy arcomról eltűnt volna a mosoly és akárhányszor egymásra néztünk még inkább mosolyognom kellett. Láttam rajta, hogy ez nagyon tetszik neki.

- Hölgyeim és uraim. Kedves vendégeink..- hallottam meg Mr. Williamst, az étterem vezetőjének a hangját. – Hatalmas öröm, hogy itt köszönthetjük rég látott kedves énekesnőnket, aki tavaly nyáron kápráztatta el önöket csodás hangjával. Ez a hölgy annyira mély benyomást tett mindenkire hogy az elmúlt egy évben többször megkaptam a kérdést mikor láthatják újra. Most itt van és talán ha van egy kis szerencsénk ma ismét hallhatjuk őt. kedves vendégeink… Annie Jones.- mondta mire mindenki tapsolni kezdett , Demiéket is bele értve aki közben mutogatott hogy álljak fel. Lassan elvettem ölemből a szalvétámat majd felálltam.

- Köszönöm, igazán kedves. - nyögtem ki. Mintha legalábbis valami díjátadón lennék.- Eza te műved?- néztem Demire.

- Még az is lehet.- vihogott.

- Annie, jöjjön fel. – intett Mr. Williams mire elindultam ugyan de legkisebb porcikám sem kívánta. - Hogy érzi magát?

- Jól, köszönöm. Jó estét mindenkinek. - néztem körbe.

- Mondja Annie, énekelne nekünk valami szépet. Azt hiszem sokan szeretnénk. – mondta mire ismét tapsolni kezdtek. Kezdtem úgy érezni magam mint egy show műsorban. Kicsit zavarban is voltam és elég kényelmetlen volt a szituáció.

- Hát legyen, előtte kaphatnék egy pohár vizet?

- Máris kisasszony. Akkor hagyunk önnek néhány percet hogy kiválasszák a dalt.- mondta majd kezembe adta a mikrofont. Én betettem azt az állványba majd hátra fordultam a zenekarhoz.

- Annie, jó téged látni.

- Köszönöm srácok, én is örülök.

- Mit toljunk a régi repertoárból?

- Emlékeztek?

- Persze. Tudod Caitlin próbálkozik , tényleg és próbál azokkal a dalokkal bevágódni amiket te énekeltél de nem valami nagy szám a lány.

- Hát annyira nem rossz.- kuncogtam.

- Tény, inkább olyan semmilyen.

- Na jó, ne bántsuk, mit javasoltok?

- Mit szeretnél?- kérdezte Dean a dobos. Én hátra pillantottam Nickre majd vissza a fiúkra.

- Dana Glover It is you.

- Oké, srácok itt mindeni kell, amint Annie készen áll kezdünk. Mindenki oké.

- Régen nagy sláger volt, imádták. Ha álmunkból felébresztenek is tudjuk. - szólalt meg Chad, hegedűvel a kezében. Mi kicsit átdolgoztuk a dalt, de a végeredmény így is tökéletes lett. Miután meghozták a vizemet gyorsan megittam majd vettem néhány levegőt és a vendégek felé fordultam. Mindenki engem nézett közbe susmorogtak néhányan. Nickre néztem aki elmosolyodott és ez sok erőt adott. Talán az első alkalommal sem voltam ilyen feszült.





Nick szemszög…



Demiékkel figyelmesen vártuk, hogy elkezdődjön a dal. Annie kicsit feszültnek tűnt, a kezeit a mikrofon állványra kulcsolta és felpillantott ránk. Sosem láttam még olyan szépnek mint akkor. Olyan bájos és kedves volt. Székemmel teljesen felé fordultam, ahogy sokan mások is tették és hátradőlve vártam. Aztán megszólalt a zene és Annie elmosolyodott. Demiék egymás kezét fogva figyelték Anniet ami megmosolyogtatott, aztán Annie elkezdett énekelni és onnantól csak rá tudtam figyelni.



„There is something that I see
In the way you look at me
There's a smile, there's a truth in your eyes

But an unexpected way
On this unexpected day
Could it mean this is where I belong
It is you I have loved all along

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved all along”


Ahogy az első refrénnek vége lett Demire pillantottam aki csak Anniet nézte. Annie sokszor figyelt engem, talán várta a reakciómat.

„There were times I ran to hide
Afraid to show the other side
Alone in the night without you

But now I know just who you are
And I know you hold my heart
Finally this is where I belong
It is you I have loved all along

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved all along”

Az elején még kételkedtem, de itt már semmi kétség nem volt, Annie nekem szánta ezt a dalt. Folyamatosan engem nézett szinte alig szakította meg a szemkontaktust.

- Mondjátok szerintetek is nekem…?

- Igen Nick, neked énekel, te tök fej. Hallgasd ne dumálj.- csitított Demi mire befogtam .

„Over and over
I'm filled with emotion
Your love, it rushes through my veins

And I am filled
With the sweetest devotion
As I, I look into your perfect face

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved
It is you I have loved
It is you I have loved all along”
Ahogy a dalnak vége lett mindenki tapsolni kezdett. Annie csak mosolygott majd meghajolt . A zenekarra mutatva tapsolni kezdett majd mikor csak nem csillapodott a taps még egyszer meghajolt. Mindenki állva tapsolt és kiabálták be hogy vissza. Annie a zenekarra nézett akik bólintottak majd hátrébb lépett és mondott nekik valamit és a következő percben újra felcsendült a zene, de ezúttal másik dal , A Faith Hill There you’ll be című dalát énekelte ami csak úgy mint az első dal, elkápráztatta a vendégeket.

Annienek szuper hangi adottságai vannak, kár hogy nem akar az énekléssel foglalkozni, komoly karriere lehetne belőle. Bár jobban belegondolva nem is tudnám őt elképzelni énekesnőként. Ez nem Annie életstílusa. Imádja a zenét de mégis a hasznosabb dolgok érdeklik. Mint például a tanítás és ezért tényleg nagyon büszke vagyok rá. Kevés olyan barátnőm volt eddig aki továbbtanult és diplomát szerzett, akit érdekeltek komolyabb dolgok. Persze mind jótékonykodott , bár volt aki csak azért hogy jó véleménnyel legyenek róla az emberek, nem is tartott sokáig a kapcsolatunk de ez a lány más. Még nem ismertem nála nagy lelkűbb embert, vagyis csak anyát, de az nem fontos. Annie ezért is nyűgöz le folyamatosan. Mindig tesz valamit amivel eléri, hogy csak még jobban imádjam őt..

- Ez a lány tud valamit.

- Bizony drágám, már elég rég tudjuk.- szólalt meg Demi.

- Egyszerűen imádom, olyan imádni való, nem?- néztem rájuk.

- Nick, te már menthetetlen vagy. Igazán csinálhatnál már valamit.

- Tudom, talán ez az én napom, de nem akarom letámadni. Olyan nehezen jutottunk el idáig, csak hogy szóba álljon velem.

- A nehéz enyhe kifejezés.- nevetett Wilmer.

- Egyértelmű hogy ő is szeret téged..- mondta Demi majd sóhajtott.



Ahogy vége lett a dalnak ismét mindenki tapsolni kezdett majd többszöri meghajlás után Annie megköszönte és elindult felénk. Mikor leült többen gratuláltak még neki ezért nem is tudott hirtelen ránk figyelni de pár perc alatt lecsendesedtek és Annie ránk nézett.

- Annie, mond hogy egyszer eljössz egy koncertemre, veled akarok énekelni. Olyan jó buli lenne.- mondta Demi mire Annie felnevetett.

- Hát persze, miért ne, bár az elején volt bennem egy kis lámpaláz gyorsan elszállt és imádtam ott állni. Bár több ezer ember előtt, nem tudom mi lenne velem.

- Nagyon szép és különleges a hangod, Demi mondta hogy nagyon jól énekelsz de ez meglepett…- kezdte Wilmer.

- Tökéletes, ez a szó jellemzi a legjobban Anniet és a hangját is.- mondtam mire rám nézett. Először nem is tudtam leolvasni az arcáról mire gondolhat de aztán elmosolyodott. Deminek igaza volt, Anniet mintha kicserélték volna, tekintete megváltozott, kedvesen elmosolyodott és vett egy mély levegőt. Legszívesebben megcsókoltam volna de tudtam hogy az nem nyerő ötlet az étterem közepén így csak megfogtam kezét.

- Köszönöm. - mondta mosolyogva. – Mind hármatoknak köszönöm, ez egy igazán szuper este lett. - mondta . Én lassan elengedtem a kezét. Ismét rám pillantott . Csak ez kellett, tudtam hogy minden rendben lesz.

Vacsora után felajánlottam Annienek, hogy haza viszem. Először kicsit vonakodott az ötlettől de gyorsan belement. Útközben teljesen semleges témákról beszéltünk. A főiskoláról, a z iskoláról, Frankieről, anyáékról. Igazából mindenki szóba jött de kettőnkről nem akart beszélni. Nem erőltettem, nem akartam vitát generálni. Úgy voltam vele, jobb ha magától kezd bele. Türelmesnek kell vele lennem, nem szúrhatom el épp most.

A házhoz megérkezve kipattantam majd kinyitottam neki az ajtót. Ő lábait letéve a földre rám nézett majd megfogta felé nyújtott kezem. Ellépett az autótól és ahogy becsuktam az ajtót elindultunk. Nem mondta, hogy ne menjek így úgy gondoltam nincs baj, szeretné, hogy felkísérjem, hisz nem ellenkezett.

A lakása ajtajánál megállva elővette kulcsát és kinyitotta az ajtót de mielőtt belépett volna felém fordult.

- Köszönöm, hogy elhoztál és felkísértél.- mondta halkan mire elmosolyodtam és végig simítottam karján majd nyakán.

- Ennyi? Most bemész és majd egyszer csak újra összehoz minket a sors valami csoda folytán?- kérdeztem mire kicsit összébb húzta magát.

- Jól éreztem magam ma este, igazán.

- Nekem szóltak a dalok nem igaz?- léptem hozzá közelebb.

- Nos de…. de igaz.- suttogta mikor végig húztam ujjamat álla vonalán. Közelebb hajoltam és elmosolyodtam. Először nem mozdult, azt hittem simán fog menni, csak megcsókolom és minden rendben lesz. De hirtelen mellkasomra csúsztatta kezét és éreztem hogy próbál ellentartani.