22.rész / Nem hiszem, hogy nekem te jelented a jót.../

"A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben."

Jandy Nelson



Annie szemszög…



Apával sokáig beszélgettünk az este így elég későn kerültem ágyba. Reggel ahogy felébredtem egy ideig csak néztem a plafont majd eszembe jutott az álmom. Nickkel álmodtam. Álmomban még szeretett engem, és ő jött értem a reptérre. Mikor megláttuk egymást csak elindultunk egymás felé és ahogy találkoztunk megöleltük egymást, majd megcsókolt. Olyan jelenet volt ez mint amiket a filmekben is látunk. De ez csak egy álom volt. Minden bizonnyal Nick akkor is épp Emmával hempergett mikor én megérkeztem.

Csukott szemmel nyúltam a telefonomért majd ahogy a kijelzőre pillantottam láttam hogy négy nem fogadott hívásom volt az éjjel. Azok után, hogy háromszor kinyomtam lenémítottam és félretettem hogy ne is lássam. Viszont egész este ő járt a fejemben.

Épp felültem és a hajamat simítottam hátra mikor látta, hogy ismét hív.. Mintha csak megérezte volna, hogy most ébredtem. Előbb utóbb muszáj lesz vele beszélnem. A kezembe véve a telefont fogadtam a hívást.

- Halo?

- Annie, végre felvetted.

- Most ébredtem Nick, legyünk gyorsak.

- Miért csináltad ezt? Miért mondtad, hogy beszélünk? Miért menekültél el?

- Mert nem akarlak látni, mert ha beszélnék veled csak jobban fájna ez az egész , én nem akarok egy harmadik lenni aki bele rondít a kapcsolatba.

- Te nem harmadik vagy Annie, Te vagy az egyetlen.

- Ez nem igaz, ne hazudj nekem. Hogy mondhatod ezt? Hisz együtt vagy azzal a lánnyal.- vettem egy nagy levegőt majd folytattam. – Őszinte legyek? Mielőtt haza utaztam is tudtam hogy randizgatsz valakivel, hogy több lánnyal is randiztál de még akkor is azt reméltem hogy nem komoly, hogy ha megérkezem eljössz hozzám és beszélünk és kiderül hogy ugyanúgy szeretjük egymást mint mikor elmentem. Te mondtad, hogy azért is engedsz el mert a sorsra bízod, ha szeretlek visszajövök. Én itt vagyok Nick, de te nem vagy sehol. Mikor Joe mondta, hogy már hónapok óta együtt vagy ezzel a lánnyal, a remény, amit éreztem eltűnt. Már nem hiszem, hogy lenne közös jövőnk..

- Édes Istenem Annie, akkor miért mondtad, hogy szabadok vagyunk mindketten. Ha szerettél miért mondtad, azt gondolod nem tudtam volna rád várni még félévet. Basszus egy évig gond nélkül ment, mi lett volna az a félév ha tudom hogy utána veled lehetek. De ehelyett azt mondtad szabad vagyok, úgy tűnt te nem szeretsz annyira mint én téged.

- Igazad van az én hibám, ez is az én hibám.

- Nem így értettem, te is tudod.

- Nem tudom, hogy értetted. Azt tudom, hogy mikor tegnap reggel elmentem hozzád a stúdióba beszélni akartam veled, tisztázni akartam mindent, de akkor meg láttam ahogy épp egymáson lógtok és… Csak fájt. Ahogy az is fájt ahogy utána magadhoz öleltél és vigasztaltál, mert emlékeztetett arra hogy régen mennyire szerettem amikor azt csináltad, és emlékeztetett arra is hogy többé nem érezhetem ezt, hogy többé már nem tartasz a karjaidban mert már van valaki más akit ölelsz. Olyan sokáig próbáltalak Barcelonában elfelejteni de nem ment, még úgysem hogy olyan messze voltunk egymástól, most itt vagy és tudom hogy még nehezebb lesz és ezért sokkal jobban kell próbálkoznom.

- Hát ezért jöttél el anyáéktól, hogy ne kelljen látnod?

- Nem, nem miattad. Apa haldoklik és nekem mellette a helyem, tudom ő is megtenné értem.

- Szeretnélek látni, találkozzunk, hagy menjek oda, beszéljük meg.

- Azt már nem, nem mondom meg hol vagyok és nem is találkozom veled. Nekünk nincs miről beszélnünk.

- És a levél?

- Megtaláltad?

- Igen, meg.

- Azért téptem össze mert már nem jelent semmit. Az a múlt és én tovább akarok lépni. Az a levél is csak rád emlékeztetett, jobbnak láttam megszabadulni tőle. Most mennem kell Nick, jobb ha befejezzük ezt a beszélgetést.

- Várj még.

- Nem Nick, szia.- mondtam majd letettem és hátradőltem és egy párnát magamhoz ölelve lehunytam a szemem. Csak próbáltam tartani magam, nem darabokra esni.



Kevin / Apa/ szemszög….



Sehogy sem hagyott nyugodni az amit Annie mondott az apja lakásánál és az sem ahogy utána Nick viselkedett. Aggódtam Anniért mert úgy éreztem, hogy ezzel a költözéssel menekülni próbál.

- Hm…Jó reggelt. - búj hozzám Denise.

- Jó reggelt drágám.

- Milyen jó hogy addig fekhetünk ameddig akarunk, nincs senki akinek reggelit kellene csinálnunk. Bár jobban bele gondolva meg hiányzik Annie.

- Nekem is…drágám emlékszel arra hogy mi jutott eszembe tavaly nyáron arról a képről?

- Milyen képről?

- Tudod amikor Annie Bostonba utazott és elküldte neked azt a közös képüket és én azt mondtam hogy fura Nick tekintete.

- Hát nem épp a fura szót használtad rá. Emlékszem, hogy arra gyanakodtál, hogy esetleg Nick többet érezne Annie iránt de aztán minden ment a megszokott kerék vágásban . Miért?

- Mert, nem tudom, olyan fura megérzés ez. Mikor tegnap Anniet elvittem, mikor odaértünk a lelkemre kötötte, hogy tényleg senkinek ne mondjam meg hol van. Megkérdeztem kivel nem akar beszélni és rögtön mondta, hogy Nickkel. Kérdeztem hogy összevesztek-e de azt mondta nem, ez most más köztük.

- Nicket nem akarja látni?

- Igen, és biztos komoly oka lehet. És emlékezz Nick milyen fura volt mikor megtudta, hogy elköltözött, nem is tudom, olyan kétségbe esett.

- És most?

- Én azt hiszem volt köztük valami és most hogy Nick együtt van azzal a lánnyal, Annienek fáj látni őt.

- Szerinted egymásba szerettek?

- Igen de ez már régi dolog lehet. Már karácsonykor is furák voltak, nem a régi Nick és Annie párost láttuk, emlékszel ezt mondtam is. Aztán Annie kirohanása hogy nem érdekli mi van Nickkel és aztán mikor Nick elutazott mintha mi sem történt volna ment minden tovább.

- Igazad lehet, nekem is feltűnt Annie szomorú tekintete tegnap előtt mikor Joe beszélt arról a lányról. Nem akarta hallani, láttam, hogy kényelmetlen neki.. De akkor most mit tegyünk?

- Beszélnünk kell velük, vagy egyikükkel.

- Nickkel, Anniet nem akarom zaklatni, elég most neki az hogy Tom haldoklik, és a reakcióiból ítélve nem is igazán beszélne róla.

- Jól van, majd felhívom és megkérem hogy jöjjön el, majd kitalálok valamit.

- Különben te mit gondolsz róluk?

- Róluk? Mármint mi lenne ha összejönnének?Fogalmam sincs drágám, nem tudom őket elképzelni együtt.

- Én eltudom, szerintem gyönyörű pár lennének. Ők ketten olyan jól összepasszolnának, végre Nick is megállapodhatna valaki mellett és akkor már csak a másik két fiúnknak kellene ezért könyörögni évekig. Emlékezz csak, köztük mindig volt egy különleges kapocs. Ahogy Nick megjelent Anniet kicserélték. És Nicket ugyanígy, olyan jól elvoltak együtt, azok a nevetések és cukkolások, még hiányzik is hogy így lássam őket.

- Nem tiltanám meg nekik, hogy együtt legyenek de kellene idő míg megszokom. - mondtam mosolyogva.

- Milyen szépek lennének a gyerekeik.

- Na jó te nagyon előre haladtál ebben az ügyben, egyenlőre csak beszéljünk velük, vagy Nickkel, az a biztos.

- Jól van szívem.



Nick szemszög…



Valahogy megkell találnom őt, muszáj vele beszélnem, elkell mondanom hogy még mindig őt szeretem. A főprobléma Emma, amíg vele vagyok addig Annie szóba sem áll velem. Mi a francnak kezdtem bele. Hogy a francba szúrhattam így el?

- Haló.- vettem fel csörgő telefonom meg sem nézve ki keres.

- Heló Nick, na mizujs?- hallottam meg Demi hangját.

- Esélytelen Demi. Annie átvágott.

- Mi?- nevetett fel.

- Azt mondtam neki tegnap a stúdió előtt hogy este elmegyek hozzá, először ellenkezett majd bele ment, azt mondta mehetek, de mire odaértem ő már nem volt ott.

- Csak nem visszament Lucashoz?

- Demiiii. Nem… elköltözött Tomhoz, az apjához hogy ápolja.

- Ja, csak ennyi? Akkor mi a probléma, menj el oda.

- Hű de okos vagy, elmennék persze, ha tudnám hol lakik.

- Senki nem tudja a családból? Ne mond hogy egy tök ismeretlen helyre költözött el.

- De apa tudja, de ő meg nem hajlandó elmondani, mert Annie megígértette vele hogy titokban tartja, természetesen miattam.

- Nos jó a csaj.

- Te az ő pártját fogod?

- Igen Nick, az övét. Én megmondtam, hogy ne foglalkozz komolyabban Emmával de nem hallgattál rám. Elmondtam mit mondott Annie mikor ott találkoztam vele, beléd szeretett, ennél világosabban nem tudtam elmondani neked sem, nem tehetek róla, hogy ilyen idióta vagy, hogy nem fogadtad meg a tanácsom.

- És akkor most mit csináljak, esküszöm megfogadom a tanácsod.

- Hagyd békén. Hagyd hogy élje egy kicsit az életét. Hagyd, hogy az apjára koncentrálhasson, ne zaklasd, ne keresd. Hagyd hogy visszailleszkedjen. Azt hiszem neki most nyugalomra van szüksége, hogy rendbe tehesse az érzéseit. Neked sem ártana eldöntened kivel akarsz lenni. Választanod kell. Annie vagy Emma . Ne nekem mond meg, szépen ülj le és gondolkozz el. Hallgass a szívedre.

- De látni akarom.

- Akkor vegyél elő egy képet és nézegesd.

- Demi én…

- Szereted, tudom, és, mit kezdjek én vele. Én nem fogom helyetted rendbe tenni a dolgokat. Ha beszélek is vele, nem fogok rólad beszélni, nem fényezlek , meg sem említelek, érthető voltam?

- Igen.

- Szuper, na most mennem kell, majd beszélünk, puszi.

- Szia.- mondtam majd kinyomtam. Alig tettem le a telefont ismét csörgött. Ilyen sűrű reggelem is ritkán van. A kijelzőre pillantva láttam hogy apa keres. Vettem egy nagy levegőt hogy lenyugodjak majd felvettem.- Apa, jó reggelt.

- Szervusz fiam, hogy vagy?

- Jól, nem rég keltem, és veletek mi újság?

- Azért hívlak, hogy áttudnál-e jönni hozzánk ?

- Miért?

- Lenne egy-két kérdésem egy új projekttel kapcsolatban. Kíváncsi lennék a véleményedre.

- Oké, mikorra menjek?

- Amikor eltudsz indulni gyere.

- Akkor összeszedem magam és megyek.

- Köszönöm fiam, várlak.- mondta apa majd megszakadt a vonal.



Annie szemszög…





- Annie, minden rendben?- hallottam meg apa hangját a hátam mögül. Már egy órája csak fekszem a párnát ölelve és bámulom a falat.

- Hogyne apa, jól vagyok. – sóhajtottam majd hallottam csukódni az ajtót.

- Hazudnék ha azt mondanám elhiszem. Tudod vékonyak a falak és hallottam az iménti beszélgetést, ha jól sejtem Nickkel.

- Akkor mindent tudsz…

- Azért az túlzás, annyira nem vékonyak a falak. - ült le mögém így megfordultam és felültem törökülésbe. - Nem muszáj elmondanod, megértem ha nem akarsz beavatni, de tudd hogy itt vagyok ha beszélgetni akarsz.

- Olyan bonyolult.

- Igen azt azért leszűrtem abból amit hallottam. A szerelem mindig bonyolult. Mi történt?

- Olyan buta voltam.

- Naa, miért?

- Emlékszel arra, hogy tavaly nyáron találkoztunk.

- Beléd futottam, igen. - mosolyodott el.

- Akkor nyáron Nick és Demi együtt turnéztak.

- Igen ezt tudom, olvastam róla.

- Én odautaztam hozzájuk júliusban és velük töltöttem néhány napot. Akkor sok időt voltunk együtt Nickkel és azalatt a néhány nap alatt sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Addig is elég erős volt köztünk a kötődés, tudod olyan különleges volt a kapcsolatunk, ha vele voltam úgy éreztem mindenre képes vagyok, sosem voltam szomorú, vele minden olyan más volt. És ott Bostonban elmentünk szórakozni az egyik este és utána túl közel kerültünk egymáshoz.

- Szóval megtörtént aminek megkellett történni, értem én.

- Elszöktem, mármint reggel, alapból hazamentem volna de köszönés nélkül jöttem el, aztán augusztus végén pedig elmentem Barcelonába.

- Mi történt utána?

- Nem beszéltünk egy ideig. Próbáltam elfelejteni azt a pár napot, a szülinapján felköszöntöttem, ő visszaírt de ennyi. Aztán karácsonyra hazajöttem és annyira jó volt látni és találkozni vele, megölelni. Ismét kicsit összegabalyodtunk.

- Jajj lányom.

- Tudom hülye voltam, akkor is. Mikor elbúcsúztunk megbeszéltük, hogy mindketten szabadok vagyunk, mert félévre vissza megyek és nem látjuk egymást.

- Ahha…

- Próbáltam ott elfelejteni, tényleg, próbáltam lekötni magam, táncoltam, tanultam, még futni is eljártam a végén. Viszonyba kezdtem azzal a sráccal akivel együtt éltem, csak hogy felejtsek, de az sem vezetett sehová mert mikor vele együtt voltam csak Nick járt a fejemben. Beleszerettem pedig nem akartam és azt hittem ő is szeret annyira, hogy megvárjon. Tudtam, hogy időközben randizgat, nem is zavart mert én mondtam neki és én is azt csináltam, de reméltem hogy semmi komoly nem alakul ki azokkal a lányokkal.

- De gondolom kialakult.

- Igen. Emmának hívják, március óta randizgatnak, együtt vannak, és tegnap mikor megláttam vele, olyan nagyon fájt. Átölelte és megcsókolta én meg csak álltam ott és bámultam őket. Beszéltünk pár szót, azt mondta eljön hozzám este és mindent megbeszélünk. Azt mondtam jöhet, de akkor már tudtam, hogy nem fog otthon találni. Nem akartam látni mert Nick ismer és tudja mit kell mondania, hogy higgyek neki. De nem akartam, hogy szavakkal elcsavarja a fejem. Megmondtam neki, hogy én nem leszek a felesleges harmadik, én nem akarok az lenni aki belerondít a kapcsolatba. De szeretem és annyira borzasztó érzés bele gondolni hogy már mással van, hogy mást ölel át, mást csókol meg. Egyszerűen nem tudom felfogni…elakarom felejteni de nem tudom.

- Látod anyád most biztos tudna tanácsot adni neked, én nem vagyok valami jó ebben de megpróbálom.

- Mit tehetnék apa?

- Azt hiszem egy kis változásra van szükséged. Csak hagyd, hogy sodorjon az ár. Foglald el magad, csináld azt amit szeretsz, táncolj, énekelj. Megvan már hol tanulsz tovább?

- Nem, még nincs, nem tudom mit csinálnék.

- Tudod mit, ma egész jól vagyok, csináljunk valami ebédet, együnk, aztán bújjuk az internetet, keressünk neked egy jó iskolát. Az eredményeid kivételesek, bárhol szívesen látnának szerintem.

- Jól van.

- Akkor én kimegyek, te szedd össze magad és kint találkozunk.

- Jól van, köszönöm.

- Nincs mit, na siess. - mondta majd felállt. Mikor kiment én kimásztam az ágyból és köntösömet felvéve kezdtem el bevetni az ágyat.



Nick szemszög…



Apáékhoz megérkezve láttam hogy Kevinék még mindig ott vannak. A kertben voltak ismételten. Kevin Alenával fogócskázott Dani pedig anyáékkal beszélgetetett.

- Sziasztok. - köszöntem.

- Nick , Nick, Nick.- kiabált Alena majd felém szaladt.

- Szia kishercegnőm.- vettem fel ölembe mire kaptam két nagy cuppanós puszit.

- Annie is jött?- kérdezte

- Annie? Nem kis csillag, Annie nem jött velem.

- Jobb kedved van már?- kérdezte Dani mire ránéztem.

- Igen, ti hogy vagytok?

- Jól. Annieről tudsz valamit?

- Nem, nem beszéltem vele. - Mi van már, miért keresi mindenki rajtam Anniet, hisz ők voltak vele mikor elment.

- Fiam gyere akkor beszéljünk arról a projektről. Menjünk a dolgozószobába.

- Jól van apa. - mondtam majd leraktam Alenát majd apa után mentem. A dolgozó szobába érve gondosan bezárta az ajtót majd leült a kanapéra.

- Gyere fiam, foglalj helyet.

- Nos milyen projektről van szó?

- Először beszélgessünk, mostanában alig láttalak.

- Jól vagyok apa.

- Tényleg?

- Igen apa, miért, mi bajom lehetne?

- Tudod fiam mindig boldoggá tett az a tudat hogy a fiaimmal olyan jó a kapcsolatom hogy mindent megosztanak velem.

- És?

- És szeretném ha őszinte lennél velem. Tudod, hogy Annie azért nem akarja, hogy elmondjam bárkinek is a címét mert nem akar téged látni?

- Hát, nem, nem tudtam, mondta miért?- kérdeztem a hülyét tettetve.

- Hm, nem, nem mondta ezért reméltem tőled majd megtudom. Veszekedtetek talán, már megint volt köztetek valami nézeteltérés?

- Nem apa, mikor lett volna?

- Igen, én is ezen töprengtem, mert ugyebár tegnap reggel az apjával találkozott és nem veled.

- Igen, gondolom.

- De akkor mikor beszéltétek meg hogy este idejössz?

- Mire célzol apa?

- Arra hogy megkérdeztem Anniet, hogy vitatkoztatok-e és azt mondta nem, ez most más köztetek. Mi lehet az a más ami miatt nem akar téged látni. Téged aki mindig olyan közel állt hozzá, egyszerűen nem tudom megérteni. - mondta apa én meg nem igazán tudtam mit mondjak erre. Csak bámultam őt és próbáltam valami jó kifogást találni ami miatt rögtön el kell rohannom.- Fiam, hallottad mit mondtam?

- Igen apa, hallottam.

- És válaszolnál?

- Mit mondhatnék?

- Mondjuk az igazat.

- De milyen igazat? Nincs semmi amit elmondhatnék.

- És itt van az a Nick akire egyáltalán nem vagyok büszke. – állt fel apa majd elfordult. – Tudod emlékszem egy képre amit Annie küldött anyádnak Bostonból. Ti ketten vagytok rajta. Nagyon aranyos kép, biztos emlékszel, a kis városnéző túrátokon készült.

- Emlékszem. – mondtam halkan, hogyne emlékeznék.

- Miután a fiam vagy nagyon jól ismerlek, és már azelőtt is feltűnt nekem valami.

- Mi?

- A tekintetedben az a csillogás és a mosolyod.

- Hát ööö..

- Mindezt csak akkor láttam mikor Annievel voltál és azon a képen is ezt láttam. Gyanakodtam is akkor a képet látva hogy mi van ha te nem csak húgodnak tekinted Anniet.

- Mi? Ez hülyeség..

- Ugye, én is ezt gondoltam. Hisz azért valljuk be, ez hatalmas őrültség is lenne, így mikor Annie hazajött úgy tűnt minden rendben így el is felejtettem ezt, de akkor jött a karácsony, látszólag minden rendben volt köztetek, de mégis volt valami fura.

- Fura?

- Igen fiam. Ahogy egymásra néztetek, és azok a lopott pillantások, gyanúsnak gondoltam. Aztán ismét minden visszaállt a régi kerékvágásba, Itt volt Lucas, Annie a régi volt, folyamatosan azzal a fiúval lógott. persze az a kirohanása aggasztott.

- Kirohanása?

- Emlékszel , tudod mikor Lucast bemutatta nektek és a srác arról beszélt, hogy tetszik neki, aztán te elrohantál. Mi kérdeztük mi bajod lehet erre felpattant és elkezdett kiabálni, hogy nem tudja és nem is érdekli mi van veled majd felszaladt a szobájába.

- Még mindig nem értelek apa.- álltam fel majd az ablakhoz sétáltam és lehunytam a szemem.

- Apropó Lucas, helyes egy fiú, és mennyire odavolt Annieért, azt látnod kellett volna hogy hogy nézett rá.- mondta apa ami csak bosszantott. - Mindig egymás közelében voltak, szinte vonzotta Anniet, nagyon aranyosak voltak.

- Jól van apa befejeznéd?- kérdeztem fennhangon majd vettem egy nagy levegőt.

- Be fiam, befejezem abban a percben ahogy te is felhagysz a hazudozással. Mi történt valójában köztetek? Mit csináltál? Miért nem akar látni Annie, miért menekül előled? Bántottad?

- Mi? Dehogyis, sosem tudnám bántani, sosem tudnék neki…fájdalmat okozni, ő nagyon..

- Nagyon mi?

- Nagyon fontos nekem.

- Nagyon fontos? És ezt mégis hogy kell értenem? Mi történt?

- Bele szerettem Anniebe.

- Hát ez nem lepett meg, valahogy sejtettem. Mióta?

- Egy jó ideje, hosszú ideje, túl hosszú ideje ahhoz, hogy normálisan tudjak gondolkodni ha róla van szó.

- Na ne, mióta?

- Már akkoris szerettem mikor Briannel volt. És előtte is.

- Lassan két éve?

- Igen apa.

- De hogy szerettél bele?

- Nem tudom, ez olyan hirtelen volt nekem is. Egy idő után már nem csak a barátomnak tekintettem, szerettem vele lenni, vele mindig őszintén beszélgethettem, nem nevetett ki ha valamitől féltem, elmondhattam neki bármit. Mindig figyelt rám, és neki nem kellett megjátszanom magam, nem kellett a menő popsztárt adnom, Annienek én csak Nick voltam, egy srác, tervekkel, álmokkal… Imádtam ezért, és olyan könnyen ment a titkolózás. Az hogy a közelében lehettem és megölelhettem ha arra volt szükségem, elég jó helyzetben voltam. De Bostonban már nem bírtam tovább színlelni. Egyik este elmentünk szórakozni és Annie olyan gyönyörű volt, táncolt, a srácok egymás után kérték fel és majd bele bolondultam ahogy velük táncolt. Táncoltunk, jobban mondva először közbeléptem mikor az egyik srác keze kicsit lejjebb kúszott, aztán táncolni hívtam és táncoltunk és olyan más lett hirtelen ő is. Simogatott és..

- Figyelj fiam részleteket nem kérek.

- Bocs, szóval aznap éjjel a hotelban lefeküdtünk.

- Folytasd fiam.- mondta mikor látta hogy megálltam egy kicsit.

- Ne hidd hogy erőszakoskodtam vagy ilyesmi Annie is akarta, épp annyira mint én, de másnap reggel eljött, egy szó nélkül , búcsú nélkül, csak egy rövid kis levelet hagyott amiben leírja hogy felejtsük el ami történt és ne keressem amíg ő nem hív, mert idő kell neki amíg tisztázza magában azt ami történt.

- Szóval ezért nem tudtad, hogy mikor indult Barcelonába.

- Igen.

- És mi történt azután?

- Azután karácsonykor találkoztunk legközelebb. Jobban szerettem mint bármikor előtte, csak vele akartam lenni, csúnya dolog de csak miatta voltam itt két napig. Őt akartam ölelni és vele akartam beszélni. Nem tudtam nem őt nézni.

- Kérlek, mond, hogy itt nem voltatok együtt.

- Mondhatom, de miértelme hazudni nem igaz? Te mondtad, hogy legyek őszinte. Szóval igen, együtt voltunk, Annie elmondta, hogy szeret de nem köt le. Azt mondta szabad vagyok. És én is elengedtem őt, most már tudom hogy az volt a legrosszabb amit tehettem. Azt mondta félév hosszú idő és hogy neki is szüksége lehet ez idő alatt valakire aki mellette van és az a személy nem lehet olyan aki egy másik földrészen van. Gondolom sejted, hogy ő Lucassal volt. Elhittem neki hogy félév hosszú idő , igazából csak elkellett volna gondolkodnom. Hisz egy évig kibírtam, tudtam rá várni, némi nehézséggel de ment, és hirtelen beijedtem ettől a hat hónaptól. Szóval elment és legközelebb tegnap láttam a stúdióban reggel. Ott volt Emma is, és nem is nagyon beszéltünk. Ma reggel elmondta, hogy azért jött oda hogy megbeszéljünk mindent, mert remélte hogy vártam őt vissza de mikor meglátott Emmával akkor az a kis remény is elszállt belőle. Megbeszéltük, hogy tegnap este eljövök de addigra elment, azért voltam olyan feszült tegnap este mert átvert engem, tudta, hogy már nem lesz itt mikor jövök mégis azt mondta jöjjek és beszélünk.- mondtam majd látva apa egyszerre szomorú és csalódott arcát elhallgattam. Csak néztük egymást, azt hiszem kereste a szavakat de azok nem akartak jönni. – Ne haragudj apa, tudom hibáztam.

- Fiam neked…elment az eszed, mond?

- Igen apa, azt hiszem elment, mert nem tudom én magam sem, hogy, hogy történhet ez velem. .

- Hogy szerethettél bele a húgodba?

- Úgy hogy ő nekem sosem volt testvér, te is tudod, az első perctől hogy megláttam tudtam hogy sosem tudom testvérként szeretni. Ezért próbáltam barátként közeledni hozzá de az sem vitt sok jóra. Tudom kételkedsz az érzéseimben de nem kell, tudom hogy amit érzek az igazi. Még senki iránt nem éreztem ezt, ezt a szenvedélyt, még senki nem érdekelt ennyire. Vele akarok lenni mindig reggel ő az első akire gondolok és az ő arcát látva alszom el. Ha csak eszembe jut, bele remeg a gyomrom. Mikor vele voltam és megöleltem teljesnek éreztem magam. Tudom hogy megtaláltam azt a nőt aki mellett letudnám élni az életem. Nem akarok mást csak boldoggá tenni őt.

- Nem haladsz valami jól.

- Tudom, tudom, elszúrtam, de tudom, hogy helyre tudom hozni.

- Mégis hogyan. Nem mondom meg hol lakik, arról ne is álmodj.- mondta mire aprót bólintottam.- Fiam ez nem helyes.

- Ne mond ezt apa, te ne. Még semmit nem éreztem ennél helyesebbnek. Ne mond hogy nem helyes szeretnünk és azzal lennünk akiket teljes szívből szeretünk.

- Annie túl fiatal és nem akarom hogy az emberek rajtatok csámcsogjanak. Tudod hogy ez lenne, és gondolod Annie bírná azt hogy hónapokig távol vagy? Ő nem olyan lány, neki szüksége van a szeretetre, arra hogy vele legyél. Ha esetleg sikerülne is és együtt lennétek, vállalnod kellene a felelősséget érte. Ő nem ebben nőtt fel, ő nem tudná úgy kezelni a rajongókat és a médiát, a pletykákat mint te meg Joe. Tudod jól hogy nem teheted ki ennek.

- Akkor mit vársz mit tegyek? Apa, mindig te mondtad régebben hogy harcoljunk azért amit vagy akit szeretünk. Én ezt próbálom tenni. Annie az akit akarok. Vele akarok lenni, ez van, ezen nem tudok változtatni. Gondolod tudok másra gondolni tegnap reggel óta. Olyan más lett mégis ugyanaz. Annyira felnőtt, már nincsenek meg a kislányos vonásai, igazi nő lett. Mond meg mit tegyek.

- Nem gondoltam hogy ez ilyen bonyolult

- Nem akartam hogy így legyen, de segítened kell nekem. Ő a mindenem, ezt Demi vagy Jeff is tanusítja.

- Tudtak róla?

- Valakivel kellett beszélnem róla. Mindent tudnak, tudják mennyit szenvedtem addig míg Annie nem viszonozta az érzéseimet, nem gondolod hogy elpazarolnék két évet arra hogy utána kihasználjam és eldobjam. Ugye nem gondolod, hogy bántanám őt.

- Tudom hogy nem tennéd, ismerlek fiam, de megígértette velem hogy nem adom meg senkinek a címét. És talán nem is kellene egy ideig keresned. Először tisztázd a dolgokat Emmával, mert megérdemli hogy tudja az igazat, hogy nem szereted.

- Tudom és beszélni fogok vele.

- Anniet meg hagyd, hagy éljen egy kicsit, most úgysem tudna veled foglalkozni és szerintem nem is akar. Hagyj neki egy kis időt.

- Te vagy a harmadik aki ezt mondja, igazatok van azt hiszem, nem akarok erőszakosnak tűnni, nem akarom ráerőltetni magam, csak hiányzik. Tudod azt hittem elfelejtettem Emma mellett de mikor tegnap megláttam, újra előtört azaz elnyomott érzés, a vágy és tudom hogy bármit is teszek őt nem tudom elfelejteni.

- Hogy őszinte legyek ezt sajnálattal hallom.- mondta apa mire csak bólintottam. – De sok szerencsét fiam, nem tudnék Annienél jobb lányt elképzelni melléd.

- Ezt vehetem úgy hogy áldásod adod ránk?

- Majd ha lesz olyan hogy ti akkor igen. Addig elégedj meg annyival hogy anyád már az unokákat várja.

- Hű…na jó, ne siessünk ennyire. - mondtam majd elnevettem magam és megöleltem apát.- Szeretlek apa.

- Én is téged fiam. - veregette meg hátam.





Annie szemszög…



Miután apa megkapta a délutáni gyógyszeradagját lefeküdt én pedig énekeltem neki egy dalt majd ahogy elaludt betakartam és eljöttem a szobájából. Maxxal ültem a nappaliban. ő olvasott én pedig épp üzeneteimet olvasgattam és válaszoltam rájuk. A lányok is írtak hogy mikor találkozunk már, de apa miatt nem akarok egész napos programokat szervezni, nem akarom sokig magára hagyni.

Ahogy ezzel végeztem a képeket kezdtem el nézegetni.

- Különben nagyon szép hangod van. - szólalt meg Max mire rámosolyogtam.

- Köszönöm. Kedves tőled.

- Sokat szoktál énekelni?

- Mondhatni. - bólogattam. - Úgy látom jól kijössz apával.

- Igen, összebarátkoztunk. Vele vagyok mióta kiderült mi a baja, akkor vett fel. Sokat beszélt rólad mielőtt találkoztatok.

- Igazán?

- Mindennap. Csak azt hajtogatta hogy milyen hálás lenne ha utolsó heteit úgy tölthetné, hogy tudja te megbocsájtottál neki. Hát Isten meghallgatta.

- Igen, túl sokáig húztam.

- Ezt nem tudom, azt tudom hogy miután téged haza vittünk, csak azt hajtogatta hogy milyen csodás nő lett belőled.

- Jó ég, még a végén zavarba jövök.- nevettem fel.- Nem vagyok én csodás, teljesen átlagos vagyok.

- Tehetséges vagy. Jól énekelsz, táncolsz. Emellett egy intelligens és kedves nő vagy, apád nem túloz mikor téged dicsér.

- Köszönöm.- sütöttem le szemeimet.

- Te csörögsz?

- Én nem tudom.

- Csak rezeg a telefonod. - mondta mire lepillantottam mellettem pihenő telefonomra.

- Jaj, tényleg észre sem vettem.- mondtam majd kézbevéve láttam hogy Demi hív. – Ezt felkell vennem, ne haragudj. - mondtam majd felpattantam és a szobám felé igyekeztem.- Szia Demi. - vettem fel majd becsuktam az ajtót.

- Szia Kislány, mi a helyzet? Hogy vagy?

- Jól vagyok.

- Hallom elszöktél, ismét. Nick kibukott.- mondta mire csak sóhajtottam egy nagyot.- Tudom, hogy most nem is akarsz róla hallani.

- Csak próbálnám elfelejteni, de tudom hogy bármit teszek nem fog menni. Hisz a távolság és Lucas sem segített akkor itt mi segítene, hogy tudnám kizárni a fejemből, mit tehetnék hogy ne gondoljak rá?

- Nem tudom, szeretnél találkozni?

- Jó lenne de apa miatt nem nagyon akarok hosszú időre elmenni itthonról.

- Egy kávéra esetleg ha összefutunk?

- Jó, de ne ma mert már nem megyek sehová.

- Annie, azért ne temesd el magad.

- Ezt hogy érted?

- Ne bújj az apád betegsége mögé, ne akarj mindenért azzal takarózni. És ne zárkózz el a világ elől.

- Ezt nem érted Demi.

- Nem? Nem tudom. Tudom milyen elveszíteni közeli családtagot, fájdalmas, nagyon, te is tudod, de az élet attól nem áll meg.

- Tudom, de az csak nem baj hogy most vele akarok lenni.

- Nem, az nem baj.

- Figyelj mikor érsz rá, mert most inkább csak lepihennék.

- Holnap délután? Három körül neked jó lenne?

- Igen, persze.

- Akkor érted megyek.

- Nem kell, majd írd meg hol találkozzunk és odamegyek. Most tényleg mennem kell. Szia.

- Szia Annie.- köszönt el én pedig csak félretettem a telefont.



A kávézóba érve rögtön megláttam Demit aki vadul integetett. oOda sétálva felpattant és megölelt.

- Szia, jól vagy?

- Igen, szia.

- Olyan sápadt vagy.

- Sápadt? Nem aludtam az éjjel valami jól és napközben is fájt a fejem. Azt hiszem túlságosan is átérzem apa szenvedését. Neki is egésznap fájt a feje. - mondtam miközben leültem.

- Nagyon rossz az állapota?

- Nos, változó, aznap mikor odaköltöztem elég rosszul volt. Tegnap egész jól, ma olyan átlagosan. Fáj a feje és gyenge de elég aktív.

- Szegény, nem lehet könnyű neked.

- Nem, valójában nagyon nehéz. Bele gondolni hogy ilyen sokáig vártam és csak húztam miközben ha tavaly beszélek vele akkor most nem itt tartanánk. Lelkiismeret furdalásom van emiatt. Viszont most jó a kapcsolatunk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz és ez jó.- mondtam mire Demi elmosolyodott.- Veled miújság? A stúdióban nem tudtunk beszélni.

- Jól vagyok, lassan de biztosan elkezdjük szervezni az esküvőt, Wil most forgat Dél-Amerikában így megvárjuk amíg haza ér és akkor kezdünk hozzá, viszont szeretném ha te lennél az egyik koszorúslányom. Ez az egy biztos.

- Köszönöm, szívesen leszek a koszorúslányod.

- Tudom nem akarsz róla hallani de Nick hívott ma, kérdezte beszéltünk-e.

- És erre te?

- Azt mondtam igen, de nem mondtál túl sokat, azt mondtam főként az apádról beszéltünk.

- Köszönöm.

- Csak rád tud gondolni.

- Szar lehet neki, meg a barátnőjének.

- Igen, az. Megmondtam neki, hogy nem akarok beszállni ebbe de tudni szeretném jól vagy-e…

- Én jól, nem tudom, próbálnám elfelejteni de nem megy, még csak egy órára sem, mert folyamatosan eszembe jut valamiről. Olyan sok emlékem van vele.

- És mind jó, nem?

- De igen, a vidámpark, a medencézések, a séták a parton, az esti trécselések az erkélyemen. A beszélgetések, amikor hosszú órákig feküdtem hozzá bújva és ne felejtsük az ejtőernyőzést tavaly szülinapomon. És ott van az is amikor betegek voltunk mindketten, az a két nap egyszerre volt kínokkal teli és csodálatos. Összebújva aludtunk, beszélgettünk, ő simogatott és nem is éreztem hogy beteg lennék, nem arra figyeltem hogy nem kapok levegőt hanem arra hogy ott van velem és minden rendben van, akkor olyan kerek volt minden. Érted ezt?

- Értem, persze, bár nem tudom hogy nem vetted észre előbb hogy beléd szeretett.

- Én sem tudom. Azt hiszem csak jó érzés volt hogy van valaki akiben teljesen megbízhatok, aki mellettem áll. Nem gondoltam hogy benne több is kialakulhat hiszen. 25 éves én meg 18 vagyok és akkor meg 16 voltam. Hét év van köztünk.

- Mit számít az, az csak egy szám. Sokkal fontosabb hogy az amit egymás iránt éreztek az különleges. Én még nem láttam őt ilyennek.

- Milyennek?

- Tudod hogy régóta ismerem, de még nem láttam őt ilyen szenvedélyesen szeretni egy nőt. Volt jó pár barátnője, de egyiküket sem szerette így. Annyiszor elgondolkodtam ezen amíg Barcelonában voltál, és azelőtt is, mikor Nick titokban szeretett. Mikor rólad beszélt egyértelmű volt hogy amit irántad érez az valami más. Érted mindent megtenne, szerintem még az életét is képes lenne feláldozni érted. Annyira megakar védeni, vigyázni akar rád. Eltervezte már az egész életeteket. Azt mondta benned megtalálta azt a nőt akit keresett, azt aki mellett megállapodhatna. Ezt még egyik barátnőjéről sem mondta.

- De hisz az ő élete olyan más mint amilyen életet én élni akarok.

- Igen, Nick elvan, szereti a pörgést, utazgatást, de látom hogy már egy kicsit el is fáradt, hiányzik neki az hogy egy olyan nő legyen mellette aki támogatja mindenben, akinek hasonló a gondolkodás módja, akivel teljes életet élhet. Nick arra vágyik ami Kevinnek már megvan, egy nyugodt kiegyensúlyozott életre.

- De ott vannak a turnék, és a filmezés és…

- Azt hiszem őt ez már rég nem érdekli annyira mint gondoltam. Mikor tavaly együtt turnéztunk, nem volt a régi. Persze, a koncerteken a maximumot adta de utána nem láttam azt a csillogást a szemében amit pár évvel ezelőtt. Folyamatosan rád gondolt és arra hogy milyen jó lenne ha veled lehetne ahelyett hogy beutazza Amerikát, már sokadjára. Imádja azt hogy te ilyen normális vagy, hogy időd nagy részét nem az köti le hogy mikor milyen fotózásra kell menned és hány kiló sminket tegyél fel , hanem az hogy fejlődj és tanulj. de legjobban azt szereti hogy te mindig meghallgatod, és van időd beszélgetni vele. Nicknek ez nagyon fontos, hogy tudjon beszélgetni egy nővel, hogy időt szánjanak arra hogy meghallgassák. Ezért is szeret annyira mert te nem csak meghallgatod, de megis érted őt, az ő bonyolult lelkivilágát, higgy nekem erre kevesen képesek.

- Nem is tudom, és az a lány? Emma?

- Emma egy nagyon cuki, édibédi félig spanyol, félig mit tudom én milyen modell lány, akivel Nick azért van együtt hogy elfelejtsen téged. Csak hogy ez nem ment neki. Azt hitte sikerült is, de akkor megjelentél ott a stúdióban és onnantól kezdve csak rád tudott gondolni.

- Ahhoz képest hogy te nem akartál belefolyni, nagyon belemerültél. – mosolyogtam

- Igen, tudom, de nem tudom nézni a kínlódásotokat, olyan szörnyű látni hogy két barátom akik szeretik egymást kínlódnak és nem jutnak dűlőre. És azért ne felejtsük el hogy te is rendszeresen együtt voltál Lucassal.

- Az más, én nem jártam vele és azt mindketten tudtuk, hogy csak alkalmi, ő is, sosem akadt ki hogy kihasználom vagy ilyesmi. De Nick együtt jár azzal a lánnyal. - mondtam majd sóhajtottam egy nagyot. – Hagyjuk ezt, mert nem akarok ezen rágódni.

- Jól van, akkor mesélj valamit.

- Hát olyan izgalmas az életem hogy azt sem tudom hol kezdjem. - nevettem fel.



Nick szemszög…



Már az ágyban feküdtünk mikor a telefonomon írtam egy üzenetet.

- Drágám, tedd már el, csak a ma estét tudjuk együtt tölteni, az ráér reggel is.

- Nem ér rá. - mondtam majd írtam tovább. Valójában Demivel beszélgettünk, arról hogy mit beszéltek Annievel.

- De Nick, holnap elutazom két hétre. Bár velem is jöhetnél…

- Hova, Hawaiira? Minek?

- Hát a fotózások között romantikázhatnánk egy kicsit. – mondta mire ránéztem majd újra telefonomra.

- Az nekem nem megy, stúdiózom, az elmúlt hetekben nem haladtunk túl sokat. - mondtam majd letettem telefonom .

- Kár, pedig jó lett volna együtt tölteni egy kis időt.

- Gondolom..

- Amúgy Annie tök aranyosnak tűnik.- szólalt meg mire ránéztem.

- Igen, Annie, aranyos, és csodás lány.

- Igen?

- Igen…- suttogtam mire közelebb hajolt.

- Nekem sosem mondod hogy csodás vagyok. Miért? Ha Annieről beszélsz mindig olyan átéléssel beszélsz, de velem olyan rideg vagy.

- Mert Annie különleges nő az életemben.

- Áhh, ezek szerint én nem vagyok különleges?

- Nézd Emma Annievel mi … nekünk mindig is olyan volt a kapcsolatunk hogy senki nem értette, sokáig mi magunk sem. Mindig szerettünk együtt lenni és kettesben beszélgetni. Vele egy csomó mindenről tudtam beszélgetni, olyan dolgokról amiről mással nem. Annie ismer engem a legjobban a világon és ez fordítva is igaz.

- És ez pontosan mit jelent?- kérdezte mire felültem és elgondolkodtam.- Szereted őt?

- Tessék?

- Szereted őt?

- Miért kérdezed ezt?

- Mert szombaton a stúdióban, ahogy átölelted és simogattad az arcát az jutott eszembe hogy velem sosem vagy olyan gyengéd. Ahogy Demi utána küldött és aztán te rohantál , majd az ahogy ránéztél és hozzáértél…azt hittem csak képzelődöm de ezek szerint nem. Miért vagy velem?

- Azt gondoltam eltudom felejteni. - néztem rá majd felálltam. - Annievel már egy éve húzódik ez köztünk. Még a turnén kezdődött de aztán elutazott és történtek dolgok, de nem tudtam nem szeretni. Vele egy hullámhosszon vagyunk és tudom hogy szeret még engem.

- De itt vagyok én aki elszakít tőle…- mondta Emma halkan.

- Ne haragudj.

- Miért mert a szíved nem tudta őt elfelejteni. Ugyan Nick, úgy ismersz engem mint aki haragszik ezért? Apám mindig azt mondta hogy csak olyannal legyek együtt aki teljes szívéből képes szeretni engem. eddig próbáltam elhitetni magammal hogy te szeretsz engem de most rákellett jönnöm hogy hiba volt. Nem akarok balhézni, sosem voltam az a típus. Talán kicsit szeleburdi vagyok és sokat beszélek de nem vagyok hülye. És főként nem rosszindulatú. Nekem bőven megfelel ha csendben elválunk.

- Ennyi? Semmi hiszti, csapkodás, káromkodás, fenyegetőzés?

- Mint mondtam én nem olyan típus vagyok. reggel úgyis elutaztam volna, majd én nyilvánosságra hozom, jó? Úgyis mindig azzal zaklatnak úton útfélen, hogy mikorra várható az eljegyzés. Idióták. - mosolyodott el.

- Ha megtörtént megerősítem a hírt, és köszönöm, te egy nagyon értékes lány vagy.

- Ezt jólesett hallani. – mondta mire leültem mellé és megöleltem. – Ha köztünk hivatalosan is vége ne hagyd elúszni a lehetőséget. Szerezd meg Anniet.

- Úgy lesz.- mondtam mosolyogva.





Két hónap múlva…



- Sajnálom Annie, őszintén. Tom állapota rohamosan rosszabbodik. - mondta az orvos ahogy a nappaliba ért.

- Mit tehetek? mennyi ideje van még?

- Őszintén?- kérdezte mire bólintottam. – Az is csoda hogy még él. Az állapota két hónappal ezelőtt arra engedett következtetni, hogy csak pár hete van hátra. Minden áron itt akar maradni amíg csak tud, nem adja fel a harcot. Maga sokat segít a jelenlétével , azt hiszem önnek köszönhető az is hogy ilyen sokáig bírta, viszont ez már nem elég. A szervezete nem bírja tovább és a gyógyszerek már mit sem segítenek. Én azt javasolnám hogy szállítsák be hozzám a kórházba, hogy tudjam felügyelni az utolsó óráiban.

- Értem. Rendben. Bemegyek és beszélek vele, elmondom mire jutottunk.

- Én addig hívok egy mentőt.

- Köszönöm. - mondtam halkan majd bementem apához. Olyan volt mint aki alszik. Behunyt szeme körül sötét karikák húzódtak, a mellkasa már alig emelkedett mikor levegőt vett.- Apa, ébren vagy?

- Igen kislányom. - nyitotta ki fáradtan a szemeit.

- Az orvos szerint jobb ha beszállítanak a kórházba, hogy felügyelni tudja az állapotodat. Már hívja a mentőt.

- Mennyi van hátra?

- Nem tudom… azt hiszem csak órák.- fogtam meg a kezét.

- Velem maradsz végig, ugye?- kérdezte halkan mire nyeltem egy nagyot majd bólintottam.

- Hát persze apa, veled leszek.- suttogtam és éreztem, hogy végig suhan egy könnycsepp az arcomon.

- Ne légy szomorú jó?

- De apa… ezt ne kérd..

- Azt akarom…vagyis a mosolyodat szeretném látni utoljára.

- Nem tudom mosolyogva végig nézni ahogy meghalsz.

- Gondold azt hogy csak elalszom. Édesem, csak azért vagyok még itt mert te végig velem voltál és erőt adtál nekem, de egyszer mindenkinek eljön az ideje , futhatunk a végzetünk elől de az előbb utóbb úgyis megtalál. Nincs értelme tovább húzni, és már nem is bírom, elfáradtam. A veled töltött napok voltak a legszebbek egész életemben. És tudom, hogy nyugodtan mehetek el mert te nem vagy egyedül.

- De igen..

- Nem… Ott vannak a szüleid, a testvéreid és a barátaid, ott van neked Nick. Ők sosem hagynak magadra.

- Nick nem, ő már nem is létezik a számomra.

- Miért? Mert elkövetett egy hibát amire te bíztattad?- kérdezte komolyan.

- Apa, hogy mondhatod ezt?

- Nem ez történt? Azt mondta elenged mert szeret, és reméli visszajössz, erre te azt mondtad neki hogy szabad ember azzal van akivel akar és keresse meg a boldogságát reméled megtalálja valaki mellett.

- De nem mondtam komolyan.

- És ezt ő honnan tudhatta volna? Ugyan…az a srác az elmúlt két hónapban legalább milliószor keresett telefonon és üzent a barátaitokon keresztül. Nem törné magát ennyire ha nem érdekelnéd. – mondta majd lehunyta a szemét. - Ne kövesd el azt a hibát amit én… Én is fiatal voltam mikor elhagytam az anyád pedig szerettem, és most 18 évvel később csak keseregni tudok emiatt. Te ne légy ilyen buta. Ha szereted akkor fogd meg a kezét és ne engedd el soha. Nincs arra garancia, hogy neked Nick a nagy ő ahogy anyád volt nekem, de szeretitek egymást. Ez egy érzés, te nem tudod irányítani. Nem akadályozhatod meg hogy kialakuljon de ki sem kényszerítheted. Nem mi választjuk ez az érzés csak úgy jön és leigáz. Teljesen feje tetejére állítja a világodat és ez így van rendjén. Neked nincs más dolgod mint élvezni az életet és a szerelmet. Ne hagyd kicsúszni a kezeid közül azt a fiatal embert, mert tudom, hogy ő tényleg szeret téged és nagyon megnyugodnék ha tudnám, hogy nem zárod ki a boldogságot az életedből.



Augusztus 24. 22 óra 43 perc. Lehunyta szemeit és mosollyal az arcán aludt el végleg. Én ott ültem mellette és a kezét fogtam miközben csak zokogtam. Percekig csak ültem ott és könnyeimen keresztül néztem sápadt hófehér arcát. Közben az orvos és az ápolónők jegyzeteltek és lekapcsolták a gépeket. Az orvos vállamat megszorítva fejezte ki részvétét. Az ápolónők mind ketten sajnálkozva és együtt érzően néztek rám. Kérdezték felhívjanak e valakit. Kit hívhatnának, gondoltam. Apának én voltam az egyetlen rokona aki még élt így csak megráztam a fejem ők pedig kimentek. Hagyták, hogy egy kicsit egyedül legyek a fájdalmammal.



- Joe?- szóltam bele néhány perc múlva telefonomba.

- Igen hugi, jól vagy?- hallottam meg álmos hangját mikor felvette a telefonját.

- Itthon vagy?

- Igen, reggel értem haza. Olyan fura a hangod.

- Apa… meghalt. Ma este…

- Jajj, szegénykém. Hol vagy most?

- A St. Helen kórházban.

- Ne is mozdulj, oda megyek érted. Ne menj sehová. - hallottam hangját majd megszakadta vonal. Reméltem hogy ezt mondja. nem akartam egyedül lenni de nem tudtam kit hívhatnék. Anyáék most túlságosan is óvni akarnának mindentől. Haza cipelnének magukhoz és ápolgatnák a lelkemet. Demi nincs itthon, Kevinék messze vannak. Nick és Joe maradt akikre tudok ilyen helyzetben számítani de Nick nem lenne helyes választás épp ezért hívtam Joet fel.

Ahogy ígérte húsz perc múlva meg is érkezett és mikor belépett a szobába nem mondott semmit csak megölelt. Percekig álltunk ölelkezve, és közben megnyugtató hangon suttogta a fülembe hogy nem vagyok egyedül.

- Mennünk kellene Annie.- mondta nem sokkal később mikor két férfi lépett be a szobába.

- Persze.

- Az orvossal még beszélek, jó? Mi a neve?

- Öhm, Dr. Jameson, én kicsit rendbe hozom magam a mosdóban.

- Itt leszek a folyosón.

- Köszönöm.- mondtam majd táskámat vállamra vettem. Még jól megnéztem apát majd elhagytuk a szobát. A mosdóba érve elővettem egy nedves törlőkendőt és letöröltem a szemem alatt elfolyó fekete szemfestéket. Folyamatosan apa szavai visszhangoztak a fejemben, próbáltam kicsit összeszedni magam, próbáltam optimistán gondolkodni, remélni hogy hamarosan jobb lesz…

Mikor otthon kiszálltunk Joe kocsijából átkarolta vállam és úgy sétáltunk be az épületbe. A liftben próbáltam előhalászni a kulcsomat a táskám legaljáról és mikor meglett rögtön el is ejtettem. Joe rögtön felkapta és a kezembe adta miközben megszorította kezem picit. A lakáshoz érve megfogtam a megfelelő kulcsot de sehogy sem találtam be a zárba. Annyira remegett a kezem az idegességtől hogy folyamatosan elcsúszott a zártól.

- Add ide, majd én. Te túl ideges vagy.- mondta halkan majd elvette a kulcsot és elsőre betalálva kinyitotta az ajtót. – Menj csak zuhanyozz le én csinálok egy teát, jó?

- Nem vagyok szomjas, és nem akarok fürdeni.

- Ha nem mész én viszlek a fürdőbe és engedem rád a hideg vizet.- mondta mire inkább mentem magamtól.

Mire visszaértem finom tea illatot éreztem. A pizsamámra vettem a köntösöm és abba bele burkolózva csoszogtam a konyha felé.

- Jobban vagy?

- Jobban nézek ki?- kérdeztem vissza mire egy pillanatra elgondolkozott.

- Nem mondanám.

- Köszönöm az őszinteséget.

- Bármikor, gyere a teád is elkészült. felhívtam anyát de mondtam hogy ne jöjjön ide .

- Köszönöm.

- Viszont holnap nem úszod meg.

- Gondoltam.

- Üljünk le a nappaliban kicsit?

- Biztos fáradt vagy, menj csak haza, köszönöm hogy elhoztál.

- Ugyan dehogyis, szükséged van rám, milyen testvér lennék ha most itt hagynálak egyedül?



Amíg Annie fürdött, Nick szemszög…



Mikor haza értem csak arra vágytam, hogy végre lefekhessek és alhassak. Gyorsan átöltöztem pizsamába és lefeküdtem. Azonban itt kezdődtek a gondok. Folyamatosan csak Anniere tudtam gondolni, arra hogy nem válaszol a hívásokra és az üzenetekre sem. Már nagyon aggódom érte. Demi szerint jól van, de vele sem beszéltem napok óta, vajon mi lehet Tommal? Tudom, hogy Annie hajlamos eljátszani azt hogy jól van és közben belül megszakad a szíve.

Gondolatmenetemben a telefonom csörgése zavart meg. Mit akarhat Joe ilyenkor?

- Joe?

- Igen, öcsi itt Joe, szia.

- Szia. Mi a helyzet? Elég késő van már? Baj van?

- Itt vagyok Annienél.

- Vele van valami baj? Rosszul lett?

- Szerencsére nem, de nagyon összetört. Ma este meghalt az apja.

- Jóságos ég.- ültem fel és megdörzsölgettem az állam.- Hogy viseli?

- Rosszul. A kórházból hívott fel. Most elküldtem zuhanyozni de nagyon kiborult. Remegett az idegességtől, remélem nem lesz komolyabb baja. Nick, Annie megölne ha tudná, hogy felhívtalak…

- Igen? Folytasd.

- Gyere ide, most rád van szüksége és nem rám, én nem tudom úgy megvigasztalni, nem tudom, mit mondjak neki, hogy ne sírjon vagy ne legyen ilyen szomorú.

- Joe, azt sem tudom hol lakik.

- Akkor mondom, írd, és gyere..

Ahogy Annie felé haladtam az autóval folyamatosan azon járt az agyam hogy mi van ha kidob vagy elküld a francba, hisz legutóbb mikor beszéltünk csak annyit mondott nem akar többé látni.

Leparkoltam Joe kocsija mellé majd ahogy kiszálltam felnéztem az épületre. Jaj, Annie… Ahogy megbeszéltük Joeval a liftbe szállva megcsörgettem és rögtön ki is nyomott. A tizedikre érve körbe néztem és megláttam Joe fejét majd integetett hogy menjek.

- Annie?- suttogtam.

- Ágyba küldtem, beszélgettünk egy keveset de olyan tompának tűnt hogy inkább lefektettem. Jó hogy ilyen gyorsan ideértél.

- Siettem. De nem fog elzavarni?- kérdeztem mire Joe felkapta telefonját és zsebre vágta.

- Nem hiszem, ahhoz túl elgyötört hogy vitatkozzon, ennyi szent. Próbáld nem provokálni a vitát és ne támadd le egyből a szerelmeddel. Csak csináld azt amit régen, mikor szomorú volt.

- Jól van.

- Akkor én megyek. Vigyázz rá öcsi.

- Vigyázok és Joe… Köszönöm, bárhogy is lesz, ezt sosem felejtem el neked.

- Csak jó lenne már ha dűlőre jutnátok.

- Igen, jó lenne.

- Na szevasz.

- Szia.- köszöntem el majd ahogy elment én becsuktam az ajtót és körbe néztem. Kibújtam a cipőmből majd beljebb sétáltam. A lakás eléggé modern volt de azért Annie kézjegyeit is észrevettem rögtön amik kicsit otthonosabbá tették .Az előszobából előre egy nagy nappali nyílt de mielőtt oda beléptem volna két oldalra egy-egy kis folyosó ágazott el. Jobbra elindulva három ajtót pillantottam meg. Egy bal kézre és kettő jobb oldalt. Az első ajtó nyitva volt az egy nagyobb hálószobába vezetett amiből két ajtó is nyílt. A berendezés alapján és a tárgyak alapján Tom szobája lehetett. A bal kézre lévő ajtót lassan kinyitva egy fürdőszobába léptem így reméltem, hogy a következő egyben utolsó ajtó már Anniehez vezet. Az ajtó be volt csukva így megtorpantam előtte. Vettem egy nagy levegőt és lassan lenyomtam a kilincset. Ahogy beléptem nagy sötét fogadott, csak az ablakon bevilágító hold adta az összes fényt. Annie háttal feküdt nekem. Azt gondoltam már alszik így próbáltam halkan vagy inkább hang nélkül mozogni. Becsuktam magam mögött az ajtót és közelebb léptem mire megmozdult így újra megtorpantam.

- Joe? Azt hittem elmentél.- könyökölt fel majd felém fordította fejét . Pont úgy álltam hogy nem nagyon láthatott.

- Nem Joe vagyok.- mondtam halkan miközben tettem felé egy lépést.

- Nick…Nick te hogy kerülsz ide?- kérdezte halkabban.

- Ne haragudj Joera de azt gondolta ebben a helyzetben én talán jobban megtudlak vígasztalni. Arra alapozta ezt hogy régebben mindig én voltam az egyetlen aki ilyenkor megértett téged..- mentem még közelebb majd mikor mellé értem leguggoltam az ágy mellé. Megkapaszkodtam az ágykeretben majd csak néztem őt.

- Nem volt joga elmondani hogy hol lakom.

- Tudom, ezért se haragudj rá, csak jót akart neked.

- Nem hiszem hogy nekem te jelented a jót.- mondta kíméletlenül. A szemei vörösek voltak a sírástól és olyan puffadt volt az arca is de nagyon tartotta magát.

- Talán nem, elismerem, lehet, hogy nem én vagyok az a férfi aki neked való…- váltottam taktikát hogy ne érezze hogy olyan szándékkal jöttem hogy meg hódítom.- De én vagyok azaz ember aki mindenkinél jobban ismer téged és tudja, hogy mit kell olyankor csinálni ha nagyon szomorú vagy. Tévedsz ha azt hiszed azért vagyok itt mert abban reménykedem hogy a karjaimba veted magad és boldogan élünk amíg meg nem… egyedül azt szeretném hogy ne kínozd magad, mert ismerlek és tudom hogy most ezt csinálod. – mondtam halkan mire lesütötte szemeit. Óvatosan kezére csúsztattam sajátomat és megsimogattam kézfejét. - Megmondtam, történjék bármi, lehetünk rosszban, utálhatjuk egymást, én akkor is itt vagyok neked, mert a mi kapcsolatunk akkor is egyedülálló. Tudom, hogy szükséged van rám. – ahogy ezt kimondtam rám nézett. Szemeiben megcsillant egy-egy könnycsepp ahogy a fény felé fordult és tudtam hogy jó úton haladok.

- Nagyon fáj..- súgta.

- Tudom.- értem karjához óvatosan hogy ne érezze erőszakosnak a közeledésem. - De hidd el hogy idővel jobb lesz, természetes hogy most nagyon fáj… Mindig fájdalmas és nehéz ha valaki akit szerettünk elhagy minket és tudjuk hogy többé nem láthatjuk. De Tom emléke mindig megmarad, és ez a fontos. Gondold azt hogy ő most már az őrangyalod és anyukáddal együtt vigyáznak rád oda fentről.- mondtam mert tudtam hogy ezt akarja hallani.

- Nick?

- Igen Annie, mond csak. - néztem fel rá de ő nem szólt semmit csak átölelte nyakam. Lassan vállára csúsztattam kezem és felültem mellé az ágyba és az ölembe húztam. Válla köré fontam karjaimat, ő pedig pólómba kapaszkodva sírt, halkan, szinte hang nélkül. Tudtam, hogy próbálja visszafogni magát és erősnek tűnni. Egy idő után már egyre nehezebben vette a levegőt, tudtam, hogy nagyon nehéz visszatartani a sírást így végig simítottam hátán és még jobban magamhoz öleltem. - Sírj Annie, sírj ha szeretnél. - mondtam és megéreztem az első könnycseppeket a vállamon majd hamarosan a pólóm egész vállrésze könnyektől ázott. Teste megfeszült és remegett a sírástól miközben esetlenül kapaszkodott belém. Mikor kicsit enyhítettem a szorításon jobban kapaszkodott nyakamba.

- Ne engedj el. Ölelj szorosabban.

- Jól van, ne félj. Itt vagyok. - dőltem a fejtámlának félig bár elég kényelmetlen volt. Őt is magammal húztam, és magamhoz szorítva simogattam a hátát és a derekát.

- Elfáradtam.

- Tudom.

- Nem Nick, nem tudod…az elmúlt két hétben apa állapota rohamosan rosszabbodott én pedig alig aludtam már, és most, csak fáradt vagyok. Elakarok aludni és nem akarok felébredni.

- Akkor én is ezt akarom.

- Tessék?

- Ha te nem akarsz többé felébredni, nekem sincs miért élnem. - mondtam halkan. Nem akartam most ilyeneket mondani de tudnia kell, hogy nem zárkózhat be és nem eshet depresszióba. - Különben sem okozhatsz anyáéknak ekkora fájdalmat.

- Mit kezdjek magammal?

- Éld az életet, az apád elvesztése rossz és szomorú de nem te haltál meg, hanem ő és fogadok ő is azt akarná hogy ott folytasd ahol abba hagytad. Szerintem ő azt szeretné, hogy tanulj és énekelj. Táncolj, nevess és szeress. Hogy legyen egy hatalmas családod, gyerekek, akiknek mesélhetsz a nagyapjukról, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül. Azt szeretné, hogy éld az életed és ne add fel az álmaidat. Érte tedd meg, azért mert szeretted őt, mert fontos volt neked. Az ő kedvéért próbáld meg túlélni ezeket a napokat. Ő elment, igen, ez az este valószínűleg az egyik legrosszabb estéd lesz az életedben de a nap holnap reggel is felkel és ragyogóbban fog sütni mint ma, hogy el hidd, minden rossz után valami jó következik.- mondtam mire csak felnézett rám és lesem vette szemeit rólam. Olyan áthatóan vizsgálgatta az arcomat. Először államnál állapodott meg tekintete és szép lassan haladt felfelé. Szemeimbe nézve egy picit elmosolyodott. Könnytől áztatott arca ragyogott a holdfényben és tekintetéből fájdalom sugárzott. Szomorú mosoly volt ez, mintha azt mondaná, elvesztettem, már nem az enyém, és rám gondolt, úgy érezte már nem lehet közünk egymáshoz és ez a gondolat nekem is nagyon fájt mert én nem akartam beletörődni abba hogy elveszíthetem, hogy többé nem tarthatom a karjaimban. Annie már olyan volt nekem mint a víz. Persze egy ideig elvagyok nélküle de aztán egyre csak szomjasabb leszek és ha sokáig nem kapok inni lassan bele halok. Jön a kiszáradás és végem. Ugyan ez van velünk is. Egy ideig bírom nélküle de ahogy egyre telnek a napok a szívem egyre lassabban ver, érzem a hiányát ha felnézek az égre vagy ha kezembe fogom a mikrofont. Hiányzik ha eszem, ha iszom, ha dalt írok, ha zongorázom, és ha gitározom. A gondolataim csak körülötte forognak és ahogy telnek a napok egyre csak jobban fáj a hiánya míg végül talán bele törődöm és darabokra törik majd a szívem ami egyenlő a kiszáradással.

- Ha aznap éjjel … szóval úgy értem…- kezdte de aztán elgondolkozott majd legyintett.

- Folytasd.

- Nem… Mindegy, butaság.

- Hallani szeretném, mire gondoltál?

- Arra hogy, ha aznap éjjel a kocsidban nem engedsz el engem, ha nem mondod, hogy szabad vagyok…

- Igen?

- Eszem ágában sem lett volna azt mondani hogy te is szabad vagy, de akkor úgy éreztem ez a helyes. Te elengedtél, megadtad a lehetőséget hogy találjak valakit aki mindig mellettem áll és akire számíthatok, úgy éreztem nem helyes hogy én meg vissza tartalak, ezért mondtam hogy szabad vagy és remélem találsz valakit aki boldoggá tesz.

- Annie, édesem…- simítottam végig arcán. - Azt hittem jót teszek ezzel veled. Tudtam, hogy ott van Lucas aki teljesen odavolt érted és…

- És?

- Akkor már történt köztetek valami, ezt nem tudtad volna letagadni ha akartad volna sem, hisz ismerlek, nekem nem tudsz hazudni.

- Csak megcsókolt és akkor jó ötletnek tűnt viszonyt kezdeni vele, azt gondoltam eltereli a figyelmemet, de aztán kihívtál és ami a kocsidban történt köztünk.. Tudtam, hogy iránta nem tudnám azt érezni. És ha nem mondod hogy, szabad vagyok, másnap reggel az lett volna az első dolgom hogy megmondom neki felejtsen el engem.

- Sokat hibáztam.

- Sokat hibáztunk, mindketten. Erre apa döbbentett rá. Sokáig csak téged hibáztattalak amiért nem vártál meg, még annak ellenére is, hogy tudtam nincs jogom elvárni, hogy félévig várj rám. Túl sok minden volt ami nem klappolt…

- Ha akkor jobban átgondolom és nem hirtelen felindulásból döntök nem engedtelek volna el. Miért is tettem volna hisz több mint egy évig tudtam rád várni, mi lett volna már az a félév ha tudom, hogy utána hozzám jössz haza. De nem gondolkodtam, nem mérlegeltem, elkövettem azt a hibát amit ritkán szoktam, hogy nem rágtam át magamban tízszer mielőtt ki mondtam.- mondtam mire ismét csak nézett. Most nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből. Olyan elmerengő volt, de semmi érzelem nem tükröződött benne.

- Nem tudtam elhinni hogy tényleg szeretsz.

- Senkit nem szerettem még annyira mint téged.- mondtam majd végig simítottam állán. Olyan finomnak éreztem a bőrét. Nem reagált rá semmit így tovább haladtak ujjaim és már arcát és ajkait simogattam.

- Ne..

- Miért ne?

- Mert nem akarom.

- És most jön hogy felejtselek el örökre?

- Azt gondolom az lenne a legjobb. Fáradt vagyok.- húzódott el majd lefeküdt és úgy nézett fel rám. Én gyorsan mellé feküdtem és ahogy szemébe néztem úgy éreztem teljesen kizárt hogy valaha is velem legyen. Olyan elszántan védte magát és húzódott vissza a saját kis menedékébe amit magas falak védenek, talán sosem lesz már ugyanolyan a viszonyunk.



Annie szemszög…



Reggel halk zenére ébredtem. Kinyitottam a szemem és körbe néztem de egyedül voltam a szobában. Lassan felültem és ledobtam magamról a takarót. Felálltam és felvettem a köntösöm. Ahogy kinyitottam az ajtót a zenéhez finom illatok is társultak. Ezek szerint nem csak álom volt. Nick egész éjjel mellettem volt. A konyhába indulva hallottam, ahogy dúdolja a dalt ami épp a rádióban ment és közben palacsintát sütött. Épp megfordult mikor beléptem a konyhába. Egy végtelen hosszú percig csak néztük egymást majd lekapcsolta a rádiót s letette a kezében lévő kis spatulát amivel a palacsintát fordította meg.

- Szia.- szólalt meg halkan.

- Jó reggelt. Azt hittem mikor felébredek már nem leszel itt. - léptem közelebb.

- Ezt akartad, hogy menjek el mire felébredsz? Erről tájékoztathattál volna mielőtt elalszol, és akkor teljesítettem volna a kérésedet.

- Nem kellett volna miattam fáradnod.- mutattam a palacsintára.- Nem igazán vagyok éhes.

- Pedig nem ártana enned, csak hogy ne betegedj meg,

- Ne akarj rólam gondoskodni Nick, ne akard a megmentőt játszani.

- Gondoskodni, megmentő….Talán egy kicsit vissza kéne húzni a tüskéidet kis sünmalac.

- Sünmalac? Az disznó..

- Tudom én, de a sünmalac jobban tetszik. Kicsi koromban kaktuszmalacnak hívtam, a tüskéi miatt… azt hiszem haladok, lassan, mondjuk úgy húsz év múlva eljutok a rendes nevéig .

- Szóval én egy sünmalac vagyok?

- Igen, mert ha veszélyt érzékelsz összegömbölyödsz és kiereszted a tüskéidet amik szúrnak és fájdalmat okoznak.

- Szóval esetünkben a tüske a nagy szám és fájdalmat okoz neked az amit mondok?

- Most ébredtél mégis vág az eszed, nekem két kávé is kell mire észhez térek.- mondta és úgy éreztem mintha nem is akarna arról beszélni amiről éjjel tárgyaltunk. - Ne aggódj Annie már megyek is. Felöltözöm és itt sem vagyok.- mondta majd elsétált mellettem a nappaliba. Felvette pólójára az ingjét majd zsebre rakta telefonját.

- Nick, szerintem jobb lenne ha nem keresnél engem.

- Hát persze…- mondta halkan.

- Hogy érted?

- Mit hogy értek Annie?

- Ezt amit mondtál.

- Azt mondtam hát persze, már az is baj ha simán bele megyek hogy nem kereslek?

- Nem baj csak, a hangsúly amivel mondtad.

- Milyen hangsúllyal mondtam?

- Mindegy hagyjuk. A lényeg hogy többet nem keressük egymást és kész.

- Tényleg semmit nem érzel irántam?- jött közelebb. Ahogy megállt előttem arcomra csúsztatta a kezét. - Édesem..

- Ne nevezz így.

- Annie.

- Menj el kérlek..



- Rendben, jól vagy csak ne feledd el mit mondtam az éjjel. – mondta majd adott egy puszit a homlokomra és elment. Mit is mondott? Semmi különösre nem emlékszem, csak arról beszéltünk ami akkor karácsonykor történt…