23. rész / Na tessék Annie, most megkaptad... /

Az vagy nekem, mint szívnek a dobbanás, mint testnek a lélegzet, és mint léleknek a fény.

/Nora Roberts/





A temetés napja, egy héttel később, szombat….


- Mostantól ha róla beszélek már csak múlt időben tehetem. Nem mondhatom azt hogy ő hihetetlenül vicces, mert csak az volt. Mostantól mindig ott lesz a volt szó vagy a bizonyos t betű ami a múltat jelenti. Apa remek ember volt aki ismerte tudja, hogy tényleg így van. Azalatt az idő alatt amit vele töltöttem megismerhettem őt, és rájöttem, hogy azzal hogy ő elment egy nagyon értékes embert veszítettünk el.. Verhetetlen humora, kedves tekintete, bátorító mosolya, a hosszú hegyi beszédek a szerelemről és annak fontosságáról, a kötelezően és butaságból elkövetendő hibákról… ezek mind -mind olyan dolgok amiket sosem fogok elfelejteni. Sosem felejtem el hogy inkább nem aludt és átjött hozzám, magához ölelt mikor szomorú voltam és álomba ringatott, közben azt suttogta, hogy minden rendben lesz. Mindig azt mondta nem lehet elég hálás értem, pedig én nem tettem semmit. Igazság szerint ő sokkal többet segített nekem az elmúlt két hónap alatt mint én neki. Többé nem hallom a hangját, már nem mosolyog rám reggelente. Nem lesz ott ha sírok és nem ölel meg. Többé nem érezhetem a kezét hátamon, nem fogja a hajam simogatni. Nem suttogja a fülembe, hogy kislányom. Nem hallom ahogy felnevet, hangosan,szívből egy viccem után ami valójában nem is volt vicces. Nem érzem az illatát ami nagyban hozzájárult ahhoz hogy biztonságban érezzem magam mellette. Igazi apa illata volt. Mikor magához ölelt és megéreztem az illatát rögtön megnyugodtam és tudtam hogy senki sem bánthat. Mikor először azt mondtam neki szeretlek apa, elsírta magát, együtt sírtunk. Tényleg szerettem, és épp ezért sosem felejtem el. Azt mondják ,hogy a hallottak emléke idővel elhalványul, de az ő emléke sosem fog, egyik olyan halott ember emléke sem halványul el akit egyszer szívből szerettek. Mert ők a szívűnkben élnek tovább, és onnan senki ki nem törölheti őket. Most apa szavait tolmácsolom, amelyeket az utolsó perceiben mondott nekem. „ Azt hallottam a gyásznak több lépcsőfoka is van. Bonyolult ez. Miért tagadjuk hogy elment, hisz láthatjuk hogy nincs többé? Miért vagyunk dühösek mikor még ha csak talán rövid de értékes időt is töltöttünk a szeretett személlyel? Talán mert nincs többé? Igen elment, de a szívünkben tovább él. Nem láthatjuk , és nem érinthetjük meg, de érezhetjük őt. Depresszióba esünk, a magány miatt. Ellökjük a hozzánk közelállókat, csak mert elvesztettünk egy valakit , de azt nem vesszük észre, hogy mennyien vannak még akik szeretnek minket és áttudnak segíteni a fájdalmon. A szenvedésen, az álmatlan éjszakákon. Aztán hosszas szenvedés után elfogadjuk hogy elment, hogy nincs többé, hogy nem halljuk a hangját és nem látjuk a mosolyát, hogy többé, semmi sem lesz ugyanaz mert Ő elment. Hónapokba telhet ez. Hónapokat vesztegetünk el az értelmetlen dühre. Eltaszítjuk azokat akik szeretnek minket, nem nyitunk mások felé, bezárkózunk. Nem akarom hogy veled is ez történjen kicsim, mert az élet szép, és attól hogy én elmegyek, neked élned kell az életed. „ Apa megkért az utolsó perceiben hogy sose felejtsem el, viszont soha ne is zárkózzak be. Egy ember halála egy életnek a végét jelenti, viszont ezzel el is kezdődik valami. Egy új élet. Egy élet nélküle, vagy nélkülük, az elvesztett szeretteink nélkül, akik már csak fentről óvhatnak minket a rossztól. Szóval a gyász és fájdalom csak egy csomag, amit magunkkal viszünk egész életünk folyamán. Ez a csomag pedig csak egyre nagyobb lesz ahogy egyre több embert veszítünk el, de megkell tanulnunk elviselni a fájdalmat és élni az életünket. Ha nem éljük az életünk, nincs miért léteznünk. Próbáljunk nyitott szemmel járni, és próbáljunk a jóra törekedni. Használjuk ki a felkínálkozó lehetőségeket de éljünk tisztességes életet, mert akkor a halálos ágyunkon mi is tudni fogjuk hogy mindent megtettünk amit akartunk, nem hagytunk ki semmit de becsületes életet éltünk. Szeressünk, nevessünk, legyünk boldogok. Sírjunk, hagyjuk, hogy fájjon, törjünk össze, akár százszor is egymás után, de tanuljuk meg ne feladni a reményt, hanem felállni és újra kezdeni. Ezt mondta nekem apa az utolsó percekben a kórházban. Sosem felejtem el a szavait. - vettem egy nagy levegőt majd nyeltem egy nagyot és picit elmosolyodtam. – Köszönöm, hogy eljöttetek és elkísértétek apát az utolsó útján. - mondtam majd letöröltem nedves arcom és egy szál liliomot tettem a koporsójára és hátra léptem. Anya átkarolta vállam én pedig átöleltem őt. Néztük, ahogy lassan leengedik abba a gödörbe. A pap közben elmondott egy imát majd ahogy teljesen leeresztették keresztet vetettünk. – Ég veled apa. – suttogtam . Éreztem, ahogy anya enged a szorításon. Kihúztam magam majd letöröltem a könnyeimet és oldalra pillantottam.

- Annie, őszinte részvétem.- lépett oda Demi akinek szintén könnytől volt nedves az arca. - Nem ismertem őt de a beszéd amit mondtál az nagyon megható volt. Nagyon sajnálom.

- Köszönöm Demi.- öleltem meg.- Köszönöm, hogy eljöttél, neked is köszönöm Wilmer. Nagyon sokat jelent nekem .- néztem a mellette álldogáló férfira.

- Ugyan. - fogta meg a kezem és kicsit megszorította. - Részvétem.

- Köszönöm. - mondtam majd kikerülve engem távolabb sétáltak.

- Hugocskám, annyira sajnálom. - ölelt át Joe. – Gyönyörű beszédet mondtál.

- Köszönöm Joe, köszönöm, hogy eljöttél.

- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám.

- Annie. - lépett oda Dani és Kevin.

- Sziasztok. - öleltem meg őket.

- Nagyon sajnáljuk, eltudom képzelni mennyire fáj.

- Igen Dani, nagyon fáj.

- Mi itt vagyunk ha kellenénk.

- Köszönöm.

- Kislányom. - fogta meg apa kezem.

- Oh, apa. - öleltem át szorosan.

- Jól van, itt vagyok kicsim. Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármi történjék is.

- Tudom, tudom apa. Nagyon szeretlek.

- Tudom drágám, én is téged. Vannak még néhányan akik részvétüket akarják kifejezni, kicsit távolabb megvárunk. - mondta miközben elhúzódott.

- Rendben. - bólintottam. Elhívtam apa néhány volt munkatársát akikről sokat beszélt és természetesen Maxot is. Miután mindenki részvétet nyilvánított és egyedül maradtam csak lehunytam a szemem. Álltam ott a gödör fölött, azt az egy szál liliomot és a koszorút bámultam ami a koporsón volt.

- Őszinte részvétem. - hallottam meg hangját. Oldalra fordítva fejem megláttam őt, talpig feketében.

- Nick, te is itt voltál?

- Igen, egészen hátul. - mutatott a székekre.

- Köszönöm, hogy eljöttél, azt hittem nem fogsz…

- Ugyan Annie ez természetes, nem számít mi történik most köztünk. Még egyszer, őszinte részvétem.

- Köszönöm szépen. - mondtam bár inkább suttogtam mert ismét hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Elfordulva kibuggyant egy könnycsepp majd egy újabb és még egy. Összeszorított ajkakkal és lehunyt szemmel próbáltam visszatartani a sírást, azonban ahogy magához húzott kitört belőlem a sírás. Karjait gyengéden körém fonta és hátam simogatta. Én zakójába kapaszkodva mellkasának támasztottam fejem és lehunyt szemmel sírtam.

- Itt vagyok, sírj csak, itt vagyok. - suttogta fülembe mire csak venni akartam egy nagy levegőt de elég szaggatottra sikeredett, egész testem bele rázkódott. Ő végig simított karomon majd hajamon. - Ne félj sosem hagylak magadra a fájdalmaddal. Rám mindig számíthatsz. - mondta mire újból kitört belőlem a zokogás. - Jaj édesem. - szorított magához. Próbáltam meg nyugodni, vettem néhány nagy levegőt majd ahogy végre kezdett lassulni szívverésem és a könnyeim is elapadtak csak elhúzódtam tőle. Ő előhúzott zsebéből egy zsebkendőt majd felém nyújtotta.

- Köszönöm, borzalmasan nézhetek ki. - törölgettem arcom majd ránéztem.

- Gyönyörű vagy, mint mindig. - mondta mire nem mondtam semmit csak lehajtottam a fejem. - Ne haragudj, ezt ilyen helyen és helyzetben talán nem igazán illik. Csak azt akartam mondani hogy nem nézel ki borzalmasan. - mondta mire bólintottam.

- Köszi, én talán most csatlakozom anyáékhoz. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. – néztem rá majd elkezdtem hátrálni és megfordulva anyáékhoz indultam. Nem néztem hátra bár tudtam, hogy engem bámul. Éreztem a tekintetét a hátamon. Szinte égető érzés volt. Azt hittem nem is jön el azok után hogy úgy elküldtem a múltkor.

- Jól vagy drágám?- kérdezte anya mire bólintottam.

- Igen, csak haza akarok menni.

- Haza? Hová haza?

- A lakásba, össze kell pakolnom apa holmiját.

- Nem kell sietned kicsim.

- Szeretnék túl lenni rajta. – mondtam mire bólintottak.

- Annie ha szeretnéd mi elviszünk, úgyis arra megyünk. Ha szeretnéd segíthetünk is.- mondta Demi mire bólintottam.

- Köszönöm elfogadom. Anya majd hívlak titeket ha végeztem. Most csak jó lesz egy kicsit egyedül lenni.

- Jól van, de ne felejts el enni és inni. Nem akarom, hogy lebetegedj. - mondta anya.

- Rendben. - mondtam majd megöleltem őket. – Mehetünk. - mondtam Demiékre nézve.

- Oké. - fogta meg Demi a kezem. - Sziasztok. - nézett anyáékra majd elis indultunk.

- Viszlát.- jött utánunk Wilmer is. Az autó felé haladva még oldalra fordultam és láttam, hogy Nick követ a szemével. Egy pillanatra összeakadta tekintetünk és a szívem is megszűnt dobogni egy pillanatra de most nem volt erőm hozzá és szembenézni a problémánkkal így gyorsan visszafordultam.

Egész úton csendben voltunk, én csak bámultam ki a fejemből. Az járt a fejemben ahogy apát leengedik a gödörbe. Demiék elől diskuráltak valamiről, de nem nagyon figyeltem így nem tudom miről beszélgethettek. Aztán eszembe jutott Nick és az ahogy rám nézett, ahogy magához ölelt. Mintha minden a régi lett volna arra a pár percre.

- Annie, megjöttünk .- hallottam meg Demi hangját.

- Tessék?

- Itt vagyunk. Jól vagy?

- Igen, csak elbambultam.

- Jól van. Megbeszéltük, hogy felkísérünk, megnézzük minden rendben van-e, van e kajád meg ilyenek.

- Nem kell Dem…

- De kell és pont. Megyünk veled.- mondta mire csak bólintottam. Úgy sem hagyna békén. A ház felé sétálva elővettem a kulcsot majd ahogy a lifthez értünk az pont akkor állt meg így még várnunk sem kellett rá. Ahogy a tizedik emeletre értünk sóhajtottam egyet.

A lakásba belépve apa illatát éreztem. Elmosolyodtam. Csak ledobtam a kulcsom az előszobában majd levettem a cipőm és beljebb sétáltam.

- Akkor lássuk, mik ezek a dobozok?- kérdezte Demi a nappaliba érve.

- Apa ruháinak hozattam őket Maxxal.

- Ja értem. – mondta majd a konyhába indult. – Annie ez a hűtő szinte üres, ettél te az elmúlt napokban?

- Azt hiszem igen. - mondtam miközben beléptem majd megtámaszkodtam a konyhapultban.

- Így nem hagyunk itt, Wil drágám elmennél a boltba, vennél ezt azt? Én addig segítek Annienek összeszedni magát.

- Igen, persze, mit hozzak?

- Nem tudom, mindent amit otthonra is szoktunk venni. Gyümölcsöt is, kell neki a vitamin.

- Jól van akkor majd jövök.

- Ne menj, nem ell majd én elmegyek.

- Persze, hiszi a piszi, elfelejtenéd és nem ennél.

- Tényleg Annie, nem gond szívesen segítek.- mondta Wilmer miközben elindult.

- Köszönöm.- szóltam utána.

- Szívesen Annie.- szólt vissza. - Elviszem a kulcsod ha nem baj.

- Jól van. - mondtam majd hallottam az ajtót csukódni. - Demi jól leszek, nem kell rólam gondoskodni, megoldom egyedül is.

- Hát persze, ezt látom.

- Nincs is étvágyam.

- Tudom, ezért vagyok itt. Muszáj leszel enni valamit. Annak semmi értelme, hogy te legyengülj és megbetegedj. Az apád sem akarná ezt.

- Az apám, igen, tényleg, összekell pakolnom a ruháit, egy alapítványnak adom a ruháit, ő kérte ezt. - mondtam majd a nappaliba indultam és megfogtam a dobozokat és a szobájába sétáltam.

- Segítek neked csak mond mit csináljak.

- Nos ha a gardróbból kihozod a ruháit az jó lesz.- mondtam majd összeraktam a dobozokat. Ahogy Demi hozta a ruhákat én pakoltam a dobozba. Megpróbáltam szépen elrakni őket hisz mégis csak apa ruhái. Demi épp egy pulóvert hajtogatott össze amit apa imádott és én is. - Azt ne, azt megtartom. - mondtam mire felém nyújtotta. - Köszönöm. Ez volt a kedvence, és én is szeretem, meleg és kényelmes.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Nick, mondott valamit a temetőben?

- Nem, semmi fontosat. Csak részvétet nyilvánított aztán sírni kezdtem és csak megvigasztalt. Nem történt semmi más.

- Ja értem, rendben, csak ezt akartam kérdezni.

- Oké.- mondtam majd folytattam a pakolást. Miután három dobozt tele pakoltunk ruhákkal jöttek a személyes tárgyai. Miután én vagyok az egyetlen hozzá tartozó azokat egy kisebb dobozba tettem és beraktam a gardrób szoba egyik polcára. A hivatalos papírjainak kerestem egy nagy mappát és mindent csak beraktam abba.

Mire mindent elraktunk teljesen üres lett a szoba. Körbepillantottam és elmosolyodtam. Kinyitottam az ablakokat és az erkély ajtót majd kiálltam és vettem egy nagy levegőt.

- Azt hiszem átköltözöm ebbe a szobába, olyan barátságos és az erkély is nagyobb.- mondtam mire Demi kijött mellém..

- Ezek szerint itt maradsz? Nem akarsz haza költözni ?

- Nem hiszem Demi. Felnőttem, hamarosan egyetemre megyek és lassan munkát is akarok keresni. Szeretnék a saját lábamra állni.

- Nem lesz fura egyedül itt? Nem leszel magányos?

- De , biztosan az lesz de elfoglalom majd magam. Aztán majd megszokom. – mondtam halkan.- Tegnap megkeresett apa ügyvédje és felolvasta a végrendeletét.

- És?

- Mindenét rám hagyta. Ezt a lakást, egy másikat Bostonban, és egy hatalmas összeget a bankszámláján ami hamarosan elérhető lesz számomra is. Csak a kötelező jogi köröket kell lefutni.

- És mégis dolgozni akarsz?

- Igen, mert, lelkiismeret furdalásom lenne ha azt a pénzt élném fel. Hiába milliókról van szó, nem érzem teljesen a magaménak, és különben is, hétvégén leszek csak suliban, akkor sem mindig, mit csinálnék egész héten?

- És mit akarsz dolgozni?

- Nem tudom még, egyenlőre még bekell mennem a gimibe egy dokumentumért amit kérnek a főiskolán. Ha azt elintézem kezdek munkát keresni. Annyira nem sietek, de jó lenne minél előbb munkába állni.

- Megjöttem, lányok.- hallottuk Wilmer hangját így bementünk a szobába és a konyhába indultunk.

- Te felvásároltad a fél boltot?- néztem a szatyrokra a pulton.

- Nem igazán tudtam, hogy miket szeretsz így több mindent vettem.

- Nem vagyok válogatós.- mondtam majd ahogy kezembe vettem egy csoki szeletet elmosolyodtam.

- Egy kis boldogság hormon.

- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. Természetesen kifizetem, mennyit fizettél?

- Ne sérts meg Annie, nem kell kifizetned.

- De én szeretném.

- Ugyan már hagyd, ez semmiség, ha csak ennyivel is hozzá járulhattam ahhoz, hogy jobban legyél már megérte.

- Köszönöm .- néztem rájuk felváltva. - Hálás vagyok hogy mellettem álltok.

- Ez csak természetes. – simogatta meg kezem Demi. - Na elpakolok neked addig te menj átöltözni.

- Nem tudok mást mondani csak azt, hogy köszönöm. - mosolyodtam el majd a szobám felé indultam.

- Annie. - állított meg Wilmer.

- Igen?- fordulta vissza.

- Hívott Nick.

- Téged?

- Igen, érdeklődött, hogy jól vagy-e, hogy minden rendben van-e veled.

- Ennyi?

- Igen, azt mondtam a körülményekhez képest jól vagy, de persze szomorú vagy és erre azt mondta, hogy mondjam meg neked, mert hogy nem tudja felhívhat-e, hogy ha szükséged van rá akkor bármikor hívhatod.

- Oh, értem. Köszönöm, hogy elmondtad. - fordultam vissza és már folytattam az utamat de még hallottam ahogy Demi felsóhajt.

- Megőrülök tőlük.







Hétfő reggel fáradtan, fejfájással ébredtem. Elterveztem, hogy bemegyek a gimibe azért az igazolásért így nagy nehezen felültem majd felálltam és hajamba túrva a fürdőbe sétáltam. Megmosakodtam és fogat mostam majd kifésültem a hajam és enyhén kisminkeltem magam. Csak hogy ne legyen olyan nyúzott a képem. Miután eléggé borult volt az ég egy hosszú fekete farmert és egy fekete blúzt vettem fel fekete blézerrel. Gyorsan összedobtam a táskám majd egy banánnal a kezemben elindultam otthonról.

Egészen a gimiig a telefonomon válaszolgattam az üzenetekre majd felhívtam anyát, hogy elmondjam minden rendben van velem. Nem beszéltünk sokáig, talán két perc ha volt, de azalatt megígértette velem hogy valamelyik nap náluk ebédelek, még iskolakezdés előtt.

A suliban egyenesen az igazgatóságra indultam. Útközben több volt tanárommal is találkoztam akik mind mosolyogva köszöntek és kedvesen érdeklődtek. Néhányukkal váltottam pár szót majd tovább mentem.

Az igazgatói iroda előtt ácsorogva elmosolyodtam ahogy a falon lógó képeket nézegettem.

- Annie, milyen korán ideért. - hallottam Mr. Jackson hangját mire megfordultam.

- Jó reggelt.- mosolyodtam el.

- Tudja Annie épp magáról beszéltünk Sarahval. Fantasztikus eredménnyel zárta a táncakadémiát, mind büszkék vagyunk magára.

- Szia Sarah.- köszöntem a nőnek mikor az kilépett az irodából.

- Szia Annie, micsoda fekete szett. Olyan sápadt vagy.

- Én… igazság szerint gyászolok. Meghalt az apám..- mondtam mire mindketten elképedve bámultak rám. Ekkor jöttem rá miért. - Mármint az igazi. Csak nem rég ismertem meg.

- Ohh, így már értem, részvétem Annie.- fogta meg kezem az igazgató.

- Köszönöm.

- Sajnálom Annie.- simított végig hátamon Sarah.

- Jól vagyok, tényleg.

- És mihez kezd most, Annie?

- Főiskolára jelentkeztem..

- Milyen szakra?

- Pedagógia.

- Pedagógia? Igazán? Milyen szakirány, maga mindenből kitűnő tanuló volt.

- Arra gondoltam hogy később a gyógypedagógiára szakosodom ahol beteg vagy problémásabb gyerekekkel foglalkozhatok.

- Nem lepett meg.- mosolygott Mr. Jackson.

- Addig is viszont hétvégén tanulok, hétközben pedig dolgozom.

- Dolgozik, feltétlenül szükség van erre?

- Nem, nincs de én szeretném.

- A tanulásra kellene koncentrálni.

- Tudom, de szeretnék dolgozni is.

- De mondja, hogy nem valami gyorsétteremben fog krumplit sütni.

- Neem, terveim szerint nem. Még nincs munkám. Arra gondoltam bejövök, kikérem az igazolást a programban való részvételről és aztán elkezdek munkát keresni.

- Patrick, te is arra gondolsz amire én?- kérdezte Sarah miközben ők ketten mosolyogva néztek egymásra.

- Azt hiszem igen.

- Engem is érint ez a gondolat?- kérdeztem mire Mr. Jackson bólintott.

- Tudja állást hirdettünk, mert ugye Sarah nem tud dolgozni a baba miatt, de nem jelentkezett senki olyan aki megfelelő lenne a tánckör vezetésére és Sarahval épp arról beszéltünk hogy milyen kár lenne ha nem indulna idén.

- Igen, az nagy kár lenne, én imádtam a táncórákat, biztosan sokan lennének csalódottak.

- Igen, szerintünk is. Maga épp munkát keres nem?

- Én? Igen, de….most arra céloz, hogy én megfelelő lennék a posztra? Ugye csak viccel?- nevettem fel.

- Nem, dehogy. Annie a fizetés nem sok, heti három napról van szó, ezért sokan nem vállalják mert nem igazán összeegyeztethető más munkákkal, márpedig a kis fizetésből nem tudnak lakbért fizetni.

- Ez jogos..

- Igen… sajnos. Viszont magát ismeri a diákok nagy része, ön szimpatikus, kedves. És remekül táncol. Az akadémián szerzett oklevéllel tudnánk alkalmazni. Így a tanulásra is lenne ideje s dolgozna is. Ami igaz, hogy egy gyors étteremben sem keres ennél többet.

- Most…azt akarja hogy táncot oktassak itt a suliban? Én? Ez komoly?

- Annie, te voltál a legjobb diákom, és mindig büszke voltam rád és a sikeredre amit Barcelonában értél el. Tehetséges vagy, kreatív , a kisujjadból kirázol egy komplett koreográfiát, emlékezz csak vissza.

- Tudom, de nem tudom jó tanár lennék-e. A diákok …csak egy évvel lennék idősebb némelyiküknél, gondolja ez működhetne Mr. Jackson?

- Szerintem igen Annie. Egy hét múlva kezdődik az iskola. Addig kérem döntsön , és elintézzük a papír munkát. Akár a második héten már kezdhetne is.

- Hm… ez nagy kihívás lenne. - mondtam halkan.

- És Annie Jones szereti a kihívásokat. - paskolta meg a vállam Sarah.

- Ez tény. - mosolyodtam el. - És apa is büszke lenne rám, ha tudná, hogy nem kesergek miatta, hanem élem az életem és azzal foglalkozom amit szeretek. - mondtam inkább magamnak mint nekik.

- Nos kisasszony?

- Rendben, de mindenképp csak a második héten szeretnék kezdeni. A főiskolai eligazítások miatt.

- Megegyeztünk. Annie, örömmel köszöntöm a tanári karunkban.

- Köszönöm, ez megtisztelő. - mondtam miközben kezet fogtam Mr. Jacksonnal. - Te jó ég, az öcsém ki fog akadni .

- Vagy lehet hogy örülni fog.

- Minden esetre maradjon meglepetés , hogy én leszek a tánctanár. Mindenki előtt. Szeretném ha az első órámon derülne ki.

- Ahogy szeretné. Nos a héten visszatud jönni aláírni a szerződést, behozni az oklevelét ?

- Hogyne, mikor?

- Csütörtök?

- Tökéletes. - mosolyodtam el.

- Remek, akkor megírom azt az igazolást, egy pillanat és jövök.

- Köszönöm. - mondtam majd ő beszaladt az irodájába.

- Annie, gratulálok.

- Köszönöm, bár furán érzem magam. Kell majd egy kis idő, hogy megszokjam.

- Gyorsan menni fog. Én csak két évvel voltam idősebb mint te mikor idekerültem. És ez volt a szerencsém, nagyon jól kijöttem a srácokkal. Ne félj, imádni fognak.

- Remélem is. És te hogy vagy, a baba jól viselkedik?

- Igen, szerencsés vagyok. A terhességem eddig csodás volt, semmi hányinger vagy rosszul lét, alig híztam egy kilót, és szebb a bőröm mint valaha. Boldog vagyok.

- Ennek örülök, őszintén.

- És te Annie? Ne mond, hogy egyedül vagy, olyan szép vagy.

- De…egyedül vagyok, de nem is bánom, jó egy kis magány, olyan sűrű most még az életem. Talán ha kicsit lecsendesül körülöttem minden akkor végre tudok gondolni arra hogy legyen valakim. - mondtam mosolyogva. Tudtam hogy Nicken túllépni nem tudok olyan könnyen mint terveztem.





Nick szemszög..


- Nick kicsit visszavettél, jól látom?- kérdezte Joe miközben én csak a keverőpultot bámultam.

- Nem tudom, mire célzol?

- Hát Anniere… Nem beszélsz róla, nem nézegeted a telefonod percenként..

- Inkább foglalkozzunk a daloddal, azt mondtad már rég késznek kéne lennie.

- A fenéket érdekel most az a nyomorult dal. Jobban izgat hogy mi van az öcsémmel és a húgommal akik bár szeretik egymást, sehova sem jutnak. Miért nem keresed fel?

- Ne Joe, ne adj ilyen tanácsokat. Én vagyok az utolsó akit Annie látni akar, már gondolom.

- És miből gondolod? Ő mondta?

- Nem, csak nem tudom elképzelni, hogy most az én társaságomra vágyna. – mondtam majd felálltam és tettem egy kört a szobában..- Nem tudok róla semmit a francba is. Nem tudom hogy van, hogy mit csinál. Fogalmam sincs mivel foglalkozik, hogy mit csinál mostanában. - A temetés szombaton volt, most csütörtök van, Demi szerint próbál tovább lépni.

- Hétfőn bement a főiskolára, pedagógiát fog tanulni.- mondta Joe mire elmosolyodtam. – Jövőhéten kezd, de csak hétvégente jár be, hétközben dolgozni fog.

- Mi? Hol?

- Azt nem tudom, Demi sem tudja. Sőt senki sem tudja.

- Ez a nő… látod milyen? Minek dolgozik? Wilmer szerint sok pénzt örökölt az apjától, és anyáék is mindenben támogatják, akkor meg mi a francnak akar dolgozni, ahelyett hogy rendesen bejárna nap mint nap a főiskolára. Az önfejűsége, kikészülök tőle. Hogy lehet ilyen makacs?

- Még nem láttam hogy egy nőt ennyire szerettél volna, még mikor szidod is olyan szeretettel teszed.- mondta Joe nevetve.

- Vele akarok lenni. Nézz rám Joe. Azt hittem hogy azért nem akar velem beszélni mert Emmával vagyok. Majd ahogy vele megbeszéltem és szétmentünk ugyanolyan volt, nem fogadta a hívásokat, nem válaszolt üzenetre. Miért csinálja ezt velem? Nem látja, hogy mennyire szeretem?

- Úgy tűnik nem. Azt mondják az idő mindent megold.

- Igen, eme szuper elv alapján várok rá már több mint két éve. Ez nem normális, ilyen nincs, erre egy pasi sem lenne képes, én állítom.

- Legalábbis kevesen. - nevetett bátyám.

- Te is csak felidegesítesz.

- Téged mostanában minden csak felidegesít. Hozzád sem lehet szólni mert biztos megsértődsz a végén vagy elhajtasz mindenkit melegebb éghajlatra.

- Mert feszült vagyok, alapból, és ti csak rátesztek egy lapáttal. Mióta anya megbizonyosodott arról hogy beleszerettem, folyamatosan ezzel nyaggat. Felhívtam-e, elmentem-e hozzá. Miért nem beszélek már vele? Szedjem össze magam, legyek bátrabb és határozottabb. Annienek szüksége van rám, miért nem vagyok vele, miért a stúdióban ülök mikor vigasztalhatnám. Mi az Isten? Itt senki nem látja, hogy Annie az aki nem akar látni engem.

- Azt hittem ennél jobban ismered a hugit…

- Miről beszélsz?

- Igen, igaz amit elmondtál, de az nem igaz hogy nem akar látni téged. Hisz a temetésen is ahogy átöleted rögtön hozzád bújt. Nem utasított el. Szüksége van rád, de túl büszke ahhoz hogy bevallja, hogy megadja magát. Tudod milyen ő. Szerinem még magának sem merte bevallani de így van. Talán , azt mondom talán csak fél hogy összetörik a szíve. Épp csak meghalt az apja, nem bírna ki még egy csalódást , ezért ösztönösen védekezik.

- És akkor mit csináljak?

- Találj ki valami jót. Alakítsd úgy a dolgokat, hogy neked legyen jó. Menj oda úgy hogy még véletlenül se tudjon elküldeni. Hogy ne akarjon elküldeni. Hogy féltsen annyira, hogy nem küld haza.

- Na és ezt hogy érjem el? Joe én nem vagyok jó az ilyen trükközgetésekben. Ebben te vagy a profi, én mindig a személyiségemmel hódítok.

- Ja, nagyon megnyerő a személyiséged,már akinek. Viszont vannak esetek mikor a férfinak kikell játszania minden kártyáját a kiszemelt nő megszerzéséért.

- Na ebben is te vagy a jó.

- Légy kreatív.

- Ezzel nem segítesz.

- Tudom. Ahogy azt is tudom hogy szeret téged nagyon próbál küzdeni ellene de ez az érzés úgy tűnik erősebb nála.

- Szeret? Biztos ez? Joe én már tényleg nem tudom.

- Igen Nick, szeret, ezt mindenki tudja.

- Oké. Akkor majd kitalálok valamit. De most foglalkozzunk a dalotokkal mert tényleg sosem lesz kész.

- Szuper tesó.- veregette meg vállam bíztatóan.





Annie szemszög…


Miután a suliban délután aláírtam a szerződést haza jöttem és főztem egy gyors zeller krémlevest, és csináltam egy nagy adag lasagne-t is. Vacsora után csak ültem a kanapén és bámultam a tévét. Épp egy maraton ment a kedvenc sorozatomból így pattogtattam kukoricát és azzal az ölemben ültem be a tévé elé . Kint zuhogott az eső így kicsit még hangulatos is volt.

Legalább öt rész lement már mikor egy hosszabb reklám jött. Közben Demivel írogattunk egymásnak így nem unatkoztam. Ahogy folytatták a sorozatot ismét csak arra koncentráltam.

Már éjfél körül volt mikor vége lett az utolsó epizódnak így kikapcsoltam a tévét és a maradék kukoricát a konyhába vittem. Ezután gyorsan lezuhanyoztam és felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyba. Elkezdtem olvasni egy könyvet amit még akkor kezdtem mikor apa még élt így most kicsit nehézkesen tudtam csak rávenni magam hogy folytassam. Negyedórája olvashattam mikor is megszólalt a csengő. Először azt hittem csak képzelődöm . Kicsit megráztam a fejem, mintha csak félálomban lettem volna, talán csak álmodtam. Letettem a könyvet és már takaróztam volna be mikor újra meghallottam a csengő hangját. Lassan felálltam és felvettem a köntösömet majd az előszobába sétáltam. Mikor a kukucskálón kinéztem nem láttam senkit de azért kinyitottam az ajtót de akkor nem várt meglepetés fogadott. Nick állt a falnak támaszkodva vérző orral és szájjal, enyhén alkoholtól bűzölögve csuromvizesen.

- Nick, te meg hogy kerülsz ide, ilyenkor és így? Mi történt veled?- kérdeztem mire rám nézett és elmosolyodott.

- Bocsánat, te voltál a legközelebb. - mondta majd elgondolkodott. - Mármint azt hiszem.

- Jó de mi történt veled, vérzel. - álltam meg előtte.

- Tényleg.- nyúlt szájához majd elnevette magát. - Ez vér.

- És ittál is, szuper hajnali egykor nincs is jobb program mint egy részeg vérző Nicket nézni. Na gyere be, rendbe tesszük az arcod.

- Ne tegyél szívességet.- morgott mire felnevettem.

- Nick, hajnali egy van. Te itt vagy a lakásom előtt, vérző orral és szájjal, alkoholtól bűzölögve és nem mellesleg folyik belőled a víz. Mit szeretnél mit csináljak, hagyjalak itt kint míg észhez térsz és eléggé kijózanodsz ahhoz hogy haza tudj menni, vagy hívjak neked valakit aki haza tud vinni?- kérdeztem mire felemelte kezét és végig simított hajamon.

- Te mindig olyan kedves vagy.

- Ezt kötve hiszem. Na gyere Nick, menjünk be. - fogtam meg kezét majd behúztam a lakásba.- Vedd le itt a cipőd és a pulcsid. - mondtam az előszobában elengedve kezét majd gondosan bezártam az összes zárat. Meg vártam amíg leveszi a cipőt majd a pulcsinál segítettem neki egy kicsit. A pulcsit egyik kezemben fogva a fürdőbe indultam. - Gyere velem. - szóltam hátra.

A vendég fürdőbe lépve a pulcsit a mosdókagylószélére dobtam. Ő megtámaszkodott a falba és mosolyogva nézett rám.

- Mire vársz, vetkőzz le.

- Teljesen, meztelenre?- vigyorgott.

- Alsónadrág maradhat. - mondtam majd elfordultam és a szekrényben kezdtem el kutatni az első segély doboz után. Ahogy azt megtaláltam becsuktam a szekrény ajtót és megfordultam azonban ahogy megláttam Nick majdnem pucér testét elakadta szavam. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni így inkább lehunytam a szemem és újra elfordultam. Ő halkan felnevetett. - Na jó akkor lássuk az arcodat. - mondtam majd nagy levegőt véve visszafordultam hozzá és ügyeltem arra hogy a tekintetem nehogy lejjebb vándoroljon. - Ülj le a kád szélére és tartsd nekem ezt a dobozt. - miután kezébe adtam elővettem belőle egy darab gézt és a letörölgettem a vért az arcáról. - Mit műveltél Nick? Mik ezek a sebek?

- Kicsit felhúztak..

- Kik, hol voltál egyáltalán?

- Stúdiózás után beültem egy bárba, vagyis inkább mondanám kocsmának és iszogattam. lecsúszott pár pohárral majd még párral, az órák csak teltek, aztán egy csávó belém kötött, tudod olyan tipikus menőcsávó vagyok. Na mindegy, szó szót követett és mire észbe kaptam már verekedtem vele.

- Jaj Nick, neked nem lenne szabad ilyen helyzetekbe kerülni. - Törölgettem tovább arcát, majd fertőtlenítettem. - Bocsi, talán picit csíp…

- Igen, de nem vészes. - suttogta miközben derekamra csúsztatta kezeit. – Már nem érdekel milyen helyzetbe kerülök.

- Miért?

- Nem fontos, semmi különös, csak nem számít.

- Ugye nincsenek problémáid az alkohollal…

- Úgy érted alkoholista lettem-e? Nem Annie, de néha jól esik meginni pár pohárral, levezetni a feszültséget. Elfelejteni mindent pár órára csak lazulni.

- Nem akarom hogy gondjaid legyenek vele, először csak egy kis lazulásra kell alkohol aztán meg nem tudsz nélküle élni.

- Nem vagyok hülye, velem ez nem fordulhat elő. Haza kellene mennem.

- Hogy is ne… kizárt, kint zuhog az eső, te pedig nem vagy épp józan. Maradhatsz éjszakára.

- Veled?- csillant fel a szeme.

- Az egyik vendégszobában. - néztem le rá mosolyogva. - Az arcod rendben, pár napig látszik majd.

- Nem érdekel az arcom.. - suttogta majd átölelte derekam. Elég hirtelen jött, nem számítottam rá így egy percig feltartott kézzel , megdermedve álltam és vártam hogy elengedjen de az csak nem következett be. – Te érdekelsz.

- Nick.- simítottam végig haján. – Nick, én nem értem mi van veled. Miért vereted össze magad? Miért iszol?

- Nem mintha plusz egy terhet akarnék a válladra tenni de miattad. Valahogy elkell felejtselek, miután egyértelműen megmondtad hogy nem akarsz velem lenni. Próbállak elfelejteni.

- Így?

- Ki így, ki úgy próbálkozik. Te csak bezárkózol és azt hiszed menni fog és eltudod felejteni azt ami köztünk történt. Én iszok és verekszem, azt hiszem egyikünk sem áll valami fényesen felejtésből. - állt fel hirtelen mire én elhúzódtam és hátra léptem de ott a mosdókagylóba ütköztem. Ő megállt előttem és derekamra csúsztatta a kezét és gyengéden cirógatni kezdte bőröm.

- Ne, kérlek. - suttogtam miközben lesütöttem a szemem.

- Félsz hogy elcsábulsz, hogy átadod magad az érzéseidnek és a karjaimban kötsz ki?- kérdezte mire nagyot nyeltem. Közben kikötötte köntösömet és még közelebb lépett. kezem elindult hasa felé de fél úton megállt és visszahúztam. Próbáltam nyugodtan, egyenletesen lélegezni, nem adni jelét a gyengeségnek azonban ahogy teljesen szétnyitotta a köntösömet és becsúsztatta kezét topom alá nem bírtam ki és izmos karján végig simítva felnéztem rá.- Miért jó neked folyamatosan harcolni velem?

- Nem jó, ha azt gondolod, hogy élvezem tévedsz, Nick. Próbálom reálisan látni a helyzetünket, a múltunkat. Minden egyes együtt létünk olyan helyzetből fakadt hogy igazából elkerülhető lett volna.

- De nem volt az, és miután nem tudtuk elkerülni feltételezem nem szórakozásból feküdtél le velem annyiszor hanem mert tényleg éreztél valamit. Ne mond hogy az alkohol, mert talán az első alkalom Bostonban, jó legyen az alkohol miatt de Karácsonykor mit ittál? Semmit, Annie elég volt egy kicsit simogatni ahhoz hogy feléledjen benned a vágy, az a vágy ami bennem is él irántad. És bevallottad már hogy szerettél, akkor miért is küzdünk egymással? Illetve te miért próbálsz minden áron eltaszítani magadtól és elfelejteni?

- Mert a mi életünk teljesen más, a te életstílusod nekem nem elfogadható olyan szinten hogy együtt tudjak vele élni. - mondtam ki nagy nehezen. jaj ha csak ez lett volna de a rettegés, a félelem hogy mit szólnának az emberek, ez sem elhanyagolható azt hiszem.

- Ennyi? Mi van még?

- Nos csak a rajongóid és a média nyomása, ha megtudnák milyen körülmények között jöttünk össze…

- Teszek rá. – vágott közbe. – Két éve szüntelenül rád gondolok és egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből Annie, sajnálom de nem megy.

- Jajj Nick, miért vagy ilyen makacs?- fordítottam el a fejem mire közelebb hajolt és ahogy nyakamhoz ért az orra és kifújta a bent tartott levegőt megremegtem. Forró lehelete égette a bőröm, szinte fájt érezni.

- Megválaszolom a kérdést amint te is válaszoltál nekem erre. Te miért vagy ilyen makacs? – suttogta fülembe. Mond hogy nem érzel irántam semmit és elmegyek. Mond és itt hagylak.- simult hozzám. Hogy a francba mondhatnám hogy nem érzek semmit mikor minden egyes pillanat amit a közelében töltök bele ég a memóriámba és csak rá tudok gondolni.- Értelek Annie, ez logikus magyarázat.- mondta mire halkan felnevettem.

- Nem is mondtam semmit.

- Tudom.- nézett szemembe. – Most lefekszem .- húzódott el hirtelen.

- Nos …- vettem egy mély levegőt és az egyik szekrényre mutogattam reménytelenül mire ő csak nézte azt. - Ott a jobboldali szekrényben találsz köntöst, vegyél fel egyet, addig én megágyazok neked. - mondtam majd otthagytam. A régi hálószobámba sétáltam. Elkezdtem lepakolni a díszpárnákat majd felhajtottam a takarót és végig simítottam a lepedőn.

- Annie, jól vagy?- lépett be a szobába.

- Igen, csak tudod amíg apa még élt én ebben a szobában laktam. Csak eszembe jutott, hogy nem is olyan rég még ezen az ágyon ülve beszélgettünk.

- Sajnálom..- mondta miközben közelebb jött. Én csak felálltam és hajamba túrva kicsit lehunytam a szemem. Egy pillanattal később éreztem, ahogy keze arcomhoz ér.

- Jó éjt Nick. Pihend ki magad. Reggelre szárazak lesznek a ruháid. - mondtam majd eljöttem. Becsuktam magam mögött az ajtót és a fürdőbe mentem a ruháiért. Mielőtt bedobtam őket a szárítógépbe az arcomhoz emeltem a pólóját. Olyan finom illata volt, az a jól megszokott férfias illat amit mindig szerettem. A gépet bekapcsoltam és a szobámba sétáltam. Levettem a köntöst és bebújtam a paplan alá. Csak bámultam az ablakon kopogó majd végig folyó esőcseppeket. Olyan kitartóan esett már órák óta.



Reggel ahogy felébredtem és ránéztem az órára még csak fél nyolc volt. Sütött a nap, szóval elmentek a vihar felhők. Lassan felálltam és kinyitottam az erkély ajtót. Nyújtóztam egy nagyot majd felvettem a köntösömet és besétáltam a fürdőbe. Megmostam az arcom majd alaposan megtöröltem és kisétáltam a konyhába. Félúton jártam mikor eszembe jutott Nick. Vissza sétáltam és ahogy benyitottam hozzá ő még mélyen aludt. Az ablak felé fordult és hangosan szuszogott. Elmosolyodtam, jó volt hallani ahogy ott szuszog, olyan megnyugtató, ennél csak az a jobb mikor a karjaiban tart és úgy szuszog mellettem. Ezen gondolatra megráztam picit a fejem majd kiléptem a folyosóra és halkan behúztam az ajtót. A konyhába érve bekapcsoltam a kávéfőzőt majd ahogy elkészült a friss kávé kitöltöttem egy bögrébe és leültem a kanapéra.



Már egy jó ideje megittam a kávét de Nick még mindig nem ébredt fel. Bár amilyen szuper állapotban volt gondolom ráfért az alvás. A konyhába mentem és elővettem a hűtőből a tojást és a sonkát. Biztosan éhes lesz ha felébred , egy reggeli elkészítésébe még én sem halok bele.

Épp a sonkát vagdostam fel mikor ásítást hallottam majd halk csoszogást.

- Jó reggelt. - hallottam meg hangját hátam mögül. Letettem a kést és megfordultam.

- Neked is, jól vagy?

- Igen, nem is tudom mikor aludtam ennyit egy huzamban. Viszont bocsánat hogy felzargattalak az éjjel.

- Semmi gond, nem aludtam még mikor jöttél.

- El is küldhettél volna. És azokat is sajnálom amiket mondtam, nem tudom, talán túlságosan is tolakodó és rámenős voltam. - jött közelebb.

- Persze..- mondtam majd elfordultam és folytattam a reggeli készítést.

- Ezt nem értem.

- Csak azt akartam mondani, hogy ha elküldelek és ne adj isten bajod esik, azt nem bocsátottam volna meg magamnak. És nem voltál rámenős, emiatt ne aggódj. - mondtam majd a serpenyőbe beledobáltam a sonkát.

- Te jól vagy? Nyúzottnak tűnsz?

- Mióta apa meghalt kicsit nyugtalanul alszom, nem mindig de előfordul hogy csak forgolódom, és tegnap későn is feküdtem le.

- Tudod Annie, gyönyörű beszédet mondtál a temetésen.

- Köszönöm. - néztem rá. Amíg a sonka sült, felvertem a tojást.

- Ne segítsek valamit?

- Nem kell, köszönöm, ülj csak le, van kávé, kérsz?

- Igen, de ne fáradj, kiszolgálom magam. - mondta. Ennek örültem így legalább nem kellet ránéznem. Persze nem bírta ki és ahogy elsétált mögöttem végig simított derekamon. Egy pillanatra lehunytam a szemem és visszatartottam a levegőt.

- Szóval mostanában nem alszol túl sokat?- tereltem el gondolataimat.

- Nem, hiába fekszem le időben vagy órákig forgolódom vagy hajnalban kidob az ágy. Azt hiszem hiányzik valami.

- Mi? Vagy inkább ki? Talán Emma?

- Emma? Te jó ég, már el is felejtettem.- nevetett fel.- Annie én rád céloztam.

- Oh…

- Igen, ohh…- suttogta.

Ahogy a tojás elkészült elővettem egy tányért és kitálaltam neki. Letettem elé egy villa és egy kés kíséretében majd csak álltam a pultnak támaszkodva.

- Jó étvágyat.

- Köszönöm de te nem eszel?

- Nem, nincs étvágyam. – mosolyodtam el. Egy időre bele törődött, evés helyett csak egy almát rágcsáltam bár ahhoz sem volt étvágyam nagyon. Már majdnem az egészet megette mikor rám nézett.

- Csak egy falatot, isteni lett megkell kóstolnod. - mondta mosolyogva

- Nem, edd csak meg, tudom hogy finom, én csináltam.

- Annie, olyan sovány vagy, enned kellene?

- Teljesen jól vagyok.

- Igazán.

- Igen.

- Na jó de akkor is, csak egy falat, az semmi. Az én kedvemért, naaaaa.- húzta mire csak felnevettem. Ő felszúrt egy darabka tojást a villájára és elindult vele felém.

- Nem Nick, tényleg edd csak meg. - távolodtam azonban a mosogatógépbe ütközve nem volt kiút. Nick vigyorogva közeledett felém majd ahogy megállt előttem csak mosolygott.

- Ez csak egy falat, nem fogsz bele halni. Ha csak nem mérget tettél bele hogy többet ne zaklassalak és ezért nem akarsz belőle enni.- húzgálta szemöldökét.

- Te hülye vagy , Nick, ne már, mondtam hogy nincs étvágyam. - mondtam de ő csak közelített a villával számhoz- Nick, ne már…- nevettem és ekkor már ő is hangosan kacagott. – Olyan bolond vagy. - halkult a nevetésem majd csak a számba dugta a villát. Alaposan megrágtam a falatot majd lenyeltem és felnéztem rá. Tekintetünk összekapcsolódott, már nem nevettünk, komolyan néztük egymást.

- Csodaszép vagy.- simított végig arcomon.

- Nekem most….szóval megyek hozom a ruháidat és utána nekem is készülődnöm kell, anyáéknál ebédelek.- húzódtam el de ő elkapta kezemet.

- Annie megőrülök már ettől ami köztünk folyik.

- Mi folyik köztünk?

- Te is tudod. Ez a macska egér játék. Előbb utóbb elkaplak.

- Ezek szerint te vagy a macska. - mosolyodtam el.

- Hát nem is te, nem mondanám, hogy üldözöl a szerelmeddel.

- Ez nem lehet véletlen. Az eszedbe sem jutott még hogy én talán nem szeretlek téged?

- De eszembe jutott, de ahogy eszembe jutott úgy el is felejtettem. Tudom, hogy szeretsz, ahogy karácsonykor is szerettél és ahogy Bostonban is szerettél.

- Nekem erre most nincs időm hogy ezt megvitassuk.

- Te félsz.

- Én? Ugyan mitől félnék?

- Tőlem, magadtól, attól hogy átmerd adni magad ennek az érzésnek. Félsz, hogy ha közel engedsz magadhoz megbántalak , hogy összetöröm a szíved, folyamatosan védekezel, olyan vagy mint egy sündisznó. Összegömbölyödsz és kiereszted a tüskéidet ha a közeledben vagyok, mert félsz tőlem.

- Akkor miről beszélünk?

- Arról hogy szeretlek és nem tudok lemondani rólad. Mit gondolsz Annie, ez valami játék számomra, mert ha igen akkor ez már egy nagyon hosszú játék lenne, nem vagyok olyan hülye, hogy egy kis szórakozásért elpazaroljak két évet. Két évet…kimondani is rossz hogy ilyen régóta várok rád.

- Nem kértelek rá én nem akartam hogy így legyen..

- Tudom. Annie, már mindenki tud róla, rólunk, hogy mi van vagy volt köztünk.

- Neked hála, mert nem tudtad tartani a szádat.

- Mert anyáék nem hülyék. Ismernek minket és egyszerűen kikövetkeztették.

- Folytathatnánk ezt máskor, mint mondtam még elkell készülnöm.

- Mindig csak azt mondod folytassuk máskor de menekülsz előlem.

- Ez nem véletlen. Nick, nem ez a megfelelő időpont, tényleg.

- Akkor most, találjunk egy időpontot amikor megtudjuk beszélni a gondjainkat.

- Gondjaink? Nekünk nincsenek gondjaink, nincs olyan hogy mi.

- De hamarosan lesz. Annie kihozol a sodromból.

- Ohh, kezded elveszíteni a türelmedet?- mosolyodtam el.

- Ha nem lennék talpig úriember akkor most már ruha nélkül feküdnél ezen a pulton .

- De te egy úriember vagy és nagyon magabiztos is. Már-már túl magabiztos.

- Azt hiszed nem tudnálak elcsábítani ha akarlak?- lépett közelebb majd felültetett a pultra. Olyan hirtelen történt hogy csak megkapaszkodtam a köntösében. - Nem több mint két percembe, talán annyiba se telne hogy teljesen bele olvadja karjaimba te makacs nőszemély. De nem, tisztességes módon akarom csinálni. Nem akarom hogy azt hidd csak a szexre kellesz nekem, mert ez nincs így, értsd már meg. Két éve tiszta szívből szeretlek és akkor szó sem volt még szexről. Annie én a személyiségedet szeretem, azt aki te vagy. A mosolyodat, a vidám kacagásodat. Azt hogy milyen megértő és figyelmes, gondoskodó vagy. Hogy ha veszekszünk nem tudsz pár óránál tovább haragudni mert olyan jó vagy hogy nem tudsz haragot tartani. Azt szeretem benned hogy melletted Nick vagyok, csak egy srác, és nem a híres énekes, hogy nem kell félnem hogy kinevetsz vagy lenézel, mert te megértesz engem. Mit gondolsz erről? Ezeknek semmi közük nincs a szexhez. Persze, az csak hab a tortán, hogy veled minden szeretkezés olyan volt mintha a mennyországban lennék de korántsem az a legfontosabb a kapcsolatunkban. Szeretlek, és ezen nem változtat ez a viselkedésed sem. - mondta mire csak nyeltem egy nagyot. Elhúzódott és elfordult. – Megyek felöltözöm, hagylak készülni. - válaszomat meg sem várva tűnt el a szemem elől. Na tessék Annie, most megkaptad.



Anyáéknál ebédközben kicsit elkalandoztam. Folyamatosan Nick járt a fejemben és az amit mondott. Hogy szeret, hogy nem csak egy játék vagyok neki , annyira meggyőző volt, szinte elhittem amit mond mégis voltak még kételyeim . Tudtam hogy nincs rá okom de ez az érzés csak nem akart elmúlni.

- Hallod Annie amit mondok?- hallottam öcsém hangját így ránéztem.

- Nem, nem tudom, ne haragudj, elkalandoztam. Mit is mondtál?

- Hogy nem-e tudod ki lesz a suliban az új tánctanár.

- Honnan tudhatnám?- mosolyodtam el.

- Onnan hogy te tök jóban vagy Miss Jenessyvel, azt hittem talán elmondta neked.

- Nem, nem mondta. - ráztam a fejem. Vicces lesz ha Frankie meglát majd az első táncóráján. A fene gondolta hogy Ash ilyen hatással lesz rá?

- Na és te várod a főiskolát?

- Igen, bár én csak hétvégén járok majd iskolába, bár akkor sem mindig és akkor is csak pár órára. De mellette majd dolgozom.

- Ezt nem értem. Az apád egy csomó pénzt hagyott rád, minek dolgozol?

- Frankie, erről már mondtam valamit.- szólalt meg anya szigorúan.

- Jó, oké, bocsi.

- Igen, nem te vagy az első aki ezt kérdezi. De én úgy gondolom hogy azért a pénzért nem én dolgoztam meg. Ha valamire nagyon kellene biztos vennék ki belőle de amíg nem kell, amíg magam is megtudom keresni azt ami kell addig nem nyúlok hozzá feleslegesen.

- De akkor mit kezdesz vele?

- Majd befektetek, nem tudom, keresek valakit aki ért ehhez. Jótékonykodom, mindig segíteni akartam a rászorulókon, most megtehetem.

Miután Frankie elvonult a szobájába anyáékkal a nappaliba sétáltunk át. A kanapén helyet foglalva kortyolgattam teámat.

- Nagyon csendes vagy kincsem. Jól érzed magad?

- Igen, persze. Tudjátok különös dolog történt az éjjel.

- Mi szívem?

- Hajnali egykor Nick látogatott meg.

- Nick? Hajnali egykor?

- Igen, részegen, csurom vizesen és vérző szájjal illetve orral.

- Mi történt vele?

- Állítólag összeverekedett valakivel egy bárban.

- Ez a fiú… és elküldted?

- Az kellett volna még csak, még a végén kisétál egy autó elé a szakadó esőben. Elláttam a sebeit és ott maradt északára.

- Veled?

- Dehogy, a vendégszobában, de beszélgettünk és mondhatni közelebb kerültünk egymáshoz. Volt néhány perc mikor .. na mindegy a lényeg hogy reggel mondott nekem dolgokat és folyamatosan azon jár a fejem.

- Mit mondott?

- Azt hogy teljes szívéből szeret. Hogy neki ez nem csak egy játék, mert egy kis szórakozásra nem áldozott volna két évet az életéből. Őszintének tűnt. Röviden ennyi.

- Mert az is, mi már sokat beszéltünk erről.

- És titeket ez nem zavar? Mármint hogy így érez irántam?- kérdeztem mire anyáék egymásra néztek és elnevették magukat.

- Nos, mi tagadás eleinte fura volt de ahogy egyre többet gondoltam rátok már szinte természetesnek tűnt hogy ti ketten együtt legyetek.

- Természetesnek? Te jó ég…

- Igen. Miattunk ne utasítsd el, mert mi már beletörődtünk a gondolatba. Jó sokat beszéltünk erről anyáddal és végülis nincs ebben semmi rossz. Két fiatal egymásba szeretett. Mert ugye szereted…

- Igen, szeretem.

- Hát akkor mire vársz még? Tapsra?

- Nem én csak…nem tudom hogy tudnánk életben tartani a kapcsolatot. Nick stúdiózik, vagy forgat, vagy koncertezik, esetleg turnézik, talán hetekig távol van, én meg itthon vagyok és hét közben dolgozom, hétvégén pedig tanulok. Időnk alig lenne egymásra, mikor találkoznánk? Ez előbb vagy utóbb de kikezdené a kapcsolatunkat.

- Ezt vele kell megbeszélned Annie, hisz ha együtt lesztek nektek kell megoldani ezt a gondot. Igen egy kapcsolatot folyamatosan életben tartani munkával jár. Ezt nem láttad a gimiben mert mikor Briannel is voltál mindennap találkoztatok, együtt voltatok, de egy érett felnőtt kapcsolatban ez sokkal több munkával jár. Kompromisszumokat kell kötni, a büszkeséget félre kell tenni, a jó kapcsolat alapja a kommunikáció. Ti Nickkel régen annyira jól tudtatok kommunikálni. Kitaláltátok egymás gondolatát, és ez nagyon ritka, tudod kicsim?

- Tudom anya. Tudjátok hiányzik, most még jobban mint eddig bármikor is. Egyedül vagyok és ez rossz.

- Miért nem jössz haza?

- Itt is egyedül lennék. Nem a lakás túl nagy vagy érzem ott rosszul magam hanem érzelmileg , magányos vagyok. Nincs senki akihez bújhatnék, akit szeretgethetnék. Aki megfogná a kezem és magához ölelne.

- Felnőtt emberek vagytok de mégsem akartok úgy viselkedni. - mondta apa mire elmosolyodtam.

- Na jól van, nekem lassan mennem kell. Még vásárolnom kell és van még egy két dolgom.

- Jól van kicsikém, de hívj minket hamar. Hétfőn kezdődik a suli de ne hanyagolj el minket. Apropó, hol fogsz dolgozni?

- Az még titok, hamarosan meg tudjátok. - mosolyogtam majd felálltam és megöleltem őket.





Nick szemszög…

egy héttel később.




Demi annyira ragaszkodott ahhoz hogy jöjjek ma be mégis mióta beértem hozzám sem szólt. Már vagy két órája énekli fel újra és újra ugyanazt a dalt mert mindig talál benne valami hibát amit igazából egyikünk sem vesz észre csak ő.

- Demi megmondanád miért vagyok én itt?- kérdeztem a háromszázhuszonnyolcadik felvétel után.

- Talán más dolgod van? Programod esetleg?

- Nem, csak nem értem minek vagyok itt, azt mondtad fontos beszélnünk, jöjjek, de mióta itt vagyok hozzám sem szoltál? Szóval?

- Na jó, csak vacsorázni akartalak meghívni. Wilmer és én úgy gondoltuk jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.

- Mikor?

- Ma.

- Ma? Hű még jó hogy időben szóltál.

- Nem érsz rá?

- De, mikor és hol?

- Abban az étteremben ahol Annie dolgozott régen.

- Most is ott dolgozik?

- Nem, nem tudok róla. Most más csinál.

- Mit?

- Azt…nem tudom. Miért nem keresed fel és kérdezed meg magad.

- Az kéne még csak, azok után ami a múltkor történt.

- Azt hiszem azt már elfelejtette.

- Azt nem hiszem. Ha elfelejtette volna nem nyomná ki a telefont akárhányszor hívom, pedig én csak őszintén elmondtam mit érzek.

- Nem is baj az, bár talán nem kellett volna eddig várni vele.

- Na jó, mikorra legyek az étteremben?

- Fél nyolcra, az én nevemre foglaltunk asztalt, ha esetleg te érnél oda először.

- Oké, na akkor megyek és kipofozom a báli cipőm.

- Jól van, este találkozunk, puszi.

- Szia.





Annie szemszög….



Miután a főiskoláról haza értem csak leültem egy kicsit és a papírjaimat nézegettem. Megkaptam az óra rendeket egész évre szólóan és a napokat amikor is extra konzultációt lehet kérni egyes tanárokkal. Nem tűnik vészesnek. A hétvégén bekell szereznem a könyveket mert következő héten lesznek az első órák, pénteken és szombaton. De legalább lesz egy hét nyugi. Hétfőn kezdem a táncoktatást a suliban így tudok arra koncentrálni .



Valójában meglepett Demi ma reggeli hívása. Persze jól esik, hogy ennyire törődnek velem de azért szólhatott volna időben is.

Miután egy elegáns helyről van szó elővettem egy fekete földig érő pánt nélküli ruhát. Mellé egy egyszerű de elegáns nyakláncot választottam. A hajamat leengedve hagytam csak oldalt tűztem hátra két kis tincset. A smink is elég egyszerűre sikerült. Nem akartam túlzásba vinni így kevés bronzszínű szemhéjpúder, szempillaspirál és szájfény után csak átfésültem a szemöldököm átlátszó spirállal majd egy kis pirosítót vittem fel az orcáimra.

A ruhához egy egyszerű fekete tűsarkút választottam és egy fekete blézert, mert mostanában elég hűvösek az esték. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel majd a fekete kis táskámba eltettem a telefonom és a tárcám majd hétkor elindultam otthonról. Mire leértem már a ház előtt várt a taxi amit nem sokkal korábban hívtam. Egészen az étteremig teljesen jól éreztem magam azonban oda belépve különös érzés lett rajtam úrrá. Talán hogy ott dolgoztam azelőtt, vagy hogy az emberek furán méregetnek. Fogalmam sincs mi lehet rajtam olyan különleges, reflexből végig is simítottam ruhámon, gondolva hogy talán kiszakadt vagy foltos lett és még meg is néztem magam de nem, a ruhámnak semmi baja. Ahogy haladtam az étteremben a hostess lány után egyre többen néztek rám mosolyogva. Majd megtörtént az amire egyáltalán nem számítottam.

- Kisasszony, elnézést..- hallottam egy férfi hangot a hátam mögül. Megfordultam és egy idősebb házaspárral találtam szembe magam.

- Igen? Segíthetek?

- Ön az a hölgy aki tavaly itt énekelt ugye?

- Igen, én vagyok.

- Látod Harold, mondtam én csak a haja lett rövidebb.- mondta a hölgy mire elmosolyodtam.

- Mondja ma is énekel?

- Nos ma vendégként érkeztem.

- Kár, pedig imádtuk magát, sőt maga miatt lettünk törzs vendégek.

- Ezt örömmel hallom, bizonyára az utódom is kiváló.

- Azt ne higgye, fel sem ér magához.- legyintett a hölgy.

- Nahát, köszönöm, azt hiszem.

- Örülünk ,hogy újra láthattuk.

- Köszönöm, remélem még találkozunk, további szép estét. - mosolyogtam majd tovább sétáltam, azonban az asztalhoz érve újabb nem várt meglepetés fogadott. Hátulról is megismertem. Nick. Demire pillantottam aki vigyorogva ugrott fel.

- Annie, végre itt vagy, látom a rajongóid hiányolnak. - ölelt meg.

- Kösz Demi, sziasztok.- öleltem meg Wilmert is. És ekkor már Nick is felállt. Óvatosan magához ölelt majd adott arcomra egy puszit.

- Szia, csodaszép vagy .

- Köszönöm, te is igazán jól festesz.

- Köszi.- engedett el. - Segítek.- mondta mikor elkezdtem kihámozni magam a blézeremből. Mikor kihúztam egyik ujjából a kezem ő megfogta és tartotta majd a hostess lánynak adta.

- Köszönöm szépen.- néztem rájuk felváltva. Nick továbbra is nagyon előzékenyen kihúzta nekem a széket hogy letudjak ülni. Mintha csak valami régi filmben lennénk.

- Azta, micsoda udvariasság. - szólalt meg Demi mikor Nick is visszaült.

- Talpig úriember vagyok. - mondta Nick mosolyogva. Ez tény, mindig is az volt és most még értettem is mire céloz. Feltett szándéka hogy levegyen a lábamról.

- Demi nem is mondta, hogy te is itt leszel.- néztem Nickre s próbáltam kedves lenni.

- Nos nekem sem említette hogy te jössz, köztünk szólva … azt hiszem ez valami csapda akar lenni. Persze ha zavar, hogy itt vagyok, elmehetek.

- Nem , dehogy zavar, nem feszélyez vagy ilyesmi, csak meglepett..- mondtam majd vettem egy nagy levegőt és Demire pillantottam aki cinkosan összekacsintott vőlegényével.

- Nos, sikerült felhívnod magadra a figyelmet Annie.- szólalt meg Wilmer.

- Igen, nem is értettem, azt hittem van valami az arcomon.

- Azt hiszem sokan inkább arra emlékeznek hogy itt énekeltél. Gondolom az a házaspár is azért állított meg.

- Igen, nos nem gondoltam hogy ilyen mély nyomot hagyok az emberekben.

- Engem nem lep meg, bennem is mély nyomot hagytál.- szólalt meg Nick mire ránéztem. Demi csak halkan kacagott de Nick…Elmosolyodott, olyan kedvesen amit annyira szerettem. – Csodás hangod van és tudom hogy mindenkit lenyűgöztél tavaly.

- Honnan tudod ilyen jól? Egyszer sem voltál itt mikor felléptem.

- Amit azóta is nagyon bánok, de tudod vannak embereim akik beszámoltak. - mondta és tudtam hogy anyáékra céloz akik többször eljöttek, sőt apa még felvételt is készített néhányszor.

- Szóval láttad a videókat?

- Igen, és csak hogy tud, nem csak az itteni vendégeket varázsoltad el hanem engem is.- mondta halkabban. Én elmosolyodtam majd Demiékre pillantottam .

- Köszönöm. – mondtam halkan majd a villámat kezdtem igazgatni a tányér mellett.

- Annie, a múltkor azt mondtad még titok hol dolgozol, most már elmondhatod?

- Nos el, de még titokban kell tartanotok, főleg neked Nick.

- Nekem? Oké. Nagyon titokzatos vagy.

- Csak hétfőn kezdek, szóval… én leszek az új tánctanár a gimiben.

- Ez komoly?- vigyorogtak egymás után Demiék.

- Igen, teljesen váratlanul ért, de a volt tanárunk, Sarah, babát vár és nem találtak senkit a helyére mert nem fizet túl sokat, mert egy héten csak háromszor kell bemenni, de nekem ez pont jó a tanulás miatt, így vállaltam.

- De miért kell titkolnunk?- kérdezte Nick. - Anyáék biztos nagyon büszkék lennének rád.

- Tudom, viszont szeretném ha Frankie meglepődne amikor meglát. A múlthéten kérdezte is hogy nem-e tudom ki lesz az új tanár. Ugyanis belépett a kezdő csoportba és így én tanítom ott is és a végzős előadásukra a táncokat én fogom betanítani nekik.

- Hű, hát megfog lepődni. Sőt, az állát majd a földről kapargathatod…

- Ez a célom. És különben is… Ez egy jó lehetőség nekem, mert így azt csinálhatom amit szeretek de mellette tanulhatok is. A pénz tényleg nem sok de arra elég amire kell így hogy nem kell lakbért fizetnem.

- Ez szuper, gratulálok. Úgyis pedagógiát tanulsz, gyakorolhatsz a kis mocskokon. - nevetett Demi.

- Pontosan, nem kímélem őket. - nevettem én is. Mikor elkomolyodtunk Nickre néztem aki csak mosolygott. - Mi az? Mi ez a mosoly?

- Semmi, tényleg csak, nagyon büszke vagyok rád. Hogy ilyen erős és kitartó vagy, szóval csak ennyi.

- Köszönöm.- suttogtam. Egy végtelennek tűnő percig csak bámultuk egymást. Hasam tájékán kellemes melegséget éreztem ami egyenesen a szívem felé haladt. Ahogy a szívemet is körülölelte ez az érzés elmosolyodtam és nyeltem egy nagyot.

- Khmmm…- hallottam Demit mire megremegtem és rájuk néztem. - Mi lenne ha rendelnénk?

- Rendben. - bólintottam majd kezembe vettem az étlapot és azt kezdtem el tanulmányozni. Közben néha fel fel pillantottam Demire aki csak csintalanul vigyorgott.



A vacsora hangulata mondhatni tökéletes volt. A két fiú egy pillanatra sem hagyta, hogy Demivel unatkozzunk. Nick ugyan ritkán de megmutatja hogy igenis van humora. Egy perc nem volt, hogy arcomról eltűnt volna a mosoly és akárhányszor egymásra néztünk még inkább mosolyognom kellett. Láttam rajta, hogy ez nagyon tetszik neki.

- Hölgyeim és uraim. Kedves vendégeink..- hallottam meg Mr. Williamst, az étterem vezetőjének a hangját. – Hatalmas öröm, hogy itt köszönthetjük rég látott kedves énekesnőnket, aki tavaly nyáron kápráztatta el önöket csodás hangjával. Ez a hölgy annyira mély benyomást tett mindenkire hogy az elmúlt egy évben többször megkaptam a kérdést mikor láthatják újra. Most itt van és talán ha van egy kis szerencsénk ma ismét hallhatjuk őt. kedves vendégeink… Annie Jones.- mondta mire mindenki tapsolni kezdett , Demiéket is bele értve aki közben mutogatott hogy álljak fel. Lassan elvettem ölemből a szalvétámat majd felálltam.

- Köszönöm, igazán kedves. - nyögtem ki. Mintha legalábbis valami díjátadón lennék.- Eza te műved?- néztem Demire.

- Még az is lehet.- vihogott.

- Annie, jöjjön fel. – intett Mr. Williams mire elindultam ugyan de legkisebb porcikám sem kívánta. - Hogy érzi magát?

- Jól, köszönöm. Jó estét mindenkinek. - néztem körbe.

- Mondja Annie, énekelne nekünk valami szépet. Azt hiszem sokan szeretnénk. – mondta mire ismét tapsolni kezdtek. Kezdtem úgy érezni magam mint egy show műsorban. Kicsit zavarban is voltam és elég kényelmetlen volt a szituáció.

- Hát legyen, előtte kaphatnék egy pohár vizet?

- Máris kisasszony. Akkor hagyunk önnek néhány percet hogy kiválasszák a dalt.- mondta majd kezembe adta a mikrofont. Én betettem azt az állványba majd hátra fordultam a zenekarhoz.

- Annie, jó téged látni.

- Köszönöm srácok, én is örülök.

- Mit toljunk a régi repertoárból?

- Emlékeztek?

- Persze. Tudod Caitlin próbálkozik , tényleg és próbál azokkal a dalokkal bevágódni amiket te énekeltél de nem valami nagy szám a lány.

- Hát annyira nem rossz.- kuncogtam.

- Tény, inkább olyan semmilyen.

- Na jó, ne bántsuk, mit javasoltok?

- Mit szeretnél?- kérdezte Dean a dobos. Én hátra pillantottam Nickre majd vissza a fiúkra.

- Dana Glover It is you.

- Oké, srácok itt mindeni kell, amint Annie készen áll kezdünk. Mindenki oké.

- Régen nagy sláger volt, imádták. Ha álmunkból felébresztenek is tudjuk. - szólalt meg Chad, hegedűvel a kezében. Mi kicsit átdolgoztuk a dalt, de a végeredmény így is tökéletes lett. Miután meghozták a vizemet gyorsan megittam majd vettem néhány levegőt és a vendégek felé fordultam. Mindenki engem nézett közbe susmorogtak néhányan. Nickre néztem aki elmosolyodott és ez sok erőt adott. Talán az első alkalommal sem voltam ilyen feszült.





Nick szemszög…



Demiékkel figyelmesen vártuk, hogy elkezdődjön a dal. Annie kicsit feszültnek tűnt, a kezeit a mikrofon állványra kulcsolta és felpillantott ránk. Sosem láttam még olyan szépnek mint akkor. Olyan bájos és kedves volt. Székemmel teljesen felé fordultam, ahogy sokan mások is tették és hátradőlve vártam. Aztán megszólalt a zene és Annie elmosolyodott. Demiék egymás kezét fogva figyelték Anniet ami megmosolyogtatott, aztán Annie elkezdett énekelni és onnantól csak rá tudtam figyelni.



„There is something that I see
In the way you look at me
There's a smile, there's a truth in your eyes

But an unexpected way
On this unexpected day
Could it mean this is where I belong
It is you I have loved all along

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved all along”


Ahogy az első refrénnek vége lett Demire pillantottam aki csak Anniet nézte. Annie sokszor figyelt engem, talán várta a reakciómat.

„There were times I ran to hide
Afraid to show the other side
Alone in the night without you

But now I know just who you are
And I know you hold my heart
Finally this is where I belong
It is you I have loved all along

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved all along”

Az elején még kételkedtem, de itt már semmi kétség nem volt, Annie nekem szánta ezt a dalt. Folyamatosan engem nézett szinte alig szakította meg a szemkontaktust.

- Mondjátok szerintetek is nekem…?

- Igen Nick, neked énekel, te tök fej. Hallgasd ne dumálj.- csitított Demi mire befogtam .

„Over and over
I'm filled with emotion
Your love, it rushes through my veins

And I am filled
With the sweetest devotion
As I, I look into your perfect face

It's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
And it is you I have loved
It is you I have loved
It is you I have loved all along”
Ahogy a dalnak vége lett mindenki tapsolni kezdett. Annie csak mosolygott majd meghajolt . A zenekarra mutatva tapsolni kezdett majd mikor csak nem csillapodott a taps még egyszer meghajolt. Mindenki állva tapsolt és kiabálták be hogy vissza. Annie a zenekarra nézett akik bólintottak majd hátrébb lépett és mondott nekik valamit és a következő percben újra felcsendült a zene, de ezúttal másik dal , A Faith Hill There you’ll be című dalát énekelte ami csak úgy mint az első dal, elkápráztatta a vendégeket.

Annienek szuper hangi adottságai vannak, kár hogy nem akar az énekléssel foglalkozni, komoly karriere lehetne belőle. Bár jobban belegondolva nem is tudnám őt elképzelni énekesnőként. Ez nem Annie életstílusa. Imádja a zenét de mégis a hasznosabb dolgok érdeklik. Mint például a tanítás és ezért tényleg nagyon büszke vagyok rá. Kevés olyan barátnőm volt eddig aki továbbtanult és diplomát szerzett, akit érdekeltek komolyabb dolgok. Persze mind jótékonykodott , bár volt aki csak azért hogy jó véleménnyel legyenek róla az emberek, nem is tartott sokáig a kapcsolatunk de ez a lány más. Még nem ismertem nála nagy lelkűbb embert, vagyis csak anyát, de az nem fontos. Annie ezért is nyűgöz le folyamatosan. Mindig tesz valamit amivel eléri, hogy csak még jobban imádjam őt..

- Ez a lány tud valamit.

- Bizony drágám, már elég rég tudjuk.- szólalt meg Demi.

- Egyszerűen imádom, olyan imádni való, nem?- néztem rájuk.

- Nick, te már menthetetlen vagy. Igazán csinálhatnál már valamit.

- Tudom, talán ez az én napom, de nem akarom letámadni. Olyan nehezen jutottunk el idáig, csak hogy szóba álljon velem.

- A nehéz enyhe kifejezés.- nevetett Wilmer.

- Egyértelmű hogy ő is szeret téged..- mondta Demi majd sóhajtott.



Ahogy vége lett a dalnak ismét mindenki tapsolni kezdett majd többszöri meghajlás után Annie megköszönte és elindult felénk. Mikor leült többen gratuláltak még neki ezért nem is tudott hirtelen ránk figyelni de pár perc alatt lecsendesedtek és Annie ránk nézett.

- Annie, mond hogy egyszer eljössz egy koncertemre, veled akarok énekelni. Olyan jó buli lenne.- mondta Demi mire Annie felnevetett.

- Hát persze, miért ne, bár az elején volt bennem egy kis lámpaláz gyorsan elszállt és imádtam ott állni. Bár több ezer ember előtt, nem tudom mi lenne velem.

- Nagyon szép és különleges a hangod, Demi mondta hogy nagyon jól énekelsz de ez meglepett…- kezdte Wilmer.

- Tökéletes, ez a szó jellemzi a legjobban Anniet és a hangját is.- mondtam mire rám nézett. Először nem is tudtam leolvasni az arcáról mire gondolhat de aztán elmosolyodott. Deminek igaza volt, Anniet mintha kicserélték volna, tekintete megváltozott, kedvesen elmosolyodott és vett egy mély levegőt. Legszívesebben megcsókoltam volna de tudtam hogy az nem nyerő ötlet az étterem közepén így csak megfogtam kezét.

- Köszönöm. - mondta mosolyogva. – Mind hármatoknak köszönöm, ez egy igazán szuper este lett. - mondta . Én lassan elengedtem a kezét. Ismét rám pillantott . Csak ez kellett, tudtam hogy minden rendben lesz.

Vacsora után felajánlottam Annienek, hogy haza viszem. Először kicsit vonakodott az ötlettől de gyorsan belement. Útközben teljesen semleges témákról beszéltünk. A főiskoláról, a z iskoláról, Frankieről, anyáékról. Igazából mindenki szóba jött de kettőnkről nem akart beszélni. Nem erőltettem, nem akartam vitát generálni. Úgy voltam vele, jobb ha magától kezd bele. Türelmesnek kell vele lennem, nem szúrhatom el épp most.

A házhoz megérkezve kipattantam majd kinyitottam neki az ajtót. Ő lábait letéve a földre rám nézett majd megfogta felé nyújtott kezem. Ellépett az autótól és ahogy becsuktam az ajtót elindultunk. Nem mondta, hogy ne menjek így úgy gondoltam nincs baj, szeretné, hogy felkísérjem, hisz nem ellenkezett.

A lakása ajtajánál megállva elővette kulcsát és kinyitotta az ajtót de mielőtt belépett volna felém fordult.

- Köszönöm, hogy elhoztál és felkísértél.- mondta halkan mire elmosolyodtam és végig simítottam karján majd nyakán.

- Ennyi? Most bemész és majd egyszer csak újra összehoz minket a sors valami csoda folytán?- kérdeztem mire kicsit összébb húzta magát.

- Jól éreztem magam ma este, igazán.

- Nekem szóltak a dalok nem igaz?- léptem hozzá közelebb.

- Nos de…. de igaz.- suttogta mikor végig húztam ujjamat álla vonalán. Közelebb hajoltam és elmosolyodtam. Először nem mozdult, azt hittem simán fog menni, csak megcsókolom és minden rendben lesz. De hirtelen mellkasomra csúsztatta kezét és éreztem hogy próbál ellentartani.

22.rész / Nem hiszem, hogy nekem te jelented a jót.../

"A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben."

Jandy Nelson



Annie szemszög…



Apával sokáig beszélgettünk az este így elég későn kerültem ágyba. Reggel ahogy felébredtem egy ideig csak néztem a plafont majd eszembe jutott az álmom. Nickkel álmodtam. Álmomban még szeretett engem, és ő jött értem a reptérre. Mikor megláttuk egymást csak elindultunk egymás felé és ahogy találkoztunk megöleltük egymást, majd megcsókolt. Olyan jelenet volt ez mint amiket a filmekben is látunk. De ez csak egy álom volt. Minden bizonnyal Nick akkor is épp Emmával hempergett mikor én megérkeztem.

Csukott szemmel nyúltam a telefonomért majd ahogy a kijelzőre pillantottam láttam hogy négy nem fogadott hívásom volt az éjjel. Azok után, hogy háromszor kinyomtam lenémítottam és félretettem hogy ne is lássam. Viszont egész este ő járt a fejemben.

Épp felültem és a hajamat simítottam hátra mikor látta, hogy ismét hív.. Mintha csak megérezte volna, hogy most ébredtem. Előbb utóbb muszáj lesz vele beszélnem. A kezembe véve a telefont fogadtam a hívást.

- Halo?

- Annie, végre felvetted.

- Most ébredtem Nick, legyünk gyorsak.

- Miért csináltad ezt? Miért mondtad, hogy beszélünk? Miért menekültél el?

- Mert nem akarlak látni, mert ha beszélnék veled csak jobban fájna ez az egész , én nem akarok egy harmadik lenni aki bele rondít a kapcsolatba.

- Te nem harmadik vagy Annie, Te vagy az egyetlen.

- Ez nem igaz, ne hazudj nekem. Hogy mondhatod ezt? Hisz együtt vagy azzal a lánnyal.- vettem egy nagy levegőt majd folytattam. – Őszinte legyek? Mielőtt haza utaztam is tudtam hogy randizgatsz valakivel, hogy több lánnyal is randiztál de még akkor is azt reméltem hogy nem komoly, hogy ha megérkezem eljössz hozzám és beszélünk és kiderül hogy ugyanúgy szeretjük egymást mint mikor elmentem. Te mondtad, hogy azért is engedsz el mert a sorsra bízod, ha szeretlek visszajövök. Én itt vagyok Nick, de te nem vagy sehol. Mikor Joe mondta, hogy már hónapok óta együtt vagy ezzel a lánnyal, a remény, amit éreztem eltűnt. Már nem hiszem, hogy lenne közös jövőnk..

- Édes Istenem Annie, akkor miért mondtad, hogy szabadok vagyunk mindketten. Ha szerettél miért mondtad, azt gondolod nem tudtam volna rád várni még félévet. Basszus egy évig gond nélkül ment, mi lett volna az a félév ha tudom hogy utána veled lehetek. De ehelyett azt mondtad szabad vagyok, úgy tűnt te nem szeretsz annyira mint én téged.

- Igazad van az én hibám, ez is az én hibám.

- Nem így értettem, te is tudod.

- Nem tudom, hogy értetted. Azt tudom, hogy mikor tegnap reggel elmentem hozzád a stúdióba beszélni akartam veled, tisztázni akartam mindent, de akkor meg láttam ahogy épp egymáson lógtok és… Csak fájt. Ahogy az is fájt ahogy utána magadhoz öleltél és vigasztaltál, mert emlékeztetett arra hogy régen mennyire szerettem amikor azt csináltad, és emlékeztetett arra is hogy többé nem érezhetem ezt, hogy többé már nem tartasz a karjaidban mert már van valaki más akit ölelsz. Olyan sokáig próbáltalak Barcelonában elfelejteni de nem ment, még úgysem hogy olyan messze voltunk egymástól, most itt vagy és tudom hogy még nehezebb lesz és ezért sokkal jobban kell próbálkoznom.

- Hát ezért jöttél el anyáéktól, hogy ne kelljen látnod?

- Nem, nem miattad. Apa haldoklik és nekem mellette a helyem, tudom ő is megtenné értem.

- Szeretnélek látni, találkozzunk, hagy menjek oda, beszéljük meg.

- Azt már nem, nem mondom meg hol vagyok és nem is találkozom veled. Nekünk nincs miről beszélnünk.

- És a levél?

- Megtaláltad?

- Igen, meg.

- Azért téptem össze mert már nem jelent semmit. Az a múlt és én tovább akarok lépni. Az a levél is csak rád emlékeztetett, jobbnak láttam megszabadulni tőle. Most mennem kell Nick, jobb ha befejezzük ezt a beszélgetést.

- Várj még.

- Nem Nick, szia.- mondtam majd letettem és hátradőltem és egy párnát magamhoz ölelve lehunytam a szemem. Csak próbáltam tartani magam, nem darabokra esni.



Kevin / Apa/ szemszög….



Sehogy sem hagyott nyugodni az amit Annie mondott az apja lakásánál és az sem ahogy utána Nick viselkedett. Aggódtam Anniért mert úgy éreztem, hogy ezzel a költözéssel menekülni próbál.

- Hm…Jó reggelt. - búj hozzám Denise.

- Jó reggelt drágám.

- Milyen jó hogy addig fekhetünk ameddig akarunk, nincs senki akinek reggelit kellene csinálnunk. Bár jobban bele gondolva meg hiányzik Annie.

- Nekem is…drágám emlékszel arra hogy mi jutott eszembe tavaly nyáron arról a képről?

- Milyen képről?

- Tudod amikor Annie Bostonba utazott és elküldte neked azt a közös képüket és én azt mondtam hogy fura Nick tekintete.

- Hát nem épp a fura szót használtad rá. Emlékszem, hogy arra gyanakodtál, hogy esetleg Nick többet érezne Annie iránt de aztán minden ment a megszokott kerék vágásban . Miért?

- Mert, nem tudom, olyan fura megérzés ez. Mikor tegnap Anniet elvittem, mikor odaértünk a lelkemre kötötte, hogy tényleg senkinek ne mondjam meg hol van. Megkérdeztem kivel nem akar beszélni és rögtön mondta, hogy Nickkel. Kérdeztem hogy összevesztek-e de azt mondta nem, ez most más köztük.

- Nicket nem akarja látni?

- Igen, és biztos komoly oka lehet. És emlékezz Nick milyen fura volt mikor megtudta, hogy elköltözött, nem is tudom, olyan kétségbe esett.

- És most?

- Én azt hiszem volt köztük valami és most hogy Nick együtt van azzal a lánnyal, Annienek fáj látni őt.

- Szerinted egymásba szerettek?

- Igen de ez már régi dolog lehet. Már karácsonykor is furák voltak, nem a régi Nick és Annie párost láttuk, emlékszel ezt mondtam is. Aztán Annie kirohanása hogy nem érdekli mi van Nickkel és aztán mikor Nick elutazott mintha mi sem történt volna ment minden tovább.

- Igazad lehet, nekem is feltűnt Annie szomorú tekintete tegnap előtt mikor Joe beszélt arról a lányról. Nem akarta hallani, láttam, hogy kényelmetlen neki.. De akkor most mit tegyünk?

- Beszélnünk kell velük, vagy egyikükkel.

- Nickkel, Anniet nem akarom zaklatni, elég most neki az hogy Tom haldoklik, és a reakcióiból ítélve nem is igazán beszélne róla.

- Jól van, majd felhívom és megkérem hogy jöjjön el, majd kitalálok valamit.

- Különben te mit gondolsz róluk?

- Róluk? Mármint mi lenne ha összejönnének?Fogalmam sincs drágám, nem tudom őket elképzelni együtt.

- Én eltudom, szerintem gyönyörű pár lennének. Ők ketten olyan jól összepasszolnának, végre Nick is megállapodhatna valaki mellett és akkor már csak a másik két fiúnknak kellene ezért könyörögni évekig. Emlékezz csak, köztük mindig volt egy különleges kapocs. Ahogy Nick megjelent Anniet kicserélték. És Nicket ugyanígy, olyan jól elvoltak együtt, azok a nevetések és cukkolások, még hiányzik is hogy így lássam őket.

- Nem tiltanám meg nekik, hogy együtt legyenek de kellene idő míg megszokom. - mondtam mosolyogva.

- Milyen szépek lennének a gyerekeik.

- Na jó te nagyon előre haladtál ebben az ügyben, egyenlőre csak beszéljünk velük, vagy Nickkel, az a biztos.

- Jól van szívem.



Nick szemszög…



Valahogy megkell találnom őt, muszáj vele beszélnem, elkell mondanom hogy még mindig őt szeretem. A főprobléma Emma, amíg vele vagyok addig Annie szóba sem áll velem. Mi a francnak kezdtem bele. Hogy a francba szúrhattam így el?

- Haló.- vettem fel csörgő telefonom meg sem nézve ki keres.

- Heló Nick, na mizujs?- hallottam meg Demi hangját.

- Esélytelen Demi. Annie átvágott.

- Mi?- nevetett fel.

- Azt mondtam neki tegnap a stúdió előtt hogy este elmegyek hozzá, először ellenkezett majd bele ment, azt mondta mehetek, de mire odaértem ő már nem volt ott.

- Csak nem visszament Lucashoz?

- Demiiii. Nem… elköltözött Tomhoz, az apjához hogy ápolja.

- Ja, csak ennyi? Akkor mi a probléma, menj el oda.

- Hű de okos vagy, elmennék persze, ha tudnám hol lakik.

- Senki nem tudja a családból? Ne mond hogy egy tök ismeretlen helyre költözött el.

- De apa tudja, de ő meg nem hajlandó elmondani, mert Annie megígértette vele hogy titokban tartja, természetesen miattam.

- Nos jó a csaj.

- Te az ő pártját fogod?

- Igen Nick, az övét. Én megmondtam, hogy ne foglalkozz komolyabban Emmával de nem hallgattál rám. Elmondtam mit mondott Annie mikor ott találkoztam vele, beléd szeretett, ennél világosabban nem tudtam elmondani neked sem, nem tehetek róla, hogy ilyen idióta vagy, hogy nem fogadtad meg a tanácsom.

- És akkor most mit csináljak, esküszöm megfogadom a tanácsod.

- Hagyd békén. Hagyd hogy élje egy kicsit az életét. Hagyd, hogy az apjára koncentrálhasson, ne zaklasd, ne keresd. Hagyd hogy visszailleszkedjen. Azt hiszem neki most nyugalomra van szüksége, hogy rendbe tehesse az érzéseit. Neked sem ártana eldöntened kivel akarsz lenni. Választanod kell. Annie vagy Emma . Ne nekem mond meg, szépen ülj le és gondolkozz el. Hallgass a szívedre.

- De látni akarom.

- Akkor vegyél elő egy képet és nézegesd.

- Demi én…

- Szereted, tudom, és, mit kezdjek én vele. Én nem fogom helyetted rendbe tenni a dolgokat. Ha beszélek is vele, nem fogok rólad beszélni, nem fényezlek , meg sem említelek, érthető voltam?

- Igen.

- Szuper, na most mennem kell, majd beszélünk, puszi.

- Szia.- mondtam majd kinyomtam. Alig tettem le a telefont ismét csörgött. Ilyen sűrű reggelem is ritkán van. A kijelzőre pillantva láttam hogy apa keres. Vettem egy nagy levegőt hogy lenyugodjak majd felvettem.- Apa, jó reggelt.

- Szervusz fiam, hogy vagy?

- Jól, nem rég keltem, és veletek mi újság?

- Azért hívlak, hogy áttudnál-e jönni hozzánk ?

- Miért?

- Lenne egy-két kérdésem egy új projekttel kapcsolatban. Kíváncsi lennék a véleményedre.

- Oké, mikorra menjek?

- Amikor eltudsz indulni gyere.

- Akkor összeszedem magam és megyek.

- Köszönöm fiam, várlak.- mondta apa majd megszakadt a vonal.



Annie szemszög…





- Annie, minden rendben?- hallottam meg apa hangját a hátam mögül. Már egy órája csak fekszem a párnát ölelve és bámulom a falat.

- Hogyne apa, jól vagyok. – sóhajtottam majd hallottam csukódni az ajtót.

- Hazudnék ha azt mondanám elhiszem. Tudod vékonyak a falak és hallottam az iménti beszélgetést, ha jól sejtem Nickkel.

- Akkor mindent tudsz…

- Azért az túlzás, annyira nem vékonyak a falak. - ült le mögém így megfordultam és felültem törökülésbe. - Nem muszáj elmondanod, megértem ha nem akarsz beavatni, de tudd hogy itt vagyok ha beszélgetni akarsz.

- Olyan bonyolult.

- Igen azt azért leszűrtem abból amit hallottam. A szerelem mindig bonyolult. Mi történt?

- Olyan buta voltam.

- Naa, miért?

- Emlékszel arra, hogy tavaly nyáron találkoztunk.

- Beléd futottam, igen. - mosolyodott el.

- Akkor nyáron Nick és Demi együtt turnéztak.

- Igen ezt tudom, olvastam róla.

- Én odautaztam hozzájuk júliusban és velük töltöttem néhány napot. Akkor sok időt voltunk együtt Nickkel és azalatt a néhány nap alatt sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Addig is elég erős volt köztünk a kötődés, tudod olyan különleges volt a kapcsolatunk, ha vele voltam úgy éreztem mindenre képes vagyok, sosem voltam szomorú, vele minden olyan más volt. És ott Bostonban elmentünk szórakozni az egyik este és utána túl közel kerültünk egymáshoz.

- Szóval megtörtént aminek megkellett történni, értem én.

- Elszöktem, mármint reggel, alapból hazamentem volna de köszönés nélkül jöttem el, aztán augusztus végén pedig elmentem Barcelonába.

- Mi történt utána?

- Nem beszéltünk egy ideig. Próbáltam elfelejteni azt a pár napot, a szülinapján felköszöntöttem, ő visszaírt de ennyi. Aztán karácsonyra hazajöttem és annyira jó volt látni és találkozni vele, megölelni. Ismét kicsit összegabalyodtunk.

- Jajj lányom.

- Tudom hülye voltam, akkor is. Mikor elbúcsúztunk megbeszéltük, hogy mindketten szabadok vagyunk, mert félévre vissza megyek és nem látjuk egymást.

- Ahha…

- Próbáltam ott elfelejteni, tényleg, próbáltam lekötni magam, táncoltam, tanultam, még futni is eljártam a végén. Viszonyba kezdtem azzal a sráccal akivel együtt éltem, csak hogy felejtsek, de az sem vezetett sehová mert mikor vele együtt voltam csak Nick járt a fejemben. Beleszerettem pedig nem akartam és azt hittem ő is szeret annyira, hogy megvárjon. Tudtam, hogy időközben randizgat, nem is zavart mert én mondtam neki és én is azt csináltam, de reméltem hogy semmi komoly nem alakul ki azokkal a lányokkal.

- De gondolom kialakult.

- Igen. Emmának hívják, március óta randizgatnak, együtt vannak, és tegnap mikor megláttam vele, olyan nagyon fájt. Átölelte és megcsókolta én meg csak álltam ott és bámultam őket. Beszéltünk pár szót, azt mondta eljön hozzám este és mindent megbeszélünk. Azt mondtam jöhet, de akkor már tudtam, hogy nem fog otthon találni. Nem akartam látni mert Nick ismer és tudja mit kell mondania, hogy higgyek neki. De nem akartam, hogy szavakkal elcsavarja a fejem. Megmondtam neki, hogy én nem leszek a felesleges harmadik, én nem akarok az lenni aki belerondít a kapcsolatba. De szeretem és annyira borzasztó érzés bele gondolni hogy már mással van, hogy mást ölel át, mást csókol meg. Egyszerűen nem tudom felfogni…elakarom felejteni de nem tudom.

- Látod anyád most biztos tudna tanácsot adni neked, én nem vagyok valami jó ebben de megpróbálom.

- Mit tehetnék apa?

- Azt hiszem egy kis változásra van szükséged. Csak hagyd, hogy sodorjon az ár. Foglald el magad, csináld azt amit szeretsz, táncolj, énekelj. Megvan már hol tanulsz tovább?

- Nem, még nincs, nem tudom mit csinálnék.

- Tudod mit, ma egész jól vagyok, csináljunk valami ebédet, együnk, aztán bújjuk az internetet, keressünk neked egy jó iskolát. Az eredményeid kivételesek, bárhol szívesen látnának szerintem.

- Jól van.

- Akkor én kimegyek, te szedd össze magad és kint találkozunk.

- Jól van, köszönöm.

- Nincs mit, na siess. - mondta majd felállt. Mikor kiment én kimásztam az ágyból és köntösömet felvéve kezdtem el bevetni az ágyat.



Nick szemszög…



Apáékhoz megérkezve láttam hogy Kevinék még mindig ott vannak. A kertben voltak ismételten. Kevin Alenával fogócskázott Dani pedig anyáékkal beszélgetetett.

- Sziasztok. - köszöntem.

- Nick , Nick, Nick.- kiabált Alena majd felém szaladt.

- Szia kishercegnőm.- vettem fel ölembe mire kaptam két nagy cuppanós puszit.

- Annie is jött?- kérdezte

- Annie? Nem kis csillag, Annie nem jött velem.

- Jobb kedved van már?- kérdezte Dani mire ránéztem.

- Igen, ti hogy vagytok?

- Jól. Annieről tudsz valamit?

- Nem, nem beszéltem vele. - Mi van már, miért keresi mindenki rajtam Anniet, hisz ők voltak vele mikor elment.

- Fiam gyere akkor beszéljünk arról a projektről. Menjünk a dolgozószobába.

- Jól van apa. - mondtam majd leraktam Alenát majd apa után mentem. A dolgozó szobába érve gondosan bezárta az ajtót majd leült a kanapéra.

- Gyere fiam, foglalj helyet.

- Nos milyen projektről van szó?

- Először beszélgessünk, mostanában alig láttalak.

- Jól vagyok apa.

- Tényleg?

- Igen apa, miért, mi bajom lehetne?

- Tudod fiam mindig boldoggá tett az a tudat hogy a fiaimmal olyan jó a kapcsolatom hogy mindent megosztanak velem.

- És?

- És szeretném ha őszinte lennél velem. Tudod, hogy Annie azért nem akarja, hogy elmondjam bárkinek is a címét mert nem akar téged látni?

- Hát, nem, nem tudtam, mondta miért?- kérdeztem a hülyét tettetve.

- Hm, nem, nem mondta ezért reméltem tőled majd megtudom. Veszekedtetek talán, már megint volt köztetek valami nézeteltérés?

- Nem apa, mikor lett volna?

- Igen, én is ezen töprengtem, mert ugyebár tegnap reggel az apjával találkozott és nem veled.

- Igen, gondolom.

- De akkor mikor beszéltétek meg hogy este idejössz?

- Mire célzol apa?

- Arra hogy megkérdeztem Anniet, hogy vitatkoztatok-e és azt mondta nem, ez most más köztetek. Mi lehet az a más ami miatt nem akar téged látni. Téged aki mindig olyan közel állt hozzá, egyszerűen nem tudom megérteni. - mondta apa én meg nem igazán tudtam mit mondjak erre. Csak bámultam őt és próbáltam valami jó kifogást találni ami miatt rögtön el kell rohannom.- Fiam, hallottad mit mondtam?

- Igen apa, hallottam.

- És válaszolnál?

- Mit mondhatnék?

- Mondjuk az igazat.

- De milyen igazat? Nincs semmi amit elmondhatnék.

- És itt van az a Nick akire egyáltalán nem vagyok büszke. – állt fel apa majd elfordult. – Tudod emlékszem egy képre amit Annie küldött anyádnak Bostonból. Ti ketten vagytok rajta. Nagyon aranyos kép, biztos emlékszel, a kis városnéző túrátokon készült.

- Emlékszem. – mondtam halkan, hogyne emlékeznék.

- Miután a fiam vagy nagyon jól ismerlek, és már azelőtt is feltűnt nekem valami.

- Mi?

- A tekintetedben az a csillogás és a mosolyod.

- Hát ööö..

- Mindezt csak akkor láttam mikor Annievel voltál és azon a képen is ezt láttam. Gyanakodtam is akkor a képet látva hogy mi van ha te nem csak húgodnak tekinted Anniet.

- Mi? Ez hülyeség..

- Ugye, én is ezt gondoltam. Hisz azért valljuk be, ez hatalmas őrültség is lenne, így mikor Annie hazajött úgy tűnt minden rendben így el is felejtettem ezt, de akkor jött a karácsony, látszólag minden rendben volt köztetek, de mégis volt valami fura.

- Fura?

- Igen fiam. Ahogy egymásra néztetek, és azok a lopott pillantások, gyanúsnak gondoltam. Aztán ismét minden visszaállt a régi kerékvágásba, Itt volt Lucas, Annie a régi volt, folyamatosan azzal a fiúval lógott. persze az a kirohanása aggasztott.

- Kirohanása?

- Emlékszel , tudod mikor Lucast bemutatta nektek és a srác arról beszélt, hogy tetszik neki, aztán te elrohantál. Mi kérdeztük mi bajod lehet erre felpattant és elkezdett kiabálni, hogy nem tudja és nem is érdekli mi van veled majd felszaladt a szobájába.

- Még mindig nem értelek apa.- álltam fel majd az ablakhoz sétáltam és lehunytam a szemem.

- Apropó Lucas, helyes egy fiú, és mennyire odavolt Annieért, azt látnod kellett volna hogy hogy nézett rá.- mondta apa ami csak bosszantott. - Mindig egymás közelében voltak, szinte vonzotta Anniet, nagyon aranyosak voltak.

- Jól van apa befejeznéd?- kérdeztem fennhangon majd vettem egy nagy levegőt.

- Be fiam, befejezem abban a percben ahogy te is felhagysz a hazudozással. Mi történt valójában köztetek? Mit csináltál? Miért nem akar látni Annie, miért menekül előled? Bántottad?

- Mi? Dehogyis, sosem tudnám bántani, sosem tudnék neki…fájdalmat okozni, ő nagyon..

- Nagyon mi?

- Nagyon fontos nekem.

- Nagyon fontos? És ezt mégis hogy kell értenem? Mi történt?

- Bele szerettem Anniebe.

- Hát ez nem lepett meg, valahogy sejtettem. Mióta?

- Egy jó ideje, hosszú ideje, túl hosszú ideje ahhoz, hogy normálisan tudjak gondolkodni ha róla van szó.

- Na ne, mióta?

- Már akkoris szerettem mikor Briannel volt. És előtte is.

- Lassan két éve?

- Igen apa.

- De hogy szerettél bele?

- Nem tudom, ez olyan hirtelen volt nekem is. Egy idő után már nem csak a barátomnak tekintettem, szerettem vele lenni, vele mindig őszintén beszélgethettem, nem nevetett ki ha valamitől féltem, elmondhattam neki bármit. Mindig figyelt rám, és neki nem kellett megjátszanom magam, nem kellett a menő popsztárt adnom, Annienek én csak Nick voltam, egy srác, tervekkel, álmokkal… Imádtam ezért, és olyan könnyen ment a titkolózás. Az hogy a közelében lehettem és megölelhettem ha arra volt szükségem, elég jó helyzetben voltam. De Bostonban már nem bírtam tovább színlelni. Egyik este elmentünk szórakozni és Annie olyan gyönyörű volt, táncolt, a srácok egymás után kérték fel és majd bele bolondultam ahogy velük táncolt. Táncoltunk, jobban mondva először közbeléptem mikor az egyik srác keze kicsit lejjebb kúszott, aztán táncolni hívtam és táncoltunk és olyan más lett hirtelen ő is. Simogatott és..

- Figyelj fiam részleteket nem kérek.

- Bocs, szóval aznap éjjel a hotelban lefeküdtünk.

- Folytasd fiam.- mondta mikor látta hogy megálltam egy kicsit.

- Ne hidd hogy erőszakoskodtam vagy ilyesmi Annie is akarta, épp annyira mint én, de másnap reggel eljött, egy szó nélkül , búcsú nélkül, csak egy rövid kis levelet hagyott amiben leírja hogy felejtsük el ami történt és ne keressem amíg ő nem hív, mert idő kell neki amíg tisztázza magában azt ami történt.

- Szóval ezért nem tudtad, hogy mikor indult Barcelonába.

- Igen.

- És mi történt azután?

- Azután karácsonykor találkoztunk legközelebb. Jobban szerettem mint bármikor előtte, csak vele akartam lenni, csúnya dolog de csak miatta voltam itt két napig. Őt akartam ölelni és vele akartam beszélni. Nem tudtam nem őt nézni.

- Kérlek, mond, hogy itt nem voltatok együtt.

- Mondhatom, de miértelme hazudni nem igaz? Te mondtad, hogy legyek őszinte. Szóval igen, együtt voltunk, Annie elmondta, hogy szeret de nem köt le. Azt mondta szabad vagyok. És én is elengedtem őt, most már tudom hogy az volt a legrosszabb amit tehettem. Azt mondta félév hosszú idő és hogy neki is szüksége lehet ez idő alatt valakire aki mellette van és az a személy nem lehet olyan aki egy másik földrészen van. Gondolom sejted, hogy ő Lucassal volt. Elhittem neki hogy félév hosszú idő , igazából csak elkellett volna gondolkodnom. Hisz egy évig kibírtam, tudtam rá várni, némi nehézséggel de ment, és hirtelen beijedtem ettől a hat hónaptól. Szóval elment és legközelebb tegnap láttam a stúdióban reggel. Ott volt Emma is, és nem is nagyon beszéltünk. Ma reggel elmondta, hogy azért jött oda hogy megbeszéljünk mindent, mert remélte hogy vártam őt vissza de mikor meglátott Emmával akkor az a kis remény is elszállt belőle. Megbeszéltük, hogy tegnap este eljövök de addigra elment, azért voltam olyan feszült tegnap este mert átvert engem, tudta, hogy már nem lesz itt mikor jövök mégis azt mondta jöjjek és beszélünk.- mondtam majd látva apa egyszerre szomorú és csalódott arcát elhallgattam. Csak néztük egymást, azt hiszem kereste a szavakat de azok nem akartak jönni. – Ne haragudj apa, tudom hibáztam.

- Fiam neked…elment az eszed, mond?

- Igen apa, azt hiszem elment, mert nem tudom én magam sem, hogy, hogy történhet ez velem. .

- Hogy szerethettél bele a húgodba?

- Úgy hogy ő nekem sosem volt testvér, te is tudod, az első perctől hogy megláttam tudtam hogy sosem tudom testvérként szeretni. Ezért próbáltam barátként közeledni hozzá de az sem vitt sok jóra. Tudom kételkedsz az érzéseimben de nem kell, tudom hogy amit érzek az igazi. Még senki iránt nem éreztem ezt, ezt a szenvedélyt, még senki nem érdekelt ennyire. Vele akarok lenni mindig reggel ő az első akire gondolok és az ő arcát látva alszom el. Ha csak eszembe jut, bele remeg a gyomrom. Mikor vele voltam és megöleltem teljesnek éreztem magam. Tudom hogy megtaláltam azt a nőt aki mellett letudnám élni az életem. Nem akarok mást csak boldoggá tenni őt.

- Nem haladsz valami jól.

- Tudom, tudom, elszúrtam, de tudom, hogy helyre tudom hozni.

- Mégis hogyan. Nem mondom meg hol lakik, arról ne is álmodj.- mondta mire aprót bólintottam.- Fiam ez nem helyes.

- Ne mond ezt apa, te ne. Még semmit nem éreztem ennél helyesebbnek. Ne mond hogy nem helyes szeretnünk és azzal lennünk akiket teljes szívből szeretünk.

- Annie túl fiatal és nem akarom hogy az emberek rajtatok csámcsogjanak. Tudod hogy ez lenne, és gondolod Annie bírná azt hogy hónapokig távol vagy? Ő nem olyan lány, neki szüksége van a szeretetre, arra hogy vele legyél. Ha esetleg sikerülne is és együtt lennétek, vállalnod kellene a felelősséget érte. Ő nem ebben nőtt fel, ő nem tudná úgy kezelni a rajongókat és a médiát, a pletykákat mint te meg Joe. Tudod jól hogy nem teheted ki ennek.

- Akkor mit vársz mit tegyek? Apa, mindig te mondtad régebben hogy harcoljunk azért amit vagy akit szeretünk. Én ezt próbálom tenni. Annie az akit akarok. Vele akarok lenni, ez van, ezen nem tudok változtatni. Gondolod tudok másra gondolni tegnap reggel óta. Olyan más lett mégis ugyanaz. Annyira felnőtt, már nincsenek meg a kislányos vonásai, igazi nő lett. Mond meg mit tegyek.

- Nem gondoltam hogy ez ilyen bonyolult

- Nem akartam hogy így legyen, de segítened kell nekem. Ő a mindenem, ezt Demi vagy Jeff is tanusítja.

- Tudtak róla?

- Valakivel kellett beszélnem róla. Mindent tudnak, tudják mennyit szenvedtem addig míg Annie nem viszonozta az érzéseimet, nem gondolod hogy elpazarolnék két évet arra hogy utána kihasználjam és eldobjam. Ugye nem gondolod, hogy bántanám őt.

- Tudom hogy nem tennéd, ismerlek fiam, de megígértette velem hogy nem adom meg senkinek a címét. És talán nem is kellene egy ideig keresned. Először tisztázd a dolgokat Emmával, mert megérdemli hogy tudja az igazat, hogy nem szereted.

- Tudom és beszélni fogok vele.

- Anniet meg hagyd, hagy éljen egy kicsit, most úgysem tudna veled foglalkozni és szerintem nem is akar. Hagyj neki egy kis időt.

- Te vagy a harmadik aki ezt mondja, igazatok van azt hiszem, nem akarok erőszakosnak tűnni, nem akarom ráerőltetni magam, csak hiányzik. Tudod azt hittem elfelejtettem Emma mellett de mikor tegnap megláttam, újra előtört azaz elnyomott érzés, a vágy és tudom hogy bármit is teszek őt nem tudom elfelejteni.

- Hogy őszinte legyek ezt sajnálattal hallom.- mondta apa mire csak bólintottam. – De sok szerencsét fiam, nem tudnék Annienél jobb lányt elképzelni melléd.

- Ezt vehetem úgy hogy áldásod adod ránk?

- Majd ha lesz olyan hogy ti akkor igen. Addig elégedj meg annyival hogy anyád már az unokákat várja.

- Hű…na jó, ne siessünk ennyire. - mondtam majd elnevettem magam és megöleltem apát.- Szeretlek apa.

- Én is téged fiam. - veregette meg hátam.





Annie szemszög…



Miután apa megkapta a délutáni gyógyszeradagját lefeküdt én pedig énekeltem neki egy dalt majd ahogy elaludt betakartam és eljöttem a szobájából. Maxxal ültem a nappaliban. ő olvasott én pedig épp üzeneteimet olvasgattam és válaszoltam rájuk. A lányok is írtak hogy mikor találkozunk már, de apa miatt nem akarok egész napos programokat szervezni, nem akarom sokig magára hagyni.

Ahogy ezzel végeztem a képeket kezdtem el nézegetni.

- Különben nagyon szép hangod van. - szólalt meg Max mire rámosolyogtam.

- Köszönöm. Kedves tőled.

- Sokat szoktál énekelni?

- Mondhatni. - bólogattam. - Úgy látom jól kijössz apával.

- Igen, összebarátkoztunk. Vele vagyok mióta kiderült mi a baja, akkor vett fel. Sokat beszélt rólad mielőtt találkoztatok.

- Igazán?

- Mindennap. Csak azt hajtogatta hogy milyen hálás lenne ha utolsó heteit úgy tölthetné, hogy tudja te megbocsájtottál neki. Hát Isten meghallgatta.

- Igen, túl sokáig húztam.

- Ezt nem tudom, azt tudom hogy miután téged haza vittünk, csak azt hajtogatta hogy milyen csodás nő lett belőled.

- Jó ég, még a végén zavarba jövök.- nevettem fel.- Nem vagyok én csodás, teljesen átlagos vagyok.

- Tehetséges vagy. Jól énekelsz, táncolsz. Emellett egy intelligens és kedves nő vagy, apád nem túloz mikor téged dicsér.

- Köszönöm.- sütöttem le szemeimet.

- Te csörögsz?

- Én nem tudom.

- Csak rezeg a telefonod. - mondta mire lepillantottam mellettem pihenő telefonomra.

- Jaj, tényleg észre sem vettem.- mondtam majd kézbevéve láttam hogy Demi hív. – Ezt felkell vennem, ne haragudj. - mondtam majd felpattantam és a szobám felé igyekeztem.- Szia Demi. - vettem fel majd becsuktam az ajtót.

- Szia Kislány, mi a helyzet? Hogy vagy?

- Jól vagyok.

- Hallom elszöktél, ismét. Nick kibukott.- mondta mire csak sóhajtottam egy nagyot.- Tudom, hogy most nem is akarsz róla hallani.

- Csak próbálnám elfelejteni, de tudom hogy bármit teszek nem fog menni. Hisz a távolság és Lucas sem segített akkor itt mi segítene, hogy tudnám kizárni a fejemből, mit tehetnék hogy ne gondoljak rá?

- Nem tudom, szeretnél találkozni?

- Jó lenne de apa miatt nem nagyon akarok hosszú időre elmenni itthonról.

- Egy kávéra esetleg ha összefutunk?

- Jó, de ne ma mert már nem megyek sehová.

- Annie, azért ne temesd el magad.

- Ezt hogy érted?

- Ne bújj az apád betegsége mögé, ne akarj mindenért azzal takarózni. És ne zárkózz el a világ elől.

- Ezt nem érted Demi.

- Nem? Nem tudom. Tudom milyen elveszíteni közeli családtagot, fájdalmas, nagyon, te is tudod, de az élet attól nem áll meg.

- Tudom, de az csak nem baj hogy most vele akarok lenni.

- Nem, az nem baj.

- Figyelj mikor érsz rá, mert most inkább csak lepihennék.

- Holnap délután? Három körül neked jó lenne?

- Igen, persze.

- Akkor érted megyek.

- Nem kell, majd írd meg hol találkozzunk és odamegyek. Most tényleg mennem kell. Szia.

- Szia Annie.- köszönt el én pedig csak félretettem a telefont.



A kávézóba érve rögtön megláttam Demit aki vadul integetett. oOda sétálva felpattant és megölelt.

- Szia, jól vagy?

- Igen, szia.

- Olyan sápadt vagy.

- Sápadt? Nem aludtam az éjjel valami jól és napközben is fájt a fejem. Azt hiszem túlságosan is átérzem apa szenvedését. Neki is egésznap fájt a feje. - mondtam miközben leültem.

- Nagyon rossz az állapota?

- Nos, változó, aznap mikor odaköltöztem elég rosszul volt. Tegnap egész jól, ma olyan átlagosan. Fáj a feje és gyenge de elég aktív.

- Szegény, nem lehet könnyű neked.

- Nem, valójában nagyon nehéz. Bele gondolni hogy ilyen sokáig vártam és csak húztam miközben ha tavaly beszélek vele akkor most nem itt tartanánk. Lelkiismeret furdalásom van emiatt. Viszont most jó a kapcsolatunk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz és ez jó.- mondtam mire Demi elmosolyodott.- Veled miújság? A stúdióban nem tudtunk beszélni.

- Jól vagyok, lassan de biztosan elkezdjük szervezni az esküvőt, Wil most forgat Dél-Amerikában így megvárjuk amíg haza ér és akkor kezdünk hozzá, viszont szeretném ha te lennél az egyik koszorúslányom. Ez az egy biztos.

- Köszönöm, szívesen leszek a koszorúslányod.

- Tudom nem akarsz róla hallani de Nick hívott ma, kérdezte beszéltünk-e.

- És erre te?

- Azt mondtam igen, de nem mondtál túl sokat, azt mondtam főként az apádról beszéltünk.

- Köszönöm.

- Csak rád tud gondolni.

- Szar lehet neki, meg a barátnőjének.

- Igen, az. Megmondtam neki, hogy nem akarok beszállni ebbe de tudni szeretném jól vagy-e…

- Én jól, nem tudom, próbálnám elfelejteni de nem megy, még csak egy órára sem, mert folyamatosan eszembe jut valamiről. Olyan sok emlékem van vele.

- És mind jó, nem?

- De igen, a vidámpark, a medencézések, a séták a parton, az esti trécselések az erkélyemen. A beszélgetések, amikor hosszú órákig feküdtem hozzá bújva és ne felejtsük az ejtőernyőzést tavaly szülinapomon. És ott van az is amikor betegek voltunk mindketten, az a két nap egyszerre volt kínokkal teli és csodálatos. Összebújva aludtunk, beszélgettünk, ő simogatott és nem is éreztem hogy beteg lennék, nem arra figyeltem hogy nem kapok levegőt hanem arra hogy ott van velem és minden rendben van, akkor olyan kerek volt minden. Érted ezt?

- Értem, persze, bár nem tudom hogy nem vetted észre előbb hogy beléd szeretett.

- Én sem tudom. Azt hiszem csak jó érzés volt hogy van valaki akiben teljesen megbízhatok, aki mellettem áll. Nem gondoltam hogy benne több is kialakulhat hiszen. 25 éves én meg 18 vagyok és akkor meg 16 voltam. Hét év van köztünk.

- Mit számít az, az csak egy szám. Sokkal fontosabb hogy az amit egymás iránt éreztek az különleges. Én még nem láttam őt ilyennek.

- Milyennek?

- Tudod hogy régóta ismerem, de még nem láttam őt ilyen szenvedélyesen szeretni egy nőt. Volt jó pár barátnője, de egyiküket sem szerette így. Annyiszor elgondolkodtam ezen amíg Barcelonában voltál, és azelőtt is, mikor Nick titokban szeretett. Mikor rólad beszélt egyértelmű volt hogy amit irántad érez az valami más. Érted mindent megtenne, szerintem még az életét is képes lenne feláldozni érted. Annyira megakar védeni, vigyázni akar rád. Eltervezte már az egész életeteket. Azt mondta benned megtalálta azt a nőt akit keresett, azt aki mellett megállapodhatna. Ezt még egyik barátnőjéről sem mondta.

- De hisz az ő élete olyan más mint amilyen életet én élni akarok.

- Igen, Nick elvan, szereti a pörgést, utazgatást, de látom hogy már egy kicsit el is fáradt, hiányzik neki az hogy egy olyan nő legyen mellette aki támogatja mindenben, akinek hasonló a gondolkodás módja, akivel teljes életet élhet. Nick arra vágyik ami Kevinnek már megvan, egy nyugodt kiegyensúlyozott életre.

- De ott vannak a turnék, és a filmezés és…

- Azt hiszem őt ez már rég nem érdekli annyira mint gondoltam. Mikor tavaly együtt turnéztunk, nem volt a régi. Persze, a koncerteken a maximumot adta de utána nem láttam azt a csillogást a szemében amit pár évvel ezelőtt. Folyamatosan rád gondolt és arra hogy milyen jó lenne ha veled lehetne ahelyett hogy beutazza Amerikát, már sokadjára. Imádja azt hogy te ilyen normális vagy, hogy időd nagy részét nem az köti le hogy mikor milyen fotózásra kell menned és hány kiló sminket tegyél fel , hanem az hogy fejlődj és tanulj. de legjobban azt szereti hogy te mindig meghallgatod, és van időd beszélgetni vele. Nicknek ez nagyon fontos, hogy tudjon beszélgetni egy nővel, hogy időt szánjanak arra hogy meghallgassák. Ezért is szeret annyira mert te nem csak meghallgatod, de megis érted őt, az ő bonyolult lelkivilágát, higgy nekem erre kevesen képesek.

- Nem is tudom, és az a lány? Emma?

- Emma egy nagyon cuki, édibédi félig spanyol, félig mit tudom én milyen modell lány, akivel Nick azért van együtt hogy elfelejtsen téged. Csak hogy ez nem ment neki. Azt hitte sikerült is, de akkor megjelentél ott a stúdióban és onnantól kezdve csak rád tudott gondolni.

- Ahhoz képest hogy te nem akartál belefolyni, nagyon belemerültél. – mosolyogtam

- Igen, tudom, de nem tudom nézni a kínlódásotokat, olyan szörnyű látni hogy két barátom akik szeretik egymást kínlódnak és nem jutnak dűlőre. És azért ne felejtsük el hogy te is rendszeresen együtt voltál Lucassal.

- Az más, én nem jártam vele és azt mindketten tudtuk, hogy csak alkalmi, ő is, sosem akadt ki hogy kihasználom vagy ilyesmi. De Nick együtt jár azzal a lánnyal. - mondtam majd sóhajtottam egy nagyot. – Hagyjuk ezt, mert nem akarok ezen rágódni.

- Jól van, akkor mesélj valamit.

- Hát olyan izgalmas az életem hogy azt sem tudom hol kezdjem. - nevettem fel.



Nick szemszög…



Már az ágyban feküdtünk mikor a telefonomon írtam egy üzenetet.

- Drágám, tedd már el, csak a ma estét tudjuk együtt tölteni, az ráér reggel is.

- Nem ér rá. - mondtam majd írtam tovább. Valójában Demivel beszélgettünk, arról hogy mit beszéltek Annievel.

- De Nick, holnap elutazom két hétre. Bár velem is jöhetnél…

- Hova, Hawaiira? Minek?

- Hát a fotózások között romantikázhatnánk egy kicsit. – mondta mire ránéztem majd újra telefonomra.

- Az nekem nem megy, stúdiózom, az elmúlt hetekben nem haladtunk túl sokat. - mondtam majd letettem telefonom .

- Kár, pedig jó lett volna együtt tölteni egy kis időt.

- Gondolom..

- Amúgy Annie tök aranyosnak tűnik.- szólalt meg mire ránéztem.

- Igen, Annie, aranyos, és csodás lány.

- Igen?

- Igen…- suttogtam mire közelebb hajolt.

- Nekem sosem mondod hogy csodás vagyok. Miért? Ha Annieről beszélsz mindig olyan átéléssel beszélsz, de velem olyan rideg vagy.

- Mert Annie különleges nő az életemben.

- Áhh, ezek szerint én nem vagyok különleges?

- Nézd Emma Annievel mi … nekünk mindig is olyan volt a kapcsolatunk hogy senki nem értette, sokáig mi magunk sem. Mindig szerettünk együtt lenni és kettesben beszélgetni. Vele egy csomó mindenről tudtam beszélgetni, olyan dolgokról amiről mással nem. Annie ismer engem a legjobban a világon és ez fordítva is igaz.

- És ez pontosan mit jelent?- kérdezte mire felültem és elgondolkodtam.- Szereted őt?

- Tessék?

- Szereted őt?

- Miért kérdezed ezt?

- Mert szombaton a stúdióban, ahogy átölelted és simogattad az arcát az jutott eszembe hogy velem sosem vagy olyan gyengéd. Ahogy Demi utána küldött és aztán te rohantál , majd az ahogy ránéztél és hozzáértél…azt hittem csak képzelődöm de ezek szerint nem. Miért vagy velem?

- Azt gondoltam eltudom felejteni. - néztem rá majd felálltam. - Annievel már egy éve húzódik ez köztünk. Még a turnén kezdődött de aztán elutazott és történtek dolgok, de nem tudtam nem szeretni. Vele egy hullámhosszon vagyunk és tudom hogy szeret még engem.

- De itt vagyok én aki elszakít tőle…- mondta Emma halkan.

- Ne haragudj.

- Miért mert a szíved nem tudta őt elfelejteni. Ugyan Nick, úgy ismersz engem mint aki haragszik ezért? Apám mindig azt mondta hogy csak olyannal legyek együtt aki teljes szívéből képes szeretni engem. eddig próbáltam elhitetni magammal hogy te szeretsz engem de most rákellett jönnöm hogy hiba volt. Nem akarok balhézni, sosem voltam az a típus. Talán kicsit szeleburdi vagyok és sokat beszélek de nem vagyok hülye. És főként nem rosszindulatú. Nekem bőven megfelel ha csendben elválunk.

- Ennyi? Semmi hiszti, csapkodás, káromkodás, fenyegetőzés?

- Mint mondtam én nem olyan típus vagyok. reggel úgyis elutaztam volna, majd én nyilvánosságra hozom, jó? Úgyis mindig azzal zaklatnak úton útfélen, hogy mikorra várható az eljegyzés. Idióták. - mosolyodott el.

- Ha megtörtént megerősítem a hírt, és köszönöm, te egy nagyon értékes lány vagy.

- Ezt jólesett hallani. – mondta mire leültem mellé és megöleltem. – Ha köztünk hivatalosan is vége ne hagyd elúszni a lehetőséget. Szerezd meg Anniet.

- Úgy lesz.- mondtam mosolyogva.





Két hónap múlva…



- Sajnálom Annie, őszintén. Tom állapota rohamosan rosszabbodik. - mondta az orvos ahogy a nappaliba ért.

- Mit tehetek? mennyi ideje van még?

- Őszintén?- kérdezte mire bólintottam. – Az is csoda hogy még él. Az állapota két hónappal ezelőtt arra engedett következtetni, hogy csak pár hete van hátra. Minden áron itt akar maradni amíg csak tud, nem adja fel a harcot. Maga sokat segít a jelenlétével , azt hiszem önnek köszönhető az is hogy ilyen sokáig bírta, viszont ez már nem elég. A szervezete nem bírja tovább és a gyógyszerek már mit sem segítenek. Én azt javasolnám hogy szállítsák be hozzám a kórházba, hogy tudjam felügyelni az utolsó óráiban.

- Értem. Rendben. Bemegyek és beszélek vele, elmondom mire jutottunk.

- Én addig hívok egy mentőt.

- Köszönöm. - mondtam halkan majd bementem apához. Olyan volt mint aki alszik. Behunyt szeme körül sötét karikák húzódtak, a mellkasa már alig emelkedett mikor levegőt vett.- Apa, ébren vagy?

- Igen kislányom. - nyitotta ki fáradtan a szemeit.

- Az orvos szerint jobb ha beszállítanak a kórházba, hogy felügyelni tudja az állapotodat. Már hívja a mentőt.

- Mennyi van hátra?

- Nem tudom… azt hiszem csak órák.- fogtam meg a kezét.

- Velem maradsz végig, ugye?- kérdezte halkan mire nyeltem egy nagyot majd bólintottam.

- Hát persze apa, veled leszek.- suttogtam és éreztem, hogy végig suhan egy könnycsepp az arcomon.

- Ne légy szomorú jó?

- De apa… ezt ne kérd..

- Azt akarom…vagyis a mosolyodat szeretném látni utoljára.

- Nem tudom mosolyogva végig nézni ahogy meghalsz.

- Gondold azt hogy csak elalszom. Édesem, csak azért vagyok még itt mert te végig velem voltál és erőt adtál nekem, de egyszer mindenkinek eljön az ideje , futhatunk a végzetünk elől de az előbb utóbb úgyis megtalál. Nincs értelme tovább húzni, és már nem is bírom, elfáradtam. A veled töltött napok voltak a legszebbek egész életemben. És tudom, hogy nyugodtan mehetek el mert te nem vagy egyedül.

- De igen..

- Nem… Ott vannak a szüleid, a testvéreid és a barátaid, ott van neked Nick. Ők sosem hagynak magadra.

- Nick nem, ő már nem is létezik a számomra.

- Miért? Mert elkövetett egy hibát amire te bíztattad?- kérdezte komolyan.

- Apa, hogy mondhatod ezt?

- Nem ez történt? Azt mondta elenged mert szeret, és reméli visszajössz, erre te azt mondtad neki hogy szabad ember azzal van akivel akar és keresse meg a boldogságát reméled megtalálja valaki mellett.

- De nem mondtam komolyan.

- És ezt ő honnan tudhatta volna? Ugyan…az a srác az elmúlt két hónapban legalább milliószor keresett telefonon és üzent a barátaitokon keresztül. Nem törné magát ennyire ha nem érdekelnéd. – mondta majd lehunyta a szemét. - Ne kövesd el azt a hibát amit én… Én is fiatal voltam mikor elhagytam az anyád pedig szerettem, és most 18 évvel később csak keseregni tudok emiatt. Te ne légy ilyen buta. Ha szereted akkor fogd meg a kezét és ne engedd el soha. Nincs arra garancia, hogy neked Nick a nagy ő ahogy anyád volt nekem, de szeretitek egymást. Ez egy érzés, te nem tudod irányítani. Nem akadályozhatod meg hogy kialakuljon de ki sem kényszerítheted. Nem mi választjuk ez az érzés csak úgy jön és leigáz. Teljesen feje tetejére állítja a világodat és ez így van rendjén. Neked nincs más dolgod mint élvezni az életet és a szerelmet. Ne hagyd kicsúszni a kezeid közül azt a fiatal embert, mert tudom, hogy ő tényleg szeret téged és nagyon megnyugodnék ha tudnám, hogy nem zárod ki a boldogságot az életedből.



Augusztus 24. 22 óra 43 perc. Lehunyta szemeit és mosollyal az arcán aludt el végleg. Én ott ültem mellette és a kezét fogtam miközben csak zokogtam. Percekig csak ültem ott és könnyeimen keresztül néztem sápadt hófehér arcát. Közben az orvos és az ápolónők jegyzeteltek és lekapcsolták a gépeket. Az orvos vállamat megszorítva fejezte ki részvétét. Az ápolónők mind ketten sajnálkozva és együtt érzően néztek rám. Kérdezték felhívjanak e valakit. Kit hívhatnának, gondoltam. Apának én voltam az egyetlen rokona aki még élt így csak megráztam a fejem ők pedig kimentek. Hagyták, hogy egy kicsit egyedül legyek a fájdalmammal.



- Joe?- szóltam bele néhány perc múlva telefonomba.

- Igen hugi, jól vagy?- hallottam meg álmos hangját mikor felvette a telefonját.

- Itthon vagy?

- Igen, reggel értem haza. Olyan fura a hangod.

- Apa… meghalt. Ma este…

- Jajj, szegénykém. Hol vagy most?

- A St. Helen kórházban.

- Ne is mozdulj, oda megyek érted. Ne menj sehová. - hallottam hangját majd megszakadta vonal. Reméltem hogy ezt mondja. nem akartam egyedül lenni de nem tudtam kit hívhatnék. Anyáék most túlságosan is óvni akarnának mindentől. Haza cipelnének magukhoz és ápolgatnák a lelkemet. Demi nincs itthon, Kevinék messze vannak. Nick és Joe maradt akikre tudok ilyen helyzetben számítani de Nick nem lenne helyes választás épp ezért hívtam Joet fel.

Ahogy ígérte húsz perc múlva meg is érkezett és mikor belépett a szobába nem mondott semmit csak megölelt. Percekig álltunk ölelkezve, és közben megnyugtató hangon suttogta a fülembe hogy nem vagyok egyedül.

- Mennünk kellene Annie.- mondta nem sokkal később mikor két férfi lépett be a szobába.

- Persze.

- Az orvossal még beszélek, jó? Mi a neve?

- Öhm, Dr. Jameson, én kicsit rendbe hozom magam a mosdóban.

- Itt leszek a folyosón.

- Köszönöm.- mondtam majd táskámat vállamra vettem. Még jól megnéztem apát majd elhagytuk a szobát. A mosdóba érve elővettem egy nedves törlőkendőt és letöröltem a szemem alatt elfolyó fekete szemfestéket. Folyamatosan apa szavai visszhangoztak a fejemben, próbáltam kicsit összeszedni magam, próbáltam optimistán gondolkodni, remélni hogy hamarosan jobb lesz…

Mikor otthon kiszálltunk Joe kocsijából átkarolta vállam és úgy sétáltunk be az épületbe. A liftben próbáltam előhalászni a kulcsomat a táskám legaljáról és mikor meglett rögtön el is ejtettem. Joe rögtön felkapta és a kezembe adta miközben megszorította kezem picit. A lakáshoz érve megfogtam a megfelelő kulcsot de sehogy sem találtam be a zárba. Annyira remegett a kezem az idegességtől hogy folyamatosan elcsúszott a zártól.

- Add ide, majd én. Te túl ideges vagy.- mondta halkan majd elvette a kulcsot és elsőre betalálva kinyitotta az ajtót. – Menj csak zuhanyozz le én csinálok egy teát, jó?

- Nem vagyok szomjas, és nem akarok fürdeni.

- Ha nem mész én viszlek a fürdőbe és engedem rád a hideg vizet.- mondta mire inkább mentem magamtól.

Mire visszaértem finom tea illatot éreztem. A pizsamámra vettem a köntösöm és abba bele burkolózva csoszogtam a konyha felé.

- Jobban vagy?

- Jobban nézek ki?- kérdeztem vissza mire egy pillanatra elgondolkozott.

- Nem mondanám.

- Köszönöm az őszinteséget.

- Bármikor, gyere a teád is elkészült. felhívtam anyát de mondtam hogy ne jöjjön ide .

- Köszönöm.

- Viszont holnap nem úszod meg.

- Gondoltam.

- Üljünk le a nappaliban kicsit?

- Biztos fáradt vagy, menj csak haza, köszönöm hogy elhoztál.

- Ugyan dehogyis, szükséged van rám, milyen testvér lennék ha most itt hagynálak egyedül?



Amíg Annie fürdött, Nick szemszög…



Mikor haza értem csak arra vágytam, hogy végre lefekhessek és alhassak. Gyorsan átöltöztem pizsamába és lefeküdtem. Azonban itt kezdődtek a gondok. Folyamatosan csak Anniere tudtam gondolni, arra hogy nem válaszol a hívásokra és az üzenetekre sem. Már nagyon aggódom érte. Demi szerint jól van, de vele sem beszéltem napok óta, vajon mi lehet Tommal? Tudom, hogy Annie hajlamos eljátszani azt hogy jól van és közben belül megszakad a szíve.

Gondolatmenetemben a telefonom csörgése zavart meg. Mit akarhat Joe ilyenkor?

- Joe?

- Igen, öcsi itt Joe, szia.

- Szia. Mi a helyzet? Elég késő van már? Baj van?

- Itt vagyok Annienél.

- Vele van valami baj? Rosszul lett?

- Szerencsére nem, de nagyon összetört. Ma este meghalt az apja.

- Jóságos ég.- ültem fel és megdörzsölgettem az állam.- Hogy viseli?

- Rosszul. A kórházból hívott fel. Most elküldtem zuhanyozni de nagyon kiborult. Remegett az idegességtől, remélem nem lesz komolyabb baja. Nick, Annie megölne ha tudná, hogy felhívtalak…

- Igen? Folytasd.

- Gyere ide, most rád van szüksége és nem rám, én nem tudom úgy megvigasztalni, nem tudom, mit mondjak neki, hogy ne sírjon vagy ne legyen ilyen szomorú.

- Joe, azt sem tudom hol lakik.

- Akkor mondom, írd, és gyere..

Ahogy Annie felé haladtam az autóval folyamatosan azon járt az agyam hogy mi van ha kidob vagy elküld a francba, hisz legutóbb mikor beszéltünk csak annyit mondott nem akar többé látni.

Leparkoltam Joe kocsija mellé majd ahogy kiszálltam felnéztem az épületre. Jaj, Annie… Ahogy megbeszéltük Joeval a liftbe szállva megcsörgettem és rögtön ki is nyomott. A tizedikre érve körbe néztem és megláttam Joe fejét majd integetett hogy menjek.

- Annie?- suttogtam.

- Ágyba küldtem, beszélgettünk egy keveset de olyan tompának tűnt hogy inkább lefektettem. Jó hogy ilyen gyorsan ideértél.

- Siettem. De nem fog elzavarni?- kérdeztem mire Joe felkapta telefonját és zsebre vágta.

- Nem hiszem, ahhoz túl elgyötört hogy vitatkozzon, ennyi szent. Próbáld nem provokálni a vitát és ne támadd le egyből a szerelmeddel. Csak csináld azt amit régen, mikor szomorú volt.

- Jól van.

- Akkor én megyek. Vigyázz rá öcsi.

- Vigyázok és Joe… Köszönöm, bárhogy is lesz, ezt sosem felejtem el neked.

- Csak jó lenne már ha dűlőre jutnátok.

- Igen, jó lenne.

- Na szevasz.

- Szia.- köszöntem el majd ahogy elment én becsuktam az ajtót és körbe néztem. Kibújtam a cipőmből majd beljebb sétáltam. A lakás eléggé modern volt de azért Annie kézjegyeit is észrevettem rögtön amik kicsit otthonosabbá tették .Az előszobából előre egy nagy nappali nyílt de mielőtt oda beléptem volna két oldalra egy-egy kis folyosó ágazott el. Jobbra elindulva három ajtót pillantottam meg. Egy bal kézre és kettő jobb oldalt. Az első ajtó nyitva volt az egy nagyobb hálószobába vezetett amiből két ajtó is nyílt. A berendezés alapján és a tárgyak alapján Tom szobája lehetett. A bal kézre lévő ajtót lassan kinyitva egy fürdőszobába léptem így reméltem, hogy a következő egyben utolsó ajtó már Anniehez vezet. Az ajtó be volt csukva így megtorpantam előtte. Vettem egy nagy levegőt és lassan lenyomtam a kilincset. Ahogy beléptem nagy sötét fogadott, csak az ablakon bevilágító hold adta az összes fényt. Annie háttal feküdt nekem. Azt gondoltam már alszik így próbáltam halkan vagy inkább hang nélkül mozogni. Becsuktam magam mögött az ajtót és közelebb léptem mire megmozdult így újra megtorpantam.

- Joe? Azt hittem elmentél.- könyökölt fel majd felém fordította fejét . Pont úgy álltam hogy nem nagyon láthatott.

- Nem Joe vagyok.- mondtam halkan miközben tettem felé egy lépést.

- Nick…Nick te hogy kerülsz ide?- kérdezte halkabban.

- Ne haragudj Joera de azt gondolta ebben a helyzetben én talán jobban megtudlak vígasztalni. Arra alapozta ezt hogy régebben mindig én voltam az egyetlen aki ilyenkor megértett téged..- mentem még közelebb majd mikor mellé értem leguggoltam az ágy mellé. Megkapaszkodtam az ágykeretben majd csak néztem őt.

- Nem volt joga elmondani hogy hol lakom.

- Tudom, ezért se haragudj rá, csak jót akart neked.

- Nem hiszem hogy nekem te jelented a jót.- mondta kíméletlenül. A szemei vörösek voltak a sírástól és olyan puffadt volt az arca is de nagyon tartotta magát.

- Talán nem, elismerem, lehet, hogy nem én vagyok az a férfi aki neked való…- váltottam taktikát hogy ne érezze hogy olyan szándékkal jöttem hogy meg hódítom.- De én vagyok azaz ember aki mindenkinél jobban ismer téged és tudja, hogy mit kell olyankor csinálni ha nagyon szomorú vagy. Tévedsz ha azt hiszed azért vagyok itt mert abban reménykedem hogy a karjaimba veted magad és boldogan élünk amíg meg nem… egyedül azt szeretném hogy ne kínozd magad, mert ismerlek és tudom hogy most ezt csinálod. – mondtam halkan mire lesütötte szemeit. Óvatosan kezére csúsztattam sajátomat és megsimogattam kézfejét. - Megmondtam, történjék bármi, lehetünk rosszban, utálhatjuk egymást, én akkor is itt vagyok neked, mert a mi kapcsolatunk akkor is egyedülálló. Tudom, hogy szükséged van rám. – ahogy ezt kimondtam rám nézett. Szemeiben megcsillant egy-egy könnycsepp ahogy a fény felé fordult és tudtam hogy jó úton haladok.

- Nagyon fáj..- súgta.

- Tudom.- értem karjához óvatosan hogy ne érezze erőszakosnak a közeledésem. - De hidd el hogy idővel jobb lesz, természetes hogy most nagyon fáj… Mindig fájdalmas és nehéz ha valaki akit szerettünk elhagy minket és tudjuk hogy többé nem láthatjuk. De Tom emléke mindig megmarad, és ez a fontos. Gondold azt hogy ő most már az őrangyalod és anyukáddal együtt vigyáznak rád oda fentről.- mondtam mert tudtam hogy ezt akarja hallani.

- Nick?

- Igen Annie, mond csak. - néztem fel rá de ő nem szólt semmit csak átölelte nyakam. Lassan vállára csúsztattam kezem és felültem mellé az ágyba és az ölembe húztam. Válla köré fontam karjaimat, ő pedig pólómba kapaszkodva sírt, halkan, szinte hang nélkül. Tudtam, hogy próbálja visszafogni magát és erősnek tűnni. Egy idő után már egyre nehezebben vette a levegőt, tudtam, hogy nagyon nehéz visszatartani a sírást így végig simítottam hátán és még jobban magamhoz öleltem. - Sírj Annie, sírj ha szeretnél. - mondtam és megéreztem az első könnycseppeket a vállamon majd hamarosan a pólóm egész vállrésze könnyektől ázott. Teste megfeszült és remegett a sírástól miközben esetlenül kapaszkodott belém. Mikor kicsit enyhítettem a szorításon jobban kapaszkodott nyakamba.

- Ne engedj el. Ölelj szorosabban.

- Jól van, ne félj. Itt vagyok. - dőltem a fejtámlának félig bár elég kényelmetlen volt. Őt is magammal húztam, és magamhoz szorítva simogattam a hátát és a derekát.

- Elfáradtam.

- Tudom.

- Nem Nick, nem tudod…az elmúlt két hétben apa állapota rohamosan rosszabbodott én pedig alig aludtam már, és most, csak fáradt vagyok. Elakarok aludni és nem akarok felébredni.

- Akkor én is ezt akarom.

- Tessék?

- Ha te nem akarsz többé felébredni, nekem sincs miért élnem. - mondtam halkan. Nem akartam most ilyeneket mondani de tudnia kell, hogy nem zárkózhat be és nem eshet depresszióba. - Különben sem okozhatsz anyáéknak ekkora fájdalmat.

- Mit kezdjek magammal?

- Éld az életet, az apád elvesztése rossz és szomorú de nem te haltál meg, hanem ő és fogadok ő is azt akarná hogy ott folytasd ahol abba hagytad. Szerintem ő azt szeretné, hogy tanulj és énekelj. Táncolj, nevess és szeress. Hogy legyen egy hatalmas családod, gyerekek, akiknek mesélhetsz a nagyapjukról, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül. Azt szeretné, hogy éld az életed és ne add fel az álmaidat. Érte tedd meg, azért mert szeretted őt, mert fontos volt neked. Az ő kedvéért próbáld meg túlélni ezeket a napokat. Ő elment, igen, ez az este valószínűleg az egyik legrosszabb estéd lesz az életedben de a nap holnap reggel is felkel és ragyogóbban fog sütni mint ma, hogy el hidd, minden rossz után valami jó következik.- mondtam mire csak felnézett rám és lesem vette szemeit rólam. Olyan áthatóan vizsgálgatta az arcomat. Először államnál állapodott meg tekintete és szép lassan haladt felfelé. Szemeimbe nézve egy picit elmosolyodott. Könnytől áztatott arca ragyogott a holdfényben és tekintetéből fájdalom sugárzott. Szomorú mosoly volt ez, mintha azt mondaná, elvesztettem, már nem az enyém, és rám gondolt, úgy érezte már nem lehet közünk egymáshoz és ez a gondolat nekem is nagyon fájt mert én nem akartam beletörődni abba hogy elveszíthetem, hogy többé nem tarthatom a karjaimban. Annie már olyan volt nekem mint a víz. Persze egy ideig elvagyok nélküle de aztán egyre csak szomjasabb leszek és ha sokáig nem kapok inni lassan bele halok. Jön a kiszáradás és végem. Ugyan ez van velünk is. Egy ideig bírom nélküle de ahogy egyre telnek a napok a szívem egyre lassabban ver, érzem a hiányát ha felnézek az égre vagy ha kezembe fogom a mikrofont. Hiányzik ha eszem, ha iszom, ha dalt írok, ha zongorázom, és ha gitározom. A gondolataim csak körülötte forognak és ahogy telnek a napok egyre csak jobban fáj a hiánya míg végül talán bele törődöm és darabokra törik majd a szívem ami egyenlő a kiszáradással.

- Ha aznap éjjel … szóval úgy értem…- kezdte de aztán elgondolkozott majd legyintett.

- Folytasd.

- Nem… Mindegy, butaság.

- Hallani szeretném, mire gondoltál?

- Arra hogy, ha aznap éjjel a kocsidban nem engedsz el engem, ha nem mondod, hogy szabad vagyok…

- Igen?

- Eszem ágában sem lett volna azt mondani hogy te is szabad vagy, de akkor úgy éreztem ez a helyes. Te elengedtél, megadtad a lehetőséget hogy találjak valakit aki mindig mellettem áll és akire számíthatok, úgy éreztem nem helyes hogy én meg vissza tartalak, ezért mondtam hogy szabad vagy és remélem találsz valakit aki boldoggá tesz.

- Annie, édesem…- simítottam végig arcán. - Azt hittem jót teszek ezzel veled. Tudtam, hogy ott van Lucas aki teljesen odavolt érted és…

- És?

- Akkor már történt köztetek valami, ezt nem tudtad volna letagadni ha akartad volna sem, hisz ismerlek, nekem nem tudsz hazudni.

- Csak megcsókolt és akkor jó ötletnek tűnt viszonyt kezdeni vele, azt gondoltam eltereli a figyelmemet, de aztán kihívtál és ami a kocsidban történt köztünk.. Tudtam, hogy iránta nem tudnám azt érezni. És ha nem mondod hogy, szabad vagyok, másnap reggel az lett volna az első dolgom hogy megmondom neki felejtsen el engem.

- Sokat hibáztam.

- Sokat hibáztunk, mindketten. Erre apa döbbentett rá. Sokáig csak téged hibáztattalak amiért nem vártál meg, még annak ellenére is, hogy tudtam nincs jogom elvárni, hogy félévig várj rám. Túl sok minden volt ami nem klappolt…

- Ha akkor jobban átgondolom és nem hirtelen felindulásból döntök nem engedtelek volna el. Miért is tettem volna hisz több mint egy évig tudtam rád várni, mi lett volna már az a félév ha tudom, hogy utána hozzám jössz haza. De nem gondolkodtam, nem mérlegeltem, elkövettem azt a hibát amit ritkán szoktam, hogy nem rágtam át magamban tízszer mielőtt ki mondtam.- mondtam mire ismét csak nézett. Most nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből. Olyan elmerengő volt, de semmi érzelem nem tükröződött benne.

- Nem tudtam elhinni hogy tényleg szeretsz.

- Senkit nem szerettem még annyira mint téged.- mondtam majd végig simítottam állán. Olyan finomnak éreztem a bőrét. Nem reagált rá semmit így tovább haladtak ujjaim és már arcát és ajkait simogattam.

- Ne..

- Miért ne?

- Mert nem akarom.

- És most jön hogy felejtselek el örökre?

- Azt gondolom az lenne a legjobb. Fáradt vagyok.- húzódott el majd lefeküdt és úgy nézett fel rám. Én gyorsan mellé feküdtem és ahogy szemébe néztem úgy éreztem teljesen kizárt hogy valaha is velem legyen. Olyan elszántan védte magát és húzódott vissza a saját kis menedékébe amit magas falak védenek, talán sosem lesz már ugyanolyan a viszonyunk.



Annie szemszög…



Reggel halk zenére ébredtem. Kinyitottam a szemem és körbe néztem de egyedül voltam a szobában. Lassan felültem és ledobtam magamról a takarót. Felálltam és felvettem a köntösöm. Ahogy kinyitottam az ajtót a zenéhez finom illatok is társultak. Ezek szerint nem csak álom volt. Nick egész éjjel mellettem volt. A konyhába indulva hallottam, ahogy dúdolja a dalt ami épp a rádióban ment és közben palacsintát sütött. Épp megfordult mikor beléptem a konyhába. Egy végtelen hosszú percig csak néztük egymást majd lekapcsolta a rádiót s letette a kezében lévő kis spatulát amivel a palacsintát fordította meg.

- Szia.- szólalt meg halkan.

- Jó reggelt. Azt hittem mikor felébredek már nem leszel itt. - léptem közelebb.

- Ezt akartad, hogy menjek el mire felébredsz? Erről tájékoztathattál volna mielőtt elalszol, és akkor teljesítettem volna a kérésedet.

- Nem kellett volna miattam fáradnod.- mutattam a palacsintára.- Nem igazán vagyok éhes.

- Pedig nem ártana enned, csak hogy ne betegedj meg,

- Ne akarj rólam gondoskodni Nick, ne akard a megmentőt játszani.

- Gondoskodni, megmentő….Talán egy kicsit vissza kéne húzni a tüskéidet kis sünmalac.

- Sünmalac? Az disznó..

- Tudom én, de a sünmalac jobban tetszik. Kicsi koromban kaktuszmalacnak hívtam, a tüskéi miatt… azt hiszem haladok, lassan, mondjuk úgy húsz év múlva eljutok a rendes nevéig .

- Szóval én egy sünmalac vagyok?

- Igen, mert ha veszélyt érzékelsz összegömbölyödsz és kiereszted a tüskéidet amik szúrnak és fájdalmat okoznak.

- Szóval esetünkben a tüske a nagy szám és fájdalmat okoz neked az amit mondok?

- Most ébredtél mégis vág az eszed, nekem két kávé is kell mire észhez térek.- mondta és úgy éreztem mintha nem is akarna arról beszélni amiről éjjel tárgyaltunk. - Ne aggódj Annie már megyek is. Felöltözöm és itt sem vagyok.- mondta majd elsétált mellettem a nappaliba. Felvette pólójára az ingjét majd zsebre rakta telefonját.

- Nick, szerintem jobb lenne ha nem keresnél engem.

- Hát persze…- mondta halkan.

- Hogy érted?

- Mit hogy értek Annie?

- Ezt amit mondtál.

- Azt mondtam hát persze, már az is baj ha simán bele megyek hogy nem kereslek?

- Nem baj csak, a hangsúly amivel mondtad.

- Milyen hangsúllyal mondtam?

- Mindegy hagyjuk. A lényeg hogy többet nem keressük egymást és kész.

- Tényleg semmit nem érzel irántam?- jött közelebb. Ahogy megállt előttem arcomra csúsztatta a kezét. - Édesem..

- Ne nevezz így.

- Annie.

- Menj el kérlek..



- Rendben, jól vagy csak ne feledd el mit mondtam az éjjel. – mondta majd adott egy puszit a homlokomra és elment. Mit is mondott? Semmi különösre nem emlékszem, csak arról beszéltünk ami akkor karácsonykor történt…