17.rész / Viszontlátás... még sosem hiányoztál ennyire /

"A hiány csak rajongóbbá teszi a szívet."/Nicholas Sparks/

Annie szemszög…



- Annie mond már el mi bajod van…- rázta meg kezem Claire. Kicsit elbambultam.

- Nincs bajom. Miért kérdezed?

- Nincs? Már itt vagyok egy órája de kb mintha te itt sem lennél. Mesélj már egy kicsit, az elmúlt három hétről.

- Nem tudom mit mondhatnék. Járok anyával a központba, igazán érdekes de baromi nehéz is ez a jel nyelv, viszont a gyerekek imádnivalóak. Mind olyan kis édes, szeretgetni való kis cukorbogyók. Az étteremben is minden rendben, eddig három fellépésem volt, holnap lesz a negyedik. Érdekes és izgalmas emberek előtt énekelni, és a fizetés is nagyon jó. Két este alatt megkeresek annyit mint más diák munkával két hét alatt.

- És vannak helyes pasik?

- Nem igazán figyeltem még meg, van egy visszatérő vendég, de ő vagy tíz évvel idősebb nálam.

- És jóképű?

- Igen, de mégis csak közelebb áll a harminchoz mint a húszhoz.

- Én azt sem értem Jeremy miért nem volt jó neked, olyan helyes és kedves volt.

- Tudom, szerettem is, de csak mint barátot. Egyszerűen csak nem éreztem azt a bizsergést , a pillangókat a gyomromban, nem tudtam bele szeretni, különben ő is elment már, értelme sem lett volna. De mi van veled?- húztam magam alá lábaimat és a karfára könyökölve megtámasztottam fejem. - Van pasi a láthatáron?

- Nincs, dehogy, sajnos. Pedig jó lenne már. Jack óta senkim nem volt, az meg már egy éve volt. – mondta mire elmosolyodtam ő pedig folytatta. Én csak bólogattam és hümmögtem mintha érteném miről beszél, de igazából fogalmam sem volt. A gondolataim teljesen máshol jártak. Rég beszéltem Nickkel és már hiányzott, van már több mint egy hete hogy utoljára hívott vagy írt, nem is válaszolt még az üzenetemre sem . Tudom én, hogy egy ilyen nagy szabású turné sok stresszel és fáradtsággal jár és baromira nincs másra ideje nagyon de akkor is jó lenne már beszélni vele. Hiányzik.

- Claire… van kedved moziba menni?- vágtam közbe mire bólintott.

- Miért akarsz moziba menni?

- Elakarom terelni a gondolataimat. Csak ki akarok kapcsolni, mehetünk?

- Igen, persze.- mosolygott én meg feltápászkodtam a kanapéról és a gardróbba szaladva átvettem felsőmet és felkaptam tornacipőm.

A moziig Claire csak Jackről beszélt, hogy akkor nagyon összevesztek és látni sem akarta de most kezd rádöbbenni hogy hiányzik neki. Egy órán keresztül taglalta ezt és már kezdett elfogyni a türelmem mikor megtörtént a csoda.

- Sziasztok, mit hozhatok?- jött a kávézóban oda a pincér srác. Claire megnémult, egyszerűen nem jött ki hang a torkán.

- Szia, én egy epres turmixot kérek a barátnőm meg … hát gondolom neki is jó lesz az.

- Két epres turmix, másvalami?

- Egyenlőre nem, köszi. - mondtam mosolyogva majd ahogy elment barátnőmre néztem. - Neked mi bajod?

- Semmi, csak megtaláltam az igazit.

- Úgy érted a pincér srác az aki miatt elnémultál?

- Igen, láttad a szemeit és a haját?

- Igen szép kék a szeme és fekete a haja.

- A kedvenc kombinációm. - olvadozott majd ahogy meglátta hogy felénk tart eltakarta az arcát én meg felnevettem.

- A turmixok. - tette le elénk.

- Köszönjük.- mondtam mire már majdnem elment de visszafordult.

- Ne haragudj a barátnőd jól van?- kérdezte én meg nevetni kezdtem és bólogattam.

- Igen, csak nehéz napjait éli. - mondtam mire Claire rám nézett.

- Ez nem is igaz.- tiltakozott majd a mellette álldogáló srácra nézett.- Bocs, minden oké velem, nem vagyok dilinyós.

- Ezt örömmel hallom. - kacsintott rá a srác. Azta , hát ez gyors volt.

- Scott várnak a hatosnál. - hallottunk egy mély férfi hangot mire a srác megfordult.

- Jövök. Akkor ha kértek még valamit intsetek. - mosolygott ránk majd elsétált.

- Scott, tökéletes, egyszerűen tökéletes, imádom ezt a nevet. - bámult utána Claire.

- Lehet hogy nekem is elkellene játszanom az idiótát és lenne pasim. - mondtam majd inni kezdtem a turmixomat. Tudtam, hogy a következő félóra a filmig nem fog másról szólni mint Scottról.

Miután fizettünk elindultunk a kijárat felé.

- Ilyen nincs, miért nem hívott randira?- kérdezte barátnőm útközben.

- Talán csak félénk, hívd el te.

- Normális vagy? Azt nem lehet…

- Nem? Basszus Claire…- álltam félre majd elővettem noteszomat és tollamat majd az egyik lapra leírtam Claire nevét és telefonszámát.- Tessék, csak add neki oda.

- Dehogy adom.

- Te akarsz vele randizni nem?- pakoltam el noteszomat.

- De én egy kis nyuszi vagyok, nem megyek oda hozzá.

- Tény, a szád az nagy de ha a tettek mezejére kell lépni…na majd akkor én.- mondtam majd elindultam Scott felé a kasszánál állt és mikor meglátott elmosolyodott. - Szia én Annie vagyok, te pedig Scott ugye?

- Igen, örülök Annie.

- Ja , én is. Tudod, láttam hogy úgy nézegettétek egymást a barátnőmmel. Claire a neve, de ő túl nyuszi ahhoz, hogy megszólítson és láttam te sem vagy különösebben bátrabb, szóval tessék, ez itt a neve és a telefonszáma. Nem elmebeteg csak túlzottan romantikus típus. Hívd fel, vagy ne, döntsd el és nyusziskodjatok tovább. Na szia.- mondtam majd ahogy elvette a lapot vissza indultam barátnőmhöz.

- Na?

- Innentől rajta múlik. - mondtam majd átkaroltam vállát és elhagytuk a helyet… Napi jó tett: pipa!

A film tűrhető volt, tulajdonképp jobbra számítottam, nem tudom, miért nem tudnak végre egy olyan vígjátékot csinálni, ami nincs tele káromkodással és pisi meg kaki viccekkel amiről azt hiszik poénos, pedig nem is. Claire és én a mozi előtt elbúcsúztunk, én inkább sétálni akartam haza felé. Jó volt egy kicsit egyedül a gondolataimmal azonban ez se tartott sokáig ugyanis az egyik étterem előtt elsétálva beleütköztem valakibe és kis híján hátra is estem. Mikor felnéztem és megláttam ki az illető csak néztem és nem szólaltam meg.

- Szia Annie…

- Szia Tom…- nyögtem ki mikor tudatosult bennem hogy az én drága jó édes apám jött belém. - Te még a városban vagy?

- Igen, még maradok egy ideig, ne haragudj, hogy beléd mentem.

- Nem gond, én sem figyeltem. Most jobb ha megyek épp haza tartottam.

- Elvigyelek?

- Nem, köszönöm, sétálni szeretnék. Szia.- köszöntem el és már indultam is mikor utánam szólt.

- Annie…

- Igen?- fordultam vissza.

- Csak , tudom, hogy láttál az iskolában a műsorotokon, és csak tudd, hogy nagyon tetszett a táncotok azzal a sráccal és a hangod is gyönyörű szép. Régóta először büszkének éreztem magam , és bár tudom te nem akarsz tőlem semmit, én itt vagyok ha meggondolnád magad.

- Oké, köszi, és rendben… Szia.- mondtam majd ott hagytam és folytattam az utam. Alig tettem meg pár métert a telefonom csörrent meg. Komolyan hát már gondolkozni sem tud az ember?- gondoltam miközben előhalásztam a táskám mélyéről a telefont. Mikor megláttam a kijelzőn Nick nevét elmosolyodtam, végre eszébe jutottam.

- Szia Nick.- vettem fel.

- Szia Annie, nem zavarlak?

- Nem dehogy, épp hazafelé tartok, ráérek. - mondtam mosolyogva.

- Hol voltál?

- Moziban Claire barátnőmmel.

- Ne haragudj, hogy csak most hívlak de eléggé sűrűn vannak itt programjaink és örülök ha pár órát tudok aludni.

- Semmi gond, gondoltam. Hogy vagy?

- Jól, fáradtan, kimerülten, de jól. És te?

- Én is. Már járok a központba és már háromszor felléptem az étteremben. A központ fárasztó de minden perce megéri. Azok a gyerekek olyan édesek, rögtön megszerettem őket. A jelnyelv tanulás nehéz, de anya nagyon jó tanár és már kezdek bele jönni, csak átkell állnia az agyamnak rá. Basszus be nem áll a szám. Biztos unsz.

- Dehogyis, jó téged hallgatni. Kikapcsol. - mondta mire elmosolyodtam.

- Köszönöm, ez jól esik.

- Valójában nagyon hiányzol.

- Te is nekem. – mondtam halkan majd nyeltem egy nagyot. - Demi, hogy van?

- Demi? Nagyon jól, ő pörög ezerrel, neki valahogy most több energiája van ehhez. Otthon minden rendben?

- Igen, Frankie folyamatosan a haverjaival lóg, apáék dolgoznak. Joe is koncertezik valamerre, vele is rég beszéltem. Kicsit egyedül maradtam. - mondtam mire sóhajtott egyet.

- Nincs kedved eljönni az egyik koncertünkre?

- Úgy érted utazzak oda valahova és menjek el a koncertre?

- Hát igen, mármint ideutazol és együtt tölthetnénk egy-két napot. Demi is szeretné, ő dobta fel az ötletet. – mondta.

- Tudod mit, miért ne, tetszik az ötlet, itthon úgysem hívsz soha egy koncertedre sem. Mikor gondoltad?

- Július tizenhatodikán Hershey-ben koncertezünk.

- Az milyen nap?

- Szombat.

- Szombat, uhh az nem jó, akkor nekem is jelenésem van az étteremben.

- Ohh, kár, pedig jó lett volna látni téged.

- Nos megpróbálom áttenni csütörtökre és akkor szabad a hétvégém.

- Az nagyon klassz lenne. Hívjalak holnap? Addig pontosítok és anyáékkal is beszélhetsz.

- Rendben, hívj holnap, bármikor jó.

- Szuper, akkor holnap.

- Igen, szia Nick.

- Szia Annie. - hallottam mosolygós hangját majd letettem. Ez érdekesnek ígérkezik.



Nick szemszög…



- Na?- néztem Demire.

- Ügyes, de miért mondtad, hogy az én ötletem volt?

- Mert így jött ki, de talán így jobb is. A lényeg hogy belement, szeretne jönni. Anyáék nem fogják visszatartani, már csak megkell szervezni a tökéletes programot amivel elérem hogy tovább is akarjon maradni.

- Mennyivel tovább?

- Csak pár napot. Te is tudod hogy 16-17. koncert, utána van két szabad napunk és csak huszadikán lesz koncert Bostonban. Indulhatna onnan így lenne három napunk együtt.

- Gondolod akar majd maradni?

- Persze hogy akar, ismerem.

- De ugye nem akarsz a turné közepén hülyeséget csinálni.

- Én, nem, dehogy szóval nem fogom letámadni, csak vele leszek, nem szúrom el..

- Jól van, akkor készülj a mai koncertre, nem sokára indulunk. - mondta Demi majd felállt és kiment.



Denise szemszög…

Már az ágyban feküdtünk mikor csak nem hagyott nyugodni ez az utazás.

- Kevin, szerinted biztos elengedhetjük egyedül?

- Miért ne? Annie nagylány már és nem kell félteni.

- De olyan tapasztalatlan.

- És az is marad ha nem engeded. Szeretne menni, ennyi szórakozás neki is jár, és egy turné nagy kaland. A srácok is imádták, Frankie is imádta régen. Ott pedig ott lesz Demi és Nick is akik vigyáznak rá, tudod hogy nem lesz baja. – mondta Kevin majd becsukta kezében lévő könyvet. - A minap beszélt nekem egy ösztöndíj programról is.

- Tessék? Ösztöndíj program?Milyen ösztöndíj?

- Igen, látod most is úgy reagáltál, hogy nem csoda hogy még nem szólt.

- De mi ez?

- Csak két-három napja olvasta, az iskolája honlapján. Július közepéig lehet jelentkezni.

- De hogy van ez?

- Hát tudod…Barcelonában van egy kitűnő tánciskola…

- Hol?

- Barcelona, tudom, messze van de… Annienek nagyon tetszik a program ajánlata.

- Mégis mit ajánl?

- Profi tánc oktatás, a képzés végén ha leteszi a vizsgát kap egy oklevelet vagy bizonyítványt vagy mit és emellett elhelyezik ott egy jó nevű gimnáziumban ahol szintén szuper az oktatás színvonala és le is érettségizhet. Vannak befogadó családok, leinformált és leinformálható családok akiknél az ösztöndíjjal kint tanulók élnek. Folyamatosan ellenőrzik őket teljesen megbízhatók. Mindemellett egy csomó program van, múzeum látogatások, kultúra megismerése. Én támogatnám csak hát az a baj hogy olyan sokáig lesz távol. A téli szünetre haza jönne, két hétre majd újabb közel félév távol. Június elején van vége a programnak.

- Ez nagyon sok , én nem akarom, hogy elmenjen.

- De ő szeretné és nagyon szereti a spanyolt, tudod milyen jól beszéli. Rengeteget tanulhatna.

- Majd ha mondja nekem is elbeszélgetünk vele, szerintem ő sem bírná olyan hosszú ideig.

- Mert te nem bírnád? Annie egy fiatal lány aki szeretne világot látni, új dolgokat felfedezni. Nem tarthatjuk vissza . Ha Frankie két év múlva az alaszkai egyetemre jelentkezik őt is bezárjuk és mondjuk hogy nem mehet. Pedig az is messze van.

- De hát Annie… Kevin egy évről beszélünk.

- Annie keresi magát, jelenleg a tánc érdekli, kiakarja magát próbálni profibb szinten. Bármikor haza jöhet csak jelezni kell az iskolának ha nem szeretne maradni.

- De hát Barcelona… És én még azon problémáztam hogy elutazzon Nickhez pár napra…

- Látod szívem… szerintem Annienek jót tenne, biztos sokat tanulna, ismerjük, komolyan venné, én tudom.

- Ebben nem is kételkedem de hát egy év… Jobb ha inkább alszom.

- Édesem. - bújt hozzám férjem. - Szeretlek.

- Én is szeretlek téged. – csókoltam meg.



Annie szemszög…

Egy héttel később vasárnap…

- Kislányom, mennyire gondolod komolyan ezt az ösztöndíj programot?- kérdezte anya ebéd közben.

- Milyen ösztöndíj?- kérdezte Frankie.

- Ez egy táncakadémiára ösztöndíj.

- Az tök jó, te szuper jól táncolsz. Melyik akadémiára?

- Nem hiszem hogy ismered, ez az iskola Spanyolországban van.- mondtam mire öcsém szemei elkerekedtek.

- Hol?

- Barcelona.

- És hónapokig nem laknál itthon?

- Nos tulajdonképp egy egész tanévig. Csak a téli szünetre jönnék haza két hétre aztán csak júniusban.

- Anya ugye nem engeded. - nézett anyáékra majd vissza rám. - Annie nem teheted ezt velem, eltudod te képzelni mi lesz velem ha nem leszel itt? Anya állandóan babusgatni fog és betakargatni és gondomat viselni, rám fog szállni. Én még emlékszem mit csináltak mikor egy hétre síelni mentél. - mondta mire elnevettem magam.

- Fiacskám azért az ne legyen már baj ha gondoskodni akarok rólad.

- Az nem baj anya de te rám telepedtél, nem hagytál levegőhöz jutni. - mondta Frankie felháborodva. - Annie, ne menj már el.

- Már kitöltöttem a jelentkezési lapot, már csak anyáék aláírása kell. - mondtam halkan

- Egy év hosszú idő Annie, biztos bírni fogod?- kérdezte apa.

- Igen, tudom hiányozni fogtok, nagyon, de ez egy nagy lehetőség. Megismerek egy csomó új helyet, egy új kultúrát, új embereket, és gyakorolhatom a spanyolt. És táncolhatok. Persze egy év hosszú de ha jól töltöm ki nem olyan vészes az. Gyorsan elszalad és a karácsonyt itthon töltöm.

- Kislányom mi csak nagyon féltünk, mi van ha rossz társaságba keveredsz?

- Bocs de úgy ismeritek a mindig jó kislány Anniet mint aki rossz társaságba keveredik?

- Kösz öcskös…- grimaszoltam.

- Ott nem lesznek ismerősök, egy teljesen idegen légkör idegen emberekkel.

- Azt hiszem itt is egész jól teljesítettem mikor ideköltöztem, nem?

- Hát de, de ez akkor is más…

- Akkor csak mondjátok hogy nem mehetek és zárjuk le a témát. Annak semmi értelme hogy itt beszélünk róla tök feleslegesen. - mondtam kicsit határozottabban.

- Jól van Kicsim. - szólalt meg anya. - Nehezen ugyan de elengedünk, de minden nap hívnod vagy írnod kell.

- Az nem gond. - mosolyogtam majd felpattantam és megöleltem őket. - Köszönöm, imádlak titeket.

- Te jó Isten, mi vár rám?- szólalt meg Frankie mi meg csak nevettünk.



Egy héttel később…

Miután anyáék elengedtek és felszállhattam a gépre boldogan vártam, hogy végre felszálljunk. Ahogy ez megtörtént bedugtam a fülhallgatómat és végig vagy zenét hallgattam vagy aludtam. Leszállás előtt félórával ébredtem fel, a mellettem ülő idősebb úr mosolyogva nézett rám.

- Üdv, segíthetek?- kérdeztem szemem dörzsölgetve.

- Nem, nem , csak nagyon bájos volt miközben aludt, az a mosoly az arcán.

- Hát, köszönöm. Annie a nevem.- nyújtottam kezem.

- Én Jason Morrison vagyok.

- Örülök Mr. Morrison.- mosolyodtam el majd hátra simítottam hajam és lófarokba fogtam a csuklómon tartott gumival.

- Megkérdezhetem ki az a Nick?

- Nick? Miért kérdezi?

- Mert ezt a nevet motyogta álmában.

- Nick az én… nos a mostoha testvérem. Csak a nevét mondtam?- kérdeztem mert arra sem emlékeztem hogy álmodtam-e valamit.

- Igen, és közben mosolygott.

- Nos különleges kapcsolat van köztünk és egy hónapja nem láttuk egymást, most hozzá készülök.

- Ő is biztos örülni fog magának.

- Remélem is, mert utána egy évig nem találkozunk. - tettem el fülhallgatómat majd ránéztem. - Bár ő ezt még nem is tudja. - mondtam inkább magamnak. - És ön haza utazik vagy látogatóba?

- A kis unokámat látogatom meg. Csak két hónapos, egy kis angyal a képek szerint.

- Biztosan, gratulálok.

- Szeretné látni?- kérdezte mire csak bólintottam majd belső zsebéből előhúzott egy képet. – A neve Emma Rose…- adta kezembe a képet.

- Milyen édes..- nézegettem a képen szereplő barna hajú kis szépséget.- Szép hajjal született.

- Igen, mindenki nagyon rácsodálkozott, jajj, alig várom már hogy a karjaimban tartsam. Tudja egy olyan öreg embernek mint én az unokák jelentenek mindent és reméltem hogy megérem legalább az első születését. A fiam nem siette el. - mondta mire halkan felnevettem majd visszaadtam a képet.

- Azt mondják, jó munkához idő kell. Kétségkívül megérte rá várni, a fiának lesznek még problémái az udvarlókkal.

- Tudja Annie, maga nagyon szimpatikus fiatal hölgy.

- Köszönöm, kedves öntől.

- És önnek van lovagja?

- Nem, nincs de én még rá is érek ezzel. - mosolyodtam el.

- Mennyi idős ha szabad kérdeznem.

- Még csak tizenhét éves vagyok.

- Ohh azok a gimnazista évek, szépek voltak már az én időmben is.

- Gondolom tudna mesélni.

- Tudnék, ott ismertem meg életem szerelmét vagyis akit annak hittem és aki aztán az egyetemen megismerte az ő élete szerelmét.

- Ohh, hát ez szomorú.

- Annyira nem. Úgy döntöttem elindulok, világot látok. Aztán mikor Párizsban töltöttem néhány napot megismertem őt, a későbbi feleségemet. Azt hiszem az ilyenre mondják hogy szerelem első látásra. Felszolgáló volt egy étterembe és ahogy a szemébe néztem rögtön tudtam, ő az aki nekem kell.

- Mi történt?

- Letelepedtem Párizsban és ott tanultam tovább. Elhívtam randira és három évvel később megszületett a fiam. Negyven évet töltöttünk együtt, majdnem negyvenegyet.. Félévvel ezelőtt hunyt el, legyőzte az a fránya rák.

- Igazán sajnálom.

- Igen, én is, de nem adhatom fel hiszen a kisunokámnak mesélnem kell a nagy anyjáról aki biztos el kényeztette volna, így megpróbálom helyettesíteni és kishercegnőt csinálni belőle.

- Biztosan sikerülni fog, a lányokat könnyen ellehet kényeztetni. Én szeptembertől Barcelonában tanulok, talán rám is rám talál a szerelem.

- Ha nem is, nem baj, fiatal, éljen, mert ha családot alapít már nem megy olyan könnyen. És ne feledje, ha meglátja az igazit, ha valakinél úgy érzi megtalálta azt akit keresett, ha úgy érzi a partnere boldogsága fontosabb mint a magáé, ha csak azért él hogy őt mosolyogni lássa akkor ne hagyja hogy bárki is maguk közé álljon. Mert igazi valós, örök szerelem csak egy van az életben. Persze szerethet mást is, de nem lesz még egy nagy ő. Én örülök hogy akkor akit annak hittem elhagyott és útnak indulhattam és megismerhettem azt akit tényleg tiszta szívemből imádtam. - mondta ábrándozva majd rám nézett. - Szóval Spanyolország…ott aztán vigyázzon, mert az ilyen szép lányokat csak úgy ostromolják a kérők.

- Köszönöm a jó tanácsot, bár én főként tanulni megyek oda, ott fejezem be a középiskolát. Nekem a család még várhat, jó lenne kihúzni az egyetem végéig. - mosolyogtam majd megszólalt a bemondó miszerint hamarosan leszállunk.

Miután összeszedtem a bőröndömet és Mr. Morrison is megtalálta a sajátját együtt indultunk el a kijáratig. Ott megláttam Nicket a falnak támaszkodva. Mikor meglátott kiegyenesedett és elindult felénk.

- Mr. Morrison, örülök hogy találkoztunk, sok boldogságot a picihez, tényleg gyönyörű szép.- mondtam mire megfogta kezem és elmosolyodott.

- Annie, maga kivételes lány.

- Ugyan, ez nem igaz.

- Vén róka vagyok én már, felismerem ha valami különlegeset látok, és maga az.- mondta mosolyogva.

- Köszönöm szépen.

- Annie..- hallottam meg Nick hangját majd megérintette vállam. Megfordultam és felnevettem majd megöleltem.

- Szia Nick.

- Szia, végre megjöttél.

- Igen, végre. Nick ő itt Mr. Morrison, mellette ültem a gépen, nagyon jól elbeszélgettünk.

- Örülök uram.

- Én is fiatalember. - fogtak kezet.- Annie viszont látásra, és sok sikert a nagy kalandhoz.- célzott spanyoltúrámra.

- Köszönöm. Viszlát.- mondtam majd gyorsan megöleltem. - És üdvözlöm a kis angyalt.

- Átadom neki.- mosolygott majd bőröndjét megfogva elsétált.

- Jól összebarátkoztunk. - néztem Nickre.

- Meg sem lepődöm. - vigyorgott rám majd újra megölelt.

- De jó látni téged, hiányoztál. - mondtam halkan.

- Te is nekem. – súgta mire ránéztem. - Gyere menjünk, kint áll a kocsim.

- Oké.- fogtam meg bőröndöm mire ő elvette és mosolyogva nézett rám. - Köszönöm.

A kocsiba beszállva Nick beindította a motort és elhagytuk a repteret. Egy ideig csendben ültünk majd mikor ezt meguntam ránéztem.

- Hogy vagy?- kérdeztem mire ajkai széles mosolyra húzódtak.

- Jól, örülök hogy itt vagy. Tényleg, nagyon.

- Elhiszem. Nagyon vártam már hogy ideérjek, egy hónapja nem láttuk egymást. Tudod…szóval..

- Igen mit akarsz mondani?

- Szóval , ugye már többször is volt, hogy hetekre elutaztál de azt hiszem még sosem hiányoztál ennyire.

- Ohh…

- Úgy értem, mindig hiányoztál, de sosem éreztem magam ilyen egyedül mint most mióta elmentél. Nem tudom miért de most másképp is hiányzol. - mondtam halkan mire kezét combomon pihenő kezemre csúsztatta. Picit megszorította azt majd elhúzta és az utat figyelte. Eszembe jutott hogy ezt hónapokig nem érzem majd, karácsonyig nem találkozunk és biztos nagyon magányos leszek egy ideig. Nicket majd csak telefonon érem el de az nem ugyanaz mint mikor magához ölel.

- Mire gondolsz?- kérdezte halkan mire elmosolyodtam.

- Semmi különös, nem olyan fontos. Várom már a koncertet.

- Ezt később akartam megkérdezni de nincs kedved tovább maradni mint ez a két nap? Mi lenne ha csak Bostonból utaznál haza?- kérdezte nekem pedig újfent Barcelona jutott eszembe.

- Nagyon szeretnék, utána úgyis sokára találkozunk.

- Két hónap…

- Az is sok..- mondtam elhallgatva, hogy az valójában félév lesz.

- Akkor ezt megbeszéltük, maradsz és Bostonból utazol haza..

A szállodába megérkezve Nick egyből Demihez vitt aki kitörő örömmel fogadott ami nagyon jól esett.

- Na végre itt vagy, már nagyon vártunk.- ölelgetett meg .

- Én is vártam, hogy ideérjek, nagyon izgatott vagyok az esti koncert miatt. Tudom, hogy mindketten szuperek lesztek.

- Köszi, na és hoztál bulizós ruhát is ugye?

- Nos csak egy kis bőröndöt hoztam. Arra gondoltam hogy ha kell valami majd megveszem itt.

- Ez sem rossz ötlet. A koncert után elmegyünk vacsizni, ugye te is jössz.

- Persze. Most viszont felfrissíteném magam.

- Ohh, amit nem mondtam…- fordult felém Nick. - Van valami konferencia itt a hotelban és már nem volt üres szobájuk, én két ágyasban vagyok, nem gond ha velem leszel egy szobában?- kérdezte mire csak mosolyogtam.

- Dehogy baj. Menjünk.

- Annie, később beszélgetünk?- kérdezte Demi hirtelen.

- Igen, persze, szeretném.

- Oké, addig is szia.

- Szia.- mondtam, majd ahogy Nick kinyitotta az ajtót nekem kisétáltam a folyosóra. Nick szobája a következő volt így nem kellett sokat menni. Elővette kártyáját és kinyitotta az ajtót majd előre engedett és utánam ő is belépett. - Kellemes, egész otthonos.

- A színek miatt.- bólintott majd levette baseball sapkáját és az ágyára dobta. Én automatikusan a másik ágyhoz sétáltam és leülve kinyújtottam lábaimat.

- Olyan fura, amíg a gépen ültem, sőt még otthon is folyton arra gondoltam hogy majd milyen sokat beszélgetünk, hogy miket mondok neked, hogy milyen felszabadító érzés lesz végre beszélni veled úgy hogy nem csak a fáradt hangodat hallom a telefonban, most mégis olyan érzésem van mintha mindent elfelejtettem volna , nem tudom mit mondjak és olyan hülyén érzem így magam.

- Tudod mi a jó a mi különös kapcsolatunkban?- kérdezte miközben elindult felém majd leült mellém.

- Mi?

- Az hogy nekünk nem kell ahhoz beszélnünk hogy ne unatkozzunk vagy hogy ne legyen kínos a csend. Nekünk az is elég ha csak ülünk egymás mellett és ugyanabba az irányba nézünk.- mondta majd átkarolta vállam én pedig hozzá bújtam.

- Nick ez nem normális, ugye tudod?

- Mármint mi?

- Az hogy ennyire tudjuk mit akar a másik, ilyet én még nem hallottam még édes testvérek között sem, nem hogy mostoha testvéreknél. Néha úgy érzem nem is akarom hogy ennyire ismerj…

- Annie, tényleg szoros a kapcsolatunk, de én imádom ezt, hogy van egy olyan ember az életemben akinek bármit elmondhatok. Titkokat amit csak én ismerek. Hogy van valaki akiben minden szempontból megbízom és nem félek attól hogy csak kihasznál.

- Erre van még rajtam kívül három testvéred, de úgy érzem én mégis más vagyok ilyen szempontból.

- Tény , más vagy és mindig is más leszel. A fiúk sok mindent megosztanak egymással de vannak dolgok amiket … nos amiket nem. Csak azt akarom hogy ez a kapcsolat, az őszinteség mindig maradjon meg köztünk. Jó?

- Hát persze…- néztem rá majd elmosolyodtam. - Most jobb ha le zuhanyozom, irtó büdös lehetek.

- A fürdő ott van szemben, van bent minden.

- Szuper, köszi.- mondtam majd elengedtem kezét és felálltam. A bőröndömet felraktam az ágyra majd kinyitottam. Elővettem belőle egy farmer rövid nadrágot és egy trikót plusz egy új bugyit aztán abbahagytam a cipzár kihúzását mikor észrevettem hogy figyel. - Nick…kicsit elfordulnál?

- Ohh, persze, Bocsánat. - pattant fel majd az ablakhoz sétált. Én elővettem gyorsan azt a bugyit majd a trikóm alá tettem és bezártam a bőröndöt. Utána rögtön a fürdőbe sétáltam majd bezártam az ajtót és elkezdtem levetkőzni majd megnyitottam a kabinban a vizet és hajamat felkontyolva beálltam alá. Próbáltam gyors lenni de azért kiélveztem a hűsítő fürdőt. Lehűtötte a testem és a gondolataimat. A vizet elzárva kinyitottam az ajtót és elvettem egy törölközőt a szemben lévő polcról. Magamra tekerve kiléptem a kabinból és a tükörbe nézve elmosolyodtam. Leengedtem hajam és ujjaimmal kicsit szét választgattam a tincseket. Gyorsan megtörölköztem majd felkaptam ruháimat és kisétáltam Nickhez. Ő az ágyán ült és a telefonját nézegette.

- Sokáig voltam bent?

- Nem, dehogy, csak Demi írt hogy már elindult a koncert helyszínre és majd menjünk utána.

- Ja, értem. Oké. Én végül is kész vagyok.

- Jó, akkor megmosakszom és mehetünk is.- mondta mire bólintottam. Amíg Nick bent volt én a kinti tükörnél feldobtam egy kis sminket .- Frankiet nem zavarta hogy csak te jössz? - hallottam hangját hátam mögül.

- Nem hiszem, nem mondta. Különben is jól el van, van egy barátnője, reggeltől estig csavarog vagy a lánnyal vagy a haverjaival. Igazából nem is érdekli hogy ott vagyok-e vagy sem és ha zavarná hogy ő nem jött azt észrevettem volna, ha valami nem tetszik neki azt egyből észrevenni rajta.

- Ez már csak ilyen Jonas dolog. Mindenkinek nagyon kifejező az arca. Ezzel szemben te kitűnő színésznő tudsz lenni ha nem akarod hogy lássák hogy padlón vagy.

- Ezt nem tudom…- vettem vállamra táskám. - Mondtam már, hogy találkoztam apámmal?

- Tommal? Nem, mikor?

- Tulajdonképp csak összefutottunk, szó szerint belém jött. Pont aznap mikor hívtál, hogy van e kedvem eljönni.

- Mi történt?

- Semmi különös, próbáltam csak tőmondatokban beszélni vele. Elmondta, hogy tetszett neki a sulis táncom és hogy régóta először érezte büszkének magát. És mondta, hogy hívjam ha meggondoltam magam.

- És még mindig nem akarsz vele újra beszélni?

- Nem, nem érdekel. – ráztam fejem.



Mikor Nick színpadra lépett a lányok csak úgy őrjöngtek. Teljesen felvillanyozódtak. Nick egy trikót viselt egy elég testhez álló farmerral, igazából teljesen megértettem a lányokat. Nick jó pasi, mindig is az volt, mióta ismerem de csak most tűnt fel úgy igazán. A nagy sikítozások közepette Nick köszöntötte rajongóit majd bele kezdett az első dalba. Demivel a színpad mögött és mellett táncoltuk végig Nick fellépését és közben beszélgettünk.

- Annie?

- Igen?- néztem a lányra.

- Jó hogy itt vagy, Nick is nagyon örül, még egyik koncerten sem akarta ennyire odatenni magát. Bizonyítani akar…

- Mit?

- Azt nem tudom, igazság szerint Nickben elég nagy a bizonyítási vágy, mindig újabb és újabb célokat tűz ki maga elé amiért harcolhat és bizonyíthatja hogy képes megcsinálni. - mondta mire Nickre néztem. Ő is épp akkor fordult felém és elmosolyodott. - Lassan én jövök, elszaladok a mosdóba. - hajolt fülemhez Demi mire csak bólintottam. Kicsit közelebb sétáltam és megtámaszkodtam az egyik állványban.

Miután Nick lejött a színpadról gyors váltásban Demi követte. Már előre megfogtam egy üveg vizet hogy majd odaadom Nicknek ha leért de ő ehelyett csak megölelt.

- Bocsi, tiszta izzadt vagyok.

- Az jobban érdekel, hogy ezt miért kapom. - mosolyogtam rá.

- Nem tudom, tényleg, ne haragudj, de még nem léptem fel úgy hogy te is ott voltál és valahogy a jelenléted erőt adott.

- Demi is mondta hogy most tényleg mindent bele adtál.

- Igen, most már kérem azt a vizet. - mosolygott mire felnevettem és a kezébe adtam az üveget. Miután megtörölközött ő leült én viszont állva maradtam és teljesen átéreztem a zenét. Énekeltem, táncoltam, Nick meg mosolyogva figyelt. Nem igazán hozott zavarba hogy mások is látnak, valahogy most szabadnak éreztem magam, régóta tényleg szabad voltam. Végre kiélvezhettem a szünetet. Amíg a koncert ment Nickkel csináltunk pár közös képet, többségében elég idióta képek lettek de a maguk módján bájosak. Úgy mint Nick, Demi is a maximumot adta mint mindig. A dalok elképesztőek voltak, a kedvencem még mindig a Confident, Demi nagyon betalált ezzel a dallal. De az hogy sugárzik róla a magabiztosság teljesen hitelessé teszi a dalt.

Ahogy mindketten kifújták magukat és összekészülődtek elindultunk és a hotel éttermében vacsoráztunk. Egyikünk sem volt túlzottan éhes így leginkább beszélgettünk és csak csipegettünk. Demi nagyon érdeklődő kedvében volt.

- Na és Annie, hogy telik a nyári szünet? Várod a sulit?- tapintott a lényegre.

- Kicsit unalmas de lassan eltelik. Ami izgi az a központ ahova kétszer háromszor járok egy héten. Anya jelnyelvet tanít nekem, vagyis beülök az órájára, de én főként a gyerekekkel vagyok délutánonként és mindenféle programot csinálunk együtt, nagyon szeretem őket. Emellett járok az étterembe hetente kétszer, általában pénteken és szombaton, az izgalmas, kiállni az emberek elé és énekelni. Az első nap baromira izgultam de másnap már teljesen jól ment. – mondtam mosolyogva.

- És a suli?

- A suli, igen, nos az most egy kicsit bonyolódott.

- Hogyhogy?- nézett rám Nick mire vettem egy nagy levegőt.

- Tudjátok találtam az iskola honlapján egy ösztöndíj programot. Egy táncakadémiára ahol egy csomó híres és sikeres táncos tanít. Profi szintű képzés, a végén egy vizsgával.

- Igen, és mi a probléma, melyik iskola ez?

- Nick ez az akadémia Spanyolországban van. Barcelonában.

- Ba…Barcelonában? Jól hallottam?- kérdezte Demi.

- Igen… Már beadtam a jelentkezésemet és a program igazgató szerint 99, 9 % az esélyem hogy bekerülök. Egy hét múlva derül ki. De szerinte már csomagolhatok is.

- És az érettségi?

- Ohh a programban résztvevőket elhelyezik egy jó gimiben ahol megszerezheti a bizonyítványt.

- És hol laknál?

- Befogadó családoknál helyezik el az ösztöndíjasokat. Olyan családoknál ahol a gyerek abba a gimiben tanul ahová mi is kerülünk. Szuper jó szerintem ez a program. Megismerek egy új kultúrát egy csomó új embert, új helyeket, kicsit világot látok és közben a spanyolt is gyakorolhatom.

- Hát…pár hónap nem a világ vége, gyorsan eltelik és haza jössz. - mondta Nick.

- Ez nem csak pár hónapra szól, hanem egész tanévre Nick, azaz ha most haza megyek félévig nem látjuk egymást mert csak karácsonyra jövök haza majd utána a program végén, júniusban.

- Aha…ez jó vicc…

- Ez nem vicc…- mondtam halkan .- Ezért is akarok maradni mert utána sokáig nem látjuk egymást és baromira fogsz hiányozni tudom. Mindenkinél jobban és … csak nem akartam ezzel kezdeni mikor megjöttem.- mondtam mire bólintott majd Demire nézett. Olyan furán bámulták egymást, olyan tanácstalanul, nem is értettem mi van velük.

- Tudjátok mit, szerintem vonuljunk vissza mert reggel korán indulunk tovább és csak annyi időnk lesz hogy egy gyors hangpróbát csináljunk. Pihenjük ki magunkat. - mondta Demi mire én bólintottam. - Menjetek csak előre nem kell megvárnotok, én még telefonálok egyet.

- Jól van. Jó éjt. - köszöntem el majd a hotel előcsarnoka felé indultam majd azon átsétálva a lifthez. Nick elég gyorsan utolért és csak sétált ellettem. A szobáig meg sem szólaltunk. Én lehajtott fejjel sétáltam végig a folyosón is. A szobába belépve felkapcsoltam a lámpát és leültem az ágyra. – Nick…

- Igen?- nézett rám de olyan elmerengő volt a tekintete.

- Egy év baromi hosszú idő, tudom.

- Igen. Hogy-hogy nem szóltál erről a telefonban? Beszéltél arról hogy mi van otthon, az étteremben, a központban de ezt nem mondtad.

- Nem is tudom, volt egy fura megérzésem, úgy hittem jobb ha személyesen mondom el. Miért kell ezért magyarázkodnom? Hisz az én életem, meghoztam egy döntést miért olyan nagy ügy ez?

- Nem nagy ügy csak mindent megszoktál velem osztani és ezt nem és fura , csak ennyi, hagyjuk felesleges emiatt összeveszni. Különben sincs közöm hozzá. Ahogy mondtad ez a te életed.

- Jól van, akkor ezt megbeszéltük. Lezuhanyozom. - mondtam majd a fürdőbe siettem. Valahogy most nem volt kedvem sokáig pancsolni így gyorsan be tusfürdőztem magam majd leöblítettem és elzártam a vizet. Felkaptam egy tiszta köntöst majd próbáltam eltávolítani azt a pici sminket is ami még rajtam maradt majd kimentem. - Mehetsz ha akarsz. - mondtam majd a bőröndömhöz léptem. Mikor eltűnt a fürdő ajtó mögött gyorsan felvettem a pizsamám majd bebújtam a takaró alá és lehunytam a szemem. Hallottam ahogy kijön és lefekszik , de nem nyitottam ki a szemem csak akkor mikor hallottam hogy helyezkedik majd sóhajt egy nagyot. Mikor felé fordítottam fejem háttal feküdt. - Nick? Ébren vagy?

- Igen. Miért?

- Hozzád bújhatok? - kérdeztem halkan mire felém fordult és felemelte takaróját. Én gyorsan kipattantam az ágyból és befeküdtem mellé. Egymással szemben fekve bámultuk egymást.

- Szóval egy teljes év?- suttogta

- 10 hónap mínusz két hét. - mondtam halkan mire felemelte kezét és végig simított hajamon.

- Hiányozni fogsz te kis maki.

- Te is nekem.- hunytam le szemem mire adott egy puszit homlokomra.

- Jó éjt.

- Jó éjt. - suttogtam majd még közelebb csúsztam hozzá és átöleltem derekát.- Nick…

- Igen?

- Mikor feküdtünk így utoljára?

- nem is tudom, talán februárban mikor betegek voltunk, azt hiszem akkor. Miért?

- Ez is hiányzott.

- Akkor gyere.- vont még jobban magához és körém fonta karjait. Akkor nem is éreztem a hiányt, a magányosságot. Nem is foglalkoztatott a következő 10 hónap. Nick mellett csak azt éreztem hogy nyugodt vagyok és laza, és nem aggodalmaskodom folyton, és ez már kellett. Nick mellett feküdni, az ölelését érezni, a szuszogását hallgatni…ezek mind olyan dolgok amiket nagyon szeretek, és amik nagyon fognak nekem hiányozni.