"Téged így is szeretlek. Vakmerően, az első pillanattól fogva, hogy megismertelek. Sosem számoltam a következményekkel. Meggyőztem magamat, hogy de igen, számolok velük, mert te is úgy akarod, úgyhogy próbálkoztam, de valójában nem törődtem vele, mi lesz. Jobban akarlak téged, mint jónak lenni. Jobban akarlak, mint bármi mást az életben valaha."
/Cassandra Clare/Mikor a taxi megállta felhajtón gyorsan fizettem majd kiszálltam. A sofőr közben kivette a bőröndömet így elköszöntem és a kapuhoz sétáltam. A kód benyomása után a kapu kinyílt én meg kelletlenül besétáltam. Nem is tudtam mi van velem. Egyrészt örültem is hogy végre otthon vagyok, másrészről viszont hiányzott Nick. Egész repülő úton csak az éjszakára tudtam gondolni, arra ahogy megérint és megcsókol. Sosem gondoltam, hogy egy szeretkezés lehet ilyen csodás, de ő meg mutatta, hogy igen. Minden pillanatban rám koncentrált, arra hogy nekem jó legyen, úgy éreztem teljesen az enyém , és én is az övé voltam. Maximálisan az övé voltam. Minden porcikám rávágyott, és tudom nagyon nehéz lesz elfelejteni ezt az éjszakát de kénytelenek leszünk. Mi lenne ha ez kiderülni, ha kiderülne hogy együtt voltunk, hogy lefeküdtünk, édes Istenem, bele gondolni is ijesztő. Hogy is történhetett ez meg? Miért nem volt több eszem? Miért nem taszítottam el és mondtam azt hogy nem lehet, nem szabad, nem tehetjük meg?Miért nem voltam határozottabb?
- Szia kicsim. - szólalt meg anya mikor kinyitottam azt ajtót de abban a pillanatban annyira nem számítottam rá hogy kicsit megijedtem és felsikítottam. Teljesen elmerültem a gondolataimban. - Kislányom, minden rendben?
- Hogyne anya, csak elgondolkoztam. - mosolyodtam el majd megöleltem. - Nem számítottam rá hogy itt az ajtóban vársz majd. Szia.
- Ne haragudj hogy megijesztettelek, milyen volt az út?
- Rövid, mégis baromi hosszú. Nem is tudom, olyan semmilyen.
- És a turné? Nick hogy van?
- Jól, puszil mindenkit, eléggé elfoglaltak, azaz egy nap volt mikor tudtunk mászkálnia városban amiről képet is küldtem, mert a többi napom, megbeszéléseik, meg interjúik voltak. Izgalmas volt nagyon, a koncertek, az a sok rajongó. Nick igazán bele adott mindent.
- Mint mindig. - mosolygott anya mire bólintottam.
- Most felmegyek lezuhanyozom mert negyvenöt fok van kint kb. Utána kapok valami finomat?
- Mire gondolsz kincsem?
- Nincs valami finom süti?
- Frankienek elég nagy étvágya van, de ha sietsz összeüthetünk egy kis muffint.
- Hm, de csoki van itthon.
- Természetesen.
- Akkor jó, sietek. - adtam neki egy puszit majd felsiettem a bőröndömmel. A szobámba érve a fürdőbe sétáltam. ledobáltam a ruháimat és közben megnyitottam a vizet és kellemes langyosra állítottam a hőmérsékletet. A hajamat feltűztem a fejem búbjára majd beálltam a víz alá és lehunytam a szemem. Újra ő jutott eszembe, és ebben a percben jöttem rá hogy ez a felejtős dolog csaknem lehetetlen.
***
Az ágyban fekve telefonomat szorongattam. Reggel elkezdődik egy új fejezet az életemben. Anyáék nélkül, a fiúk nélkül, persze átmenetileg, de akkor sem látom őket hónapokig. És ott van Nick, nem beszéltünk mióta eljöttem. Vajon ő hogy áll a felejtéssel, remélem jobban mint én, mert nekem nem igazán megy. Egyre csak arra gondolok, hogy nem jelentett semmit azaz éjszaka, de akkor eszembe jut hogy milyen édes és figyelmes volt. A csókja, ahogy megérint. Olyan buta voltam , miért mentem bele, miért hagytam hogy úgy elgyengüljek és a karjaiba omoljak, miért nem voltam erősebb? De mi értelme már ennek? Újra és újra átrágni, hogy mit rontottam el, mit kellett volna másképp csinálnom, hogy ne fajuljon idáig ez a dolog. Egy biztos, amíg nem tudom elfelejteni őt, amíg nem tudok újra csak testvérként tekinteni rá addig nem is beszélhetek vele, nem lenne értelme, mert csak újra összezavarna engem és őt is, ez biztos.
- Kicsim, hívj, ahogy leszállt a gép, és ahogy feltérképezted az új helyet akkor is. Tudni akarom, hogy jó helyen vagy. És hívj mindennap.
- Anya, nem hívlak mindennap, mert nem lesz mit mondanom, különben is, baromi fáradt leszek. Ígérem pár naponta hívlak titeket, küldök képeket és üzenetet ha nincs energiám telefonálni. Csak ne aggódjatok már ennyire mert Frankie tényleg kikészül tőletek. - mondtam majd öcsikémre néztem. - Te meg tanulj és figyelj oda a suliban, oké?
- Persze.
- Ja és vigyázz a lányokra is.
- Jól van.
- És ne kerülj bajba.
- Te meg ne terhesen gyere haza, na?
- Jól van, értelek. - mondtam majd megöleltem és adtam neki két puszit. - És próbálj meg türelmes lenni anyáékkal. - suttogtam fülébe mire csak bólintott. – Jobb ha megyek, már megkezdődött a beszállás.
- Jól van, menj csak és vigyázz magadra. Nagyon szeretünk. – mondta apa majd még egyszer megölelgettem őket és táskámat magamhoz szorítva indultam el. Még egyszer hátra néztem és intettem.
Az út nagy részét átaludtam. Nem akartam csak ülni és töprengeni, mert tudtam, hogy akkor csak Nickre gondolnék így bedugtam fülhallgatómat és zenét hallgatva aludtam el.
Mikor Barcelonában leszállt a gép próbáltam újult erővel bele vágni. Tudtam, hogy nem lesz rossz, egy csomó új dolgot tanulok majd de mégis, még el sem jöttem Los Angelesből de már hiányoztak anyáék. A tömeggel sodródva körbe néztem és jobbra-balra járt a fejem mikor végre megláttam egy táblát amin a nevem volt. Egy negyvenes magas férfi tartotta a kezében így próbáltam kiverekedni magam a tömegből és odamenni.
- Jó napot. Én vagyok Annie. - köszöntem spanyolul.
- Annie, végre nagyon vártunk. Gyere ő a feleségem Maria, a fiam Lucas én pedig Diego, örülünk hogy nálunk fogsz élni. - mondta én pedig mindenkivel kezet fogtam és bemutatkoztam. – Fiam, vedd át a bőröndjeit.
- Köszönöm.
- Akkor induljunk, kint áll az autó.
- A kocsiba beszállva bekötöttem az övet.
- Annie, milyen volt az út? Biztosan kifáradtál. - fordult felém Maria.
- Elég hosszú volt, de végig aludtam úgy hogy nem panaszkodhatom.
- Előkészítettünk neked egy szép szobát, és holnap Lucas majd körbe visz a környéken, hogy ne legyen olyan idegen. Az iskoláig még van pár nap így kicsit megismerkedhetsz a hellyel. Nagyon szép környéken lakunk, biztosan tetszeni fog. - mondta és kicsit gyorsan beszélt így sokkal jobban kellett figyelnem. Jó vagyok spanyolból, imádom, de a folyamatos beszéd azért elég kemény.
- Biztosan tetszeni fog .- mosolyodtam el.
- Te tényleg a Jonas tesóknak vagy a húguk?- fordult hátra az anyós ülésről Lucas.
- Nos igen, de csak mostoha testvérek vagyunk. Engem örökbe fogadtak.- mondtam mikor nagy nehezen megtaláltam a szót.
- Jaj, bocsi.
- Nem gond, nem olyan érzékeny téma, nyugodtan kérdezz csak.
- Akkor jó. - mosolyodott el a fiú. - Láttam egy iskolai előadásról videót, jól táncolsz.
- Köszönöm, kedves tőled.
Mikor megérkeztünk a házhoz nem lepődtem meg. Kifinomult embereknek tűntek a beszélgetés alapján és ahogy megláttam a házat ez biztossá is vált. Hatalmas, két szintes de elég modern építésű ház. A házat körbevevő parkosított kert is arról tanúskodott, hogy ők sem szenvednek a szegénységtől.
- A bőröndöket a fiúk behozzák, gyere, megmutatom a szobádat. A kertre néz, tágas és világos. - mondta Maria miközben átkarolta vállam és a ház felé indulva elmosolyodtam. A szoba az emeleten volt a folyosó végén és ahogy Maria benyitott elállt a szavam. Olyan kellemes és meleg, otthonos volt a szoba hangulata, hatalmas ablakokkal és erkéllyel.
- Nahát, ez nagyon szép. Igazán kellemes.
- Reméltem, hogy tetszeni fog, hiszen mégis csak majdnem egy évet laksz majd itt, szeretnénk ha jól éreznéd magad. Lucas kedves és tisztelet tudó fiú, nem kell aggódnod amiatt hogy esetleg kikezd veled, és persze azért mi is figyeljük a fiatal urat.
- Ohh, attól nem tartok, látom, hogy igazán jól nevelték. És nagyon szimpatikusak mind, biztos minden rendben lesz. - mondtam és ekkor érkezett meg a család két férfi tagja.
- Nos akkor most magadra hagyunk egy kicsit, pakolj csak ki és rendezkedj be. Biztos a szüleid is várják, hogy hívd őket.
- Igen , eltalálta, a lelkemre kötötték, hogy amint megjöttem hívjam őket. Kicsit aggódnak értem.
- Tudom, ilyenek a szülők. Ja és Annie, nyugodtan tegezz minket, érezd magad otthon.
- Köszönöm.
- Mi lent leszünk a földszinten a nappaliban, ha elkészültél gyere le és megmutatunk mindent.
- Rendben. – mondtam, majd ahogy kimentek és becsukták az ajtót elővettem telefonom és miközben anyát hívtam körbejártam a szobát..
- Kicsim, szia, megérkeztél?
- Szia anya, igen, Már haza is értünk.
- És milyenek?
- Nagyon aranyosak, kedvesek mindhárman. Nektek is szimpatikusak lennének. És csodás otthonuk van,a szobám gyönyörű, bár kicsit nagy de ezt eltudom viselni. Szóval ne aggódj értem, nem fognak megenni. - mondtam mosolyogva. - Többiek hogy vannak?
- Jól, már most hiányzol mindenkinek. Milyen volt az út?
- Hosszú de nagyrészt aludtam. És ti is hiányoztok nekem.
- Nickkel beszéltél mostanában?- kérdezte hirtelen.
- Miért?
- Csak mert ma hívott és érdeklődött utánad, nem tudta, hogy mikor indulsz?
- Nem, lehet, hogy nem mondtam neki. Mondott mást is?
- Csak annyit hogy rég beszéltetek és mondjam meg, hogy hiányzol neki. - mondta anya mire nagyot nyeltem.
- Mostanában nagyon lefoglalt a készülődés és ez az utazás, kicsit elhanyagoltam mindenkit, a lányokat is, őket is felakarom majd hívni. De ha majd beszélsz Nickkel, megmondanád neki, hogy ő is hiányzik nekem?
- Persze kincsem, természetesen, de miért nem te mondod meg neki?
- Azért mert…nos tudod ő elfoglalt a turné miatt és fogalmam sincs mikor hívjam, különben is átkell állnom az itteni időre és nem akarok folyton számolgatni hogy vajon mikor tudja felvenni, na mindegy a lényeg hogy kérlek mond meg neki. A többieket is puszilom és titeket is. Pár nap múlva kezdődik az iskola, addig Lucas megmutatja a környéket. Majd hívlak valamelyik nap, jó?
- Igen, hát persze kincsem. Megmondok mindenkinek mindent, te érezd jól magad és ha hiányzunk hívj csak, bármikor, akár éjjel is.
- Köszönöm. Szeretlek anya.
- Mi is szeretünk téged. Szia Szívem.
- Szia. - mondtam majd kinyomtam a telefont és az ágyra dobtam.
A következő két nap azzal telt, hogy a családdal ismerkedtem. Napközben leginkább Lucassal mászkáltam a városban, mindent meg mutatott amit tudnom kell. Elvitt a sulihoz, a tánc akadémiához, a könyvtárhoz, és ugyan vele járok majd iskolába azért megmutatta, hogy busszal, hogy jutok haza bár szerinte a taxi a legjobb megoldás mert ott nem kell átszállni. Lucas tényleg nagyon aranyos és tisztelettudó srác. Sokat érdeklődött, de sosem tolakodóan.
Beszélt arról, hogy milyen a családi életük, a családi programokról, hogy miket szoktak együtt csinálni. Otthon leginkább a kertben ülve társalogtunk a szüleivel, akik nagyon érdeklődőek és kíváncsiak voltak az életemet illetően.
- Annie ugye megnyugtattad a szüleidet, hogy minden rendben. - kérdezte Maria vacsora után.
- Igen, persze, és anya nagyon örült, hogy jó helyre kerültem.
- Holnap után kezdődik az iskola, Lucas mindent megmutatott?- kérdezte Diego mire bólintottam.
- Igen, s szerencsére mindenhová könnyen eltudok jutni.
- Lucasnak van jogosítványa, vele mész majd iskolába és mikor nincs táncóra akkor ő is hoz haza, megfelel így?
- Persze. Egyébként ez a gimnázium mennyire erős, otthon kitűnő tanuló voltam de ez most más helyzet, mindent spanyolul tanulni kicsit bonyolultabb.
- Emiatt ne aggódj Annie, a tanárok mind megértőek és akik ösztöndíjjal jönnek azokkal jobban is foglalkoznak, az osztályban lesz még két srác rajtad kívül, az egyikük Londonból a másik pedig azt hiszem Lengyelországból, de nem vagyok benne biztos. Még nem láttam őket. Szóval amiatt nem kell aggódnod, hogy lemaradsz. Ha meg gond van valamivel szólj és segítek ha tudok. Cserébe te is segíthetsz az angollal. - mondta Lucas mire bólintottam.
- Ezt megbeszéltük. Nem gond, ha én lefekszem most, még szokja a szervezetem az átállást.
- Menj csak nyugodtan, reggelinél találkozunk.
- Köszönöm, jó éjt. – köszöntem el majd felmentem a szobámba.
Nick szemszög…
- Na és mi a helyzet veled meg Annievel? Beszéltetek azóta?
- Demi ha beszéltünk volna arról tudnál. - néztem rá komolyan. - Ne idegesíts fel.
- Tudod baromi kiállhatatlan vagy mióta elment.
- Hát ez van, ilyen vagyok. - mondtam majd kezembe vettem a koncert ütem tervét.
- Nick, rossz így látni téged.
- Nekem is rossz így érezni magam, de nem tudok ezen változtatni. Már eltelt több mint egy hónap, lassan kettő és fogalmam sincs mi van Annievel. Csak azt tudom, hogy tegnap elutazott Barcelonába .
- Ki mondta?
- Anya , felhívtam, hogy életjelet adjak magamról és csak úgy mellékesen megkérdeztem mi van velük. Azt mondta, Annie nagyon izgatott és lelkes volt, szóval valószínűleg kezd elfelejteni és már arra koncentrál, hogy ott minden jól menjen és eszébe sem jutok. Ennyi.
- Majd írok neki egy üzit, hogy sok sikert meg ilyenek, ne higgye hogy elfelejtettem. Talán kérdez rólad.
- Miattam ne csináld, majd elfogadom valahogy.
- Dehogy fogadod, te nem látod magad kívülről. Feszült vagy, ideges, levert, vagy tiszta zombi. A rajongókkal bunkó, a koncerteken nem mosolyogsz, csak ledarálod a dalokat mintha egy robot lennél. Tudom, hogy éjjel nappal rá gondolsz , sokszor látom, hogy az a levelet nézegeted vagy a telefonodat bámulod és akkor két lehetőség van. Vagy azért szugerálod, hogy hívjon vagy egy képét nézegeted. És tudom, hogy baromi nehéz lehet kiverni a fejedből, főleg azok után ami köztetek történt de megkell próbálnod tovább lépni. Nick én is megzuhantam Joe után, és sokáig tartott de sikerült talpra állnom és most boldog vagyok mással.
- Igen, de neked nem Joe volt az igazi.
- És neked Annie az igazi? Komolyan? Úgy értem ő szuper édes és cuki lány, szép és értelmes de tényleg úgy gondolod, hogy ő az igazi?
- Nem tudnám más iránt ezt érezni, már egy éve nem tudom más iránt ezt érezni, pedig próbálkoztam másokkal randizni, te is tudod de mit tudok felmutatni, néhány pár éjszakás kalandot, kis viszonyokat, néhány randit amiket sorra szúrtam el. Ő az igazi, ezt tudom, imádom őt.
- Nick én azt gondolom hogy..- kezdte de közben megcsörrent telefonom.
- Bocsi, egy perc ez anya.- mondtam majd felvettem. - Szia anya, mi újság?
- Csak azért hívlak mert átadtam Annienek az üzeneted és kérte hogy mondjam meg te is hiányzol neki. Bár nem értem miért engem használtok hírvivőnek mikor ott van a telefonotok. Volt köztetek valami konfliktus?
- Nem, nem mondanám konfliktusnak, sőt, nem is vitatkoztunk. - néztem Demire.
- Azt mondta nem tudja mikor hívhatna mert biztos elfoglalt vagy, azonkívül még át is kell állnia arra az időre de majd keres.
- Rendben anya, köszönöm, hogy szóltál.
- Szívesen fiam, na megyek mert dolgom van, szeretlek, szia.
- Szia anya.- mondtam majd letettem a telefont és Demire néztem.
- Na mi történt?
- Nos, Anyával üzentem Annienek ugye, hogy hiányzik erre ő vissza üzente hogy én is neki.
- Ti hülyék vagytok, pont anyukádon keresztül üzengettek egymásnak?
- Az nem is fontos de most vagy azért mondta mert nem akarta hogy anya gyanakodjon, hogy van valami gáz kettőnk között vagy mert tényleg hiányzom neki.
- Én az előbbire szavazok.
- Köszi.
- De miért, hisz nem hívott még, nem keresett téged. Akkor meg, az is lehet hogy csak nem akar bonyodalmakat így inkább azt mondja hiányzol neki.
- Te olyan jó barát vagy Demi, nem is tudom, hogy tudsz ennyire támogatni engem.- mondtam majd az ablakhoz sétálva lehunytam a szemem.
- Tudom, nálam jobbat nem is kívánhatnál. - hallottam hangját majd csak az ajtót hallottam csapódni. Mire hátra néztem már egyedül voltam a szobámban.
Denise szemszög…
Mikor haza értem hallottam, hogy a fiúk a nappaliban beszélgetnek így gyorsan lepakoltam a konyhában és elindultam hozzájuk. Mikor odaértem pont megszólalt a telefonom.
- Heló fiúk. - köszöntem majd kivettem zsebemből hangosan csöngő készüléket. - Jaj Annie az. - mondtam majd fel is vettem. - Szia kislányom.
- Szia Anya, hogy vagytok?
- A lényeg hogy te hogy vagy? Milyen volt az első nap?
- Érdekes.
- Baj van?
- Nem dehogy..
- Várj kihangosítalak. - mondtam majd ki hangosítás után letettem az asztalra és leültem. – Most mondhatod, itt van apád és Frankie is.
- Sziasztok. Szóval minden rendben érdekes volt az első napom. Fura hogy mindent spanyolul tanulok így nehezebb is természetesen, de szerintem csak idő kell és belerázódom.
- És milyen a suli?- kérdezte Frankie.- Vannak jó csajok?- vigyorgott fiam mire Annie felnevetett.
- Vannak, gyönyörűek itt a lányok, biztos tetszene itt neked. Te hogy vagy öcsi?
- Jól, a suli a szokásos, unalom. A lányok üzenik, hogy írtak, majd válaszolj de egyébként puszilnak.
- Köszi, mond nekik, hogy én is őket és igyekszem gyorsan válaszolni.
- És milyen a táncakadémia?- szólalt meg Kevin.
- Szia Apa, először is, nagyon hiányzol, másodszor nagyon profi. Tegnap volt az első óra. Lucas elkísért rá. A tanárok mind nagyon szigorúak, de mellette segítőkészek. Sokan dicsértek a bemutatkozó videó miatt, azt mondták nagyon tehetséges vagyok és ennek örömére az egyik tanár fel is adta az első házit. Kikell választanom egy dalt és egy másfél perces koreográfiát kell csinálnom hétvégére, úgy hogy közben a csoporttal is dolgozom, szóval fárasztó de jó, egyáltalán nem unatkozom, mindig van mit tennem.
- És Lucas normális, nem nyomul?- kérdezte Frank.
- Nem, nagyon jól nevelt fiú, nem egy elkényeztetett maki. Megbeszéltük, hogy segítünk egymásnak, én az angolban ő meg minden másban, amíg bele rázódom ebbe a sok spanyolba. Ugyanabba az osztályba járunk, úgyhogy együtt tanulunk. Reggelente együtt megyünk iskolába és ha nincs táncom akkor haza is. Szokott kérdezősködni, rólatok , úgy általánosságban mindenről de sosem tolakodó.
- És a szülők, jól bánnak veled?
- Igen anya, ahogy megismerem őket egyre jobban kedvelem őket. Maria nagyon jól főz de a te főztöd természetesen verhetetlen, kedves és figyelmes. Mindig segít ha kérdésem van. Diego pedig udvarias, nem mogorva, szimpatikus. Ő a családi céget vezeti így kevesebbet van itthon de ha itthon van jól kijövünk.
- Akkor nem bántad meg, hogy elmentél?- kérdezte Kevin.
- Nem apa, eddig nem és tudom. hogy később sem fogom. Már maga a hely szépsége miatt sem hogy ezt láthattam. Illetve az egész környezet olyan más, de jó értelemben más és imádom. De persze nagyon hiányoztok.
- Te is nekünk kicsikém.
- Most le teszem mert van még dolgom bőven, pár nap múlva hívlak titeket.
- Jól van kicsim.
- Szeretlek titeket, puszi.
- Mi is szeretünk, szia. - mondtam majd megszakadt a vonal.
- Boldognak tűnt a hangja. - szólalt meg Kevin.
- Igen, örülök, hogy jól érzi magát és megnyugtatott, hogy a család is olyan kedves vele, tényleg úgy hallottam én is, hogy jól érzi ott magát.
- Anya, felmegyek, összepakolom a holnapi cuccaimat, mikor vacsizunk?
- Hétkor tálalok.
- Oké.- mondta Frank majd felszaladt az emeletre.
- Kevin, biztos van valami feszültség Annie és Nick között.
- Merthogy?
- Merthogy mikor legutoljára beszéltem Annievel és megemlítettem neki a fiúnkat hirtelen sokkal feszültebb lett, hadarni kezdett és kicsit bele is zavarodott abba amit mondott. Azt mondta mondjam meg Nicknek hogy neki is hiányzik.
- És ez még nem ok a gyanakvásra.
- Dehogynem, miért nem beszélnek? Még csak üzenetet sem küldenek egymásnak és nem értem miért. Hisz régen folyamatosan smsezgettek.
- Talán csak összevesztek valamin és mindkettő túl büszke ahhoz, hogy bocsánatot kérjen a másiktól.
- Kérdeztem Nicket még csak nem is vitáztak.
- Akkor lehet, hogy csak azért nem mondja, hogy veszekedtek mert nem akarja, hogy aggódj értük. Te mindent túl gondolsz szívem. Majd lerendezik egymás között ha van valami, nekünk ezzel nem kell foglalkozni.
- De mi van ha olyan történt köztük Bostonban és eltitkolják.
- Milyen?
- Mi van ha összejöttek amit a múltkor is mondtam?
- Ha összejöttek volna szerintem most beszélnének, nem?
- De mi van ha Annie elutasította a fiúnkat és azért kerülik egymást?
- Édesem, kérlek hagyjuk ezt, egyrészt nem a mi dolgunk, másrészt csak feltételezgetünk aminek semmi értelme. Ha van valami az előbb utóbb kiderül.
- Nem beszélnél mégis Nickkel, te az apja vagy neked jobban megnyílik.
- Nos rendben, majd felhívom de csodát ne várj, ha nem akar róla beszélni nem erőltetem.
- Nekem ez elég. Köszönöm. Most pedig megyek főzni. - mondtam majd felpattantam és a konyhába sétáltam.
Annie szemszög…
Az első hét elég húzós volt, átállni az itteni tanítási szokásokhoz, összeegyeztetni a tanulást a tánccal. Szerencsére Lucas mindig megvárta míg haza érek és csak akkor kezdett el ő is tanulni. Az első hivatalos táncom egész jól sikerült. Tudom nem lett tökéletes mert ahhoz azért többet kellett volna dolgozni rajta de így hogy, csak a szobámban a tükör előtt gyakoroltam esténként azt mondom még túl is teljesítettem és még a tanárok is elégedettek voltak.
- Szerintem jó volt, nekem tetszett, jó a dal választás és a koreográfia is. - mondta Lucas mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Köszi, hogy eljöttél megnézni, igazán jól esik.
- Ha tudok szívesen megyek, én is szeretek táncolni, bár nekem nincs olyan nagy tehetségem hozzá, inkább csak hobbiból csinálom néha.
- És mihez van akkor tehetséged? Te már mindent tudsz rólam, de belőled harapófogóval kell kihúzni mindent.
- Ez nem véletlen, nincs igazán semmi amiből olyan nagyon jeleskednék. Veled ellentétben én nem tudok zongorázni, sem énekelni, sem dalt írni, táncolni sem annyira, főzni sem. És annyira kedves sem vagyok.
- Velem az vagy.
- Igen mert szimpatikus vagy de általában nem vagyok ilyen kedves.
- Akkor köszönöm.
- Ugyan… Szóval én még keresem az utam. Apáék szerencsére nem sürgetnek, hagyják, hogy magamra találjak és nem akarnak rám erőltetni semmit.
- Az én szüleim is ilyenek.
- Tudod amikor róluk beszélsz mindig látom, hogy nagyon szereted őket, gondolom úgy tekintesz rájuk mintha csak ők lennének a vérszerinti szüleid.
- Igen, bár ahhoz képest, hogy nem élek velük olyan régóta, nagyon megszerettem őket, tudod 16 éves voltam mikor beléptek az életembe és… talán menjünk be.
- Vagy maradjunk kint, üljünk le itt a kertben. Anyáék úgy sincsenek még itthon.
- Jól van. - mondtam majd a kis kerti lugas felé indultunk. A kanapéra leülve felhúztam a lábam magam alá és ránéztem.
- Folytasd, ott tartottál , hogy 16 évesen ismerted meg őket.
- Nem olyan érdekes de ha szeretnéd… Szóval 16 évesen fogadtak örökbe és alig telt bele pár hétbe nagyon közel álltak hozzám. Mikor megismertem a fiúkat ők is igazán kedvesek voltak, kivéve Nick de később vele is rendeződött a viszonyunk és megszerettük egymást. Anyáék mindent elkövettek, hogy otthonra leljek náluk és ezért sosem lehetek majd elég hálás nekik.
- Azt mondtad, hogy anyukád meghalt és apukád? Őt nem is ismered?
- Nos sajnos már ismerem. Nem az a minta apa típus.
- Ezt hogy érted?
- Hogy is fogalmazzak… Mikor anya meghalt nem vett magához mert fontosabb volt neki a pénz majd a tizenhetedik szülinapomon betoppant az életembe és elrontott mindent. Később találkoztam vele és megbizonyosodhattam arról, hogy ő nem igazán az a típus aki mindent megtesz a lányáért ha kell tűzön vízen át megy érte. Szóval azóta nem beszélek vele. Bár próbálkozik.
- Hát ezt sajnálom.
- Én annyira nem, nem is tudom, addig is teljesen jól elvoltam amíg nem ismertem, most csak az életemet bonyolítja. Tudod már megint csak rólam beszélünk…
- Mert a te életed érdekesebb. - nevetett fel .
- Komolyan?
- Szerintem mi jó barátok leszünk.
- Szerintem is.
- Gyerekek, sziasztok.- jelent meg mellettünk Maria. – Hogy sikerült a táncórára készült feladat?
- Azt hiszem jól ment.
- Annie szerénykedik, odavoltak érte. – szólalt meg Lucas.
- Akkor ha nincs jobb dolgotok a hétvégén, mi lenne ha kimennénk a farmra?
- Farmra?
- Igen, igazából egy nagy borászat, van ott egy nagy szőlős kertünk és lovak is akik nagyon szelídek, sokszor járunk ki lovagolni.
- Hát a lovaktól rettegek de szívesen megyek.
- Félsz a lovaktól? Volt valami baleseted?- kérdezte Maria.
- Nem, dehogy, csak épp olyan nagy állatok, én eltörpülök mellettük.
- A férjem majd tesz róla, hogy össze barátkozz velük. Nem jövünk úgy haza, hogy te nem lovagoltál.
- Ohh, hát én nem hiszem hogy…
- Ez nálunk nem is hit kérdése. Menjünk be, összeütök valami finom vacsorát.
- Segítek, csak átöltözöm.
- Rendben, köszönöm.
Két hét múlva…
Miután az első alkalommal sikerült összebarátkoznom Bellával, Diego a következő hétvégén is kivitt minket és most is épp odatartunk. Maria épp főz én pedig Lucassal járom az istállót. Bella a kinti karámban van, és Lucas erősen győzköd, hogy üljek fel rá.
- Hahó srácok, ti mit csináltok itt?
- Bellát és Buddhát nézzük, próbálom meggyőzni Anniet, hogy üljön fel rá.
- És még mindig nem adtad be a derekad? Bellánál nyugodtabb ló nincs az istállóban, szerintem nem lenne semmi bajod, kifejezetten kedvel téged.
- De olyan nagy.
- Igen, a lovak már csak ilyen nagy állatok, de nagyon intelligensek is.
- Tudom, olvastam…
- Akkor hát, hidd el nem lesz gond. Felnyergelem nektek őket és először csak itt a karámban tesztek pár kört.
- Na jó, legyen, végül is olyan jó barátok lettünk. - mondtam mire a srácok lepacsiztak.
- Akkor felnyergelem őket, pár perc az egész.
- Jó. - bólintottam. Amíg Diego a lovakat nyergelte én feltűztem a hajam és kimentem a karámba. A korlátnak támaszkodva vártam, hogy az én kis kancám megérkezzen. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyet mondok, de alig vártam, hogy felüljek rá. A fiúk meggyőztek, mit tehetnék.
- Jól van, itt vagyunk. Bella itt van Annie, nem felejtetted el, ugye?- vezette hozzám Diego a lovat majd ahogy megállt előttem a ló megszaglászott.
- Te még mindig csodaszép kis paci vagy. Most fel fogok rád ülni, kérlek ne dobj le, nekem ez lesz az első lovaglásom és te sem akarhatod, hogy örökre megutáljam ezt a tevékenységet. - magyaráztam a lónak a fiúk meg csak nevettek.
- Talán meg is értette. - nevetett Lucas majd felpattant a lovára.
- Hát nekem ez nem megy ilyen gyorsan, hogy húzom fel magam?
- Először is gyere ide . Ne félj tőle, simogasd meg, azt szereti, éreznie kell, hogy bízol benne.
- Ne szaladjunk ennyire előre. - léptem oda Diegóhoz.
- Na te lány. Ez itt a kengyel, ide becsúsztatod a lábad és megkapaszkodsz, majd elrugaszkodsz és átlendíted a lábad. Megfoghatod a zablát is.
- Az mi?
- Azzal fogod irányítani a lovat. Ez az, tessék. - adta kezembe majd úgy tettem ahogy mondta. megkapaszkodtam majd elrugaszkodtam és átlendítettem a lábam és majdnem átestem a túl oldalra de sikerült Diego megfogta a lábam így tartott.. Ahogy a nyeregben elhelyezkedtem lehunytam a szemem. Erősen markoltam a zablának vagy minek nevezett izét és próbáltam nem meg mozdulni.
- Na hogy érzed magad?
- Nem tudom, ha nem merem kinyitni a szemem az jónak számít.
- Annie, nyisd ki a szemed, Bella nagyon nyugodt, sőt szerintem mosolygott.
- Mosolygott? Na jó. - mondtam majd lassan kinyitottam a szemem és ahogy lenéztem rosszul lettem. - Te jóságos Isten, ez nagyon magas.
- Csak úgy érzed, egyáltalán nem olyan magas. - szólalt meg Lucas.
- Nem? Azt mondod? Olyan mintha egy fa tetejéről néznék le.
- Engedd kicsit lazábbra, mert nem fog neki tetszeni. Ne szorítsd úgy a zablát.
- Mi is a zabla? Ja … ami a kezemben van. Oké.
- Nos Bella, vigyázz a lovasodra.
- Ha azt akarod, hogy lassítson, lágy hangon mond neki hogy hó, többször, és picit húzd meg a zablát. – mondta Diego
- Apa felveszed videóra az első lovaglását.
- Persze csak adjatok valamit amivel megtehetem.
- Itt van a telefonom, elküldöm anyáéknak. - adtam neki oda majd kihúztam magam.
- Oké. Veszem. - mondta mire elmosolyodtam.
- Sziasztok. Én vagyok az Annie, igen jól látjátok, egy lovon ülök, a neve Bella. A lány, aki rettegett a lovaktól eltűnt. Bár nem mondom hogy nem félelmetes de nem vészes. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Lucast. Bella menjünk…hahó paci, indulj el. Bella, így nem leszünk jóban. Diego mit kell neki mondani hogy elinduljon?
- Csak mond, hogy gyí, vagy a sarkaddal kicsit bökd meg…- nevetett a férfi.
- Ohh, oké. Gyí Bella, gyí..- mondtam mire a ló csodák csodájára elindult. Lucasnál kicsit visszatartottam így megálltunk. - Szóval az átmeneti technikai problémát megoldva, igen, nem tudtam elindítani a lovat, most már bemutatom nektek Lucast.- mutattam a fiúra.
- Heló.- intett Lucas mire én közelebb hajoltam.
- Lucas nagyszerű srác, sokat segít nekem és nagyon bírom őt.- mondtam majd elnevettem magam. - Menjünk egy kört Bella. - böktem meg sarkammal a lovat mire az újra elindult én pedig a zablát tartva kihúztam magam és a kamerába vigyorogtam. - Ezt kapjátok ki, nem gondoltátok volna rólam ugye? És végezetül bemutatnám nektek Diegot, ő itt a családfő és szintén nagyon aranyos és kedves.
- Ugyan már Annie. - nevetett a férfi.
- Na ne szégyenlősködj, gyere ide.- mondtam majd ahogy beállt mellém lehajoltam hozzá és megfordította a kamerát. - Ő Itt Diego.
- Üdv Jonas család. Annie nagyszerű lány és mind nagyon örülünk, hogy itt van velünk. – mondta Diego majd újra engem vett.
- Mára legyen elég ennyi Annie kalandjaiból.. Láthatjátok élek még, nagyszerű emberek vesznek körül és a táj is csodás. Hamarosan beszélünk. Szeretlek titeket.- mondtam mire Diego elmentette a felvételt majd visszaadta telefonom. – Köszönöm.
- Szívesen máskor is. Megyek megnézem, hogy áll a vacsora, szólok ha tálalunk.
- Köszönjük. - mondtam majd Lucashoz fordultam.
- Gyere menjünk ki a tisztásra. - mondta majd kinyitotta a karám ajtót és Bella lépésben elindult Buddha után és a tisztáson végig lépésben mentünk.
- Lucas végig mellettem jött a lovával így jól látta mikor a telefonomat nézve haladtam.
- Mit nézel?
- Hát csak egy… egy képet nézek.
- Milyen képet?
- Csak…egy kép rólam és Nickről. Ma van a szülinapja. - mondtam halkan majd felnéztem rá.
- Eddig nem sokat beszéltél róla, meséltél Joeról, Frankieről és Kevinékről is de Nick valahogy mindig kimaradt. Miért érzem, hogy ennek komoly oka van?
- Nem olyan komoly, csak volt egy kis …nos nem beszéltünk egy ideje.
- Haragszol rá valami miatt?
- Nem, nem mondanám, ez nem harag, nem is tudom megfogalmazni.
- És felköszöntöd?
- Fel kellene, de ha írok neki egy üzenetet, hogy boldog szülinapot az olyan sablonos, ahhoz hozzá sem kezdek.
- Küldj neki egy képet magadról és Belláról. Akkor amolyan helyzetjelentés is lesz és fel is köszöntöd vele. Még az elején azt mondtad, hogy nagyon jó a kapcsolatotok.
- Hát az volt, nem tudom.
- Küldd el azt a képet.
- Jó, megcsinálod?
- Hát persze, kérem a telefonod. - mondta mire én odaadtam neki majd előre hajoltam és átöleltem Bella nyakát . Próbáltam őszintén mosolyogni.
- Csinálnál többet hátha lesz egy olyan amin nézek is ki valahogy. - mondtam mire Lucas nevetni kezdett, de serényen készítette a fotókat. Épp eltettem a telefont mikor megláttuk, ahogy az apukája eszeveszettül integet.
- Áh, azt hiszem kész a vacsi. Megpróbálsz ügetni?
- Az milyen?
- Hát gyorsabban megyünk, nem lépésben mint az előbb.
- Jól van. - mondtam majd visszafordultunk és egész jól teljesítettem. Nem gondoltam, hogy ebbe ilyen gyorsan bele lehet jönni.
- Azta, már ügetünk? Jól haladsz. Lucas, szeretném ha Annie vasárnapra vágtázna.- mondta Diego majd megsimogatta Bella nyakát.- Ügyes kislány vagy Bella, nagyon ügyes, rád is vár a finom vacsora.
- Segítsek a nyerget leszedni róla?
- Majd holnap, most menjetek kezet mosni, én is jövök máris.
A vacsora nagyon jól telt, beszélgettünk, viccelődtünk. Leginkább a ló elindítási technikámon szórakoztak jókat, de nem bántam, én is csak nevettem magamon. Vacsora után segítettem elpakolni majd felmentem és lezuhanyoztam. Pizsamában telefonommal a kezemben ültem ki a teraszra a fotelba. Kiválasztottam a legjobban sikerült képet és elküldtem Nicknek.
„ Boldog Születésnapot. Remélem jól telt a napod, sok sikert a holnapi, utolsó koncerthez. Remélem jól vagy . Annie.”
Ahogy elküldtem igazából meg is bántam. Újra csak eszembe juttatta azt az éjszakát vele. Csak lehunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt. Koncentrálj Annie, azért is vagy itt, hogy felejts, próbáld meg kitörölni a szívedből. Már épp kezdtem megnyugodni mikor csipogott párat a telefonom, jelezve hogy üzenetem jött.
„ Szia Annie, Köszönöm, csodaszép vagy a képen. Sokkal jobb lenne ha itt lennél velem, nagyon hiányzol. Tudom mit kértél a leveledben de még csak el sem búcsúztál, csak eltűntél mire felébredtem. Próbállak elfelejteni de ez nem megy olyan könnyen, talán neked megy de nekem nem. Vasárnap anyáék tartanak egy kis bulit nekem, nincs kedvem menni mert tudom, hogy te nem leszel ott és nem fogsz rám mosolyogni. Kérlek nagyon vigyázz magadra. Nick.”
Hát ezzel nem könnyítette meg a helyzetem, miért is tette volna, az nem Nick stílusa.
Nick szemszög…
- Demi, Demi , írt.- rontottam be öltözőjébe.
- Ööö egyrészt oké, másrészt legközelebb kopogj, mert lehet, hogy épp öltözöm. Harmadrészt, ki írt?
- Annie, és bocs de írt, egésznap ezt vártam tudtam, hogy felfog köszönteni. Nézd küldött egy képet. - adtam kezébe a telefonom mire nézegetni kezdte a képet.
- Hű…milyen szép ló és Annie is, ragyog, boldognak tűnik. És ezt írta… hát nem túl bő de a semminél több. Oh, ez a kisebb regény ugye nem a te válaszod.
- De igen, az enyém. - mondtam mire olvasni kezdett.
- Nick… másfél hónapja nem kommunikált veled erre te leszúrod kb, hogy köszönés nélkül ment el?
- Jó nem ez akart a lényeg lenni, de kikívánkozott belőlem, na… de legalább írt.
- Hát az üzeneted után többet biztos nem fog.
- Demi, ne szólj hozzám.
- Jól van na, bocsi, tudod milyen vagyok, három hete nem láttam Wilmert, kicsit feszült vagyok.
- Tudom, mit érzel.
- Ez igaz, most te tudod a legjobban. - simogatta vállam.
- A különbség az, hogy te holnap hozzá mész haza én meg az üres házba ahol nem vár senki.
Vasárnap a koncertet kipihenve tizenegy körül értem anyáékhoz. Ott voltak a srácok is és örültem is, hogy látom őket, de a szemem akaratlanul is mindig Anniet kereste.
Ebéd után felvágtuk a tortát majd jött az ajándékozás. Nem is igazán figyeltem miket kapok, próbáltam mindennek örülni és nem a letargikus szokásos / Demi szerint/ savanyú képet vágni.
- Basszus , rossz hogy Annie nincs itt. - szólalt meg Joe.
- Igen, fura, tavaly ő kezdte az ajándékozást a dalával.
- Igen, az jó volt. - nyeltem egy nagyot. - De pénteken felköszöntött szóval nincs olyan nagy vész.
- Azon kívül ma láthatjátok is. Tegnap este küldött egy videót, én imádom. Hozom a telefonom. - mondta anya majd a konyha felé szaladt. Egy videót?
- Nézzük meg a tévén, úgy mindenki jól láthatja. - mondta Joe mire a többiek beültek a kanapéra. Én maradtam a fotelban csak a tv felé fordultam. Joe pillanatok alatt elindította a videót és már a lovon ülő vidám Annie köszönt vissza ránk a képernyőről. Olyan gyönyörű volt és édes ahogy beszélt. Ahogy nem indult el a lova, a többiek csak nevettek én viszont csak néztem őt. Lucas? Lucas… helyes srácnak tűnik és Annie korosztálya, nem is lenne meglepő ha esetleg …de nem, biztos nem… Vagy mégis? Ez a nyomorult féltékenység, mostantól csak ez fog a fejemben járni. Ahogy az apa is elköszönt újra csak Annie volt a képben. Szélesen mosolyogva köszönt el, majd ahogy vége lett a videónak mindenki nevetett.
- Ez nagyon aranyos lett. - szólalt meg apa. - És még négy hónapig nem látjuk…- mondta mire mindenki csak bólogatott. Én nem igazán reagáltam csak bámultam őt. Észrevette hogy nálam nincs minden oké de nem szólt, viszont úgy éreztem hogy nem fogom ilyen könnyen megúszni.
**
Két hét karácsonyig…
Annie szemszög…
- Maria, beszéltem ma anyáékkal..- szólaltam meg mosogatás közben majd Lucasra néztem, aki serényen törölgetett.
- Igazán?
- Igen alig várják, hogy otthon legyek és én is várom már viszont arra gondoltam, hogy Karácsony után Lucas odautazhatna hozzánk és velünk tölthetné a szilvesztert. És utána együtt jönnénk vissza. – mondtam.
- Ohh, ez nektek nem jelent problémát, úgy értem a szüleid nem bánják?
- Nem dehogy, megkérdeztem, sőt nagyon örülnének neki ha Lucas eljönne hozzánk.
- Akkor, ha a férjem nem ellenzi én áldásom adom rá, beszéljétek meg a részleteket és egyeztessünk.
- Köszi anya.- mosolygott Lucas.
- Szívesen fiam. Annie jó hatással van rád, azok után, hogy rávett a házimunkára azt hiszem nem lesz gond. - mosolygott Maria majd átkarolta vállam. - Tényleg Annie, nem tudom, hogy csináltad, a fiam életében nem tartózkodott ilyen sokáig a konyhában.
- Hát én sem tudom. - rántottam meg vállam majd Lucas kezébe adtam egy vizes tányért.
Nick szemszög…
Anyáékhoz érve elmosolyodtam. Már nagyban folyik náluk a karácsonyi készülődés. A kinti égősorok már felvannak téve , a kertben a bokrok is felvannak díszítve. A házba belépve finom süti illatot éreztem.
- Hahó, van itt valaki?- kiabáltam miközben levettem kabátomat.
- Nappaliban fiam. - hallottam anya hangját. A nappaliba lépve láttam, hogy anya épp a kandallót díszíti, apa pedig egy szivarral a szájában olvas.
- Sziasztok.
- Szia fiam, nem is mondtad hogy jössz.- állt fel apa majd anya odajött és adott két puszit.
- Gondoltam benézek és megpróbálom kideríteni mit szeretnétek karácsonyra.
- Csak hogy itt legyen mindenki és együtt ünnepeljünk, szeretetben, egészségben. - mondta anya én meg apára néztem.
- Azt hiszem a fiúnk nem erre a válaszra várt. - mosolygott apa. – Tudod, hogy a szivar a gyengém. Lepj meg. - mondta mire bólintottam majd segítettem anyának feltenni egy magasabbra szánt díszt.
- Édes fiam, tudod, hogy sosem kérek semmit. Nem is kell nagy ajándék, a legfontosabb, hogy itt lesz az összes gyerekem, az unokám.
- Akkor majd kitalálok valamit.
- Jaj, alig várom már, hogy Annie is itt legyen, már annyira hiányzik. Gondolom neked is fiam, hisz ti mindig olyan jól kijöttetek.
- Igen, nekem is hiányzik. Vele mindig olyan jókat tudtam beszélgetni, persze veletek is de vele más, várom hogy lássam. - mondtam majd apa felé fordultam aki gyanúsan méregetett.
- És végre megismerhetjük Lucast is.- szólalt meg anya a hátam mögül mire levegőt is elfelejtettem venni.
- Ezt hogy érted?
- Karácsony után, huszonnyolcadikán ide utazik. Annie tegnap kérdezte meg.
- De minek?
- Annie szerette volna, ha velünk tölt pár napot, hogy megismerjük, ő nagyon megszerette. Együtt szilvesztereznek, előtte pedig Annie elviszi néhány helyre, megmutatja a várost, a barátait, ilyenek. Aranyos fiúnak tűnik, úgyhogy azt mondtam jöhet. Joeval már beszéltem, hogy az ő szobájában fog lakni.
- Aha, oké… gondolom, biztos jó lesz. Én most megyek, mert van még egy kis dolgom. Sziasztok. - mondtam majd eljöttem. A kocsiba beszállva nem tudtam mit gondoljak. Minek hozza ide azt a fiút, talán több van köztük, talán tovább lépett, már el is felejtette mi történt Bostonban? Tényleg ilyen gyorsan megy neki, de akkor nekem miért nem? Mi a francért szenvedek miatta?
Karácsony napja…
Annie szemszög…
Mikor tegnap délután megérkeztem alig vártam hogy haza érjünk és mikor megláttam a feldíszített házat nagyon megörültem. Olyan szép volt és meleg ahogy beléptem. Ugyan elég gyorsan kidőltem, még Frankievel sem tudtam találkozni aki elég későn érhetett haza az egyik barátjától.
Ma reggel ahogy felébredtem mosolyogva néztem körül a szobámban. Aztán hangos dobogást hallottam.
- Éééééés, jön a bomba.- rontott be a szobámba Joe majd beugrott mellém az ágyba és megölelt.
- Te jó ég. - nevettem majd viszonoztam az ölelést. - Hogy kerülsz te ide ilyen korán?
- Anya azt mondta este már ne zavarjalak, nyolc körül értem ide de akkor már aludtál így itt maradtam, hogy én legyek az első aki köszönt.
- Hát ez édes. Köszönöm, hiányoztál.- öleltem meg újra.
- Te is nekem, mindenkinek, ez a ház üres volt nélküled.
- Szeretlek.
- Tudom. Én is téged.
- Akkor jó. A többiek?
- Anyáék a reggelit készítik illetve már az ebédet is, Frankie még alszik, a barátnőjével volt tegnap este mint kiderült. A többiek még nem jöttek meg. Kevinék csak ebédre érnek ide, Nick meg, nos azt nem tudom.
- Oké, akkor én lezuhanyozom, felöltözöm és lemegyek reggelizni.
- Szuper, lent megvárlak. Reggeli után pedig énekelünk egyet.
- Jól van. - bólintottam mire kimászott az ágyból és kisétált a szobából. Én lassan felálltam majd bevetettem az ágyat és a fürdőbe sétáltam. Megnyitottam a vizet a zuhanykabinban, majd levettem a pizsamám és beálltam a víz alá. Próbáltam gyors lenni így hipersebes haj mosás után gyorsan átcsutakoltam magam és el is zártam a vizet. A fejemre csavartam egy törölközőt majd felvettem a köntösöm és kiléptem a tükör elé. Gyorsan elővettem a komódból a fehérneműimet majd megtörölköztem és elkezdtem felvenni őket. Arra vissza a köntöst majd átmentem a gardróbba és felvettem egy fekete farmert, egy pólóval. Majd a pólót átveszem valami csinibb blúzra ha ebédelünk. A fürdőbe visszasétálva megtöröltem a hajam majd hajszárítóval beszárítottam és hátra tűztem oldalt egy-egy tincset.
- Annie, itt vagy?- hallottam öcsém hangját mire elmosolyodtam majd kimentem a szobába.
- Szia Frankie. - öleltem meg szorosan.
- Szia, hiányoztál.
- Te is nekem, nem is tudod mennyire. Alig várom már, hogy lenyomjunk egy jó kis öldöklést. - mondtam mire felnevetett.
- Oké, benne vagyok.
- Hallom van barátnőd, miért nem írtad, Joetól kell megtudnom?
- Hát még csak nem olyan rég kezdődött.
- És ki a lány?
- Ashley a neve.
- Osztálytársad? Nem rémlik így hirtelen.
- Ööö nem igazán az osztálytársam. Nos Ashley a barátnőd.
- Ash… az én barátnőmmel jársz? Ez most komoly?- döbbentem le
- Igen, tök hirtelen jött. Szóval Claire meg Ash és Allie elmentek moziba, ment velük Brian is és egy Scott nevű srác is és hívtak, hogy menjek én is. Aztán a mozi után haza kísértem. Hát tudod közben beszélgettünk és megtetszett, nagyon aranyos és gondoltam elhívom a vidámparkba.
- Komolyan? Istenem, mikről le nem maradtam. Akkor együtt vagytok?
- Egy hónapja, tegnap is nála voltam, bocsi.
- Semmi gond, örülök meg minden. Alig várom, hogy lássam őt is, a lányokat.
- Hallom jön majd Lucas is.
- Igen, Karácsony után, biztos kedvelni fogod.
- Jó fejnek tűnik, szóval gondolom. Gyere menjünk le reggelizni.
- Jól van. - mondtam majd átkaroltam derekát és elindultunk. - Te nőttél vagy én mentem össze? Olyan magas vagy.
- Igen, kicsit nyúltam. - mosolygott.
- Jó reggelt. - köszöntem a konyhába lépve.
- Neked is kicsim. Jól aludtál?- adott egy puszit anya én meg apához léptem és megöleltem.
- Igen, kipihentem magam és farkas éhes vagyok. - mondtam majd leültem a helyemre és anya már tette is le elém a palacsintát.
- Ohh, a kedvencem. Köszönöm.
- Na és Annie, őszintén mond meg, ez a Lucas gyerek, a pasid?- kérdezte Joe vigyorogva mire elnevettem magam.
- Nem dehogy. Még csak távolról sem. Nem. Lucassal nagyon jó barátok lettünk. Imádom de nem olyan értelemben és ő sem próbálkozott be soha. Nagyon kedves és nagyon jókat tudok vele beszélgetni. Jól kijövünk, ennyi. Ez minden. - kaptam be egy falat palacsintát.
- Szóval olyan Nick pótlék lett?
- Ezt meg hogy érted?
- Nos amíg itthon voltál Nick volt az aki betöltötte nálad ezt a posztot. Imádtátok egymást, olyan szoros volt a kapcsolatotok,órákig beszélgettetek, Nick mellett senki nem rúghatott labdába a családon belül.- mondta Joe mire nyeltem egy nagyot majd ránézve bólintottam.
- Lucast nem tekintem „ Nick pótléknak” ahogy te fogalmaztál. Ő egy barátom, Nick pedig Nick.- mondtam komolyan.
- És milyen a suli? Hogy megy a tánc?- kérdezte Frankie.
- Jó és jól. A suli az eléggé más, már csak azért is mert mindent spanyolul tanulok így bele kellet jönnöm, de Lucas és Maria az anyukája is mindig segített. A tánc akadémia pedig nehéz, baromi nehéz viszont nagyon sokat is tanultam eddig és jól megy, eddig nem volt panasz arra amit csináltam. Egy spanyol sráccal vagyok párban, na neki aztán van mozgása. Fiút én úgy még nem láttam táncolni. Január végén lesz a féléves vizsga, most arra készülünk, ezért elsején megyünk is vissza egy esti járattal, hogy Alexxel tudjunk próbálni.
- Na ez jó , bár sajnálom, hogy csak ilyen rövid ideig maradsz, később is jöttél, előbb is mész, mikor foglak cseszegetni és az agyadra menni?
- Ohh , Joe azt már elkezdted. - mondtam majd elnevettem magam. - De imádlak, tudod.
- Hogyne hisz engem csak imádni lehet hugi. - mondta mire csak bólintottam.
Mikor a reggelit befejeztük segítettem anyának és elpakoltam majd átmentem a nappaliba és jól szemügyre vettem a fát. Mint tavaly anya most is kitett magáért. Az egész ház ragyog, felvan díszítve, mindenhol kis díszek , mütyürkék.
- Annie, azt mondtad énekelsz velem. - mondta Joe mire bólintottam.
- Tényleg, de van még fent egy kis dolgom, kb félóra és itt vagyok, oké?
- Jól van.
- Addig keress egy dalt, te választasz. - mondtam majd elindultam a szobámba és a gardróbba lépve szemrevételeztem az ajándékokat. Kész vicc, hogy egy egész bőrönd kellett nekik. Mikor megnéztem, hogy minden megvan-e elővettem a kis karácsonyi üdvözlőkártyákat és mindenkinek névre szólóan írtam pár sort. Mikor Nickre került a sor csak ültem és bámultam a kártyát, mit írjak neki? Nem beszéltünk hónapok óta , a szülinapján is azaz üzenet…azóta is csak azon gondolkodom. Nem foglalkoztam vele tovább leírtam azt ami először eszembe jutott majd beletettem a borítékba és az ajándéka mellé tettem. Mit kell ezen annyit problémázni, ez csak egy kártya, majd amikor meglátom, na az már nehezebb ügy lesz. Hogy köszönjek egyáltalán neki? Mit mondjak? Megöleljem? Vagy csak intsek és mosolyogjak? Az nem lesz túl feltűnő? Anyáék észreveszik, és egyből rákérdeznének, na jó, majd eldöntöm ha eljött az ideje, még itt sincs. A gardróbba visszamenve elővettem egy fehér csipkés felsőt és átvettem a pólómat majd befújtam magam egy kis parfümmel.
A nappaliba visszasétálva Joe már a zongoránál ült és a kottákat lapozgatta. Reméltem hogy nem valami ősrégi dalt választ, és nem is valami túl romantikusat. Épp elindultam felé mikor Alena szaladt felém az előszobából.
- Annie…- kiabált majd megölelt. Én felvettem az ölembe és ekkor hallottam csukódni az ajtót.
- Szia Angyalkám, milyen csinos vagy, mint egy igazi angyal.- öleltem meg.
- Annie, jaj de rég láttalak. - jött felém Dani majd ahogy letettem a kicsit megölelt.
- Szia, nagyon hiányoztál. - öleltem szorosan.
- Te is nekem, jól vagy?- húzódott el mire bólintottam.
- És te?
- Én? Persze. Hogyne.
- Fura vagy.
- Fura? Miért? Csak fáradt maximum. Alena nem alszik két hete valami miatt, vagy ha alszik is akkor nappal, az orvos szerint majd visszaáll a rendes kerék vágásba.
- Hát az nem lehet kellemes.- simogattam meg karját.
- Csak nem a hugit hallom?- bújt elő Kevin mire odaszökkentem és a nyakába ugrottam. - De…a hugi az. - nevetett
- Hiányoztál. Szeretlek.
- Én is téged, és te is, Nick szülinapján is nagyon hiányoltunk. Nélküled nem is volt olyan jó, és ezt rajta is láttam, ő itt van már?
- Nick? Nem, még nem jött. Menjünk a nappaliba. Valójában Joenak ígértem egy dalt és már biztos tűkön ül, hogy merre vagyok.
- Ha énekelsz nekünk akkor boldogan .- mondta Kevin majd ahogy a nappaliba értünk anyáék is elődugták orrukat az étkezőből. Amíg ők köszöntötték Kevinéket én Joehoz sétáltam.
- Na sikerült kitalálni?- mosolyogtam rá.
- Van kettő, nem tudok dönteni. Az egyik duett a másik nem. Pink és a Just give me a reason vagy Time after time Cindy Laupertől?
- Nos, legyen most Pink, később talán a másik.
- Oké, szuper, imádom ezt a dalt.- mondta mire bólintottam.
- Igen, én is.- mondtam halkan.
- Hölgyeim és uraim, a művésznő készen áll, kezdhetünk?- kérdezte Joe .
- Gyerünk, halljuk.- mondta apa mire beültem Joe mellé és figyeltem ahogy elkezd zongorázni majd elkezdtem énekelni. Legnagyobb pechemre Nick pont akkor jelent meg az ajtóban. Ahogy találkozott tekintetünk elmosolyodott én pedig lesütöttem a szemem majd a refrénnél Joera néztem aki csak vigyorgott. Mikor vége lett és Joe énekelni kezdett felálltam és a zongorára támaszkodva figyeltem. A dal vége felé érve visszaültem Joe mellé és vállára hajtottam fejem, majd ahogy az utolsó hang is elhalkult ránéztem. Mindenki tapsolni kezdett Kevin még fütyült is. Mi felálltunk majd meghajoltunk és megöleltem .
- Nick, öcsi, végre itt vagy..- szólalt meg Kevin majd felpattant és megölelte.
- Sziasztok.- köszönt mosolyogva. Én ugyanúgy álltam a zongoránál míg mindenki körbe ölelgette majd rám nézett. Igazából mindenki engem nézett , kicsit feszélyezve is éreztem magam. - Meg sem öleled a kedvenc tesódat?- kérdezte majd elindult felém. Én is elindultam és félúton találkozva magához ölelt. Abban a pillanatban ahogy magához húzott úgy éreztem csak erre volt szükségem. Olyan mérhetetlen nyugalom lett úrrá rajtam, csak átöleltem derekát és magamhoz szorítottam. - Szia. - suttogta.
- Szia. - mosolyodtam el majd ránéztem.
- Hiányoztál. - mondta már normál hangon.
- Te is nekem. - néztem rá majd elhúzódtam.
- Tartozol nekem egy extra hosszú, de tényleg hosszú és kimerítő beszélgetéssel. - mondta mosolyogva. Gondolom anyáék azt hiszik azért mondta mert régen órákat tudtunk ketten beszélgetni, de én tudtam, hogy arról akar beszélni ami Bostonban történt és arról, hogy szó nélkül tűntem el.
- Bepótoljuk, ígérem. Mindenre sort kerítünk. Játékra Alenával, játékra Frankievel, éneklésre Joeval, beszélgetésre Danival, beszélgetésre veled…- mondtam mire Kevin hangosan megköszörülte torkát.
- Bocsánat én is itt vagyok ám.
- Ohh, persze úgy értettem Danival és veled. - mosolyogtam bátyámra majd Nickre néztem. Az a tekintet, azaz átható, elgondolkodó a gondolataidban olvasó tekintet, már-már zavaró volt így anyáékra néztem. – Akkor, most itt állunk vagy mi lesz?
- Hozok falatkákat. - ugrott fel anya a fotel karfájáról. Én leültem a szőnyegre és Alena egyből oda is szaladt. Nick egy ideig csak nézett majd leült mellénk.
- Játszunk?- kérdezte a kislány nagy szemekkel mire bólintottam.
- Hát persze, hozd a játékaidat. – mondtam majd hirtelen mindenki eltűnt körülünk. Dani elszaladt Alenával, anyáék a konyhában voltak a fiúk meg a fa mellett néztek valamit Joe telefonján.
- Annie..- szólalt meg halkan Nick mire rá néztem. - Ne haragudj azért az üzenetért..
- Milyen üzenetért?
- A szülinapomon. Az amiben leszúrtalak amiért csak úgy eltűntél, tudom nem kellett volna, főleg nem smsben.
- Nem haragszom, tulajdonképp meg is értem, tényleg nem volt szép amit csináltam, én csak úgy láttam jónak akkor. Bár talán ha jobban át gondolom akkor is inkább elszököm. - mondtam mire már épp válaszolt volna de akkor ért vissza Alena így elkezdtünk vele játszani és nem tudtunk másról beszélni, és ennek örültem is kicsit.
Vacsora után mind az étkezőben maradtunk még és egyesével tűntünk el, hogy a fa alá tegyük az ajándékokat. Nekem két kör volt Nick ajándéka miatt így mikor elhelyeztem az ajándékokat és visszamentem mind mosolyogva néztek rám.
- Annie felvásároltad az egyik plázát Barcelonában?
- Nem, csak épp alapos munkát végeztem nem úgy mint egyesek…- néztem itt Joera..- akik csak ledobták egy kupacba az egészet. - mondtam majd leültem a helyemre. Mellettem Nick ült így mikor megéreztem, hogy lábát enyémhez érinti ránéztem. Nem mondott semmit, kezeit bámulta.
- Akkor én még gyorsan intézkedek és szólok ha a mikulás itt járt. - mondta anya mosolyogva.
- Mikulás?- csillant fel Alena szeme mire elnevettem magam. – Anyuciii…- ölelte át Dani nyakát .- Jön a mikulás?- kérdezte félig suttogva.
- Igen, drágám. Jó kislány voltál?
- Igen, nagyon, adtam Annienek a kekszemből.
- Tanúsítom. - vigyorogtam.
- Akkor biztos sok ajándékot kapsz a Mikulástól.
- Annie, kijönnél velem egy percre?- kérdezte Nick mire bólintottam majd felálltam és a konyhába indultam majd onnan a hátsó kertbe. Mikor Nick is kijött becsukta az ajtót és megállt előttem.
- Miért hívtál ki?
- Minden rendben?
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom mi van velünk.
- Talán nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy megbeszéljük. Egyenlőre csak ..
- Csináljunk úgy mint régen?
- Igen, észrevettem hogy anyáék nagyon figyelnek minket. Amíg nem tudjuk megbeszélni addig jobb ha nem aggódnak.
- Utána lesz okuk aggódni?- kérdezte halkan mire ránéztem.
- Nem tudom, fogalmam sincs. – mondtam mire bólintott. – Menjünk vissza, jó?
- Jól van, menjünk.
Az ajándékozás elég hosszúra sikeredett mire mindenki átadta az ajándékát és kibontogattuk. Próbáltam mindenkinek olyat venni, ami kicsit személyesebb jellegű, így anyának egy csodaszép sálat vettem, amit ott Barcelonában egy nő készít, apa különleges szivarokat kapott, Frankie két jegyet az egyik kedvenc bandájának a koncertjére ami majd tavasszal lesz. Joe egy hiperszuper márkás karórát. Diego szerint csúcs szuper én meg nem értek hozzá így megbíztam benne. Kevin és Dani egy Wellness hétvégét kaptak, Alena egy babaházat összeállítva akkora mint ő maga és végül maradt Nick aki egy személyre szóló gitárt kapott. Találtam Barcelonában egy hangszer boltot ahol különleges mintájú és szép kidolgozású hangszereket árultak így onnan választottam neki egyet. És kértem az eladót hogy még írja rá Nick nevét a hátára. Mikor meglátta nagyon meglepődött hol rám, hol a többiekre vagy a gitárra nézett. Először nem is mondott semmit, majd kínosan felkacagott.
- Bocsi de ez, gyönyörű, úgy értem nem tudom mit mondjak. - nézett rám mire elmosolyodtam. Azt az örömöt az arcán látni jól eső érzéssel töltött el. - Köszönöm Mikulás.
- Annie mikulása idén nagyon gazdag volt. - szólalt meg Frankie.
- Ez a mikulás a nyáron éttermi munkával megkeresett pénzét és a spórolt zsebpénzét költötte el. És mi másra költhette volna mint amivel örömet okoz azoknak akiket nagyon szeret.
- Hát ha az énekléssel ilyen jól lehet keresni én is megyek. - mondta Frankie mire nevetni kezdtem.
- Hát köszönjük Mikulás. Bár nekünk az a legnagyobb ajándék hogy itt vagy.- mondta anya.
- Majd átadom neki. Egyébként meg a szülinapomkor viszonozhatjátok.- mondtam mire mind nevetni kezdtek.
Miután mindenki megkapta az ajándékait Anyáék illetve én és Nick a nappaliban maradtunk, filmeztünk. Joe Frankievel játszott, próbálta megdönteni a rekordom, haha. Kevinék pedig Alenát fürdették és fektették le.
Egy aranyos kis vígjáték ment. Anyáék az egyik kanapén , mi Nickkel pedig a másik kanapén ültünk. Egy idő után Nick vállára hajtottam fejem és úgy néztem a filmet. Nem sokkal később Nick átkarolta vállam és karom simogatta, persze csak rövid ideig, mert ő is észrevette, hogy anyáék fél szemmel minket figyelnek. Én nem értem úgy hozzá, nem simogattam, próbáltam úgy viselkedni mint azelőtt.
A film végén anyáék összeszedték magukat és elköszöntek majd felmentek lefeküdni. Mi Nickkel csak ültünk ott összebújva és néztük a következő filmet, amit már nem is igazán figyeltem. Jobban lekötötte a figyelmemet az amit csinált. Ujjait végig futatta karomon majd vállamon apró köröket írt le mutatóujjával. Csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy simogasson, mert nagyon jó érzés volt.
- Annie..- suttogta miközben vállamról hátra húzta a hajamat.
- Igen?- néztem fel rá mire végig simított arcomon.
- Olyan jó téged a karjaimban tartani. Te nem így érzed?
- De igen, de azt is érzem amit Bostonban. Ezt nem lenne szabad. - suttogtam.
- Miért ne? Annie… Az elmúlt öt hónapban nem tudtam másra gondolni csak rád.
- Mi lenne ha ezt holnap beszélnénk meg?
- Megígéred, hogy holnap beszélünk?
- Igen.
- Jól van, akkor holnap. Felmész lefeküdni?
- Igen.
- Felkísérlek, én is visszavonulok.
- Jól van, menjünk. - mondtam majd kikapcsoltuk a tévét és elindultunk az emeletre. A szobámhoz érve benyitottam, majd ahogy beléptünk felkapcsoltam az olvasó lámpát és felé fordultam.
- Olyan furán érzem most itt magam. - szólalt meg halkan.
- Miért?
- Nem is tudom, mikor legutoljára itt jártam akkor még csak testvérek voltunk. Simán hozzám bújtál az ágyon vagy a kanapén. Kiültünk ez erkélyedre, és beszélgettünk. De most ahogy rád nézek már nem tudom elképzelni hogy valaha is újra csak testvérként nézzek rád, már nem menne, te mindig több leszel nekem, ha akarom, ha nem. - mondta mire lehajtottam a fejem. Hallottam ahogy közelebb jön majd megfogta a kezem.
- Nick, megnehezíted a dolgom.- suttogtam
- Miért? Talán mert te is azt érzed amit én?
- Nick..
- Akkor miért? – csúsztatta kezét nyakamra majd hajamba túrt és közelebb hajolt. - Annie, válaszolj.
- Ne csináld ezt. - suttogtam és próbáltam tartani magam.. – Nick..- néztem fel rá.
- Imádom, ahogy kimondod a nevem. – vigyorgott.
- Basszus, megőrjítesz..- nyögtem fel majd átkaroltam nyakát és megcsókoltam. Rögtön átkarolta derekam és úgy csókolt vissza. - Várj, várj az ajtó…- próbáltam eltolni mire elengedett és az ajtóhoz lépve becsukta majd elfordította a kulcsot. - Rosszat sejtek..- kezdtem el hátrálni ahogy rám nézett.
- Rosszat? Nem, nagyon jó lesz. - mondta és ahogy elém lépett magához húzott és belecsókolt nyakamba.
- Nick, várj, lassíts..- mondtam mikor levette blúzomat.
- Shhh, halkabban szépségem…- simított hátra egy hajtincset.
- Nem kéne ezt csinálnunk, anyáék és kb mindenki csak pár méterre vannak tőlünk. - suttogtam miközben vállát simogattam.
- Épp ezért kell halknak lennünk, például az olyan hangos nyögéseket mint Bostonban felejtsd el.
- Akkor ne csinálj olyat amitől olyan hangosan nyögök. - mondtam mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Olyan édesen tudsz nevetni. – suttogta miközben magához húzott.
- Csókolj meg.
- Nem kell kétszer kérned. - simított végig derekamon miközben megcsókolt. Lassan elkezdett az ágy felé tolni. Majd leült oda és ölébe húzott. Lassan felhúzta a felsőm és levette rólam majd nadrágom gombjához nyúlt. Én felálltam és hagytam, hogy kigombolja és lehúzza. Gyorsan kiléptem belőle majd felhúztam magamhoz és megcsókoltam. Ahogy levettem róla pólóját végig futtattam tekintetem felső testén és csak elmosolyodtam. - Nahát, csak nem tetszik valami?- suttogta miközben nadrágjából lépett ki.
- De, kifejezetten tetszik.
- Annie, te olyan gyönyörű vagy.- simogatta derekam. Én hátranyúltam és levettem melltartóm. – Istenem. - suttogta majd ajkait vállamhoz érintette. Megfogta kezem és fenekéhez vezette. Alsójától gyorsan megszabadítottam és már csupasz fenekét kezdtem el simogatni majd kezeim előre csúsztak és ahogy forró férfiasságához értem megremegett. Ajkai mellemre tapadtak, kezeivel pedig elindult combom felé és ahogy jobb keze becsúszott két combom közé elfojtottam egy nyögést . Lehunytam a szemem és vállába megkapaszkodva hátra vetettem fejem. Próbáltam megmozdulni és az ágyhoz közelíteni mert egyre inkább úgy éreztem hogy elájulok, a lábaim egyre csak gyengültek, és tudtam, hogy nem bírom tovább. – Annyira akarlak Annie.
- Én is téged. - néztem rá mire ő lefektetett az ágyra és fölém hajolt.
- Azt akarom hogy neked is jó legyen.
- Akkor mire vársz?- kérdeztem mire ő megcsókolt és közben lassan behatolt. Elkezdett mozogni és közben végig csókolt. Ahogy elhúzódott egy kicsit rám mosolygott.
- Shhh, csak halkan. - suttogta mire bólintottam majd fenekére csúsztattam kezeimet és ahogy megmarkoltam ő majdnem hangosan felnyögött de az utolsó pillanatban sikerült elfojtania. Én majdnem elnevettem magam de akkor olyat éreztem amitől teljesen elment a kedvem a nevetéstől. Nick olyan mozdulatokkal és lökésekkel vitt el a mennyországig pillanatok alatt hogy én magam sem hittem el. Megkapaszkodtam vállában és megcsókoltam. érezni akartam, azt akartam hogy teljesen eggyé váljunk. Testünk egymáshoz tapadt, szinte összeolvadtunk mikor beléptem azon a bizonyos nagy kapun. Hátra vetettem fejem és elmosolyodtam, miközben Nick ugyanúgy mozgott bennem, majd begyorsított és felszisszent majd egy pillanat múlva feltérdelt és hasamra élvezett. Lehunyta szemét majd vett egy mély levegőt. Én csak néztem őt és mosolyogtam. - Ne haragudj, nincs nálam óvszer. Nem igazán erre készültem ma. - mondta halkan.
- Nem baj, nem zavar. - suttogtam.
- Nahát..nem?- hajolt fölém mire csak megráztam a fejem hogy nem és arcára csúsztattam kezem és végig simítottam állán. - Élvezted?- kérdezte mire bólintottam majd megcsókoltam.
- Nagyon. - simítottam végig tarkóján majd haján. - És te?
- Igen. Van kedved egy közös zuhanyhoz?
- Igen, menj csak előre, jövök én is. - mondtam majd még gyorsan megcsókolt majd kiugrott az ágyból és a fürdőbe indult. Én egy zsepit kivettem az éjjeli szekrény fiókjából majd letöröltem hasam és felálltam. Hajamat feltűztem fejem búbjára a fürdőbe menet majd oda belépve becsuktam az ajtót. Nick már a víz alatt állt. - Szia. - léptem be mögé majd behúztam az ajtót.
- Szia szépségem. - fordult felém. Kezem felemelve végig simítottam karján majd vállán, onnan kezeim hátára csúsztak majd fenekére.
- Tetszik, hogy ilyen izmos vagy. Szinte vonzza a szemeimet, muszáj azt néznem. – simogattam mellkasát. Ő behúzott a víz alá majd megcsókolt. Hajamból kivette a hajcsatot így vállamra omlott a hajam ami fél percen belül csuromvíz is lett. De már nem is érdekelt. Átkaroltam nyakát és úgy csókoltam vissza, miközben ő hajamba túrt és szenvedélyesen simogatott. - Itt? De Nick én még soha…- húzódtam el picit.
- Élvezni fogod, garantálom.- mondta halkan.- Nem akarod? Nem muszáj ha te nem vágysz rám.
- Dehogynem vágyom rád, csak még sosem csináltam így, olyan fura.
- Bízz bennem. - suttogta majd megcsókolt.
- Jó, oké..- mondtam miközben átöleltem nyakát.
Egy órával később…
Mikor A zuhanyzással megvoltunk Kiléptünk a kabinból és megtörölköztünk. A fejemre egy törölközőt csavartam majd egy kis hálóruhát felkapva kimentem. Nick már az ágyban várt ami szépen rendbe volt téve. Mikor odaértem a helyemen egy levél volt.
- Ez mi?- kérdeztem halkan.
- Ez a tiéd. Neked írtam, nem tudtam milyen kimenetele lesz ennek a napnak ezért úgy gondoltam biztos ami biztos le írok mindent.
- Oh, oké.- mondtam majd a kezembe vettem a lapot és beültem az ágyba. Nick mellkasának támasztottam fejem majd vettem egy nagy levegőt és olvasni kezdtem.
„ Kedves Annie,
Jó ideje gondolkodom már, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy megérts engem. Sosem voltam jó abban, hogy kifejezzem az érzéseimet. Mindig inkább megtartottam magamnak őket, mert úgy gondoltam, hogy ha megnyílok akkor támadási felületet biztosítok , megbánthatnak , összetörhetik a szívem.
Aztán jöttél te és minden megváltozott. Először csak nagyon üdítőnek találtalak, jó volt melletted lenni, veled beszélgetni mert akkor kicsit kiszabadultam a feszített tempójú hétköznapokból. Akkor csak úgy gondoltam, hogy… nem is tudom mit gondoltam. Egyszerűen csak szerettem veled lenni, a mosolyod és az állandó jó kedved miatt ami mindenkire átragadt. Aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Te megosztottál velem mindent és úgy éreztem neked én is megnyílhatok. Olyan dolgokat mondtam el neked amiket senki másnak, amit másnak sosem mertem volna. Sosem hazudtam neked, mindig őszinte voltam, egészen addig a napig mikor rájöttem, hogy többé nem tudlak a kishúgomnak tekinteni. Nem tudtam mit gondoljak, nem is voltam tisztában az érzéseimmel, csak próbáltam ellene küzdeni. Próbáltam úgy rád nézni, mint egy kislányra, egy kislányra akit testvérként szeretek, csak testvérként. De nem ment, és ahogy telt az idő egyre jobban beléd habarodtam. Már nem tudtalak kiverni a fejemből. Eleinte úgy éreztem, hogy ez hatalmas bűn és helytelen, nem szabadna így éreznem irántad. Aztán rájöttem, hogy az nem bűn ha szeret az ember, persze előfordul hogy nem a megfelelő személybe szeretünk bele.
Végig néztem ahogy együtt vagy Briannel és az őrületbe kergetett, féltékeny voltam, megbolondultam, kifordultam önmagamból. Már nem ismertem magamra. Nem akartam olyan lenni, de egyszerűen az érte való rajongásod olyan mértékben kikészített, hogy úgy éreztem muszáj tennem valamit. Ekkor kezdődtek a viták, az örökös veszekedések, mikor te ódákat zengtél róla, én meg csak kritizáltam őt. Tudtam, hogy ezzel csak eltávolodunk egymástól, és fájt, bár…nem is tudom talán reméltem is valahol a szívem mélyén hogy ha eltávolodunk az érzéseim is megszűnnek és nem kell tovább titkolóznom előtted, anyáék előtt.
Persze mint mindig akkor jött a fordulat. Az a betegség volt életem legszebb beteg időszaka. Az hogy veled lehettem, hogy kibékültünk, hogy a karjaimban tarthattalak és hozzád érhettem, simogathattalak anélkül, hogy gyanakodnál, tudom csúnya dolog de nagyon élveztem. Szükséged volt rám, velem akartál lenni, és minden áron azt akartam, hogy szakíts azzal a fiúval, mert akkor jöttem rá hogy ettől az érzéstől nem menekülhetek.
Szünetet tartottatok és én nagyon boldog voltam, persze kicsit őrültnek is éreztem magam emiatt, és nem csak én Jeff is őrültnek gondolt és mikor Demi megtudta mit érzek, ő is. Jó barátok lévén, próbáltak tanácsokat adni, hogy, hogy kezeljem ezt a helyzetet, próbáltak nekem segíteni, kisebb nagyobb sikerrel. Ne haragudj rájuk, csak miattam titkolóztak. Főként Demire ne haragudj mert ő nagyon szeret téged, csak segíteni akart nekem, nekünk.
Szóval telt az idő, az érzés csak egyre erősebb lett, te egyre szebb lettél, és már nem vágytam másra csak rád. Hiába próbáltam randizni, téged láttalak mindenkiben. A te mosolyodat, a te hangodat és egyszerűen képtelen voltam így mással kapcsolatba kezdeni. Tulajdonképp valamilyen szinten örültem, hogy te észre sem veszed mit érzek mert így egy kis időre elkerülhettük a botrányt. Persze azt fájt látni hogy te éled az életet, randizgatsz, sőt el is mesélted ami minden alkalommal olyan érzés volt mintha egy kést forgatnának a szívemben.
Bocs a hosszú bevezetőért de úgy gondoltam, hogy ha már itt tartunk tudnod kell hogy mi vezetett idáig, legalábbis engem.
Azzal, hogy egy évig hazudtam neked, magamról, az érzéseimről, kizárólag csak téged akartalak védeni. Nem akartam bonyodalmakat okozni, mert láttam, hogy te nem érzel semmit irántam, hát úgy véltem jobb titkolni.
Bostonban pedig…amit mondtál, hogy sosem hiányoztam neked annyira mint akkor és hogy sokat gondoltál rám… Annie, tudtam, hogy benned is kezd valami kialakulni ezért próbáltam óvatosan de közelebb kerülni hozzád és akkor a kikötőben mikor megfogtam a kezed tudom, hogy te is érezted és láttad mi zajlik bennem. Tudtam , mert másképp néztél rám és az a tekintet az amit nem tudok elfelejteni.
Azt az éjszakát sosem fogom megbánni még akkor sem ha köztünk sosem lesz semmi mert az volt a legszebb, legizgalmasabb éjszaka egész életemben.
Szeretlek Annie, úgy szeretlek, ahogy nem gondoltam hogy valaha is tudok szeretni valakit. Ez az érzés nem akar elmúlni, nem akar elkopni, nem akar elhalványodni. Téged akarlak a nap minden percében, még éjjel, álmaimban is. Te vagy azaz ember aki mellett boldognak érzem magam, aki mellett nem félek magam adni. Aki mellett nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érzem magam.
Nem tudlak elfelejteni ami talán azért van mert már nem is akarlak elfelejteni.
Szóval tessék, kiterítettem lapjaimat, elmondtam mit érzek, lehetőséget adtam, hogy összetörd a szívem és fájdalmat okozz nekem. Bocsáss meg, hogy eddig eltitkoltam az igazat és hazudtam, hogy becsaptalak.
Szeretlek,
Nick.”
Mire a levelet végig olvastam már alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott, szinte kapkodtam a levegőt. Szemeim égtek, arcom viszketett a sós könnyektől. Nem tudtam mit mondjak. Ott ült mögöttem, de egyszerűen féltem megfordulni. Csak néztem a papírt, a szavakat, próbáltam felfogni mindazt amit olvastam.
- Olyan régóta?- kérdeztem halkan mire végig simított karomon.
- Igen, ne haragudj rám. – mondta halkan. Én csak lehunytam a szemem majd megtöröltem arcom. Vettem egy nagy levegőt és bólintottam.
- Értem. Szóval szeretsz.
- Igen.. Annie, rám néznél?- kérdezte mire leraktam a levelet az éjjeli szekrényre majd elhúzódtam és megfordultam. – Mi jár a fejedben?
- Egyelőre csak próbálom felfogni azt amit az imént olvastam.
- Utálsz?
- Nem, dehogy..
- Akkor haragszol?
- Nem, nem mondanám.
- Csalódtál?
- Nem is tudom, kicsit, igen. Hiszen Nick, egy évig hazudtál. Annyi mindent elmondtam neked amit biztos nem teszek ha tudom, hogy érzel.
- Fontos vagy nekem.
- Te is nekem Nick, de annyira összezavarodtak a dolgok velünk kapcsolatban. Azon kívül, pár nap múlva visszautazom Barcelonába.
- Tudom.- hajolt közelebb majd levette fejemről a törölközőt. – Gyere ide. - húzott magához. Mellkasára hajtottam fejem és lehunytam a szemem.
- Nick, ez köztünk nem működne szerintem.
- Mire alapozod ezt?
- Félév, Nick. Félév hosszú idő.
- Tudom.
- Nick, fáradt vagyok. Beszéljük meg később, jó?
- Itt maradhatok veled?
- Ha korán elmész, nem akarom hogy bárki gyanakodjon.
- Rendben.
- Akkor maradhatsz. - mondtam mire végig simított karomon.
- Megcsókolhatlak?- kérdezte mire felnéztem rá és megcsókoltam. Egy apró kis csókot akartam de ő tarkómra csúsztatva egyik kezét ott tartott és hosszan csókolt. - Bárhogy is lesz, szeretlek. - suttogta, Én nem mondtam semmit csak átöleltem derekát és visszafeküdtem mellkasára. Ő teljesen lecsúszott és úgy ölelt magához. – Szép álmokat.
- Jó éjt.- suttogtam majd vettem egy mély levegőt és próbáltam minél előbb elaludni.
Tulajdonképp nagyon vártam, hogy elteljen ez a három nap. Próbáltam Nickkel normálisan viselkedni, nem elárulni magam ,de persze nem tudtam úgy tenni mintha misem történt volna köztünk és ő sem könnyítette meg a helyzetem. Kicsit talán kerültem is emiatt, így anya rá is kérdezett de nem nagyon fejtettem ki csak annyit mondtam hogy volt egy kis nézet eltérésünk. Látszólag elfogadta majd láttam hogy apával nagyon susmorog és gyanúsan méregetnek. Nem igazán érdekelt, nem akartam ezzel foglalkozni. megkértem Nicket hogy egy kicsit tartsuk a távolságot, csak amíg eldöntöm magamban hogy is lenne a legjobb. Ő másnap este haza ment így csak egy napot kellett kerülnünk egymást.
Lucas gépe huszonnyolcadikán kilenckor szállt le. Anyával és apával mentem ki elé.
Mikor meglátott felkapta bőröndjét és mosolyogva indult el felém. Én is előrébb sétáltam majd ahogy találkoztunk átöleltük egymást.
- Szia. – néztem rá.
- Szia, minden rendben?- kérdezte mire bólintottam.
- Igen. - mondtam mire elmosolyodott. – Gyere bemutatlak.
- Oké.
- Anya, apa, ő Lucas Fernandez.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket. Annie rengeteget mesélt, szinte úgy érzem már ismerem önöket- mondta Lucas mire anyáék csak mosolyogtak majd bemutatkoztak.
- Mi is nagyon örülünk. Annie nekünk is sokat beszélt rólad. – mondta anya.
- Milyen rövid neved van, a spanyoloknak nem több keresztnevük és vezetéknevük van?
- De csak úgy elég hosszú így inkább lerövidítem és könnyebben is jegyzik meg a nevem. De a teljes nevem a Lucas Pablo García de la Fernandez.
- Áhh, értem. – mosolygott apa majd átkarolta anya vállát. - Nos a mi spanyolunk nem olyan jó mint a lányunké de próbálunk úgy kommunikálni veled.
- Köszönöm, de ha angolul beszélnek, az is jó, Annienek hála megszerettem így elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. De ha nem értek valamit Annie majd segít.
- Hát persze. – mosolyogtam. - Na menjünk. – mondtam
- Szálljatok csak be, hozom a bőröndöd. - adta apa kezembe a kulcsot majd mi el is indultunk. Lucassal hátra ültünk anya pedig előre az anyós ülésre. Apa berakta a bőröndöt a csomag tartóba és ő is csatlakozott. - Akkor menjünk haza.
Útközben Lucasnak mutogattam, hogy mi micsoda, és ha kérdezett akkor magyaráztam, természetesen spanyolul. Mikor néha anyáékra néztem láttam, hogy tetszik nekik hogy ilyen jól elvagyunk hátul.
Mikor haza értünk Lucas jól körbe nézett.
- Hű, igazán szép kert.- mondta mire anya elmosolyodott.
- Köszönöm, bár a ti kertetekhez képest sehol nincs. Annie küldött képet, na az szép.
- Anyukám imád kertészkedni, de ő egésznap ráér. Annie mondta hogy ön süket gyerekeket tanít, ez azt hiszem értékesebb munka mint a kertet kapálni. - mondta Lucas mire apa felnevetett.
- Hát én máris kedvelem ezt a fiút.
- Köszönöm Lucas, nagyon kedves tőled. Mond csak van olyan étel amit nem szeretsz?
- Nem igazán, Mindent megeszek vagy legalábbis megkóstolom. – mondta Lucas majd megállt apa mellett.
- Viszem a bőröndödet fiam menj csak.
- Köszönöm uram.
- Gyere Lucas, keressük meg Frankiet, aztán körbe vezetlek és megmutatom a szobádat. – fogtam meg kezét majd elindultunk a házba. – Frankie. - kiabáltam mikor beléptünk a házba.
- Azta, milyen szép. Mi nem szoktuk így feldíszíteni a házat.
- Anya imádja kidekorálni minden ünnepre. Frankie, merre vagy?- kiabáltam újra.
- Jövök, jövök már, csak telefonáltam. - szaladt le a lépcsőn majd elénk ugrott..- Lucas?
- Igen, szia.
- Örülök, hogy itt vagy, Annie sokat beszélt rólad, remélem bírod a gyilkolós játékokat.
- Frankie…
- Mi van?
- Hát nem igazán szoktam ilyen játékokkal játszani.
- Annie nagyon profi benne, majd ő segít neked, már ha kiakarod próbálni.
- Tényleg Annie, ezt nem is mondtad? De persze, kipróbálom, legfeljebb gyorsan feladom.
- Frankie , körbe viszem Lucast aztán beszélünk jó?
- Persze, menjetek én fent leszek, félbe kellett szakítanom egy hívást. - vigyorgott.
- Gyere, kezdjük itt a földszinten. - mondtam majd a nappaliba indultam. - Ez itt a nappali, általában itt gyűlünk össze, csak mint nálatok. Ez az én kis sarkom. - sétáltam a zongorához.
- Gondolom sűrűn énekelsz itthon.
- Igen régen csaknem minden este énekeltem , mostanra kicsit megritkult.
- Mi ez a kotta? Ki a szerző? Nincs rajta..- kérdezte elvéve a lapot én meg elmosolyodtam.
- Azaz én dalom. Én írtam, úgy egy éve. Álomfogó a címe.
- Elénekled később?
- Persze, gyere, ez az ajtó az étkezőbe vezet ahonnan egy másik a konyhába. A konyhába a lépcső mellett vezető folyosóról is ellehet jutni, majd arra megyünk el...- mondtam majd a konyhába sétáltunk. - Kérsz valamit enni vagy inni?
- Most nem, köszönöm. Menjünk tovább.
- Rendben. Itt jobbra van a dolgozó szoba, apa szentélye. – mutattam a folyosón a dolgozó ajtajára. A lépcső túloldalán az ajtóval szemben van a mosó konyha és a pince lejáró. Azok nem olyan érdekesek de ha szeretnéd megmutatom.
- Nem, nem kell.
- Akkor menjünk az emeletre. Ott vannak a hálószobák. Te Joe szobájában fogsz aludni. Mindent rendbe tettem neked, a gardróbba is csináltam helyet, bár már nem olyan sok holmiját tartja itthon.
- Értem..
- Ez Frankie szobája mellette Nick szobája, mellette az én szobám. Jobb oldalon Joe szobája ami a tiéd, mellette az Kevin szobája és mellette anyáék szobája. A folyosó végén egy kis erkély van. Gyere, ahogy látom apa már felhozta a bőröndöd amíg lent voltunk. - mondtam majd bementünk a szobájába.
- Nos látom Joe szereti az egyszerű letisztult stílust.
- Azért ilyen üres és egyhangú mert ugye évekkel ezelőtt elköltözött és előtte is keveset voltak itthon a fiúk.
- Persze, tök logikus.
- Megnézed az én szobám? Az egy kicsit színesebb.
- Menjünk. - mosolyodott el.
- Szóval ez az én birodalmam. – nyitottam be hálószobámba.
- Tényleg színes, olyan mint te. – érintette meg vállam. - De tetszik, tiszta, mindennek megvan a helye, és finom illata van.
- Ohh, ez a parfümöm. - szólaltam meg hirtelen.
- Tudom, ismerem a parfümöd. - nézett rám.
- Hát persze, elfelejtettem. Üljünk le. - mondtam majd a kanapéhoz sétáltam.- Nem vagy fáradt?
- De egy kicsit.
- Ha van kedved lefekhetsz vagy amit szeretnél, szóval érezd magad otthon. Konyhában is nyugodtan szolgáld ki magad ha megkívánsz valamit.
- Rendben, ja, anyáék puszilnak.
- De édesek, ha beszélsz velük mond meg nekik hogy én is őket.
- Oké.
- Lucas valami baj van? Olyan csendes vagy, kedvetlennek tűnsz.
- Nem vagyok az, csak átkell állnom ahogy neked is mikor hozzánk jöttél.
- Ennyi? Biztos?
- Hát… Nos tudod mikor elbúcsúztunk a reptéren és felszálltál a gépre akkor gondoltam bele először hogy mennyivel jobb volt mikor tavaly egy srác jött hozzánk ösztöndíjjal. - mondta mire elmosolyodtam majd lesütöttem szemem. - Hiányoztál. - mondta végül ki. Kicsit zavarba hozott ezzel mert Barcelónában egyáltalán nem közeledett.
- Te is nekem.
- De én úgy értem, hogy…
- Tudom, hogy érted Lucas. - vágtam közbe.
- Rendben, ne haragudj.
- Nem haragszom érte.- mondtam komolyan.
- Tényleg? – kérdezte halkan mire vettem egy nagy levegőt majd felálltam.
- Miért haragudnék? Hisz ami benned kialakult esetleg az részben az én hibám is. Nem voltam elég óvatos, vagyis mikor megismertelek elég gyorsan összebarátkoztunk és nem gondoltam arra, hogy idővel esetleg…szóval érted.
- Értelek, ezek szerint te nem érzel semmit, igaz? Nem is azért akartad hogy idejöjjek.
- Nem az volt az oka, csak gondoltam jó buli lenne. Te nagyon jó fej és aranyos srác vagy de nem tudom tudnék-e irántad úgy érezni.
- Van itt barátod?
- Nem, nincs. - vágtam rá majd eszembe jutott a szenteste Nickkel, azaz éjszaka. – Ez kicsit bonyolult.
- Komolyan nem értem a nőket. Eddig nem volt sok barátnőm, jobban mondva egy volt, két évig, még általánosban kezdődött és gimiben lett vége, de ő is azt mondta, hogy bonyolult. A nőknek ez valami standard szöveg?
- Hát ezt nem tudom, de ha ismernéd a sztorimat akkor te is azt gondolnád hogy ez túl bonyolult.
- Elmondhatnád.
- Nem hiszem.
- Nem mondanám el senkinek, tudod, hogy bízhatsz bennem.
- Ne most, tudod a falnak is füle van.
- Ez otthon is igaz.- nevetett majd megfogta kezem. - Később mindenképp beszélgetni szeretnék veled, jó?
- Hát persze. Most menj pakolj ki , rendezkedj be, kb egy óra múlva ebédelünk.
- Jól van, akkor később látjuk egymást.
- Igen, holnap pedig elviszlek a városba, van néhány ember akit bemutatnék neked, Frankie is ott lesz, jó?
- Persze. Na megyek. - mondta és az ajtóhoz érve kinyitotta azt és ott állt apa.
- Apa, hát te?
- Épp hozzád jöttem. Lucas gyorsabb volt így már nem tudtam kopogni.
- Ja, gyere csak.- mondtam majd ahogy Lucassal helyet cseréltek apa becsukta az ajtót.
- Igazán szimpatikus fiú.
- Igen, tudom.
- Minden rendben?
- Igen. Holnap bemegyünk a városba, találkozunk a lányokkal. Jön Frankie is, jó?
- Persze, szabadok vagytok, szünet van, csak vigyázzatok magatokra, rendben?
- Hát persze, nem kerülünk bajba, csak szeretném ha Lucas találkozna a barátaimmal, és mutatok neki néhány helyet, tudod amolyan városnézés lesz.
- Szuperül hangzik. Ha fuvar kell csak szólj.
- Megyünk taxival de köszi. A városban úgyis sétálunk.
- Rendben.
- Apa, a fiúk jönnek még valamikor?
- Joe mindenképp beugrik ma. Kevinék már nem, Nickről nem tudok semmit, nála nem lehet tudni. Eléggé érdekesen viselkedik mostanában. Nem tudod mi baja van?
- Hát talán a stressz, mindig mondom neki hogy lazítson többet, bár most köztünk is megváltoztak a dolgok.
- Igen, ezt észrevettem. Mi történt?
- Hát nem történt semmi komoly csak volt egy kis vita szerűségünk.. Tudod milyenek vagyunk, majd kibékülünk. - mondtam , jobban mondva hazudtam.
- Legyen úgy, na megyek segítek anyádnak teríteni. Majd gyertek.
- Rendben apa.- mondtam, majd ahogy kiment hátra dőltem és az asztalomon álló ékszeres dobozra néztem. Szuper hogy folyamatosan hazudnom kell.
