15.rész / Emlékek... /

"Egy igazi bűnt, ha egyszer elkövették, nem lehet meg nem történtté tenni, így bizonyos tekintetben sosem tehető jóvá."




Nick szemszög..



- Az apja?- kérdeztem halkan.

- Igen. Szólíts csak Tomnak.

- Tom, hol volt eddig? Szóval nem értem hogy miért csak most kereste meg a lányát.- mondtam mire a férfi bólintott.

- Két éve keresem Anniet, előtte nem volt rá lehetőségem.

- Ugyan mi akadályozta meg?

- A feleségem. Mikor kiderült hogy Annie anyja meghalt magamhoz akartam venni de a feleségem, Susan nem engedte. Akkoriban nagyon függtem tőle anyagilag, betársultam az apja cégébe, minden pénzem ráment de valami hasznot csak két évvel később láttunk mikor egyre több befektetőt szereztünk. Egyre több ügyfelünk lett és teljesen lefoglalt a munka. Aztán az apósom meghalt és átvettem az üzletet, majd kivásároltam Susant és teljes egészében én lettem a tulajdonos. Aztán elváltam és akkor kezdtem el keresni Anniet. Már több mint két éve keresem, de sehol nem tudtak semmi információt adni, mondván nem adhatnak ki ilyen adatokat hogy kik fogadták örökbe. Aztán magán nyomozót fogadtam fel és ő találta meg. - mondta mire én csak néztem őt. Keresztbe font karokkal álltam és csak bámultam. Nem tudtam felfogni az egész sztorit.

- Talán maga az apja de mi vagyunk a családja.- szólalt meg Joe a hátam mögül.- Annie nem akarja látni.

- Persze megértem, gondolom sokkolta a hír hogy mégis van apja.- mosolyodott el.

- Igen, van apja, úgy hívják Kevin Jonas. Ő az apja, maga lehet hogy biológiai értelemben Annie édesapja de sosem lesz igazán az. Maga nem tudja hogy miket élt át a gyávasága miatt. Hogy mennyit bántották, miközben ha egy kicsi gerincesség is szorult volna magába hagyta volna a feleségét és elment volna Anniért, ahogy egy igazi édesapa tette volna. Nőt, találhatott volna még, de egy gyereket nem talál csak úgy az ember. Elvesztette Annie bizalmát, már akkor mikor ott hagyta az édes anyját mikor kiderült hogy terhes.

- Talán igazad van, de próbálkozni lehet. Szeretném őt megismerni, és tudom hogy ez már sosem lesz az igazi köztünk de nekem az is elég ha a barátjának mondhatom magam. Ne aggódjanak, nem akarom Anniet magammal cipelni és nem akarom rákényszeríteni hogy engem tekintsen apjának, mert tudom hogy az lehetetlen, én csak… megakartam ismerni.- mondta Tom én meg elfordultam.

- Nick, Annie kérte hogy menj fel hozzá. - nézett rám Joe mire csak bólintottam.

- Viszlát Tom.- mondtam majd elindultam Anniehez. Nagyon dühös lettem, nem is tudom miért talán a félelem hogy elakarja majd vinni Anniet, és nem láthatom őt amikor csak akarom. Féltem hogy ha egy kicsit jobban megismeri kiderül hogy mekkora összhang van köztük és Annie elmegy vele és akkor elszakad tőlünk, azt anyáék sem viselnék túl jól és mi tagadás, én sem. - Annie. - nyitottam be a szobájába és mikor meghallotta a hangom felkapta fejét.

- Nick, tényleg az apám?- kérdezte remegő hangon . Ahogy odaértem az ágyhoz leültem mellé.

- Azt állítja. Nem tudom Annie…

- Nem akarom, hogy az legyen. - hajtotta le fejét. - Utálom ezt a napot.

- Ne sérts meg, azért a délelőtt nem volt rossz .- mondtam mire rám nézett.

- Nick, megölelnél?

- Persze. - ültem át mellé és rögtön átölelte nyakam. - Jól van, itt vagyok, nem kell aggódnod, mindig itt leszek neked.- suttogtam fülébe mire csak szorosabban ölelt. Hirtelen mindent el felejtettem. Ahogy hozzám simult úgy éreztem csak rá van szükségem.

- Miért kellett elrontania a napot, miért kellett egyáltalán megtalálnia, én nem akarok tőle semmit, nekem már van apám. Miért van az hogy ha végre boldog vagyok akkor történik valami ami biztos elront mindent?

- Tudod van az a mondás..Ami nem öl meg az megerősít..

- Ne nevettess, te ezt elhiszed?

- Azt hiszem igen. Engem annyit bántottak már az emberek Annie, ugyan csak szavakkal, de tudod sokszor a szavaknak sokkal nagyobb hatásuk van mint a tetteknek. 8 évesen kezdtem színpadon szerepelni, majd szépen sorjában alakult a többi. Az emberek, a sokszor tudatlan és tehetségtelen emberek véleményt formálnak, sokszor olyanról amit nem értenek, amiről fogalmuk sincs és azt a szólás szabadságnak köszönhetően ki is nyilvánítják. Nem gondolva arra hogy ezzel megbántanak másokat. Mikor fiatalabb voltam nagy hatásuk volt ezeknek a szavaknak, mindent aszerint csináltam, nem tudatosan, de megváltoztam és mikor anyáék ezt észrevették leültek velem beszélgetni. Onnantól kezdve tudatosan építem a karrierem, határozott és magabiztos vagyok. Tudom mit akarok, és kitudom zárni a buta emberek buta megjegyzéseit. Már nincs hatással rám semmi pletyka, már jót nevetek rajta. Nem olvasok kommenteket, vagy csak nagyon ritkán, bár időm sem sok van rá, nem figyelek a rosszindulatú emberekre. Régen megkaptam hogy lányos a hangom, majd hogy nyávogok, majd hogy csúnya vagyok, majd mikor elkezdtem edzeni, ugyanazok az emberek istenítettek. Jött az hogy milyen jól nézek ki, és a többi. A sok rossztól megerősödtem és már lepereg rólam, csak a jót látom, és mindenkinek így kellene gondolkoznia mert akkor kevesebb depressziós ember lenne. Szóval igen, elhiszem .

- Szeretek veled lenni.- nézett rám mosolyogva.

- Az érzés kölcsönös.- mondtam mire sóhajtott egy nagyot.

- Miért nem találok olyan fiút mint te?

- Mert olyan mint én nincs több…

- Mióta vagy ilyen nagy képű?- nevetett halkan majd elhúzódott.

- Nem vagyok nagyképű, de tény, nincs két ugyanolyan ember. Nem igaz?

- Szerinted anyáék megharagudnának ha ma nem mennék már le?

- Úgy gondolom igen. Még csak két óra van , Annie. És szülinapod van, anya készült egy finom tortával , nagyon szeretnének veled lenni.

- Jól van, de később beszélgetünk még?

- Persze, mondtam, egésznap veled leszek.



A stúdióba érve elkezdtem dolgozni az új dalon. Igazság szerint el akartam terelni a gondolataimat Annieről. Bár ahogy próbálkoztam nem ment, ez az egész én vagy az apád sztori annyira kiakasztott. Tudom nincs jogom bele szólni de vigyázni akarok rá. Olyan kis törékeny most, egyáltalán nem is gondolt soha arra hogy az apja egyszer csak felbukkan és megakarja majd ismerni. Annyira összezavarodott.

- Szia Nick.- hallottam Jeff vidám hangját.

- Szia Jeff..- pillantottam rá majd tovább folytattam gitárom tisztogatását.

- Nagyon nyomottnak tűnsz, minden ok?

- Persze.

- Későn jöttél, azt hittem már itt vársz reggel.

- Ja nem, tegnap este átugrottam anyáékhoz és Annievel voltam az este, beszélgettünk és elaludtam a kanapén. Szóval reggel még haza mentem lezuhanyoztam és úgy jöttem, ezért a késés.

- Jól van Annie? Bejött az ajándék neki?

- Nem is gondolnád mennyire, először nem akarta de aztán rávettem és utána totál felpörgött, olyan boldognak tűnt. Egészen addig amíg haza nem értünk.

- Miért?

- Felbukkant az apja.

- Az apja? Mármint az igazi?

- Igen és teljesen kiborult, gondolhatod.

- Szegény csaj…és az apja hol volt eddig?

- Ez a legjobb..annak idején a felesége nem engedte hogy Anniet magához vegye , aztán két éve elvált és elkezdte keresni . A feleségétől függött sokáig anyagilag így nem tudott lépni.

- A nyomi…milyen apa az ilyen?

- Ezért féltem Anniet, nem akarja látni de ha esetleg találkoznak és beszélgetnek…. akkor mi van ha Annie …

- Elhagy titeket? Ez hülyeség, ilyet nem tenne. Annie sokkal okosabb lány, és neki ti vagytok a családja. Te attól félsz hogy téged felejt el ha esetleg jobban az apjára koncentrál.

- És ez rossz?

- Nem, nem tudom, de mi lenne ha elmondanád neki?

- Megőrültél? Nem lehet..

- Miért? Megvárod míg újra kapcsolata lesz?

- Tök mindegy, már amúgyis van egy srác aki udvarolgat neki..

- Ezt mondom, Annie nagyon szép lány és okos, normális, kedves, szerinted meddig marad egyedül? És mi értelme annak amit csinálsz? Inkább mondanád el neki és akkor kiderülne hogy van-e esélyed. Ha nincs max pár hónapig kerülitek egymást aztán helyrerázódna minden.

- Nem tehetem, most olyan törékeny.

- Talán pont ezért ez a legjobb alkalom. Ilyenkor mindig téged akar és azért mert rád van szüksége, nem Joera, vagy Kevinre, vagy Frankiere, hanem rád, mikor veszed már észre hogy köztetek nem egy átlagos kapcsolat van, ő sem csak testvérként tekint rád, sokkal több vagy neki csak nem tudja milyen értelemben. Rá kellene vezetned hogy több is lehetne köztetek…

- Gondolj bele mit csinálnának vele a suliban, kikészítenék. Ha kiderülne hogy a mostoha tesójával jött össze.

- Te most kifogásokat keresel. Ha arról van szó hogy - hogy mondd el neki az érzésidet akkor folyton csak kibúvókat keresel. El kéne már dönteni mit akarsz.

- Talán így van, talán gyáva vagyok.

- Igen, az vagy. Ez már biztos, és baromira feltudsz dühíteni a hülyeségeddel.

- Jah, tudom…- motyogtam majd félre raktam a gitáromat és csak bámultam magam elé. Igen Nick, Gyáva vagy, fogadd el. Annie sosem lesz veled.



Annie szemszög….



Egésznap úgy lézengtem a suliban mint valami szellem, nem igazán beszélgettem senkivel, folyamatosan az állítólagos apám járt a fejemben. Mikor a táncterembe megérkeztem csak ledobtam a táskám majd átvettem a cipőm.

- Nahát, itt van a legszebb lány a suliban, merre bújkáltál?- ült le mellém Jeremy.

- Bocsi, senkihez nem volt kedvem.

- Baj van?

- Nem, nem mondanám.

- Akkor, olyan kedvetlennek tűnsz. Nem akarlak faggatni csak szeretném ha tudnád hogy szívesen meghallgatlak.

- Felbukkant az apám.

- De téged örökbe fogadtak, mármint bocsi csak hallottam .

- Nem gáz, igen, örökbe fogadtak és azt sem tudtam ki az apám, vagy hogy él egyáltalán vagy sem. Erre szombaton megjelent nálunk én meg kicsit összezavarodtam. Nem érdekel, nem akarom megismerni, szerinted ez baj?

- Miért lenne? Jogod van eldönteni hogy kit akarsz megismerni és kit nem. Viszont másrészről én biztos megakarnám ismerni. Nem is tudom, csak kíváncsiságból, tudod, azért mégiscsak az apád.

- Az apám… elhagyta anyát mikor megtudta hogy terhes velem…

- Értem. De tedd azt amit te jónak látsz, ha nem akarod megismerni hát mondd meg neki hogy ne keressen többet. Viszont azért megkérdezhetnéd miért nem keresett soha, hogy miért hagyta el anyukádat.

- Nem tudom, majd még kitalálom.

- Mit szólnál egy tánchoz? Hátha felvidítana.

- Jól van, kezdjük az alap lépésekkel. - álltam fel Jeremy pedig elindította a zenét majd derekamra csúsztatta kezét aztán kicsit fentebb. - Jeremy a derekam lejjebb van .- pillantottam hátra.

- Bocsi.- vigyorgott majd lejjebb csúszott keze.

- Feljebb . Jeremy, ne szórakozz .- fordultam meg.

- Nem szórakozom. - nézett rám komolyan.

- Akkor mit csinálsz?

- Randiznál velem?- kérdezte mosolyogva miközben megfogta a kezem. Olyan édesen mosolygott, eszembe jutott az amit Nick mondott. Egy esélyt adhatok neki, hisz mi bajom lehetne belőle.- Nos? Csak egy randi, elmehetünk pizzázni, beszélgethetünk egy csomót aztán mozizhatunk is, vagy amit szeretnél.

- Jól van.

- Jól van? Ez azt jelenti hogy igen?

- Igen. Rég voltam pizzázni.- mosolyogtam mire elnevette magát.

- Szuper, izé, megölelhetlek?

- Igen.- mondtam mire magához ölelt és végig simított hátamon.

- Köszi, nem fogod megbánni.

- Na azt majd meglátjuk, viszont most kezdjük a próbát, jó?- mondtam miközben elhúzódtam.

- Igen, persze, próbáljunk.

**



- Anya, merre van a fekete dzsekim?- kiabáltam le az emeletről anyának. Jeremy bármikor megérkezhet.

- Nem tudom, kicsim, az előszobában nézted már?- jött a válasz.

- Nem, megnéznéd?

- Pillanat.- hallottam meg hangját majd a lépcsőkorlátnak támaszkodva vártam hogy megnézze. - Ha a fekete bőrdzsekidet keresed az itt van lent.

- Oké, köszi.- szaladtam vissza szobámba majd felvettem tornacipőmet és átvettem a topom. A hajamat lófarokba fogtam és táskámat felkapva elindultam a földszintre. A lépcső közepénél tartottam mikor megláttam Nicket. - Szia Nick. - köszöntem mosolyogva.

- Szia , te hova készülsz így kiöltözve, illatozva?- kérdezte mikor leértem hozzá és adtam arcára egy puszit.

- Jeremyvel találkozom. Igazad volt, adok neki egy esélyt, majd meglátjuk mi lesz.

- Oh, értem, az jó..- mondta már komoly arccal.

- Szerinted nem kellene találkoznom vele?

- Miért?

- Mert, olyan komoly lettél hirtelen.

- Jah, nem, ne aggódj, nincs semmi gáz. Remélem jól érzed majd magad. - mosolygott erőltetetten.

- Köszi, és te kihez jöttél?

- Én? Izé, csak apához, van egy két dolog amit meg akarok vele beszélni. – bólintott .

- Oké…- kezdtem el hátrálni majd elfordultam és az előszobába indultam a dzsekimért.

- Annie..- szólt utánam mire megfordultam. - Nagyon szép vagy.

- Köszönöm Nick.- mondtam majd nyeltem egy nagyot.- Most még van egy kis dolgom, majd találkozunk.

- Rendben, szia.- mondta majd elindult az emeletre. Én előkerestem a dzsekimet majd ahogy az is megvolt még elszaladtam a fürdőbe. Miután minden ügyes bajos kis dolgomat elintéztem megigazítottam a sminkem és épp az előszobába értem mikor megszólalt a csengő.

- Kicsim, egy fiú jött, én engedtem be.- kiabált anya a konyhából.

- Oké anya, elmentem majd jövök.- kiabáltam vissza majd felkaptam a dzsekim és táskám és kinyitottam az ajtót.- Szia Jeremy.

- Szia, nagyon szép vagy.- mosolygott.

- Köszönöm, mehetünk is.- mondtam majd becsuktam magam mögött az ajtót és szép lassan elindultunk.

- Azért nem semmi ez a hely.- nézett körbe.

- Igen, szép… - néztem rá .

- Akkor először mozi, és utána pizzázás, jó így?

- Persze. – bólintottam.

- Gyere, itt a kocsim. - mondta majd jobbra fordult és elővette a kulcsot. Miután kinyitotta nekem az ajtót beszálltam , majd ahogy csatlakozott elindultunk a moziba.



Jeremy aranyos fiú, kedves, jóképű, vonzó, népszerű a suliban, na nem mintha ez számítana nekem, még sem érzem azt amit kellene. A film közben egyszer megfogta a kezem amit viszonoztam de nem éreztem bizsergést. A filmet sem nagyon figyeltem. Jobban lekötötte a gondolataimat hogy miért nem tudok úgy érezni iránta, majd mikor nem tudtam rájönni a gondolataim átsiklottak egy másik témára, apámra. Apámra? Az a férfi sosem lesz igazán az apám, teljesen mindegy hogy ugyanaz a vér folyik az ereinkben, sosem tudnék úgy érezni iránta, nem tudnám apámnak tekinteni. Kevinhez ilyen értelemben semmi közöm mégis úgy szeretem őt mintha csak az igazi apám lenne, hisz tőle kaptam egy új lehetőséget, hogy megváltozzon az életem. Az a férfi már nem tudja bepótolni az elmúlt 17 évet és én nem is akarom hogy megtegye. Nem is értem, ha 17 évig nem kellettem neki akkor most miért teper, miért akar részt venni az életemben, miért bonyolítja az életemet.

- Hát ez jó volt. - hallottam meg Jeremyt mire ránéztem majd körbe a mozi termen és mindenki mocorgott. Szóval vége a filmnek. - Neked is tetszett?

- Igen, persze, klassz film volt- engedtem el kezét majd felálltam és felvettem a dzsekimet. - Éhen halok. - mosolyogtam .

- Akkor irány a pizzéria. - mondta lelkesen. Baromi rosszul éreztem magam nem azért mert Jeremy olyan unalmas hanem mert nem tudom átadni magam neki és jól szórakozni a társaságában. Érdekes fiú, mégsem érzem azt amit kéne, azt a bizsergést, a borzongást, a pillangókat amit Briannél éreztem.

Valahogy egész este csak a nem létező érzéseim és az állítólagos apám körül forogtak a gondolataim. Beszélgettem Jeremyvel pizzázás közben de igazán egyszer sem figyeltem, sokszor azt sem tudtam miről beszél csak bólogattam meg mosolyogtam és tudom ez nem szép dolog de ez van. Arra gondoltam hogy ha nem lenne ez az apa dolog akkor jobban tudnék rá koncentrálni de amíg vele nem tisztáztam a dolgokat addig ott fog a fejemben keringeni és nem tudok másra figyelni. Találkoznom kell vele, meghallgatom, abba nem halok bele, elmondja miért nem keresett soha, miért hagyta el anyát és majd eldöntöm mi legyen vele. És ha az megvolt talán Jeremyvel is könnyebb lesz önfeledten beszélgetni.

- Szóval megjöttünk. - állt meg a felhajtón.

- Igen, elég későre jár már.- néztem órámra .

- Igen, jól elszaladt az idő..- mosolyodott el.- Jól érezted magad?

- Igen csak… nem is tudom, tudod ez az apa dolog, folyton ő járt a fejemben és attól félek nem voltam jó társaság.- mondtam mire elnevette magát.

- Őszintén? Néha volt hogy elgondolkoztam merre járhatsz de megértelek. Most el is engedlek, látom elfáradtál, hétfőn úgyis találkozunk.

- Igen, köszönöm.- mondtam mire ő kipattant a kocsiból majd kinyitotta nekem az ajtót. Mikor kiszálltam végig simított karomon majd arcomon.

- Nagyon utálnál ha most megpróbálnálak megcsókolni?- kérdezte mire kínomban elnevettem magam.

- Nem, azt hiszem nem. Próbáld meg. - mondtam mire közelebb hajolt majd gyengéden megcsókolt. Mikor elhúzódott elmosolyodtam. - Nem utállak..

- De…- fogta meg kezem.

- De talán ez még túl gyors nekem. Ne haragudj csak most nem is tudtam úgy átadni magam és még alig szakítottam Briannel és nem azért mondom mert érzek iránta valamit csak tudod az érzés, talán még nem állok rá készen.- mondtam mire bólintott.

- Persze, megértelek, de nem adom fel.

- Nagyon kitartó vagy, miért? Hisz pár hónap múlva New Yorkban kezded az egyetemet.

- Tudom, de eldöntöttem hogy előtte randizom veled.

- Az megvolt.

- Nem, nem volt meg. Igazi randira gondolok amikor a te gondolataid nem egy teljesen más világban vándorolnak és mikor áttudod adni magad nekem. Megfogom a kezed és nem azért viszonzod mert nem akarsz megbántani hanem mert jólesik hogy megfogom a kezed és a csóknál sem egy másik fiú jut eszedbe. Van még négy hónapom, nem adom fel.

- Ne haragudj a mai estéért.- néztem fel rá.

- Nem haragszom, de mint mondtam nem adom fel. Hétfőn találkozunk, és nem izgat hogy bámulnak e vagy sem vagy suttognak a hátunk mögött, oda megyek hozzád és megkérdezem hogy vagy, és a próbán jól viselkedem, és elérem hogy igazán akarj velem randizni.

- Én akartam.

- Nem, én akartam. Te bele egyeztél, az nem ugyanaz. Na de fejezzük be a vitatkozást , menj és feküdj le, hétfőn találkozunk, rendben?

- Igen.- öleltem meg majd kicsit elhúzódtam és adtam az arcára egy puszit, vagyis az arcára szántam de helyette a szája sarkára sikeredett. Mikor ránéztem elmosolyodott és derekam köré fonta karjait és megcsókolt. Valamiért most másnak éreztem. Viszonoztam a csókot, átöleltem nyakát és tényleg akartam, hogy megcsókoljon. Talán az előző csók, túl óvatos volt, de ez, ez más volt. Valami fura érzés futott végig testemen ahogy végig simított arcomon, viszont ez még mindig nem az volt amire vágytam.

- Na valami hasonlóra gondoltam, éreztem hogy akartad. - suttogta.

- Igen, akartam. - hagytam rá. - Ne késs hétfőn, tudom hogy szokásod. - mosolyogtam.

- Szóval tudod?

- Megfigyeltem. Menj most, tényleg későre jár.

- Tudom, tudom, és nem kések. Szép álmokat Annie.

- Neked is, és vezess óvatosan. – kezdtem hátrálni. majd a kapuhoz érve megálltam. Megvártam amíg beszáll és elindultam. Intettem neki majd ahogy látó távolságon kívűl volt kinyitottam a kaput és mosolyogva sétáltam a ház felé. lehetséges hogy ilyen gyorsan megváltozzon valami, vagy hogy ilyen gyorsan kialakuljon az az érzés. Azt hiszem az amit mondott a randizásról és a kitartásáról, az volt ami meggyőzött. Miután már elmúlt tizenegy óra is próbáltam halkan becsukni az ajtót mikor beléptem a házba. Levettem a dzsekim és a cipőm, a táskámat leraktam a komódra majd elindultam a lépcső felé azonban a nappaliból még fény szűrődött ki. Lábujj hegyen sétáltam el odáig és láttam hogy az olvasó lámpa mellett Nick a telefonját babrálja. - Szia. - köszöntem suttogva mire rám nézett majd elmosolyodott. - Te hogy-hogy itt vagy még? Azt hittem csak apához jöttél.

- Hazudtam.

- Egyből gondoltam. - sétáltam közelebb

- Téged akartalak látni.

- Ohh… jól vagyok .- ültem le mellé.

- Azt gondoltam beszélgethetnénk, az apád feltűnéséről meg ilyenek de akkor mondtad hogy randid lesz én meg…

- Te meg?

- Csak gondoltam … umm, muszáj válaszolnom?

- Nem szeretnél?

- De, csak olyan ciki.- tette le telefonját a lámpa mellé.

- Miért lenne az, de tudod mit… mondd el és eldöntöm hogy ciki-e.- mosolyogtam.

- Nem apához jöttem.

- Egyáltalán nem?

- Egyáltalán nem, csak hozzád jöttem, az apás dolgot csak kitaláltam hogy ne tűnjek hülyének mikor mondtad hogy randid lesz..

- De hát nem kéne hazudnod nekem. És miért tűnnél hülyének, sosem gondolnám hogy hülye vagy.. Igaz, azért néha hívhatnál vagy írhatnál mielőtt jössz, tudod hogy itthon vagyok-e egyáltalán, vagy van-e valami programom. - mondtam halkan és próbáltam kedves lenni.

- Bocsi.

- Olyan dili vagy, tudod hogy bármikor szívesen vagyok veled, szeretek veled lenni, csak nem mindig alkalmas az időpont. - mondtam mosolyogva.

- Talán jobb ha én megyek.- állt fel de kezét megfogva marasztaltam. Felálltam és megöleltem. Éreztem hogy nagyon meglepődik de aztán viszonozta. - Ezt miért kaptam?

- Csak köszönöm, hogy itt vagy nekem, és nem csak most hanem mindig, bármikor szükségem van rád te itt vagy, és ha nem is tudsz eljönni mert úton vagy de telefonon mindig elérlek és ez nekem nagyon sokat jelent. Sose kérj bocsánatot azért mert eljössz hozzám, vagy látni akarsz, vagy beszélgetni akarsz velem és én nem vagyok itt vagy programom van. Rád mindig szükségem lesz.- mondtam és csak szorosabban öleltem.

- Jajj Annie, nagyon fontos vagy nekem, ugye tudod?- simogatta hátam.

- Igen, tudom. Maradsz még ugye?

- Nem vagy fáradt?

- Nem, beszélgetni szeretnék veled. Csak átöltözöm.

- Akkor természetesen maradok, nem sietek sehová.

- Gyere fel, a szobámban kényelmesebb.

- Jól van, menjünk.- mondta mire vigyorogva lábujj hegyen osontunk fel az emeletre majd a szobámba érve elnevettem magam.

- Gyorsan átöltözöm, mindjárt jövök.- mondtam majd a fürdőbe sétáltam. Gyorsan lemostam a sminket majd elővettem a pizsamámat és átöltöztem. Fog mosás után leengedtem a hajam, szépen kifésültem majd kimentem Nickhez aki a kanapé végében ült török ülésben.

- Nem kéne sminkelni magad, anélkül is szép vagy.

- Köszönöm. - ültem be vele szemben a kanapé másik végébe.

- Mesélj, milyen volt a randi?- kérdezte nagy levegőt véve.

- Komolyan érdekel?

- Persze, azért kérdeztem.

- Hát jó, jó volt, nem is tudom, nem nagyon tudtam rá koncentrálni. Folyton az állítólagos apám körül forogtak a gondolataim. Arra gondoltam beszélek vele, tudod hogy megtudjak néhány dolgot, hogy megértsem mi történt annak idején. Aztán ha beszéltünk eldöntöm mi lesz a továbbiakban. Tudod nem akarom azt hogy elküldöm és évek múlva majd azt hallom meghalt és én elszalasztottam a lehetőséget hogy megtudjam az igazat, hogy miért nem kellettem neki, hogy miért hagyta el anyát, szóval érted. Szóval felfogom hívni majd és találkozom vele. Na és emiatt nem nagyon adtam át magam a randinak . De Jeremy nagyon aranyos fiú, teljesen Brian ellentéte, biztos kedvelnéd.

- Gondolod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Igen, vagyis hát izé…gondolom.

- Mit csináltatok?

- Moziztunk és pizzáztunk, beszélgettünk. - mondtam mire elmosolyodott.

- Mintha csak haverok lennétek, van még mit tanulnia.

- Ohh, te kis szakértő, akkor mondd el te milyen randit szerveztél volna..

- Én… az alapján amit rólad tudok… Egy parti kis étterembe vittelek volna ahol a teraszon lámpások között vacsoráztunk volna. Bókolás közepette vicceket meséltem volna hogy lássam a gyönyörű mosolyod és hallgassam a nevetésed. Vacsora után elvittelek volna a kedvenc helyemre a parton ami nem mellesleg elég közel van az étteremhez , és mivel tudom hogy imádsz a parton sétálni, biztos nem szálltunk volna kocsiba. Séta közben, a víz morajlását hallgatva , hozzád közelebb húzódva próbálkoztam volna meg azzal hogy megfogom a kezed. A kezed megfogva közel húzva magamhoz, gyengéden cirógattam volna kézfejed amitől tuti rögtön belém szeretsz.

- Te jó ég.- nevettem fel halkan.

- Várj, még nincs vége.- mosolygott . – Arra a bizonyos helyre érve már teljesen magamba bolondultál volna. A homokba leülve és a csillagokat figyelve, a vizet hallgatva átkaroltalak volna. Megvárva a megfelelő pillanatot gyengéden megcsókoltalak volna és karjaimba véve néztük volna tovább ahogy a víz és a csillagos ég találkozik.- mondta a végét halkan én meg nem igazán tudtam megszólalni.

- Azta…izé ez igen .. nem is tudom.

- Én így képzelem el a tökéletes első randit.

- Tudom….tudom furán hangzik majd amit mondok, de egy ilyen randira nem tudnék nemet mondani.

- Velem?- mosolygott mire elnevettem magam.

- Igen, mondom hogy fura sőt nem is kicsit de amit elmondtál, mindig is olyannak képzeltem a tökéletes randit, ha nem lenne semmi közünk egymáshoz, úgy értem…szóval tudod hogy értem.- mondtam .- Azt mondtad engem ismerve…mikor mondtam én ezt el neked?

- Igen, tudom…Mondtam hogy ismerlek. Szerinted egyáltalán nem figyelek mikor hozzám beszélsz? Nem mondtad el, összeraktam az apró kis darabokat.

- Talán túl jól ismersz..- néztem rá komolyan.

- Azt gondolod? Szerintem ez nem igaz, sőt, szeretnék még többet tudni rólad.

- Lehetséges ez? Mindent tudsz rólam, Nick, melletted senki nem rúghat labdába.- mondtam miközben ujjaimat bámultam. - Ez kicsit ijesztő is, tudod?

- Nézz rám Annie…- mondta halkan.

- Igen?- néztem rá.

- Boldog vagyok hogy annyira megbízol bennem hogy tényleg mindent megosztasz velem, és ennek köszönhetően én ismerlek a legjobban.

- Te egy nagyon értékes ember vagy, csodálkozom hogy ezt senki nem tudja értékelni, mármint a nők, nem is értem hogy tudják csak a hírnevet fontosnak tartani mikor egy olyan férfival vannak mint te. – mondtam és igazából megijedtem a saját gondolataimtól. Néha azon kapom magam hogy megnézem őt, látom milyen jó képű és milyen jól néz ki, és aztán bele gondolok milyen fantasztikus ember és milyen jó vele lenni. Sosem értem hogy juthatnak ilyen gondolatok az eszembe. Nick különleges személy az életemben, de csak bele gondolni is hogy más szemmel is tudok rá nézni, ijesztő. Ijesztő mert tudom hogy nem helyes, én csak testvérként nézhetek rá. Aztán elkapom azt a tekintetét, mikor olyan átható tekintettel vizslat hogy az szinte már zavarba ejtő. Mintha olvasni akarna a gondolataimban vagy nem is tudom. És ahogy rám mosolyog és ellágyul a tekintete, ahogy átölel, fura de senki mellett nem érzem azt a biztonságot mint mellette.

- Minden oké?- kérdezte mire észbe kaptam és ránéztem.

- Persze, miért?

- Úgy tűnt nagyon elgondolkoztál.

- Mert így volt. Elgondolkoztam.

- És mire gondoltál?

- Nem érdekes..

- Ne hazudj nekem..

- Honnan veszed hogy hazudok?

- Ismerlek, tudod, mikor hazudsz összehúzod a szemöldököd vagy idétlenül vigyorogsz, mint most. Szóval mire gondoltál?

- Most nem szeretném elmondani, talán máskor.- mondtam halkan mire egy darabig csak nézett majd közelebb ült.

- Oké, ahogy szeretnéd, de ettől függetlenül nagyon érdekel min járt az agyad. Olyan komoly voltál.

- Egyszer elmondom.

- Ígéred?

- Ígérem.

- Térjünk vissza az eredeti témához vagyis Jeremy..fogtok még randizni?

- Igen, a mai randi nem volt az igazi, talán legközelebb jobban megy.- mondtam mire ő csak nézett.- Tudod… mielőtt elment, megcsókolt.

- Ohh…

- Nem mondom hogy rossz volt, de nem is volt az igazi. Nem is tudom, először azt hittem hogy a miatt hogy a gondolataim máshol jártak, de nem, azt hiszem nem ez a baj.

- Akkor mi?

- Jó kérdés, de mikor hozzám ér, megcsókol, megfogja kezem nem érzem azt amit kéne. Brian mellett egyértelmű volt, akartam hogy hozzám érjen hogy közel legyen hozzám, vágytam rá de Jeremy mellett ezt nem érzem, tudod olyan fura ez… Nincs remegés, tenyér izzadás, nem rándul görcsbe a gyomrom, nem érzem a pillangókat.- mondtam halkan .

- Nem tudok erre mit mondani, sajnálom, a csókolózás terén ne tőlem kérj tanácsot.

- Miért olyan rossz vagy benne?- vigyorogtam.

- Hát…nem tudom.

- Ugyan már, te biztos jól csókolsz…

- Ezt meg mégis miből gondolod?

- Az ajkaid formája és mérete alapján te jól csókolsz…

- Ezt melyik női magazinban olvastad?- kacagott fel.

- Egyikben sem, szerintem te minden tekintetben jól teljesíthetsz vagyis izé…basszus ez most elég furán hangzott, tök égő..- mondtam miközben két kezembe temettem arcomat.- Ne haragudj, ezt nem lett volna szabad hangosan kimondanom. Totál ciki..- motyogtam mire megérintette kezem és elhúzta arcomtól.- Hülye vagyok…

- Aranyos vagy, édes és őszinte. És én nagyon kedvelem az őszinte lányokat, téged is ezért szeretlek a legjobban, mert tudom hogy sosem hazudnál nekem vagy csapnál be.- fogta még mindig kezem mire elmosolyodtam.

- Akkor jó..- mondtam halkan majd ahogy elengedte kezem lesütötte szemeit.

- Jobb ha megyek, biztosan fáradt vagy én is lemerültem, és még haza kell mennem.

- Miért nem maradsz éjszakára? Lehet hogy nem kellene kocsiba ülnöd. Anya mindig rendben tartja a szobád, én legalábbis jobban örülnék ha maradnál. Fáradt vagy és ha elalszol a volán mögött?

- Ilyen még nem fordult elő velem.- vigyorgott .

- Akkor az én kedvemért, kérlek, aggódnék érted.- mondtam majd felálltam és ő is követett.

- Maradok.- bólintott.- Megyek is a szobámba.

- Köszönöm.- öleltem meg majd ahogy elhúzódtam csak bólintott.

- Jó éjt Annie.

- Szép álmokat Nick, aludj jól.- mondtam halkan majd ahogy elhagyta a szobát elmosolyodtam. Bebújtam az ágyba és magamhoz öleltem a párnámat. Hogy lehetek ilyen balfék? Még csak gondolnom sem lenne szabad ilyenre nem hogy hangosan kimondani és ráadásul neki, a szemébe. Mit gondolhat rólam?



Reggel elég nyúzottan ébredtem. Még csak fél nyolcat mutatott az óra mikor kinyitottam a szemem, hát nem meglepő a fáradtság érzet. Fura álmom volt. Egy hegyre másztam fel valakivel, de az arcát sosem láttam. Nem tudom miért másztam hegyre biztos van valami jelentése. Mikor felértünk a csúcsra a rejtélyes idegen eltűnt és Nick ült a földön törökülésben. A távolba meredt, majd ahogy meglátott felállt és megfogta a kezem. lenéztem a hegyről és a város ami a hegy lábánál terült el egyszer csak eltűnt, helyette egy szimpla mező jelent meg amit sehogy sem értettem. Akkor Nick azt mondta hogy időben érkeztem, és hogy már nem kell félnem mert vigyáz rám. Fura, nem is értem az egészet, azt hiszem ezt már álmomban sem értettem és most sem értem.

Szép lassan kimásztam az ágyból és elbotorkáltam a fürdőbe. Feltűztem a hajam majd megmosakodtam. Felvettem a köntösöm és szemem dörzsölgetve sétáltam vissza a szobámba. Mamuszomba belebújva elindultam a földszintre.

- Jó reggelt.- köszöntem anyának a konyhába lépve.

- Szia Angyalom.- mosolygott .- Hogy vagy? Jól aludtál?

- Igen csak keveset, kicsit álmos vagyok még de aludni már nem tudok.- mondtam miközben leültem majd ásítottam egy nagyot.

- Épp elkerülted Nicket, alig pár perce ment el. Na de mesélj, milyen volt a randi?

- Jeremy nagyon édes srác, szöges ellentéte Briannek, és bár nem nagyon tudtam magam átadni a randin, azt mondta nem adja fel.

- Nagyon helyes fiúnak tűnik… kukucskáltam tegnap az ablakon.

- Igen, nem tudom mi lesz belőle, talán csak néhány randi, majd meglátjuk.

- Persze, ezt csak te tudhatod.- ült le mellém.

- Fura vele lenni.

- Fura?

- Nem, nem is fura, hanem..szóval Brian mellett mindig azt éreztem hogy vele akarok lenni és jól esett ha megérintett, ha megcsókolt de Jeremy más. Nem is értem…tegnap megcsókolt de nem éreztem semmit, még csak egy pici bizsergést sem. Talán nem vonzódom hozzá?

- Picim, azt csak te érezheted hogy vonzódsz-e hozzá vagy sem.

- Nem is tudom…

- Hát nem vagy benne valami biztos.

- Ja, elég vacak érzés, de van még valami…

- Mi?

- Anya, szeretnék beszélni az apámmal, már mint aki annak mondja magát.

- Thomas Petersonnal? Mármint a…a …az apáddal?

- Igen, de én csak szeretnék neki néhány kérdést feltenni. Tudni akarom miért nem kellettem neki, csak… muszáj vele beszélnem, mert addig nem tudok másra gondolni.

- Jól van, jól van, megadta a számát, megkeresem a névjegykártyát amit hagyott. Szeretnéd ha veled mennénk?

- Nem, ezt nekem kell elintéznem..

- Rendben, kicsim, ahogy szeretnéd. Reggelit kérsz?

- Igen, de csak keveset, nincs nagy étvágyam. - mondtam mire bólintott és felállt. Láttam rajta hogy nem igazán tudta hova tenni hogy találkozni akarok az apámmal de próbálta leplezni.



Nick szemszög…

- Ne szívass már, komolyan ezt mondta?- nevetett Demi megállás nélkül. Már nem igazán tudtam hogy csak hagyjam figyelmen kívül vagy kezdjek aggódni érte.- Beszarás.

- Jah, gondolhatod, igazából nem is tudtam volna megszólalni , de szerencsére annyira zavarba jött saját magától hogy nekem nem is kellett semmit hozzáfűznöm. Nagyon édes volt. - mondtam a széken hintázva.

- Azt hiszem félre ismertük Anniet, nem olyan félénk, ártatlan kis bárányka mint ahogy gondoltuk, azt hiszem több van benne mint amit nekünk mutat.

- Annie egy nagyon édes és őszinte lány, és imádom ezért, nehezen tudja magában tartania véleményét, igazából olyan mint te. - mondtam vigyorogva mire Demi elnevette magát.

- Igen? Több időt kéne rászánnom az ismerkedésre, most már annyit hallok róla hogy egyre kíváncsibb vagyok rá.

- Hát hívd el kajálni vagy kávézni, örülne neki.

- Igen?

- Persze, imádná, nagyon szimpatikus vagy neki, és a zenédet is imádja. Tulajdonképp még segíthetnél is vele.

- Nem hiszem hogy bele akarok folyni az ügyetekbe.

- Ó már nyakig benne vagy.- vigyorogtam mire sóhajtott egy nagyot.

- Na jó, add meg a számát, a héten nem érek rá de rácsörgök majd.





**



Mikor a suliból haza értem csak arra tudtam gondolni, hogy néhány óra múlva találkozom vele. Igazából egészhéten ezen gondolkoztam. Mikor vasárnap felhívtam nagyon meglepődött, valószínűleg lemondott arról hogy keresni fogom és mikor kértem hogy találkozzunk nagyon lelkesnek tűnt. Egész héten kattogott az agyam, mit mondjak neki, és ő mit fog mondani? Jobb lett volna ha fel sem tűnik…

- Édesem, bejöhetünk apáddal?- nyitott be anya miközben a ruháimat készítgettem elő.

- Persze, gyertek csak. - egyenesedtem ki majd ahogy bejöttek anya egy kis ládát tartott a kezében.

- Szívem , van valami amit elkell mondanunk. - szólalt meg apa nagy nehezen.

- Igen? Mi az? Mi a baj?

- Semmi, nincs baj. Tudod mikor örökbe fogadtunk, az árvaházban adták nekünk ezt a kis ládikót és egy levelet. Tudod ezt a ládát hivatalosan a levél szerint 18 éves korodban kellett volna odaadnunk de az apád feltűnése miatt ez változni látszik. Ebben a ládában képek vannak rólad, anyukádról, emlékek , és egy vaskos boríték, illetve egy kisebb boríték. A ládában vannak információk az apádról, tudod azért is akarta anyukád, hogy 18 évesen kapd meg mert úgy vélte hogy addig felesleges, mert 18 évesen már te is megkeresheted ha szeretnéd. Kérlek ne haragudj ránk amiért eddig nem adtuk oda, mi csak próbáltuk követni anyukád kérését.

- Értem, én nem tudom mit mondjak…- nyögtem ki nagy nehezen mire anya letette az asztalomra a ládikát.

- Oké, nos ezt itt hagyjuk és ha kérdésed van csak szólj, mi itt leszünk a szomszédban..- mondta anya az ajtó elé hátrálva.

- Köszönöm.- suttogtam. Mikor kimentek csak néztem a ládát. Leültem az ágyra és bámultam a ládát. Benne van az egész gyerekkorom, az emlékeim anyáról, és minden amit az apámról tudott…



„ Egyetlen kislányom,



Egy ideje már nem vagy velem, és ez nagyon fáj. Mikor ezt a levelet megkapod már több mint tíz éve lesz annak hogy elbúcsúztunk. Kicsikém, br több időt töltöttem volna veled, de tudnod kell hogy mindent érted tettem, azért hogy ne szenvedj hiányt semmiben. Azt akartam hogy boldog gyerek korod legyen, hogy boldog életet élj.

Azonban ezt nem adhattam meg neked, hiába dolgoztam annyit, hiába vállaltam több helyen munkát, hiába volt több a pénzünk ha én nem lehettem veled, és ez fáj a legjobban, hogy annyi mindent kihagytam és ami még ennél is fájóbb hogy mennyi mindent fogok még kihagyni. Az érettségid, a diplomaosztód, az esküvőd, az első gyermeked keresztelője…

Csak remélni tudom hogy szerető családra találsz, olyan emberekre akik tudják pótolni a hiányom akik kitöltik az űrt a szívedben, akik úgy tudnak szeretni mint én. akik tényleg mindent megtudnak adni neked, akik mellett biztonságban érzed magad. Egy olyan család ahol testvérekre lelsz akik mindig támogatnak és segítenek téged. Remélem olyan embereket találsz akik megvédenek és óvnak a rossztól.

Egyetlenem, Susannal összeszedettem minden képet, minden olyan kis tárgyat ami rám emlékeztethet téged, mert remélem akarsz és fogsz is emlékezni rám ha már új családod lesz. A ládában mindent megtalálsz, remélem néhányukra te is emlékszel.

Az apádról is találsz némi információt ami valószínűleg 12 év múlva már semmit nem ér, maximum a neve lesz ugyanaz, de talán az is segíthet. Thomas Peterson volt az a férfi akit 7 éve nem tudok hová tenni az életemben. Megvetem amiért tönkretett és közben hálás is vagyok neki érted. Tudnod kell hogy amíg velem voltál nem létezett nálam büszkébb anya, örökké büszke leszek rád kiscsillagom. Nem leszek veled, de ha felnézel az égre , tudnod kell… ott vagyok, ott vagyok és vigyázok rád. Figyelem minden lépésed és óvlak a bajtól mint a te védangyalod.

Örökké szeretni foglak egyetlenem!

Anya. „

Mikor a levél végére értem már alig kaptam levegőt. Próbáltam vissza fojtani a sírást, nyugodt maradni és mély levegőt véve túl lépni a tartalmán de nem ment. Ahogy könnyeim megindultak már nem tudtam magam visszafogni, egyszerre annyi érzelem zúdult rám amit nem tudtam kezelni. Fájdalom, szeretet, hiányérzet, boldogság, boldogtalanság, gyász, szomorúság.

Tényleg ő az apám, kétség sem fér hozzá. A levelet visszaraktam a borítékba és beraktam a ládába. A másik borítékban bankjegyek voltak, összesen ezer dollár. Nem tudtam mit kezdhetnék vele így betettem a láda legaljába és bezártam. El kellett kezdenem készülődni. Odakell érnem a találkozóra.

**



Miután megérkeztem a kávézóba a partra egy darabig csak ültünk egymással szemben. Az ölemben volt a ládikó és azt szorongatva kerestem a megfelelő szavakat de azok valahogy nem akartak jönni.

- Szóval… mesélj magadról.- szólalt meg nagy nehezen.

- Mit szeretnél tudni?

- Miket szeretsz csinálni, milyen a suli? Mi szeretnél lenni később?

- Nos, szeretek énekelni, és táncolni. A suliban lesz egy tánc előadás ahol táncolni fogok és…és.. nos elég jó tanuló vagyok, négyes-ötös. Én..még nem tudom mit szeretnék csinálni, hogy hol akarok tovább tanulni, tudod ezt még van időm kitalálni.

- Igen, persze, de ne hagyd az utolsó pillanatra. - mosolygott mire csak bólintottam.

- És te? Mit csinálsz, hol élsz, mennyi idős vagy, olyan sok minden van amit nem tudok rólad.

- Igen, nos, 43 éves leszek és Bostonban élek ahol van egy jól menő reklám ügynökségem. Elvált vagyok és nincs gyermekem, már rajtad kívül . Énekelni és táncolni nem tudok de jól értek a számokhoz és jó fantáziám van, kreatívnak mondanám magam

- Emlékszel anyára?

- Igen, csodaszép volt, pont mint te. A mostani családod milyen?

- Anya csodás, mármint Denise, olyan mintha az igazi anyám lenne, az első perctől kezdve úgy bánt velem. Kevin, vagyis apa is fantasztikus ember. Mindketten igazán odaadóak és érzem hogy szeretnek engem. Én is szeretem őket, tudod, előttük voltam két családnál is de mindkettőnél voltak gondok és visszakerültem az árvaházba. Épp betöltöttem a tizenhatot mikor anyáék jöttek. Onnantól kezdve, olyan az életem mintha egy mesében élnék, valóra vált minden amiről évekig csak álmodtam. Szerető szülők, testvérek, egy otthon, biztonság.- mondtam majd elmosolyodtam. – Hol ismerted meg anyát?

- Tudod ő pincérnő volt egy kávézóban, az egyetem mellett dolgozott hogy tudja fizetni a sulit. Én épp akkor szereztem a második diplomám és nagyon szimpatikus volt. Beszélgettünk és találkozgattunk néhányszor…

- Mikor elmondta hogy terhes miért nem vállaltad a felelősséget?

- Mert volt egy menyasszonyom aki akkor New Yorkban élt. messze volt és hát kicsit félre kacsintgattam. Nem gondoltam hogy terhes lesz… pénzt nem fogadott el.

- Mit kezdett volna a pénzzel?

- Ami akkor helyes lett volna, elkellett volna vetetnie …

- Köszönöm, jó ezt hallani.

- Ne érts félre, jó hogy most megismerhetlek de akkor az lett volna a helyes és ésszerű döntés. Még egyetemre járt és mellette dolgozott és tudta hogy van egy menyasszonyom…

- És miért nem akartál látni engem, sosem jöttél el.

- Tudom, tudom de azért mert senki nem tudta hogy van egy balkézről becsúszott gyerekem, igazából én is elakartam felejteni. Anyádnak minden hónapban küldtem egy csekket, de mindig visszajött, sosem fogadta el.

- Persze, mert rád lett volna szüksége és nem a pénzedre.

- Anyád tudta hogy nem komoly a kapcsolatunk, én megmondtam neki, az ő hibája ha szedett volna gyógyszert…

- Már megbocsáss de te ott sem voltál? A te felelősséged is volt …

- Tudom, tudom, de végig figyelemmel kísértelek, mindig tudtam mi van veled…

- Akkor a haláláról is tudtál? Arról hogy árvaházba kerültem? Miért nem jöttél el? Hogy lehettél olyan szívtelen hogy hagytad a saját lányod egy árvaházban élni.

- Nem vehettelek magamhoz, pedig akartalak, de a feleségem nem engedte. Akkoriban úgy álltunk hogy beindítottunk egy vállalkozást, a mostani cég elődjét és bele fektettem minden pénzem, teljesen a feleségemtől függtem, ha akkor elhagy mindenem elvette volna , még nem volt semmi profitunk így próbáltam a munkára koncentrálni hogy minél előbb pénzt hozzon az üzlet, aztán teljesen belemerültem … Mígnem két évvel ezelőtt kivásároltam a feleségem majd elváltam tőle így teljes egészében az enyém lett a cég. Akkor kezdtelek keresni de mire az árvaházba eljutottam már örökbe fogadtak és ott nem mondhattak semmit. Akkor felfogadtam egy magánnyomozót aki megtalált téged, de neki is egy évébe telt.

- Ha jól értem a feleséged és a pénz miatt nem kellettem? Mond ez komoly?

- Igen Annie, de ne gondolj rosszra, én csak …

- Neked fontosabb volt a pénz mint a saját lányod, nem gondolok rosszra. Manapság is sokan gondolkodnak így.

- Annie, te egy nagyon értelmes lánynak tűnsz, meg kell értened, az anyáddal való kapcsolatom jó volt, igen, csodaszép volt, pont olyan igéző szemei voltak mint neked és a szövege is eszméletlen volt, de amit iránta éreztem az nem volt több csak szexuális vonzalom . Amúgyis azt hallottam olyan lány volt.

- Olyan, milyen?

- Nem akarom bemocskolni az emlékét de akkoriban a lányok sok mindent megtettek, főleg a pincérnők, egy kis extra borravaló mindig jól jött, és anyád sem volt kivétel. Elhiszem hogy mikor megszülettél példás anya lett belőle és óvott , vigyázott rád de azért mielőtt megfogantál ő is több férfival volt együtt mint más egész életében.

- Na jó nekem ebből elegem van, azt mondod nem akarod bemocskolni az emlékét de folyamatosan azt teszed. Fikarcnyi megbánás, együttérzés sincs benned? Hogy mondhatsz ilyet róla?

- Oké, hibáztam…ne haragudj.

- Igen… Nem értem minek kerestél meg, mi a francért akartál megismerni ha egyáltalán nem akartál engem?Boldogan éltem amíg nem bukkantál fel. Azt sem tudtam ki vagy, hol élsz, vagy élsz-e és boldog voltam ettől, miért érdekellek most ha eddig sosem kerestél?

- Rájöttem hogy a pénz és a hatalom nem elég a boldogsághoz, hiányzik a család. A feleségem nem akart családot, ő boldog volt az ékszereivel meg a kutyájával, de én már családot akartam, és akkor újra eszembe jutottál, hogy vajon mi lehet veled, merre élhetsz, van-e új családod, milyen lehetsz.

- Én sosem foglak apámnak tekinteni. Nekem egy idegen vagy Tom. Annyi mindent kihagytál az életemből… nem tudod mennyit szenvedtem az árvaházban, évekig mígnem elfogadtam a sorsom hogy nekem ez jutott, talán ha kikerülök onnan újra kezdhetem az életem. És még az is jobb volt, az a tudat hogy nincs senkim, hogy nincs apám, hogy nincs anyám, mint az hogy van egy olyan apám mint te.

- Tudod nagyon igazságtalan vagy…

- Az élet is igazságtalan…velem is mindenki igazságtalan volt, ez van. Én már csak tudom. Először elvette az anyámat majd egymás után két olyan családhoz kerültem akik gyűlöltek, bántalmaztak, cselédként használtak, lelkileg terrorizáltak, akik miatt pszichológushoz jártam…az élet már csak ilyen… de most hogy új életet kezdhettem anyáékkal eszem ágában sincs egy olyan embert be engedni ebbe az új világomba aki csak mérgezni tud, mert azt hiszem te ilyen ember vagy. Ne haragudj de lehet hogy te vagy az apám, de én inkább nem kérek belőled, nekem ennyi bőven elég volt tőled, sőt, sok is. Egész héten arra gondoltam hogy milyen lehetsz, hogy mit mondok majd neked, hogy a beszélgetés végén megöleljük egymást és rájövök hogy mindvégig volt apám aki gondolt rám. Látod jót feltételeztem rólad de csalódtam. Nem akarok tőled semmit, sem pénzt sem részt venni az életedben, semmit, csak azt hogy ne keress többé, nincs rád szükségem..- mondtam majd szép lassan felálltam.

- Annie, ne légy már ilyen…

- Olyan vagyok amilyen akarok.

- Pont mint az anyád, a makacsságát ki nem állhattam.

- De most már tudom hogy ő miért vetett meg téged mindig, úgy látom volt rá oka bőven. Ég veled Tom.- mondtam majd a kis ládikámat magamhoz szorítva rohantam el a kávézóból. Csak futottam, tulajdonképp nem tudom merre csak mentem és imádkoztam, hogy ne jöjjön utánam. Nem akartam már semmit csak egyedül lenni az emlékeimmel, anya emlékeivel…

A homokba levetődve ölembe vettem a ládát és kinyitottam. A legtetején egy kép volt anyáról. Azt a sugárzó vidám mosolyt sosem felejtem el. Mindig olyan optimista volt, még a legszörnyűbb helyzetekben is, mindig optimista maradt és hitt abban hogy a holnap sokkal szebb lesz. Ismét rám tört a sírás, de most próbáltam kontrollálni. Folyamatosan folytak a könnyeim de próbáltam észnél maradni. Elővettem telefonom és kikerestem Nick nevét a híváslistából majd fülemhez vettem telefonom.

- Annie?- hallottam meg hangját egy csörgés után.

- Szükségem van rád.- szipogtam majd újabb sírógörcs tört rám.

- Hé, hé merre vagy?

- Nick, gyere értem, itt vagyok a parton, az Óceán kávézótól nem messze, értem tudsz jönni?- szipogtam de már alig kaptam levegőt.

- Ne menj sehová oké, csak maradj ott, negyed óra és ott vagyok. És Annie, kérlek nyugodj meg egy kicsit, máris ott vagyok.- mondta majd csak egyenletes pityegést hallottam. Eltettem a telefonom és anya képére nézve újra rám tört a zokogás. Hogy lehet ilyen szívtelen , hogy mondhatott olyan csúnya dolgokat róla, hogy lehetett olyan nyomorult féreg? Nem nevezhető sem férfinak, sem apának. Bárcsak sosem jelent volna meg az életemben, bárcsak sosem tudtam volna meg hogy ő létezik, bár sose talált volna meg. Miért ilyen kegyetlen az élet? Nem elég hogy elvette anyát, majd adott egy családot, most tönkretesz mindent azzal hogy hozzám vezeti azt akit sosem akartam látni.

- Annyira hiányzol anyu, annyira hiányzol..- suttogtam a képet nézegetve majd letöröltem arcomat.

- Annie…- hallottam meg hangját és rögtön hátra fordultam.

- Nick, ne haragudj hogy téged hívtalak én csak nem tudtam kit hívjak, rögtön te jutottál eszembe.- mondtam mire elindult felém majd leült mellém és végig simított arcomon. Ahogy hozzám ért ismét előtörtek könnyeim, nem is tudom miért, talán a tudat hogy előtte nem kell szégyellnem a könnyeket, hogy ő meg vígasztal. És az a gyengédség ahogy hozzám ért, Nick előtt lehetek gyenge, mert tudom hogy átölel és egyből erősebbnek érzem magam.

- Sírj csak ha arra van szükséged. – ölelt magához szorosan. Átöleltem derekát és csak hagytam hogy kitörjenek az érzések amiket eddig visszafojtottam.

- Szörnyű ember, annyira borzalmas ez az egész. - mondtam szipogva mire hátam kezdte simogatni.

- Tudom Annie, én is így gondolom, még aznap mikor feltűnt beszéltem vele egy kicsit és rögtön megutáltam. Féltem hogy belőled milyen érzéseket vált ki, nem akartam hogy fájdalmat okozzon neked, de úgy látom sikerült. Legszívesebben megfojtanám.

- Ne engedj el.

- Jól van, de mi ez a láda?

- Anya és apa adta ma délután, az anyukám hagyta nekem, elvileg csak 18 évesen kaphattam volna meg de Tom miatt odaadták. Van benne anyától egy levél, megnézed?

- Szabad? Ezt neked szánta biztos bizalmas..

- Meg engedem. - mondtam halkan majd kivettem a levelet és átadtam neki. Szorosan hozzá bújtam ő pedig olvasni kezdett. Mikor már nyugodtabb voltam rápillantottam a képre amit a kezemben tartottam.

- Az anyukád nagyon szeretett téged, nagyon megható ez a levél. - tette vissza a borítékba majd kezemre nézett. - Hű, milyen gyönyörű volt, a szemed biztos tőle örökölted, de hogy őszinte legyek, azt hiszem mindent, ugyanolyan szép vagy mint ő.

- És makacs, Tom szerint ezt is tőle örököltem. És ezt a tulajdonságát utálta.

- Én szeretem hogy makacs vagy.- mondta halkan majd eltette a képet és a levelet. Én csak lehunytam a szemem és éreztem hogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon.- Sírj csak ha jól esik.

- Most már jól vagyok.- fogtam meg kezét.

- Haza viszlek, jó?

- Ne, ne , ne… Nem akarom hogy anyáék így lássanak. Nem tudnék most velük erről beszélni.

- De Annie, nézz fel az égre, nem sokára szakadni fog az eső, nem maradhatunk itt.- mondta mire felpillantottam a szinte fekete égre.

- Nem érdekel, nem akarok haza menni, Nick. Anyáék kiborulnának ha így meglátnának. Te elmehetsz de én nem megyek.

- Tudod hogy úgysem hagylak itt. Akkor legalább menjünk hozzám. Ott rendbe szedheted magad és megnyugodhatsz, anyáék észre sem veszik hogy gáz volt a találkozón, és pontosabban is elmesélheted miket mondott Tom.

- Nem lennék útban?

- Nem, dehogy, mehetünk, már a szél is feltámadt.

- Jól van.- húzódtam el majd felálltam.

- A ládát én viszem.- vette fel a homokból majd átkarolta vállam és úgy indultunk el a kocsija felé. Az úton egy ideig csendben ültünk csak nézegettem a ládikót majd felnéztem rá.

- Köszönöm, hogy eljöttél értem, nem tudom meghálálni.

- Ne butáskodj Annie.

- De komolyan,olyan rosszul érzem magam, tudod hogy csak úgy iderángattalak, nem is jutott eszembe hogy talán valami programod lehet vagy épp valakivel vagy..- mondtam mire elnevette magát.

- Nincs senkim Annie, emiatt nem kell félned, nem zavartál meg semmit. Otthon voltam és egy dalon dolgoztam.- nézett rám.

- Néha azt gondolom kihasznállak..

- Nos, ne gondolj butaságokra, majd szólok ha már elegem van belőled.- mondta majd elmosolyodott.

- Az anyám pincérnő volt mielőtt megfogantam, Tom úgy ismerte meg. Anya egyetemre járt és azért dolgozott hogy tudja fizetni a sulit.. Tom azt mondta hogy anya olyan lány volt.

- Olyan? Úgy érted…

- Csak annyit mondott hogy akkoriban sok lány, sok mindenre képes volt egy kis extra borravalóért és hogy anya is olyan volt.

- Az anyukád , én ugyan nem ismertem, de szerintem nagyszerű nő lehetett, mind az amit érted tett, hogy éjjel nappal dolgozott, ahogy írta is, mindent érted tett. Fiatalon az ember követ el hibákat, még ha úgyis volt ahogy Tom mondta, nem szabad elítélned az anyukád.

- Nem ítélem el, sosem tenném. Csak fájt hogy azt mondta. Tudod miért nem vett magához mikor árvaházba kerültem?

- A felesége miatt… elmondta…

- És ne feledjük a pénzt. És ha már a pénznél tartunk, mikor megtudta hogy anya terhes pénzt adott neki hogy vetessen el.

- Te jó ég… minek akart megismerni?

- Mert rájött hogy a pénz nem boldogít és családot akart de a felesége nem akarta így elváltak és a keresésemre indult.- mondtam majd lehunytam a szemem.- Megkértem hogy többé ne keressen mert nem vagyok rá kíváncsi, szerinted helyes döntés volt?

- Te helyesnek érzed?- pillantott rám.

- Igen, nincs rá szükségem, eddig sem volt és ezután sem lesz. Nem tudtam hogy létezik, és ezek után sem vagyok rá kíváncsi. Amit elmondott, nem csak anyáról hanem magáról, az életéről, nekem nem kell egy ilyen ember, nem akarom hogy a közelemben legyen. Igen, azt hiszem jól döntöttem.

- Ugyan nem számít de szerintem is.

- De számít. - mondtam mire elmosolyodott. Nem nézett rám csak mosolygott, láttam hogy jól esik neki. Mire megérkeztünk Nickhez már szépen esett az eső, villámlott , látszott hogy durva vihar közeleg. Mikor beállt kipattantunk a kocsiból és a házhoz szaladtunk majd oda belépve leráztuk a vizet majd letettem a ládát és levettem a dzsekim.

- Menjünk a nappaliba, ott kényelmesen elhelyezkedhetünk.- mondta mire levettem cipőmet majd a ládikával a nappaliba indultam. Kényelembe helyeztem magam a kanapén és kinyitottam a ládát. - Én is láthatom a tartalmát?- ült be mellém.

- Hát persze.

- Na ne…- nyúlt a ládába majd kivett egy kiskori képemet.- Ez a göndörhajú kis angyalka te vagy? Annie…olyan édes voltál..

- Köszönöm, én vagyok, de csak voltam?- néztem rá vigyorogva mire elnevette magát.

- Nem, most is édes vagy..- mondta halkabban . – Pont olyan göndör volt a hajad mint nekem ennyi idősen.

- Nick… itt maradhatok ma éjjel?- kérdeztem mire letette a képet és rám nézett.

- Ha szeretnél , persze. Én, szeretném ha maradnál, tudod néha elég magányos egyedül egy ilyen nagy házban.

- Akkor maradok.- mondtam majd elővettem egy újabb képet.

- Boldognak tűnsz a képeken, tudod sosem tudtam elképzelni milyen voltál és most hogy látom… erről beszéltem, hogy szeretnélek még jobban ismerni, ez hiányzott hogy teljes legyen a kép rólad. Ezek a képek, mindegyiken olyan kiegyensúlyozott vagy, jó látni hogy a nehézségek ellenére, amit a múltkor meséltél, ennyire boldog voltál. Ezek a képek is bizonyítják hogy anyukád mindent megadott neked amit csak tudott.

- Köszönöm..- mosolyogtam majd megláttam a láda sarkában egy parfümös üveget. Fújtam egy picit a csuklómra majd beszippantottam. - Annyira imádtam ezt az illatot. - nyújtottam felé csuklóm mire megfogta kezem és ő is bele szippantott.

- Hm… mi ez, olyan ismerős…

- Már nem emlékszem de olyan különleges édes illata van. Annyira finom, nem?

- De, tényleg kellemes. Fogod használni?

- Talán, még nem tudom, egyenlőre csak jó szagolgatni.

- Mihez lenne kedved? Úgy értem, nézzünk meg valami filmet vagy csak rendeljünk kaját és röhögjünk valami tehetség kutató műsoron?

- Mindkettő jól hangzik.

- Akkor felmegyek és átöltözöm, na meg neked is keresek valami ruhát.- mosolygott mire csak bólintottam.



Nick szemszög…

A szobámba érve elővettem telefonom és anyát hívtam.

- Szia fiam, mond csak.

- Szia anya, csak szólni akartam hogy ne aggódjatok Annie miatt, nálam van.

- Nálad? Miért?

- Ugye találkozott az apjával, nos nem úgy sült el ahogy kellett volna, felhívott és mikor érte mentem teljesen ki volt borulva, nem akarta hogy így lássátok, nem akart haza menni, így nálam van, itt is szeretne maradni, gondolom nem gond.

- Nem, persze, csak vigyázz rá. Biztos nagyon törékeny lehet.

- Eléggé kész van, de jól lesz, és ne aggódjatok, vigyázok rá.- mondtam- Szia anya.

- Szia fiam.- köszönt el majd letettem és gyorsan átöltöztem.