9.rész / Rózsaszín köd ... /

~ ~ Amikor a szívetek egyszerre dobban, és a külvilág eltűnik. Amikor úgy érzed, minden tökéletes. Amikor a szíved csordultig lesz örömmel, és szeretettel.~ ~




Mikor Los Angelesben leszállt a gép mindenki megtapsolta a pilótát én pedig fellélegeztem hogy végre hazaértünk. Szuper volt ez az egy hét de mégis csak jobban szeretem Los Angelest. Már hiányoztak anyáék, és a fiúk is. Alig vártam hogy lássam őket.

Briannel kézen fogva sétáltunk a kijárat felé. Utánunk egy reptéri dolgozó hozta a csomagokat. Vártam hogy anya vagy apa majd ott fog várni azonban ez nem történt meg, helyette hatalmas meglepetés ért. Nick volt a kocsinak dőlve és mikor meglátott minket kiegyenesedett és elindult felém.

- Szia..- köszöntem halkan.

- Szia..sztok.-mondta komolyan.

- Hogy hogy te vagy itt? Azt hittem anya vagy apa jön értem.- néztem Brianre aki csak jobban húzott magához. Ezt Nick is észrevette és éreztem hogy egyre feszültebb. Megdörzsölte homlokát majd rámnézett.

- Nem tudtak jönni. Apának valami megbeszélésre kellett mennie, anya meg nem tudott elszabadulni a suliból, én voltam egyedül szabad. Lassan indulnunk kellene, nem akarok órákig araszolgatni a városban.

- Persze, egy perc az egész.- mondtam majd Briannel kicsit messzebb sétáltam.

- Hiányozni fogsz édesem.- simogatta arcom.

- Hétfőn találkozunk az iskolában, de te is hiányozni fogsz.- mosolyogtam mire ő megcsókolt. Mikor elhúzódtam és oldalra pillantottam láttam hogy Nick épp a csomagjaimat pakolja a csomagtartóba..

- Nincs valami jó kedve..- jegyezte meg Brian miközben Nickre sandított.

- Szerintem csak fáradt, na de jobb ha megyek.- mondtam majd a szüleihez léptem.- Mindent köszönök, nagyon jól éreztem magam.- öleltem meg őket.

- Örülünk hogy velünk tartottál, és remélem hamarosan újra eljössz hozzánk. Azt az ebédet meg kell ejtenünk amiről beszélgettünk.- mondta Miranda mire serényen bólogattam.

- Persze. Most jobb ha megyek, viszlát.- mondtam majd még megöleltem Briant és Nickhez sétáltam. Ő kinyitotta nekem az ajtót majd ahogy beszálltam becsapta és átsétált a másik oldalra és beszállt. Szó nélkül indította a motort majd kihajtott a parkolóból.

Egy darabig szó nélkül bámultuk az utat majd már kezdett kicsit kínos lenni így nyeltem egy nagyot és ránéztem.

- Jó itthon lenni.- mondtam mire rám pillantott.

- Igen, gondolom, én is így szoktam érezni.- mondta mire bólintottam.

- Minden rendben itthon?- kérdeztem halkan mire sóhajtott egy nagyot.

- Igen, mindenki jól van. Anyáék már nagyon várnak, nagyon hiányoztál nekik, vagyis mindenkinek...

- Hm..még neked is?- kérdeztem halkan.

- Akár hiszed akár nem, igen, hiányoztál... Az elmúlt egy hétben senki nem volt akivel vitatkozhattam volna.- mondta mire egy percig csendben ültem majd jobban bele gondolva kitört belőlem a nevetés. Erre már ő is felkacagott majd ahogy elcsendesedtünk rám nézett.

- Ez kedves.- mondtam.

- Tudom, én már csak ilyen kedves dolgokat tudok mondani.- mosolygott majd újra az útra koncentrált.

- Jól vagy?- kérdeztem miközben a műszerfalat bámultam.

- Igen Annie, jól vagyok. Hamarosan túrnéra megyek, Európába. Több hónapig távol leszek.

- Ohh...

- Jó lesz olyan helyekre eljutni ahol még nem jártam. Nagyon sok szép ország van ott, nem lesznek olyan nagyszabású koncertek mint itt de az ottani rajongóimat sem hanyagolhatom el. Ők is ugyanúgy támogatnak engem, megveszik az albumomat, nekem is tennem kell értük valamit..

- Mikor indulsz?

- Egy hónap múlva lesz az első koncert...Olaszországban.

- Jó neked. Annyi helyen jártál már..

- Igen, de az otthonomnál egyiket sem láttam szebbnek. És neked milyen volt a kiruccanás?

- Nos...rájöttem hogy a síelés nem az én sportom, sőt a tél nem az én évszakom. Az első három napot végig kínlódtam de aztán inkább Mirandával töltöttem az időt.- mondtam mire bólintott. Ezután csendben ültünk , én pedig vártam hogy haza érjünk végre.



Mikor Nick leparkolt az udvaron felsóhajtottam. Kiszálltam a kocsiból majd a válltáskámat felvéve Nickhez léptem aki épp kipakolt a csomagtartóból. Már elvettem volna az egyik bőröndöt mikor elkapta a kezem.

- Hagyd csak majd én beviszem őket.- fogta még mindig kezem.

- Nem gond, elbírom.

- Tudom, de majd én intézem. Menj csak előre.- engedte el kezem így bólintottam és hátraléptem.

- Akkor addig én töltök valamit inni, oké?

- Köszi.- mondta rám sem nézve én pedig elindultam. A házba belépve leraktam a táskám és levettem a csizmám majd a konyhába sétáltam. Az egész házban olyan csend volt. Anyáék dolgoznak, Frankie meg gondolom a haverjaival bandázik. Miután jól megrágtam magamban hogy egyedül vagyok a házban kinyitottam a hűtőt és elővettem a narancslevet. Kitöltöttem két pohárba majd leültem a pulthoz. Nick pár perc múlva megérkezett.

- Mindent felvittem a szobádba.- ült le velem szemben.

- Köszönöm szépen, remélem jó lesz narancslé.

- Persze, szuper.- mondta majd elkezdett inni.

- Meddig leszel távol...mármint a turné meddig tart?

- Hát, alsó hangon 2 hónap, de több is lehet, attól függ Peter mikor állítja le magát.- mondta mire elmosolyodtam. Eszembe jutott hogy hányszor jutott eszembe amíg távol voltam.

- De...az előadásra eljössz, tudod, a drámakörösre?- kérdeztem halkan.

- Szeretnék menni..

- De nem tudsz ugye?- néztem rá.

- Megoldom, megpróbálom megoldani, oké?- nézett rám majd megfogta a kezem. Ahogy ujjaink összeértek mintha áramütés ért volna. Olyan jól esett az érintése. Olyan rég kerültünk olyan közel egymáshoz. Folyamatosan csak öltük egymást.

- Köszönöm Nick.- mondtam majd felálltam és megöleltem. Éreztem ahogy magához szorít és simogatni kezdi hátam.Vett egy mély levegőt majd ahogy kifújta engedett a szorításon.

- Most jobb ha megyek, a turné előtt még benézek hozzátok.- engedett el én pedig hátraléptem.

- Rendben, és köszönöm hogy elhoztál.

- Szívesen, Annie.- adott egy puszit arcomra majd elment. Én visszaültem a székemre majd megittam a maradék üdítőitalt.



Mikor felmentem a szobámba elkezdtem kipakolni. Mindent elpakoltam,a helyére tettem majd lementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Semmi filmet nem találtam így egy zene csatornán hagytam és elnyúltam a kanapén.

- Annnnnie...- hallottam meg Franki kiabálását mire elmosolyodtam és felültem.- Végre itthon vagy.- szökkent hozzám majd megölelt.

- Na, csak nem hiányoztam?- mosolyogtam mikor elengedett.

- Mondhatjuk hogy hiányoztál, anyáék meg kikészítettek már az állandó aggódásukkal. ‘ Szerinted jól van? Szerinted eszik eleget, nem betegedett meg? Neked is annyira hiányzik mint nekem? Mi van ha megsérült? Jól bánnak vele?’- sorolta vékony hangon a kérdéseket. - És ha nem ezekkel a kérdésekkel bombázták egymást akkor velem viselkedtek úgy mintha kisbaba lennék. Anya még be is takargatott..- mondta mire csak nevetni tudtam.

- Hát haza jöttem, most már nem lesznek ilyenek, remélem.- mondtam mosolyogva.

- Kivel jöttél haza?

- Nick jött ki elém, de már elment.

- Hova?

- Hát honnan tudhatnám? Gondolom dolga volt.

- Anya hívott hogy mikor száll le a géped és jöjjek haza hogy ne legyél egyedül sokáig.

- Jaj nem kellett volna, remélem nem valami fontos programot hagytál ott, mondjuk egy lánnyal..

- Jessicára gondolsz?

- Igen, rá...

- Nincs semmi, csak egyszer randiztunk, de ő nem igazán az én világom.

- Túlságosan is beszippant a számítógép..- ráztam a fejem rosszallóan.

- Dehogy, de még mindig jobb hogy nem gyilkolós játékokkal játszom hanem animációs filmeket készítek, nem?

- De, tényleg jobb.- mosolyogtam.

- Na és milyen volt, mesélj el mindent.

- Először is, a síelés nem az én sportom, utálom...



Nick szemszög...



Jobbnak láttam gyorsan eljönni. Ahogy Annie átölelt olyas valamit éreztem amit még soha. Jó volt őt a karjaimban tartani. De nem az általános jó, hanem a nagyon jó. Olyan kellemes érzés futott át testemen. És külön öröm volt hogy ő kezdeményezte az ölelést, öröm, de igazából nem kéne örülnöm neki, nem is lenne szabad így éreznem iránta. Olyan hülyének érzem magam. Olyan tehetetlennek, és össze vagyok zavarodva, Annie jelenlétében mindig ideges leszek, és ez már nem Brian miatt, már miatta, mert ahogy meglátom sokkal gyorsabban ver a szívem és alig kapok levegőt.

- Min töprengsz?- kérdezte Jeff mire ránéztem.

- Csak Annie jutott eszembe.

- Ajjaj...- gurult hozzám közelebb.

- Ma jött haza..

- Elmész hozzá?

- Nem, már találkoztunk, nekem kellett érte kimenni a reptérre.- mondtam elgondolkodva.

- És milyen volt?

- Nem tudom, jó volt őt látni. Boldog voltam hogy ne esett semmi baja, hogy minden rendben van vele... Még meg is ölelt otthon.

- Ő? De nem utál?

- De, azt hittem, de úgy tűnik csak akkor utál mikor Brianről van szó...tudod van valami fura kötődés köztünk, vagyis én úgy érzem hogy van. Vele sokkal nyugodtabb vagyok, már normál helyzetben. Brian előtt olyan jókat beszélgettünk, bármiről tudtunk beszélgetni. Olyan volt ő nekem mint egy tükör. Annyi közös van bennünk. Szóval ezt a kötődést még az örökös veszekedés sem törte meg..

- És ennek örülsz?

- Nem tudom, hogy örülnöm kéne-e... Olyan bonyolult ez most...

- Hiányzott?

- Persze... De tudod tisztában vagyok vele hogy amit érzek, hogy ami a fejemben jár az nem helyes. Annie olyan tiszta lány, és olyan fiatal még, én 5 évvel idősebb vagyok és ő még alig ismeri a világot és...

- Most érveket hozol fel hogy miért nem lehet hozzá közöd?!

- Ja, tudom szarul megy.

- Eléggé, csak olyan érveket sorakoztattál fel amik egyáltalán nem számítanak. Tiszta, Ugyan, már féléve együtt van ezzel a Brian sráccal, szerinted nem feküdtek még le? És egyébként meg 5 év semmit nem számít, és a világot melletted is megismerheti.- mondta mire sóhajtottam egy nagyot.

- felesleges ezen túráztatni az agyam. Annie és én sosem leszünk együtt, ős sosem tudna velem lenni.

- Na és ezt miből gondolod?

- Mert látom rajta, nem tudna másként tekinteni rám.

- És miért nem, Most testvérként vagy egy nagyon nagyon jó barátként ismer. Meg kéne mutatnod neki azt a Nicket akit rejtegetsz, és akkor talán ő eldönthetné hogy tudna e rád úgy nézni vagy sem, nem gondolod?

- Nem tudom. Fogalmam sincs. De most úgyis elmegyek hónapokra, talán kitudom verni a fejemből ezt a beteges elméletet hogy ő meg én egyszer összejövünk.

- Beteges? Te nem vagy normális, inkébb ne is szólj ma már hozzám. Nem akarsz boldog lenni, ez a te bajod. Jobb szenvedni, kínlódni, vitázni magaddal mint a tettek mezejére lépni.- mondta majd feltette fejhallgatóját és visszagurult a helyére. Igaza volt így inkább csak összehúztam magam és a keverőpultot bámultam.



Annie szemszög...

Szombat...1 napja otthon.



Ma reggel ahogy felkeltem hatalmas zsivalyt hallottam a nappaliból. Túl fáradt voltam még hozzá így csak becsoszogtam a fürdőbe majd beálltam a zuhany alá és behunyt szemmel élvezkedtem. Olyan csodás érzés volt ahogy a forró vízcseppek landoltak testemen majd végig csusszantak bőrömön. Tudtam hogy sokáig nem állhatok ott így egy jó negyedórányi ázás után elzártam a vizet és az ajtót kinyitva kiléptem a hűvös levegőre. Magamra csavartam egy törölközőt és a tükör elé beállva csak bámultam magam. Olyan ijesztően festettem. Kb mint aki egy hete nem aludt. A szemeim alatt szép nagy karikák virítottak és eléggé nyúzott is voltam, bár tény hogy nem volt egy jó éjszaka. Egész éjjel szakadt az eső, és dörgött az ég. Vagy ötször biztos felébredtem. Amíg a hidratáló arckrémet vittem fel bőrömre eszembe jutott Brian, és a vele töltött hét...az a három együttlét és a közös zuhanyok utána...jó volt, sőt a második együttlét után már nem is éreztem hogy korai lett volna, viszont neki köszönhetően most máshogy látom magam. Nem tudom ez jó-e de már nem azt a kislányt látom a tükörben. Mintha felnőttem volna. Ahogy erre gondoltam elmosolyodtam. Megtörölköztem majd felvettem a köntösömet. A hajamat kifésültem majd felkontyoltam a fejem búbjára. Elővettem a sminkes táskám és egy teljesen alap sminket készítettem, csak hogy ne nézzek ki olyan ramatyul. A szemeimet kicsit kiemeltem a szemceruzával és a szempillaspirállal, a szemöldökömet is szépen befésültem, majd ahogy a sminkkel is megvoltam fogat mostam és utána a gardróbba mentem és felöltöztem. Egy fekete melegítő és egy fehér trikó mellett döntöttem ami fölé kerestem egy vékonyabb kardigánt. Mikor felvettem a fehérneműm gyorsan felkapkodtam az említett ruhadarabokat majd felvettem a mamuszom és kimentem a szobába. Az ágyat bevetettem majd a telefonomra pillantottam. Láttam hogy még csak fél kilenc múlt, így végképp nem értettem a nagy hangzavart.

Szép lassan megindultam a lépcső felé majd ahogy leértem láttam hogy a nappaliban összegyűlt mindenki. Kevin Alenát kergette, a többiek vagy rajtuk szórakoztak, vagy Joe-n aki épp benne volt egy nagy sztoriban amit teljes átéléssel mesélt.

- Sziasztok.- köszöntem és intettem ahogy beléptem mire felém fordultak majd Joe mindenkin átgázolva elindult felém és a nyakamba borult. Már ez meglepett de csak ezután jött a java..

- Te jó ég Annie, te még élsz? Nem törött csontod?- emelgette kezem.- Úgy lefogytál, ettél egyáltalán valamit? Többet nem engedlek sehová..- humorizált mire mindenki nevetett de én annyira fáradt voltam hogy csak jót mosolyogtam.

- Ki humorizáltad magad?- kérdeztem mire csak megölelt. Ahogy elengedett Danielle-hez indultam majd két puszival köszöntöttem. Kevint szintúgy két “futó” puszival üdvözöltem mert ő rohant Alena után.- Szia Kis Angyal.- integettem a kislánynak mire az kacarászva intett vissza de már szaladt is az apukája elől.- Jó reggelt anya, szia apa.-öleltem meg őket majd leültem a fotelba. Már épp kényelmesen elhelyezkedtem mikor Nick jelent meg a konyha ajtóban és nagyon rágott valamit.

- Látom már be is foglaltad a helyem.

- Szia.- álltam fel majd adtam neki két puszit. Fogalmam sem volt arról hogy ő is jön, bár igazából senkiről nem tudtam. Anyáék egy szóval sem említették hogy mindenki jön.

- Jól vagy?- kérdezte mikor hátrébb léptem.

- Igen, köszi. Te?

- Én is.

- Azt hittem Brian is jön.- szólalt meg Joe mire Nick rápillantott. Tudom hogy Joe csak őt akarta hergelni és láttam hogy Nick már közel áll a robbanáshoz mikor Joera néztem.

- Nem kéne felhozni, legyen ez egy Brian mentes délelőtt.- mondtam mire Nick meglepődve nézett rám. Én csak elmosolyodtam majd megpaskolgattam vállát és beültem Dani mellé a kanapéra aki közelebb hajolt.

- Szinte ragyogsz.- mondta halkan.

- Komolyan? Pedig nagyon szarul vagyok. Mintha egész éjjel kínoztak volna kb. Alig aludtam valamit.

- Persze, látom hogy kicsit karikás a szemed, de az a csillogás a szemedben, eddig nem láttam.- mondta mire sóhajtottam egy nagyot.

- Tényleg, Nem tudom mi lehet az..

- Komolyan?

- Tényleg Dani, nem tudom.

- Milyen volt az út?

- Jó, jól éreztem magam, bár a síelés nem jött be de eltöltöttük az időt Mirandával amíg a fiúk a sportnak hódoltak.

- És Brian? Tudom hogy nem akarsz róla ma beszélni de így négyszemközt nem volt erőszakos vagy valami?

- Nem, dehogy, nem kellett erőszakoskodnia.- mondtam miközben a kezeimet bámultam.

- Mi? Annie, megtörtént?- kapta kezét szája elé mikor rájött hogy kicsit hangosabb volta kelleténél. Anyáék és a srácok is mind ránk néztek.

- Mi történt meg?- szólalt meg apa.

- Na szuper.- dörzsöltem meg homlokom.

- Bocsi.- suttogta Dani..

- Kicsim te... Komolyan..- kezdte anya de nem tudta befejezni.

- Annie te lefeküdtél azzal a sráccal?- kérdezte Joe felháborodva én meg hirtelen köpni nyelni nem tudtam.- Mégis miért?- kérdezte újra

- Ugyan már, hagyjuk a témát.- mondtam majd szemeim Nickre tévedtek. Ő nem mérges volt inkább csalódott, vagy nem is tudom, de más volt minta többiek. Joe, Kevin, Apa és anya mind úgy néztek rám mintha valami hihetetlen rossz dolgot követtem volna el, pedig nem is.

- Nem hagyjuk kisasszony.- lépett elém Joe és egyre inkább úgy éreztem magam mintha egy vígjáték főszereplője lennék.- Hozzád mert nyúlni az a kis taknyos?

- Joe...nyugi már...- próbáltam csitítani.

- Nem, hogy feküdhettél le vele? Megbolondultál?

- Joe, már féléve járunk, egyáltalán nem siettük el, nem értem mi a bajod, illetve mi a bajotok? Nem erőszakoskodott, én is akartam oké, miért olyan nagy szám ez, és miért beszélünk az én szerelmi és szexuális életemről most?- mondtam már felháborodva.

- Azért mert 16 éves vagy..

- És, attól hogy ti mind később veszítettétek el a szüzességeteket nekem is várnom kéne? Nektek ott volt a gyűrű, engem semmi nem köt az apáca léthez..- mondtam

- Oké ha az nem elég hogy fiatal vagy akkor legyen elég hogy nem akarom hogy ilyen korán ezt csináld..- mondta Joe.

- Te most gyakorlod a gyerek nevelést? Lehet hogy nem velem kéne kezdened.- fontam keresztbe karjaimat mellem alatt.

- Ez kész...16 éves..- nézett anyáékra hitetlenül.

- Az ő dolga..- szólalt meg anya. - Biztos jól átgondolta.

- Igen, az én testem, én döntöm el mit csinálok vele, és hogy lezáródjon ez a téma én most felmegyek ha nem haragszotok, még van egy két dolgom a szobámban, majd jövök ebédre.- mondtam majd felsétáltam az emeletre. Hát ez tényleg sokkolt. Joe, meg az atyai szigor, nem illik össze a kettő. Nem tudom mit gondolt egyáltalán.

Ahogy szobámba értem ledobtam magam az ágyra és kézbe vettem telefonom, már egy üzenet fogadott. Ashley írt hogy alig várja a részleteket az utazásról..

Mikor elolvastam letettem a telefont és a könyvet kezdtem olvasni amit még az utazáson kezdtem meg.



Nick szemszög...


- Megáll az eszem...- mondogatta Joe hitetlenül.- Hisz még csak 16 éves...

- Nem sokára 17... Mit nem tudsz ezen felfogni Joe?- néztem rá kérdőn.

- Mit? Túl fiatal hozzá, és ha ez a srác csak kihasználja?

- Nem hiszem, akkor nem várt volna félévig..- mondtam de igazából kurvára fájt.

- Most véded? Eddig te utáltad a legjobban.

- Hidd el, ez ezután is így lesz. Egyáltalán nem bírom azt a srácot, sőt, de ez Annie élete, senki nem dönthet helyette. Ha ő elérkezettnek látta az időt akkor nekünk el kell fogadnunk hogy így döntött, felnőtt. Ennyi.- mondtam unottan.

- Fiam, tényleg szép hogy így véded Anniet, de mi ebbe nem szólhatunk bele.- mondta apa Joenak mire az lerogyott a kanapéra.

- Igazán örökbe fogadhattatok volna egy kisebb lányt, akkor most nem lenne ilyen probléma.- mondta Joe mire anyáék felnevettek. Igaza van, akkor most én sem lennék ilyen gondban.

- Még nem is reggelizett ez a lány.- szólalt meg apa.

- Viszek fel neki valamit.- mondtam miközben felálltam.

- Köszönöm fiam.- mosolygott anya mire csak bólintottam majd a konyhába mentem. Egy tálcára raktam banánt, illetve egy szendvicset amit még anya csinált nekünk, töltöttem ki narancslevet és kakaót majd a tálcát megfogva elindultam az emeletre. Annie szobájához érve megálltam és megigazgattam a tálcát a kezemben hogy kopogni tudjak.

- Senkire nem vagyok kíváncsi.- hallottam meg hangját a két kopogás után. Nem szóltam semmit csak benyitottam. Az ágyon feküdt és egy könyvet olvasott.

- Még nem is reggeliztél.- szólaltam meg mire rám nézett majd ahogy meglátta a tálcát letette a könyvet.- Bejöhetek?

- Már bent vagy , nem?- mosolyodott el.

- De, tényleg... Hoztam neked egy kis reggelit...- tettem le az asztalára majd ránéztem.

- Köszönöm, kedves tőled..- állt fel majd odasétált.- Tőled is kapok egy kis atyai áldást amiért lefeküdtem vele?- kérdezte mire hirtelen nem is tudtam mit mondani. Nyeltem egy nagyot majd vettem egy mély levegőt.

- Nem vagyok az apád...- mondtam mire felnevetett.- Ez a te életed, igazad van, Joe sem rosszindulatból szólt bele, csak félt téged, mind féltünk,ez természetes nem?

- De..azt hiszem...- nézett rám. Egy percig csak bámultuk egymást majd lehajtotta a fejét.- Szerinted sem kellett volna megtennem, ugye?

- Számít a véleményem?- kérdeztem halkan.

- Tudod hogy igen, csalódottnak tűntél mikor kiderült, láttam a szemedben, te sem ezt vártad tőlem, csalódtál bennem...- mondta amire nem tudtam válaszolni. Persze hogy nem ezt vártam, de igazából nincs is jogom bármit várni tőle. Csak néztem őt, az én szememben ő még ugyanolyan ártatlan volt, nem is tudtam miért...- Nem akarom hogy emiatt megváltozzon a kapcsolatunk. Te fontos vagy nekem.- lépett közelebb majd megölelt. Hirtelen nem tudtam hogy viszonozzam-e vagy mit csináljak. Jól esett a közelsége, kitörlődött minden rossz gondolat a fejemből... Hihetetlen mire nem képes egy ölelésével...

- Nem fog, megígérem- viszonoztam az ölelést. Válla köré fontam karjaimat és úgy húztam magamhoz. Tudtam hogy ezután hónapokig nem látom, tudtam hogy meg kell próbálnom kiverni a fejemből azokat a gondolatokat, tudtam hogy ki kell őt törölnöm a szívemből, és csak testvérként tekinteni rá, de most még kihasználhatom a helyzetet és a karjaimban tarthatom, érezhetem őt. - Na jól van..- kaptam észbe..- Most már egyél.- engedtem el mire ő bólintott majd elvette a tálcáról a bögrét és inni kezdte a kakaót.

- Finom...- nézett rám.

- Nos anya készítette, én csak a narancslét töltöttem ki..

- Akkoris finom, bárki készítette. Joe annyira felidegesített hogy azt is elfelejtettem hogy éhes vagyok.- mosolygott.

- Szereted őt?- kérdeztem hirtelen mire rám pillantott.

- Briant?- kérdezte mire bólintottam.- Igen, Nick, szeretem, és ő is engem... Nagyon aranyos fiú, meg próbálhatnád megismerni..

- Na azt kétlem.- mondtam komolyan.

- Kérlek, a kedvemért, értem. - nézett rám hatalmas szemekkel majd leült mellém a kanapéra.- Olyan jó lenne ha mind elfogadnátok.

- Tudom hogy ezért most utálni fogsz, de nem. Nem fogok muszájból haverkodni vele. Nekem egyszerűen nem szimpatikus, nem kedvelem őt és ez nem fog megváltozni, még a te kedvedért sem, hiába szeretlek, hiába vagy fontos, azt a fiút sosem tudom megkedvelni.- mondtam mire csak bólintott.- Tudtam hogy megint utálni fogsz de nem tudok mit csinálni.

- Nem utállak.- jelentett ki majd felállt és leült az ágyára.- Fontos vagy nekem.

- De ő fontosabb...- álltam fel .

- Dehogyis.- pattant fel.

- De igen...szereted, szerelmes vagy belé, most ő az egyetlen akire gondolni tudsz, akit előtérbe helyezel.

- Ez nem igaz, a családom is fontos..

- Na jó...jobb ha megyek, ennek semmi értelme. Nem akarok vitatkozni.- mondtam komolyan.

- Jó, akkor menj, látom sosem fogsz meg változni.- fonta keresztbe karjait.

- Nem, nem fogok.- fordítottam neki hátat majd elhagytam a szobáját. A francba már...



Annie szemszög...



Alig vártam hogy a hétvége elteljen. Kevinék ott maradtak mindkét nap. Persze Dani nem győzött bocsánatot kérni és tudtam hogy nem rossz szándékból mondta olyan hangosan hanem csak meglepődött , nem is haragudtam rá, egyszerűen az egész helyzet zavart. A vita Nickkel, hogy megint ugyanott lyukadtunk ki, a vitatkozásnál, miért nem hajlandó csak egy kicsit nyitni Brian felé? Miért nem érti meg hogy én szeretem? Miért olyan ellenséges? Miért nem érti meg hogy ez nekem fontos, hogy jóban legyenek...Szeretem Nicket és nagyon fontos nekem, vele mindig olyan könnyen megtudom magam értetni, olyan jó vele beszélgetni, de Briant is szeretem, nagyon és tudom hogy előbb utóbb ez a helyzet kiéleződik és akkor majd nekem kell választanom.. És vajon kit választhatnék?



Hétfőn mikor bementem a suliba Brian már ott volt. Hatalmas öleléssel fogadott ami igazán jól esett a hétvége után. 

A lányokkal még első óra után kitárgyaltuk az egész utazást és természetesen minden olyan percben mikor Brian nem volt ott.

Az órák hihetetlen lassan teltek. Próbáltam figyelni, de Brian folyamatosan üzenetekkel bombázott, nem győztem a telefonomat nézni. Töri órán aztán megelégeltem.

- Hagyd abba.- tátogtam mire halkan felnevetett.- Tényleg.- mosolyogtam már.

- Szeretlek.- tátogott vissza.

- Én is.- suttogtam.

Ahogy vége lett az órának kézen fogva sétáltunk az ebédlőbe. Már épp elkezdtünk enni mikor Jenny ült be velünk szembe.

- Eltévedtél?- kérdeztem mire Brian nevetni kezdett.

- Vicces vagy, nagyon vicces. Na de a lényeg, tudom hogy ti is jöttök a jótékonysági bálra.- mondta amit hirtelen nem értettem.

- Ja anya tegnap mondta.- szólalt meg Brian.

- Én erről még nem tudok.

- Anyudék nem mondták?- kérdezte Brian.

- Nem, kicsit feszült volt a légkör a hétvégén, biztos kiment a fejükből.

- Ja, gondolom, mert már visszajeleztek hogy jöttök. Anya szervezi, nagy esemény lesz. Az iskolának és a szakköröknek gyűjtenek pénzt.- mondta Jenny. Nahát képes értelmes dolgokban is részt venni.- De persze a pom pom csapat a legfontosabb.- Tévedtem, most is csak magára gondol.

- Oké...hát akkor jövünk, ezért jöttél?- kérdeztem.

- Nem, csak gondoltam szólok hogy én milyen ruhában leszek, hogy még véletlenül se vegyünk fel ugyanolyat.

- Ohh Jenny, ez még csak véletlenül sem fordulhat elő, azt hiszem ruhákban nem túl hasonló az ízlésünk. Nézz kettőnkre. Tél van, oké, nincs mínusz 20 fok de te miniszoknyában és topban szaladgálsz én meg farmerban és pulóverben... Van egy kis különbség..- mondtam mire Brian átkarolta a vállam.

- Jó, de azért elmondom, én pirosban leszek.

- Nem lepődtem meg.- mosolyogtam.

- Fűzős felsőrésszel és tüll szoknyarésszel ami a földig ér majd.

- Ez nem a végzős bál, tudtommal, hanem egy jótékonysági bál... Nem gondolod hogy túlzás a tüll, meg a piros?

- Nem, én mindig így öltözöm.

- Igen, és mindenkinek meg is van a véleménye erről.- szólalt meg Brian vigyorogva.

- Oké, ti olyan antiszociálisak vagytok, teljesen elveszitek a kedvem. Megyek is.- mondta majd felpattant és eltipegett.

- Nos...miből gondolhatta hogy én piros, fűzős, tüll szoknyás ruhát fogok felvenni?- néztem Brianre aki csak felnevetett majd megcsókolt.

- Nem tudom, de azért kíváncsi lennék hogy pattant ki a buksijából.- mondtam halkan.

Ahogy megebédeltünk mentünk a drámakörbe amit a próbák miatt már az előadó teremben tartottunk. Jack mindenkit a helyére küldött majd elkezdtük próbálni az első jelenetet..




Mikor hazaértem anya a konyhában szorgoskodott. Épp a vacsorát készítette.

- Szia anya.- adtam neki egy puszit.

- Szia szívem, jól vagy? Későn jöttél..

- Bocsi...elhúzódott a próba. Jack szerint bele kell húznunk, már csak bő egy hónap van a bemutatóig.

- Éhes vagy?

- Nem igazán, talán egy joghurtot ennék. De előveszem én.- mondtam majd kinyitottam a hűtőt és ahogy kivettem a joghurtot leültem a pulthoz ahol anya szorgoskodott.

- Sült csirke lesz, jó?

- Persze.

- Csak egy salátát csinálok hozzá.- mondta mire bólintottam.

- Nem is mondtad hogy megyünk a sulis jótékonysági bálra.

- Ohh, teljesen kiment a fejemből, jó hogy szólsz.

- Mikor is lesz?

- Két hét múlva. Még el kell mennünk vásárolni, valami szép ruhát kell neked vennünk.

- Hm...na és milyen ruhát kell oda felvenni?

- Hát kisestélyire gondoltam. Valami csinos darabra. Oda nem kell hogy földig érő habos babos, uszályos ruhát vegyél fel. Egy elegáns kis ruha tökéletes.- mosolygott.

- Rendben, és mikor szeretnél vásárolni?

- Pénteken? Akkor korábban végzel te is és én is... Jó lesz?

- Persze anya. Most felmegyek megcsinálom a házimat, ha végeztem lejövök. Mondtam majd kidobtam a joghurtos dobozt és a táskámat megfogva felsétáltam.



Már épp végeztem a matekházival mikor megcsörrent a telefonom.

- Szia Brian..- mosolyogtam ahogy felvettem.

- Szia nyuszifül. Mi újság?

- Épp most fejeztem be a házimat. Miért hívsz?

- Anya kért meg hogy szóljak, szeretnék megismerni a szüleidet.

- Komolyan?- dőltem hátra a székben.

- Igen, szeretnék ha egyik este nálunk vacsoráznának.

- Hű, oké...nos akkor beszélek anyával és visszahívlak, oké? Melyik napra gondoltak a szüleid?

- Szombatra, hogy ne legyen mindenki hulla fáradt.

- Oké, kb egy óra múlva vissza hívlak. Addig is puszi.- mondtam majd letettem a telefont és leszaladtam a konyhába.

- Máris végeztél?- kérdezte anya.

- Igen, hívott Brian.

- Nem értem az összefüggést, szeretnél elmenni itthonról? Tudod hogy hétköznap nem örülök ha kint lófrálsz..

- Ja nem, tudom jól, ő is tudja. A szülei azt mondták hogy szeretnének titeket megismerni.

- Minket?- kérdezte meglepve.- Olyan komoly ez köztetek?

- Nos, csak kíváncsiak rátok, a jótékonysági esten úgyis találkoztok majd, nem baj ha jóban van a két család, nem?

- Nos ez igaz...de nem tudom, olyan hirtelen ez nekem.- mondta miközben kinyitotta a sütőt és bekukkantott.

- Te sem támogatsz minket?- kérdeztem halkan.

- Édesem, nem erről van szó, te is tudod hogy kedvelem ezt a fiút de olyan fiatalok vagytok mégis úgy csináltok mintha felnőtt emberek lennétek , és ez olyan komoly kapcsolat lenne köztetek.

- Mert az is.. Miért olyan nehéz elhinni hogy szeret engem, hogy szeretjük egymást?

- Elhiszem de...- mondta majd abba hagyta mintha elgondolkodott volna...- És mikor gondolták?

- Szombaton.- mosolyogtam.

- Oké, beszélek apáddal de szerintem jó lesz a szombat.

- Akkor visszahívom Briant.- ujjongtam

- Jól van, de ne mond 100 százalékra, amíg apáddal nem beszéltem, viszont holnapra már biztosat tudsz mondani, gondolom az még jó.

- Persze, szerintem jó. Apa mikor jön?

- Előbb hívott, hamarosan itthon lesz.- mosolygott anya. Én csak bólintottam egyet majd a nappaliba indultam.

- Heló Frankie, nem is köszönsz már be,

- Láttam hogy nagyon tanulsz, inkább nem zavartalak. Mizu?

- Semmi.

- Mi ez a nagy vigyor?

- Brian hívott hogy a szülei szeretnék anyáékat megismerni..

- Hű...ilyen komoly a dolog?- kérdezte ő is. Mi olyan hihetetlen ebben?

- Igen, az, miért kérdezi mindenki ezt?

- Semmi, semmi, én csak kíváncsi voltam, na...bocsi a kérdésért.- mondta mire vettem egy nagy levegőt és felvonultam a szobámba...





Denise szemszög...



Miután vacsora maradékait elpakoltam és a koszos edényeket beraktam a gépbe felmentem Kevinhez. Ő már az ágyban feküdt és olvasott valamit.

- Végeztél?- kérdezte mire bólintottam.

- Igen, megyek lezuhanyzom..

- Rendben...

- Kevin...szerinted nem korai még ez az ismerkedés Brian szüleivel?

- Nem tudom, de a jótékonysági bulin úgyis találkoznánk velük. Te nem akarod?- kérdezte látva savanyú ábrázatomat.

- Nem is tudom. Nincs bajom ezzel a fiúval de szerintem korai lenne... Ilyen komoly lenne a kapcsolatuk?

- Amennyire komoly egy gimis kapcsolat csak lehet.- mosolygott.

- Na erről beszélek. Még csak tinik, felesleges ez a felhajtás...de Annie szeretné.

- Akkor miről beszélünk?- kérdezte mire leültem az ágy szélére.

- Nem tudom. Szerintem Annie túlságosan is oda van ezért a srácért, képes Nickkel is órákig veszekedni miatta.

- Nos, mostanában nem is vitatkoztak annyit.

- Igen, akkor a karácsony sem erről szólt ugye?

- Jó, igaz, de Nick sem könnyíti meg a helyzetet, ő az aki akadékoskodik mindig, akinek semmi nem tetszik ami ezzel a fiúval kapcsolatos.

- Tudom, de azt is hogy Nicknek mindig jók a megérzései..- mondtam és láttam hogy Kevin is elgondolkozik.- Annie túlságosan is elvakult ezzel a fiúval kapcsolatban, mindent a rózsaszín ködön keresztül lát.

- Annie nem buta lány, te is tudod.

- Nem buta de szerelmes és egy szerelmes tinilány nem az eszére hallgat, nem látja reálisan a dolgokat, nem gondolkozik. Annie is, ha valaki csak kiejti a Brian nevet egyből dicshimnuszokat zeng , áradozik, teljesen   lesz, és ez nem jó... Nick meg nem szereti, és ő tudod milyen.- vettem kézbe köntösömet.

- Ami a szívén, az a száján, főleg ha valami nem tetszik neki..- mondta mire bólintottam.

- Nem akarom hogy azt a fiút fontosabbnak tartsa mint a családját.

- Ne rohanjunk ennyire előre, majd meglátjuk, most még tart a rózsaszín köd, hamarosan elmúlik. Ne aggódj szívem, minden jó lesz.- mondta mire bólintottam majd felálltam és a fürdőbe mentem. Még mindig nem hittem hogy minden oké lesz. Valahogy észhez kell téríteni ezt a lányt...