25. rész / Tudod, hogy akkor már majdnem harminc éves leszek..?/

"Vannak, akiket a megpróbáltatások elszakítanak egymástól. Mások kapcsolatát, ahogy a miénket is, csak szorosabbá fűzik."

Nicholas Sparks

Egy hét múlva szerda…

Annie szemszög…

Miután tegnap ténylegesen elkészült a szoba felavattam és egész délután táncoltam. Nick ismét elutazott három napra így lekell magam foglalni valamivel.

Nem sokára kezdődik a táncóra a haladó csoporttal ez valamennyit segít.

Az elmúlt egy héten nem láttam valami sokat őt. Múlt héten kedden már nem jött fel és szerdán sem. Csütörtökön felugrott, de csak összebújtunk egy kicsit és ment is. Pénteken órám volt a suliban majd a főiskolára mentem ahonnan csak kilenckor értem haza. Akkor még felhívott, hogy átjöjjön-e de én olyan kimerült voltam, hogy azt kértem ne tegye. Hétvégén egyáltalán nem láttuk egymást, persze felhívott és üzenetet is írt napközben többször is de az mégsem ugyanolyan. Szerettem volna megölelni és megcsókolni.  Szóval már lassan egy hete lesz, hogy nem láttam és baromira hiányzik.

-          Srácok, gyerünk már, csak egy kicsit több lelkesedést…-  sétálgattam köztük.

-          Elfáradtunk, Annie. Vagyis sokunknak nehéz napja volt..- szólalt meg Sabrina.

-          Jól van megértem én, nekem is nehéz napom van. - mondtam majd hajamba túrtam. – Jól van akkor hagyjuk most ezt, ezt folytatjuk a jövő héten, lássuk a múlt heti koreográfiát. csináljuk együtt, felrázzuk egymást. - mosolyodtam el majd beálltam eléjük és ahogy bekapcsoltam a zenét mind egyszerre mozdultunk

Már csak pár perc volt az órából mikor feléjük fordultam és elmosolyodtam.

-          Sokan közületek jelezték, hogy szeretnének egy félévi bemutatót. Az ötlet jó, csinálhatunk egy előadást ha szeretnétek, beszélni fogok az igazgatóúrral, hogy hogyan oldható meg és felmérést végzek, hogy a kezdő csoportban mennyire szeretnék ezt. Amennyiben van rá érdeklődés és az igazgató is rábólint hétfőn beszélhetünk a koreográfiákat, zenéket illetően. Addig ti is gondolkodhattok, és hétfőn mindenkit meghallgatok. De van még egy feladatotok hétfőre. Szeretném ha kiválasztanátok egy nektek tetsző dalt és arra készítenétek egy rövid koreográfiát. Szeretném látni mennyire vagytok kreatívak. A dal lehet bármilyen. Aki szeretne tőlem balettozhat is, de szeretnélek titeket látni. Mindenki egyesével kiáll a terem közepére és előadja a saját koreográfiáját amit kamerával felveszünk. Azt kérem adjátok önmagatokat. Hétfőn találkozunk. - mosolyodtam el a  végén majd felálltunk a földről és ahogy magukhoz vették a táskáikat szép lassan kisétáltak és egyedül maradtam.

-          Jól csinálod. - hallottam egy hangot a hátam mögül ami nagyon ismerős volt. Ahogy megfordultam Saraht pillantottam meg. Hasa már sokkal nagyobb volt , teljesen egyértelmű volt hogy babát vár.

-          Szia Sarah, mióta vagy itt?

-          Szia, és elég régóta ahhoz hogy azt mondhassam nagyon jól csinálod. Imádnak téged, ugye tudod.

-          Talán tetszik nekik hogy tegezhetnek. - nevettem el magam. - Örülök hogy látlak.

-          Én is örülök. És komolyan mondtam. Látszik, hogy élvezed és a gyerekek is, jó rájuk nézni. És tetszenek a feladatok amiket kiadsz nekik. Én sosem adtam olyan feladatot hogy csináljatok koreográfiát, maximum egyszer, vagy kétszer, abból is egy biztos akkor volt mikor Jeremyvel táncoltál. A múlt heti is tetszett hogy a nyolcvanas évek zenéihez kellett kitalálniuk valamit.

-          Az akadémián tanultam, kihozni mindenkiből a maximumot, a tanárom így fogalmazott. Ő szinte minden második héten ilyen feladatot adott, mindig más zenei stílushoz kellett koreográfiát csinálnunk, és ezáltal is sokat fejlődtem. Sokkal jobban megismertem magam. Fura de tényleg, a tánc sokat segített, és az is hogy önállóan kellett kidolgoznunk egy koreográfiát mert mikor kiálltunk vele és előadtuk a visszajelzésekből tudtunk építkezni. Ha sok pozitív visszajelzést kaptunk nagyobb lett az önbizalmunk és a következő feladatnál még inkább bizonyítani akartunk. Ha kaptunk egy kis negatív véleményt akkor pedig azért dolgoztunk keményebben hogy legközelebb sokkal jobban menjen és csak pozitív kritikát kapjunk.

-          Nos igen, igazam volt mikor azt mondtam hogy erre a munkára te vagy az ideális ember. Gratulálok Annie.

-          Köszönöm. És te mi járatban vagy?

-          Csak gondoltam megnézem, hogy boldogulsz, kell e segítség, de látom nem vagy elveszve. A kezdő csoport milyen?

-          Nos, vegyes… Vannak akik jók, vannak akik jobbak és vannak akik még nem igazán éreztek rá, ők leginkább a kilencedikesek. Kell nekik egy kis idő de alapvetően mindenkiben benne van a tanulási vágy és a tehetség és az érzék a tánchoz.

-          Szuper. Na de most megyek, szedd csak össze magad és menj haza biztos elfáradtál.

-          Nem vagyok valami kipihent, de jól vagyok.

-          Bejöhetek máskor is? Esetleg egész órára?

-          Hát persze, nagyon örülnék, amikor csak kedved van hozzá.

-          Köszönöm, otthon elég unalmas egésznap.

-          Ne aggódj, majd a baba mellett nem fogsz unatkozni. - mosolyogtam. – Egyébként kislány, vagy fiúcska lesz?

-          Kislány, elvileg, az orvos azt mondta, hogy kilencven százalék hogy lány.

-          De jó, nagyon örülök neked.

-          Hát köszönöm, én is jobban örülnék, ha nem akarnék egésznap zabálni és nem szaladnának fel ötösével a kilók. - mondta miközben én már pakoltam el. Erre a mondatára felnevettem majd vállamra vettem a táskám és elindultunk mindketten az ajtó felé.

-          Te pillanatok alatt visszafogysz majd. Nem kell aggódnod.

-          Köszi, ez kellett, most mehetek és ehetek egy szelet csoki tortát. - mondta mire ismét csak nevettem. - Na jól van, akkor hamarosan látjuk egymást. Szia Annie.

-          Szia Sarah.- mosolyogtam majd az ajtón kilépve mindketten az ellenkező irányba indultunk el. Én épp egy taxiba ültem be és mondtam a címet mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre pillantva Demi nevét láttam meg. – Szia Demi, mi újság?

-          Szia Csajszi, olyan rég beszéltünk, mindig közbe jött valami. Jó lenne találkozni.

-          Nos rendben, most végeztem a  suliban, van kedved átjönni?

-          Persze, tök jó lenne. Mikorra legyek ott?

-          Egy óra múlva? Még le zuhanyzom.

-          Ott leszek. Melyik is a te lakásod?

-          614-es.

-          Oké, akkor találkozunk.

-          Igen. Várlak, szia.

-          Szia.- köszönt el majd megszakítottam a vonalat s eltettem a telefonom.

Mikor haza értem gyorsan ledobtam a táskám majd a fürdőmbe szaladtam és ruháimat ledobálva bepattantam a víz alá. Jól esett a meleg zuhany, mert ilyenkor mindig jól megizzadok de sokkal jobban esne ha Nick is itt lenne. Ma még nem is hívott és nem is írt. Azt mondta megírja mikor ér haza, de miután már négy óra van és nem írt, ma biztos nem jön haza.

Demi érkezése fényt hozott a lakásba, szó szerint. Olyan vidáman nevetgélt miközben mesélt , még engem is jobb kedvre derített. Csináltam két tejes kávét majd amíg azt ittuk és a zabpelyhes kekszet rágcsáltuk uzsonnaként elmesélt mindent ami azóta történt vele hogy együtt vacsoráztunk.

-          Na jó, én elmondtam mindent, te jössz? Mi történt veled?  Nickkel mi a helyzet? Vele sem beszéltem egy ideje.

-          Minden rendben, jól vagyok. Vagy a suliban dolgozom vagy itthon bújom a  könyveket. Láthatod, mindenhol könyv van ahová csak nézel. Szombaton az egyik tanár feladott két pedagógiával kapcsolatos könyvet amit jövő hétre betéve kellene tudnunk.

-          Ez azért kemény, nem?

-          Nem, hisz ha úgy vesszük, két hetente két délutánt vagyunk ott, nekik ott mindent lekell adniuk amit csak tudnak és amit nem tudnak azt bizony nekünk kell megtanulnunk itthon. De azért van lehetőség extra konzultációra hét közben ha valamit nagyon nem értünk.

-          Ez viszont jó.

-          Igen. – sóhajtottam egy nagyot.

-          És Nick?- kérdezte óvatosan. - Beszéltetek a vacsora óta? Sikerült már dűlőre jutnotok?

-          Igen, sikerült. Mikor haza hozott rákérdezett szeretem-e. Nem hazudhattam tovább, sem neki, sem magamnak, de legfőképp magamnak nem. Szeretem őt, teljes szívemből és ő is szeret engem.

-          Igen ezt tudom, két éve tudom Annie.

-          Tudom Demi.  Azaz este volt életem addigi legszebb éjszakája. Nick itt volt egész éjjel és másnap is együtt voltunk, csak átöltözni ment haza.- mondta és ekkor a múzeumra gondoltam és kicsit elmerengtem azon amit akkor mondott.

-          Na jó nem értelek. Ezek szerint együtt vagytok nem? A barátnője vagy végre?

-          Igen Demi, az vagyok. - mondtam de most nem éreztem úgy.

-          Akkor mi ez a búskomorság, boldognak kellene lenned, nem? Mi van veled Annie?

-          Egy hete majdnem, hogy nem láttam.

-          Ohh..

-          Beszéltünk, telefonon és írt is . Demi tudtam, hogy ez nehéz lesz. Tudtam, hogy bonyolult lesz összeegyeztetni az életünket a programjainkat, de azt gondoltam megoldjuk hisz szeretjük egymást.

-          És ez így is van, megoldjátok. - mondta mire a kezébe adtam a közös naptárunkat.

-          Nick a zöld pipa, én a kék pötty, ezek jelölik azt ha valamelyikünknek programja van és piros szív az amikor mindketten ráérünk. Számold össze hogy a hónapban hány szívet látsz.- mondtam mire végig futtatta szemét a sorokon majd rám nézett.- Nos mennyit találtál?

-          Hatot. – mondta halkan.

-          Hatot. – ismételtem meg majd a kezembe vettem a naptárat. - Ezt a vacsora másnapján vettük és még akkor beírtunk minden programunkat. Látod a szívecskéket áthúzva és mellette a zöld pipát. Na azokat Nick utólag írta be.

-          De már az is jó hogy ezt a naptáras módszert kitaláltátok.

-          Ja, tényleg jó, és nézegethetem a naptárat és magamhoz ölelhetem mikor magányos vagyok. - dőltem hátra.

-          Nem jó, hogy ennyire negatívan gondolkodsz erről. - fogta meg kezem.

-          Tudom, tényleg, de csak ezen jár a fejem.

-          Mond el neki, hogy neked ez így nem jó.

-          Elmondhatom, bár sokat nem ér majd, és ráadásul nem ez az egyedüli probléma. Van valami ami most még nem is olyan nagy gond, de később az lehet.

-          Mi az?

-          A vacsora másnapján, szombaton mondta, hogy csináljunk valami programot. Tetszett az ötlet, mondtam, hogy menjünk el múzeumba, bele ment. Haza ment átöltözni, majd visszajött értem és elindultunk. Nagyon megakartam nézni azt a  kiállítást, az ókorról, mert olvastam, hogy nagyon érdekes, és engem nagyon érdekelnek az ilyen témák. Egy ideje már mászkáltunk, mindent jól megnéztem és beszéltem róla Nicknek, bólogatott úgy tűnt érdekli. Aztán kiderült mégsem mikor egy fatálra azt mondta, hogy szép. 

-          Nem értem mi a gond.

-          Az a gond, amit utána mondott nekem. Demi attól tartok ez a főiskola dolog köztünk még számtalan vitát fog okozni.

-          Miért? Nick nagyon támogat mindenben.

-          Igen, ez így van, de amit ott mondott. Úgy kezdődött, hogy mondtam, hogy látom unatkozik és hogy miért nem szólt mehettünk volna máshová is. Erre ködösíteni akart de ismerem és tudtam hogy egyáltalán nem érdekli az ókor. És azt mondta, hogy ez engem nagyon érdekelt és ő csak nem akart lemaradni mögöttem.

-          Lemaradni? Miben?

-          Én is ezt kérdeztem. Erre az volt a válasza, hogy én nagyon szeretem a tudományos dolgokat és a történelmet meg a könyveket, és intelligens vagyok és széles az érdeklődési köröm ő meg megragadta  zenénél mega  színészkedésnél ami korántsem ér annyit. Próbáltam mondani neki hogy ez hülyeség, hogy nem vagyunk egyformák, nem érdekelhet mindenkit a történelem és hogy az  is teljesen jó ami iránt ő érdeklődik és nem szakító ok hogy ha nem ugyanazokat szeretjük erre az volt a válasza hogy még nem az.

-          Mi?

-          Én is meglepődtem Demi. Még sosem nézett rám úgy mint akkor. Próbáltam neki mondani, hogy akkor sem szeretném jobban, ha imádná a történelmet és hogy az érzéseim mit sem változnának ha érdekelnék a tudományok. Mondtam, hogy van bennünk egy közös, ami mindent visz. A zene, mire kicsit megnyugodott, azt mondtam az a  legfontosabb és nem számít ki mi iránt érdeklődik amíg a  zenét mindketten imádjuk. Mert van egy közös pont az életünkben egy olyan dolog ez amit senki sem vehet el tőlünk. Értesz?

-          Igen, persze és ő mit mondott?

-          Azt mondta ez igaz. Kértem, hogy ne bizonytalankodjon és ne gondoljon olyan butaságokra mert szeretem és próbáltam elterelni a figyelmét így el is jöttünk a múzeumból. Félek, hogy minél több időt töltök majd a főiskolán és itthon a tanulással úgy fogja érezni, hogy nem elég jó hozzám. Mert ott a múzeumban erre akart kilyukadni, hogy ő nem elég művelt vagy intelligens hozzám. El tudod képzelni ez a  diploma milyen érzéseket vált majd ki belőle?

-          Nick nem hülye…

-          Eddig én is ezt gondoltam, hogy őt az ilyen dolgok nem érdeklik és hogy mindig támogatni fog, de most úgy érzem  lesznek még emiatt gondjaink. - vettem ölembe egy párnát.

-          Hű, sosem gondoltam hogy ennyire zavarja ha diplomás nővel van, hisz volt már olyan barátnője aki tovább tanult és le is diplomázott az nem zavarta.

-          Talán az, hogy mellette csinálom végig, talán az, hogy látja mi mindent csinálok, hogy mennyi minden van amit ő idézőjelesen de kihagyott az életben, hogy nem tanult tovább hanem csak a  zenének élt, talán ez válthatta ki belőle, nem tudom.

-          Beszéljek vele?

-          Jaj ne, még csak az kéne. Akkor kértem hogy felejtsük el, nem akarom hogy kellemetlen legyen neki.

-          Pedig előbb utóbb komolyan lekell vele ülnöd ez ügyben.

-          Amíg nem mutatja jelét hogy valami nem oké addig nem mozdulok. Nem szítok vitát feleslegesen és most különben is jobban leköt az, hogy alig látom majd őt. Én nem vagyok olyan aki ezt jól viseli. Ha szükségem van rá és ő nincs itt csalódottnak érzem majd magam és attól csak rosszabb lesz. Mit csináljak?

-          Nem tudom Annie. Nekünk Wilmerrel azért lehet könnyebb mert mindkettőnknek olyan őrült az időbeosztása hogy az elejétől kezdve már hozzá szoktunk, és valóban a ti esetetekben ez nehezebb ügy mert te itt vagy és várod még ha suliba is kell menned de este vele szeretnél elaludni és nem a plüssmaciddal. Erről komolyan elkell beszélgetned vele, mert csak így tudjátok majd megoldani.

-          Tudom Demi, tudom.- mondtam halkan.

Miután Demi nyolc körül elment elmosogattam és rendet tettem a nappaliban majd a hálóba vonultam az egyik „ kötelező olvasmánnyal „. Gyors arc és fog mosás után befeküdtem a meleg takaró alá és felhúzott lábakkal kezdtem el olvasni a könyvet. Közbe ki ki pillantgattam az ablakon és csak bámultam a csillagos eget. Még sosem láttam annyi csillagot LA felett mint aznap este. Két-három órán keresztül olvasgattam mikor úgy éreztem leragad a szemem így félretettem a könyvet és lekapcsoltam az olvasó lámpát.

Nick szemszög….

Miután Annienek már nem tudtam írni, sem hívni a lemerült telefonom miatt kicsit ideges lettem és a karórámat bámultam szinte percenként. A gép vihar miatt késett három órát, de csak ,hogy még boldogabb legyek még a beszállással is gondok voltak így több mint öt óra késéssel indultunk haza. Eredetileg már nyolcra Los Angelesben lettem volna de így csak hajnali kettőkor értem Anniehez. Mikor a taxi megállt a sofőr kérdőn nézett rám. Én jól megnéztem az épületet. Elgondolkoztam egy pillanatra, hogy jobb lenne ha haza mennék és csak reggel jönnék el hozzá de annyira hiányzott már, nem akartam mást csak átölelni és megcsókolni, nem tudtam reggelig várni. Kifizettem a fuvart majd kipattantam a kocsiból és kivettem a bőröndömet. Lassú léptekkel haladtam a  lift felé ahol is megnyomtam a  hívó gombot majd elkezdtem előhalászni Annietől kapott kulcsomat. A lakásához érve próbáltam a leghalkabban kinyitni az ajtót majd bent levenni a dzsekimet és félretenni a bőröndöt. Miután bezártam az ajtót levettem a  cipőm és lábujj hegyen elindultam a hálóba. Oda belépve megláttam őt… Annie háttal feküdt az ajtónak és halkan szuszogott. Halkan levettem a nadrágom, zoknim és a pólóm majd alsónadrágban bebújtam mögé a takaró alá. Felkönyököltem és szabad kezem derekára csúsztattam. Finom bőrét érezve rögtön megdermedtem. Tudtam, hogy ha most ébren lenne nem tudnám visszafogni magam és leteperném de alszik és biztos hosszú napja volt. Ritkán alszik ilyen mélyen, hogy nem riad fel semmire. Ritkán, fura ezt mondani, hisz még alig töltöttünk együtt pár éjszakát. Kezemmel azért tovább kalandoztam hasáig majd annál fogva közelebb húzódtam hozzá és megpusziltam csupasz vállát. Az a háló ruha ami rajta volt szinte mintha nem is lett volna.  Olyan jó érzés volt hozzáérni, érezni a testéből áradó meleget. Csak adtam arcára egy puszit és lehunytam a szemem.

-          Szeretlek. – suttogtam fülébe majd fejem a párnára helyezve lehunytam a  szemem. Annie perceken belül mozgolódni kezdett, talán a simogatásra ébredt fel vagy a hangomra. Hamarosan már szemben feküdt velem de még bevolt csukva a szeme, talán teljesen függetlenül tőlem váltott poziciót így próbáltam veszteg maradni és nem megszólalni vagy megérinteni őt. Egy perc telt el talán annyi sem, csodaszép barna szemei kinyíltak. Először csak résnyire majd szép lassan teljesen. Szótlanul nézett és nem mozdult. Nem bírtam tovább így végig simítottam arcán mire lehunyta szemeit majd kezét arcán pihenő kezemre szorította és közelebb húzódott. - Édesem, annyira hiányoztál. - suttogtam mire bólintott.

-          Te is nekem, olyan nagyon hiányoztál. - suttogta miközben fejét mellkasomra hajtotta és átkarolta derekam. Csak sóhajtottam és élveztem hogy átölelhetem végre, hogy érezhetem a testét az enyém mellett, hogy hozzá bújhatok. Azonban hamarosan nedvességet éreztem mellkasomon, majd teste megremegett majd már rázkódva sírt.

-          Hé, kicsim, itt vagyok. Annie ne sírj…- simogattam hátát mire csak jobban zokogott majd felült és lábait felhúzva mindkét kezével átkarolta térdeit és lehajtott fejjel sírt. – Egyetlenem, mi a baj? Miért sírsz?- kérdeztem mire csak a fejét rázta, hogy nem. – Annie, mondj valamit.

-          Nem tudok. - súgta alig érthetően.

-          Ne haragudj rám kicsim, ne haragudj, hogy nem hívtalak, de lemerült a telefonom. Elfelejtettem feltölteni és nem volt nálam semmi amiről írhattam volna. Annyira sajnálom.

-          Nem csak ez a baj Nick, nem csak ez… egyszerűen nekem ez így nem megy..

-          Mi? És hogyan?

-          Ez a kapcsolatnak keresztelt kínszenvedés. Én nem tudok így együtt lenni veled.

-          Miről beszélsz Annie?

-          Miről?- fordult felém és szemei villámokat szórtak. Hangja olyan haragosan szólt mint még soha és ez megijesztett. – Arról, hogy két hete sincs hogy együtt vagyunk és abból egy hetet te nem voltál itt. Én csak vártalak, hogy jelentkezz végre hogy hívj engem és azt mondtam minden rendben, nem baj ha most rohannod kell, vagy nem gond ha most leteszed majd hívjuk egymást később, de hazudtam, ez nekem igenis baj, nem tudtunk két percet úgy beszélni, hogy ne rohantál volna valahova. Jelenlegi állás szerint a hónap hátralevő részében még három olyan nap van a tízből mikor mindketten ráérünk. És persze ezek sem biztosak, hisz már így is áthúztál három napot amire neked programod akadt. Nekem ez nem elég, sajnálom Nick, nekem ennél több kell.

-          Mit akarsz ezzel mondani?- kérdeztem mire nem mondott semmit. - Annie én…. én csak azt tudom, hogy szeretlek, mindennél jobban. Öt órát rostokoltam a  reptéren mire az a  nyomorult gép felszállt így este nyolc helyett egy óra után szálltunk itt le és egyből ide jöttem mert megvesztem volna ha nem láthatlak rögtön. Egyszerűen nem tudtam volna elaludni, ha haza megyek. Szükségem volt arra, hogy érezzelek és megölelhesselek.

-          Nekem is szükségem van rád Nick mert szeretlek, mert nélküled nem akarok reggel felkelni . Csak bámulom az órát ami csak kattog és nézem ahogy telnek a percek. Számolom, hogy mióta nem vagy itt hogy magadhoz ölelj és megnyugtass.

-          Mit tehetnék Annie? Ha most azt mondod vége abba bele őrülök. Nem tudlak csak úgy elengedni…

-          Akkor javaslom oldd meg ezt a  problémát mert én nem az a típusú nő vagyok aki azért él kapcsolatban hogy elmondhassa magáról hogy kapcsolatban van és nem érdekli ha a pasi napokig felé sem néz. Igen, tudom, hogy dolgoztál, de pont ez a  jó a te munkádban, sokkal jobban betudod osztani az idődet.

-          Ha azt szeretnéd lemondok minden találkozót és megbeszélést, forgatást, stúdiózást, koncertezést… Csak mondd hogy ezt akarod.

-          Ne mondj olyat amit nem gondolsz komolyan. És különben sem ezt akarom, csak azt hogy szakíts rám időt a bokros teendőid között. Azt ígérted boldoggá teszel. Gondolod boldognak éreztem magam az elmúlt napokban.

-          Nem.

-          Akkor hogy érezhettem magam?

-          Sajnálom Annie, tudom, hogy csalódott vagy.

-          Az vagyok, miközben a felhők között kellene éreznem magam és repesnem kellene a boldogságtól, hogy végre együtt vagyunk. De nem így volt.

-          Tudom, tudom, adj nekem pár napot jó, csak ezt a  hónapot húzzuk ki. Megígérem, hogy utána minden más lesz. - mondtam mire egy ideig csak komolyan bámult rám, szemeimet fürkészve hogy vajon hazudok-e és csak bolondítom, hogy ne mondja ki a  szakítást aztán bólintott majd lefeküdt.

-          Jó éjt Nick.

-          Szerelmem…- simítottam végig karján, mire válaszként csak bedugta kezét a takaró alá és azt a nyakáig húzta. – Szeretlek.

-          Szép álmokat.- válaszolta hidegen majd sóhajtott egy nagyot és teste lassan ellazult. Pont úgy ahogy lassan halk szuszogásba kezdett.

Annie szemszög…

Próbáltam eljátszani, hogy alszom. Tudatosan lassítottam a légzésemet, és szuszogó hangot adtam ki miközben összeszorítottam szemeimet. Nick hamarosan lefeküdt és sóhajtott egyet. Percek teltek bele mire közelebb húzódott és kezével enyémet kereste. Mikor megtalálta összekulcsolta ujjainkat. Nem viszonoztam, nem akartam, hogy észrevegye, hogy ébren vagyok. Állát vállamnak támasztotta és nagy levegőt vett majd kifújta azt . Újabb üres percek teltek el míg már ő is szuszogni kezdett. Kinyitottam a szemem majd egy darabig a falat bámultam és bele gondoltam mit érezhetett Nick. Tudom, hogy túl kemény voltam vele, még engem is meg ijesztett amit mondtam. Nem tudnék vele szakítani, arra nem lennék képes, tudom. Nick olyan fontos nekem, és épp ezért fáj annyira, hogy nem lehetek vele annyit amennyit szeretnék. Lassan megfordultam és szemben fekve vele felemeltem kezem és végig simítottam arcán és közelebb húzódtam hozzá. Homlokom övéhez érintettem és átöleltem. Rögtön viszonozta az ölelést és szorosan magához húzott. Adott egy puszit a homlokomra de nem mondott semmit. Csak sóhajtott egy nagyot.

Reggel kellemes simogatásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szeme és megláttam Nick gyönyörű szemeit . Kezével épp egy kósza hajtincset simított hátra és ahogy észrevette, hogy felébredtem elmosolyodott.

-          Jó reggelt szerelmem.

-          Jó reggelt. - suttogtam.

-          Hoztam neked kávét. - mutatott az éjjeli szekrényre. Én csak bólintottam majd lassan felültem és kezembe vettem a bögrét.  Egymással szemben ültünk és farkas szemet néztünk miközben én a forró italt kortyolgattam, ami gyorsan felébresztett.- Utálsz még.

-          Sosem utáltalak.

-          Akkor haragszol rám?

-          Csalódtam. - suttogtam majd letettem a bögrét és hajamba túrtam. – Tudtam, hogy ez nagyon nehéz lesz, összeegyeztetni az életünket, de azért reméltem, hogy többet látlak. Nekem szükségem van rád…

-          Nekem is rád, csak rád gondoltam amíg távol voltam.

-          Alig jöttél vasárnap haza, hétfőn utaztál is tovább.

-          Tudom.

-          És most meddig maradsz egy helyben?

-          Ne nézz így rám kérlek.

-          Hogyan ne nézzek rád?

-          Ezzel a haraggal, te is tudod mennyire szeretlek. Annie két évig álmodoztam arról hogy végre összejön minden és együtt lehetünk. Nincs nálad fontosabb ember számomra.

-          Talán így van, nem tudom. Csak azt tudom, hogy az elmúlt héten csak arra vágytam hogy mellettem legyél.

-          Én is csak erre vágytam. - húzódott közelebb.

-          Igazán?

-          Igen édesem.- suttogta.

-          Talán anyáéknak egyenlőre nem kellene tudniuk mi van köztünk. Amíg semmi sem biztos felesleges őket is beavatni.

-          Semmi sem biztos? Mire célzol? Csak mert én teljesen biztos vagyok a  dolgomban. Szeretlek és szeretni is foglak, ezen az sem változtat ha újra elhagysz. Nem tudom feltűnt-e de ezt az érzést nem tudom csak úgy kitörölni a szívemből. Nem tudlak téged elfelejteni és ennek oka van. Te hozzám tartozol, és ugyanígy én is hozzád tartozom édesem és nem érdekel hány koncertet  kell lemondanom de veled leszek.

-          Miről beszélsz?

-          Arról hogy lassítok egy kicsit. Beszéltem a menedzseremmel ma reggel és elmondtam mi a helyzet. Ez a  hónap már ilyen nem tudok vele mit kezdeni, de októbertől teljesen januárig ritkítjuk a  fellépéseket, hogy többet lehessek itt veled.  Azt mondtam, hogy új albumba akarok kezdeni, hisz az előzővel egész tavasszal és nyáron turnéztam, alig volt egy szabad percem. Akarok pár nyugodt hónapot amikor csak az írásra tudok koncentrálni. Lesznek díjátadós fellépéseim és még van három nagykoncert az évben amit nem akarok lemondani és lehet hogy lesznek interjúim de azok nem számítanak hisz csak pár órát vesznek el kettőnktől. És ezalatt a pár hónap alatt kitalálunk valami jó módszert arra hogy egyensúlyban tudjuk tartani a munkát a kapcsolatunkkal. Én rég éltem komoly kapcsolatban,átkell állnom arra hogy ésszerű időbeosztást próbáljak kialakítani és ne csak a  munkának éljek.

-          Nem akarom, hogy kényszernek érezd.

-          Nem érzem annak. Szeretlek. Nem akarlak elveszíteni…

-          Ölelj meg. - suttogtam mire beült mellém és magához húzott. Lassan lefeküdt és úgy ölelt magához.

-          Nem akarom újra azt a csalódottságot látni a szemeidben, nem akarom, hogy kételkedj bennem. Nem akarom elszúrni, ezt már az első éjszaka megmondtam neked, ezt szeretném másképp csinálni. Lemondásokkal jár, de amit cserébe kapok sokkal értékesebb.

-          És mit kapsz cserébe?- néztem fel rá mire elmosolyodott.

-          Téged és a szerelmedet, és egy nap a kezedet, remélem.

-          Megint nagyon előre szaladtál, először éljük túl a következő három évet amíg főiskolára járok. Ugyanis addig teljesen kizárt hogy férjhez megyek.

-          Három év? Jó ég…- forgatta szemeit mire csak elmosolyodtam. – Tudod, hogy akkor már majdnem harminc éves leszek?

-          Akkor még csak huszonnyolc éves leszel, én meg , nos….

-          Mond csak ki, én egy vén trotty leszek te meg a legszebb éveid küszöbén állsz majd, huszonegy évesen.

-          Ne azzal foglalkozzunk hogy mi lesz három év múlva.

-          Akkor mivel törődjünk?

-          Egymással…- mosolyogtam mire ő közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Most jutott csak eszembe hogy tegnap este meg sem csókoltuk egymást és hogy mennyire hiányzott már hogy érezzem az ajkait.

-          Mész ma valahová, lesz látogatód?

-          Nincs programom. - mondtam halkan miközben kibújtam a hálóruhámból.

-          Akkor szép napnak nézünk elébe. - húzott le magához majd fölém kerekedett és szenvedélyesen megcsókolt. - Szeretlek.

-          Szeretlek Nick.

Nick szemszög…

Ebéd után vállaltam, hogy elpakolok és rendet rakok amíg Annie kicsit rendbe rakja a hálót így két felé szakadtunk. Mire végeztem Annie még mindig bent volt így utána mentem és láttam, hogy az ágyon fekszik egy vastag könyvvel a kezében.

-          Mit olvasol drágám?

-          Áhh, csak egy könyv amit kikell olvasnom jövő hétre a főiskolához.

-          Jól haladsz. - mondtam mert láttam hogy a könyv felén túl van már. Ő csak bólintott majd a földről felvett egy kevésbé vastag könyvet.

-          Ez a következő, szintén a jövő hétre.

-          És mik ezek?

-          Az egyik általános pedagógia, a másik szimpla kiegészítő olvasmány hozzá egy független szerzőtől. Vagyis annyira független hogy a főiskola alapítójának az unokája írta. Ő pszichológus és a gyerekekre specializálódott. Szót ejt a könyvben az oktatásban alkalmazott módszerekről is. Érdekes.

-          Igen, gondolom. - ültem be mellé.

-          Nem Nick, tényleg érdekes, segít megérteni bizonyos dolgokat, jobban átlátod a problémákat. Manapság az oktatás színvonala egyre csak süllyed és ez így nincs jól. Ezt csak a gyerekek sínylik meg.

-          Bocsi, erre nem is gondoltam. - emeltem fel kezeimet védekezésképp.

-          Semmi baj, nem akartam leharapni a fejed. - mosolygott majd közelebb hajolt és megcsókolt. – Olyan jó hogy itt vagy.

-          Sehol máshol nem lennék szívesebben. - bújtam hozzá.

-          Szeretem hogy ilyen bújós vagy. – simogatta kezem .

-          Ez érdekes mert soha sem voltam bújós típus. - néztem rá mire letette könyvét.

-          Este lemegyünk a partra?

-          Ha szeretnél persze, viszont addig tanulj csak, én felhívok egy két embert, jó?

-          Köszönöm édes. - csókolt meg újra.

Annie szemszög…

Péntek…

Nickkel megbeszéltük, hogy a hétvégén elmondjuk anyáéknak, hogy együtt vagyunk. Ugyan most ismét elutazott egy koncert miatt Texasba de holnap reggel száll le  a gépe és anyáékhoz ebédre megyünk. Vagyis ők még nem tudják, hogy együtt megyünk, csak Nick felhívta őket még tegnap, hogy ha lehetne akkor szombaton ejtsük meg a  szülinapozást.  Azt kérte ne vegyek neki ajándékot így valami egészen mást találtam ki.  

A délutáni táncórára fülig érő mosollyal érkeztem és végig pörögtem. A srácok is kifejezetten jól teljesítettek így kicsit előbb fejeztük be és csak leültünk a földre.

-          Na fiúk , lányok.  Büszke vagyok rátok, elképesztő milyen gyorsan tanultok.- kezdtem a lelkesítő beszédet. – Szerdán a haladó csoportban többen felvetették és a többiek is egyetértettek azzal, hogy jó lenne csinálni egy félévzáró műsort. Ti mit gondoltok erről?

-          Pontosan mit takar ez?

-          Többen emlékezhettek arra, hogy tavaly is és előtte is volt ilyen. Lehet egyéni tánc, de páros is , kisebb csoportokat is alkothattok, de lehet egy teljes létszámú is. Megkérdeztem az igazgatót nincs ellenére az ötlet. Az iskola program terve szerint január végére tehetnénk. Adok egy lapot, adjátok körbe és az írja fel a nevét aki részt akar benne venni. Ez azért fontos hogy tudjam, hogy legalább fejben összetudjak rakni valamit. A haladósok hétfőre előállnak pár ötlettel, és szeretném ha ti is, már akik részt vesznek benne ötletelnétek, ha van elképzelésetek mind a táncot, a koreográfiát illetően vagy zene ügyben azt hétfőn tőletek is szívesen meghallgatom. Hétfőn csinálunk egy zene listát és közösen rakjuk össze a műsort. – mondtam miközben odaadtam a mellettem ülő Lilynek a lapot és ő fel is írta a nevét rá és tovább adta. Miután visszakaptam a  lapot eltettem a  táskámba és elköszöntem tőlük.  Az eső miatt felvettem a cipzáros felsőmet majd a vállamra vettem a  táskám és már épp indultam mikor megláttam, hogy Hank még ott van.

-          Van egy perced?

-          Persze, minden rendben?

-          Igen, minden szuper.

-          Segíthetek?

-          Igen, kérdezni szeretnék valamit.

-          Mit?

-          Szóval ez a félévi tánc dolog…azt mondtad lehet párban is.

-          Igen, van valami elképzelésed?

-          Hát…tudod…szóval Lily aranyos lány.

-          Tényleg az, én is kedvelem. - mondtam mosolyogva, tudtam mire fog kilyukadni.

-          Hogy lesz ez? Úgy értem te állítod össze a párokat és a csoportokat vagy mindenki akivel akar?

-          Nos ezt még meglátjuk, ráerőszakolni senkire nem fogok senkit.

-          Persze ez logikus.

-          Hank, szeretnél Lilyvel táncolni?

-          Mondhatni, igen.

-          Tetszik neked?

-          Mi? Ez most komoly? Erről nem beszélek veled.

-          Na jó akkor majd hétfőn találkozunk. Szia.- indultam el az ajtó felé mire felsóhajtott.

-          Igen, tetszik. - szólt utánam.

-          És miért nem mész oda hozzá és hívod el valahova.

-          Nem vagyok valami jó az ilyenekben. - rángatta vállát miközben cipőjét nézte.

-          Oké, hétfőre kitalálok valamit, oké? De akkor te is vegyél részt aktívan a szervezésben. Szeretném ha csak úgy záporoznának az ötletek az előadást illetően.

-          Úgy lesz. - vigyorgott majd az ajtóra mutattam ő pedig kisétált előttem. Én is így tettem majd becsuktam az ajtót. - Köszönöm.

-          Szívesen. Szia.

-          Szia Annie.- köszönt el majd ő a  szekrények felé ment én pedig a kijáratot céloztam meg.

Haza érve gyorsan átöltöztem majd a konyhába siettem és elővettem a fagyasztóból egy adag mirelit lasagnet. Ritkán eszem ilyen mirelit ételeket de most nem vagyok túl éhes így nem állok neki főzni. A vacsoráig még volt néhány óra így készítettem egy bögre zöld teát és azzal illetve a könyveimmel együtt a nappaliba sétáltam és olvasni kezdtem közben pedig a számomra fontos kulcs szavakat mondatokat kijegyzeteltem.

Órák teltek el mire már kezdett jojózni a szemem a fáradtságtól. Már kezdtem homályosan látni a  betűket így félre tettem a  könyvet és a konyhába sétáltam. A lasagnet betettem három percre a mikróba majd hozzá láttam egy csésze erős kávé elkészítéséhez. Miután vizet töltöttem a gépbe a legerősebbre állítottam és megnyomtam a bekapcsoló gombot. Perceken belül az egész konyha a finom erős kávétól illatozott, addigra a vacsora is elkészült így leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Közben folyamatosan Nick járt a fejemben és hogy reggel végre láthatom őt.

Vacsora után lezuhanyoztam hátha az kicsit felfrissít majd visszamentem a  nappaliba és leültem a  könyveimhez egy újabb adag forró kávéval. Elégedettséggel töltött el hogy milyen jól haladok, már csak harminc oldal volt a könyvből, az jegyzeteléssel együtt is gyorsan meglesz és talán még eltudom kezdeni a másik könyvet ami csak háromszáz oldal kb.

Már épp le lecsukódtak a szemeim mikor megéreztem, hogy rezeg a telefonom majd csipogott egyet. Erre kipattantak szemeim és még időben sikerült elkapnom ölemből lebukfencező könyvemet. Az órára pillantva láttam, hogy tizenegy múlt nem sokára éjfél, ideje lesz lassan lefeküdnöm vagy itt ájulok be. Viszont üzenetem jött. Feloldottam a képernyőzárat és rögtön megláttam Nick vigyorgó arcát, imádtam azt a képét ezért is tettem be háttérképnek így akárhányszor csak ránézek a telefonra őt látom. Az üzenetet megnyitva elmosolyodtam.

„ Hiányzol édesem, alig várom, hogy lássalak. Szeretlek, csók, Nick. „

Ismét az órára pillantottam majd ráböktem a kis kagylójelre és a következő pillanatban már ki is csöngött.

-          Édesem, azt hittem már alszol…- szólt bele.

-          Szia neked is.- vigyorogtam

-          Szia cukim.

-          Cukid? - nevettem fel.- Ez mi? A cukkini rövidítése vagy a cuki birtokos jelzővel?

-          A második, hisz olyan cuki vagy, és az enyém vagy így te vagy az én cukim.

-          Áhh, értem. Kérdésedre válaszolva nem alszom még, tanulok.

-          Azért ne erőltesd meg magad nagyon. Ettél rendesen?

-          Igen apuci és magamba döntöttem kb három liter kávét, majd kicsattanok. - hazudtam.

-          Most ugye csak viccelsz…

-          Természetesen. Ettem és ittam, kávét is de csak két csészével. Be akartam ma fejezni az általános pedagógiát.

-          Sikerült?

-          Igen, elkezdtem a másikat, az valamivel olvasmányosabb és érthetőbben vannak leírva a szak kifejezések is mint a másikban. Abból maximum már csak a  jegyzeteimet olvasgatom majd, ezzel pedig elég hamar végzek azt hiszem.

-          Olyan jó hallani a hangod.

-          Hiányzol .- suttogtam mintha bárki meghallhatná.

-          Te is nekem, de hamarosan látjuk egymást. Épp most pakolok a hotelban, egy óra múlva indulok a reptérre.

-          De jó, nagyon várlak.

-          Repülök hozzád. Szó szerint. - mondta majd halkan felnevetett magán. - Most feküdj le édesem, nem akarom, hogy holnap kidőlj az ebéd közben.

-          Igazad van, lefekszem. Szeretlek.

-          Én is szeretlek. Szép álmokat.

-          Csak ha veled álmodom. Szia.

-          Szia egyetlenem. - mondta halkabban majd megszakítottam a hívást és elmosolyodtam. Lassan feltápászkodtam és a hálóba sétáltam. Levettem a ruháimat majd felkaptam a pizsamámat és bebújtam a puha takaró alá. Talán egy perc sem telt el és mély álomba zuhantam.

Nick szemszög…

Mikor a repülőgép leszállt haza indultam. Gyorsan lepakoltam majd összeszedtem egy farmert és egy inget egy pólóval és már indultam is Anniehez. Hat óra múlt mikor megérkeztem a lakáshoz. Próbáltam hang nélkül közlekedni azonban a nappaliban ahogy letettem a ruháimat bele rúgtam a hat kilós könyvébe és feljajdultam.

-          Oh, a büdös életbe. Hogy a francba lehet egy könyv ilyen kemény? Miből van ez, vasból?- szitkozódtam fojtott hangon majd kiegyesedtem és vettem egy mély levegőt.

-          Mint elefánt a porcelán boltban. - hallottam halk hangját a hátam mögül. Gyorsan megfordultam és mikor megláttam elmosolyodtam. A haja összevissza állt, a falnak támaszkodva fáradt mosollyal az arcán nézett rám. - Akkor most ott állsz vagy idejössz és megölelsz?- kérdezte mire észbe kaptam és ahogy odaértem magamhoz szorítottam.

-          Végre, egész este csak ez járt a fejemben, hogy mikor ölelhetlek magamhoz.

-          Pedig most nem voltál olyan sokat távol.

-          De minden pillanatban őrülten hiányoztál .- suttogtam fülébe majd ahogy ránéztem elmosolyodott. Lassan nyakam köré fonta karjait majd hozzám simult és megcsókolt.

-          Mutasd meg mennyire hiányoztam.- harapdálta alsó ajkam mire a falhoz szorítottam és  szenvedélyesen megcsókoltam. Tudtam, hogy sosem tudnék mást ennyire szenvedélyesen szeretni. Annie az igazi.

Mikor megérkeztünk anyáékhoz Annie ragyogó szemmel nézett rám. Tekintetéből kiolvastam mennyire szeret de úgy láttam fél is egy kicsit.

-          Jól vagy?

-          Igen, persze. Csak tudod, olyan furán érzem magam.

-          Miért kicsim?

-          Ne gondolj semmi rosszra. Tényleg, csak hát az hogy itt vagyunk és arra készülünk hogy bejelentjük hogy együtt vagyunk, annyira komolynak tűnik a kapcsolatunk ettől.

-          És ezt nem akarod?

-          Jaj dehogynem…- nevetett fel majd végig folyt egy könnycsepp az arcán. - Bár ne utaztam volna el akkor Barcelonába, már rég veled lehetnék.

-          Azt mondják jobb később mint soha, én is így gondolom. Azt hiszem kellett azaz egy év ahhoz hogy igazán értékelni tudjuk azt amink van. Azt hogy itt vagyunk egymásnak. Hogy bármikor számíthatunk egymásra. Mindig is tudtam, hogy te különleges személy vagy az életemben, de most jöttem csak rá hogy te vagy az akire bármikor rámerném bízni az életemet.

-          Én ugyanígy érzek veled kapcsolatban. Nagyon fontos vagy nekem. - mondta halkan mire letöröltem nedves arcát. Ő csak elmosolyodott majd közelebb hajolt.

-          Menjünk be. - csókoltam meg mire átölelt egy pillanatra majd elhúzódott és bólintott. kikapcsolta biztonsági övét majd kiszállt. Én követtem őt majd egymás mellett sétáltunk a házig. Oda belépve nevetést hallottunk. Annie végig simított ruháján és megigazgatta haját. Olyan édes volt, teljesen úgy viselkedett mintha még sosem találkozott volna anyáékkal, mintha nem is ismerné őket, mintha csak pár hónapja járnánk és épp elhoztam volna hogy megismerje a szüleimet. Kezét megfogva sétáltunk a  nappali felé majd ahogy oda beléptünk mindenki felénk fordult.

-          Sziasztok. - köszöntünk Annievel szinte egyszerre.

-          Jaj gyerekek, hát itt vagytok, nem is tudtam, hogy együtt jöttök, így és … kézen fogva…- jött közelebb anya.

-          Igen, tudjuk… mondtam majd ahogy beljebb sétáltunk átkaroltam Annie derekát. Tudjuk, hogy mindenki tud arról hogy Annievel egy ideje már más a kapcsolatunk aki meg nem tudta az most láthatja.- néztem Kevinre és Danira.-  Az elmúlt egy évben amíg ő Barcelonában volt sok minden történt mindkettőnkkel de most végre sikerült dűlőre jutnunk. Két évvel ezelőtt kezdtem el más szemmel nézni Anniere, nem tudtam húgomnak tekinteni ahogy ti.- néztem testvéreimre. – Nem húzom, bele szerettem, őrülten, menthetetlenül. És tudom, hogy ez eleinte fura lesz nektek, mármint együtt látni minket de remélem gyorsan megszokjátok. - mondtam majd végig simítottam Annie derekán aki mosolyogva nézett fel rám. A többiek egy darabig csak álltak, egymást bámulták majd minket. Apa volt az első aki mosolyogva elindult felénk.

-          Hát akkor gratulálok nektek gyerekek, bár kicsit sokáig húztátok.- ölelt meg minket.

-          Anniet nem volt könnyű meggyőzni. - nevettem el magam.

-          Igen, láttam fiam, szemtanúja voltam. - kacagott apa is.  Apát követték Daniék akik ugyan meglepődve mert annyira nem voltak képben de gratuláltak. Joe felkapta Anniet és megpörgette majd letette és mindkettőnket egyszerre ölelt meg.

-          Na öcsikém, jól választottál, ez biztos. Így legalább nem kell félnem, hogy lecsapsz ha bedobom a barátnődet a medencébe.

-          Volt már erre példa?- kérdezte Annie.

-          Nem dehogy, Joe csak hülyül… Tudod milyen..

-          Igen tudom, ezért se engedd el a kezem mert félek tényleg bedob a medencébe.

-          Nem, ma nem, ma ünneplünk. - mondta Joe.

-          Annie, Nick gratulálok. - jött oda Frankie bár kicsit nyomottnak tűnt.

-          Köszi öcskös minden oké?

-          Hát persze, mindjárt jövök. - mondta majd felvonult az emeletre. Annievel egy ideig bámultunk utána majd anyáékra néztünk.

-          Mi van vele? Tegnap a táncórán még olyan jó kedvű volt.

-          Tegnap este találkozott a barátnőjével.

-          Ashleyvel?

-          Igen, és Ash szakított vele.

-          Ohh… akkor ezért nem veszi fel Ashley napok óta. - mondta Annie.

-          Felmegyek, beszélek vele. - mondtam majd adtam egy puszit Annie homlokára és elindultam Frankie után. A szobájához érve hallottam, hogy csapkod. Benyitottam és csak a fejemet dugtam be. - Hé Frankie, bejöhetek?

-          Minek, menj le és szórakozz a  többiekkel. Most már boldog vagy Annievel mit érdekel mi van velem?- morgott így benyitottam majd ahogy besétáltam becsuktam az ajtót.

-          Azt gondolod, csak akkor érdekel mi van veled ha épp nincs senkim vagy boldogtalan vagyok? Komolyan?- sétáltam közelebb.

-          Mindegy, hagyjál békén. Menj vissza Anniehez.

-          Anya elmondta, hogy szakítottatok a barátnőddel.

-          Olyan nagy szája van, minek kell pletykálkodni.

-          Na jól van  azért kicsit több tisztelettel beszélj anyáról. Elhiszem hogy szomorú vagy és dühös amiért az a  lány szakított veled de ne rajtunk töltsd ki a haragodat. Annieről pedig annyit hogy sokáig vártam rá, hogy végre együtt lehessek vele, és most boldogok vagyunk és ezt a  boldogságot nem tudod elrontani a savanyú képeddel sem.

-          Le szarom.

-          Frank, fejezd ezt be, ugyanis engem nem izgat, hogy káromkodsz vagy bunkóskodsz. Ha nem akarsz beszélni rendben, de állj le. Na majd gyere le ha lehiggadtál. - mondtam és már majdnem kiléptem az ajtón mikor meghallottam csalódott hangját.

-          Azt hittem minden rendben köztünk. Tegnap estére randit beszéltünk meg. Moziba mentünk volna de azt mondta inkább sétáljunk és beszélgessünk. Mesélt az egyetemről és hogy mennyi mindent tanulnak, hogy mennyi új barátja van.- mondta halkan. Én csak leültem mellé az ágyra és igyekeztem hallgatni .- Ciki volt neki, hogy egy gimis sráccal jár.

-          Nem biztos.

-          De igen Nick. Azt mondta a saját súlycsoportjából kell választania.

-          Ez csúnyán hangzik.

-          Tudom. Van egy Jake nevű srác, akivel elment moziba. A srác felette jár egy évvel a jogi karon, azt hiszem érted.

-          Értem, de talán jobb is így, nem? Tudom, hogy szeretted de néha bármennyire is szeretünk valakit elkell engednünk…

-          Ahogy te is tetted Annievel?

-          Mit tudsz erről?

-          Eleget, Karácsonykor elengedted, hagytad, hogy Lucassal legyen, miért?

-          Azt akartam, hogy boldog legyen. Akkor igaza volt Annienek abban, hogy ilyen messziről nem tudtam volna boldoggá tenni. Így elengedtem, de tudtam, hogy egy nap visszajön hozzám. Mert tudtam, hogy szeret.

-          Na jó mondjuk a ti esetetek más. Téged szeret Annie, Ash viszont már nem szeret engem.

-          De lesz majd más aki szeret, hisz csak tizenhét éves vagy. Talán van is akinek tetszel csak eddig nem vetted észre.

-          Gondolod?

-          Hát persze, egy okos , tehetséges srác vagy és sok női szívet törsz még össze. Na persze csak módjával. Ne ez legyena  cél…– mondtam mire nevetni kezdett. - Frankie többet ne gondold hogy csak azért mert épp kapcsolatban vagyok és boldog vagyok valakivel nem izgat mi van veled. Te vagy az egyetlen kisöcsém és mindig számíthatsz rám.

-          Kösz Nick. És bocs ha bunkó voltam.

-          Nem számít, el van felejtve.

-          Köszi, menjünk le, anya csinált egy óriási tortát és éhes vagyok.- mondta az öcskös mire csak nevettem.

-          Na akkor menjünk.

A nappaliba érve anyáék épp nagyon nevettek valamin. Joe és Kevin beszélgettek. Annie a zongoránál ült mellette pedig Dani állt és ők ketten is nagyon beszélgettek valamiről. Mikor Annievel találkozott tekintetünk elmosolyodott.

-          Itt is vagyunk.- szólaltam meg mire mindenki ránk nézett.

-          Akkor üljetek csak le. – mondta Annie már állva. Mikor csend lett a  szobában rám nézett. – Tavaly nem voltam itt mikor a szülinapodat ünnepelted így akkor elmaradt a bevezető az ajándékhoz.

-          Az éneklés.- kiáltott fel Alena mire nevetni kezdtünk.

-          Pontosan kisasszony. De most itt vagyok és bár nem saját dallal, mert most nem volt időm rá de egy olyan dalt fogok elénekelni ami azt hiszem jól kifejezi majd az érzéseimet irántad, Nick.- mondta majd leült és a zongorát figyelte.  Elkezdett játszani, és bár az elején nem volt ismerős a dal az első két sor után be ugrott-. Shania Twain When you kiss me című dala ami szerintem egy nagyon szívhez szóló dal. Egy ideig csak a billenytűket figyelte majd ahogy az első refrénhez ért felnézett rám. Elmosolyodott miközben énekelt. Hirtelen olyan érzésem lett mintha fojtogatnának. Alig kaptam levegőt, csak bámultam őt és próbáltam néha beiktatni egy kis légzést is. Tudtam, hogy Annie pont annyira szeret engem mint én őt , abból ítélve ahogy rám nézett talán még annál is jobban.

Mikor már a dal vége felé járt felálltam és közelebb mentem. Megtámaszkodtam a zongorában és úgy néztük egymást. Ahogy az utolsó hang is elhalkult felnézett rám majd felállt és a nyakamba borult. Nem tudtam ki hatódott meg jobban, én, ő vagy anyáék akik könnyes szemekkel néztek minket. Próbáltam őket egy kicsit kizárni. Magamhoz szorítottam Anniet és végig simítottam haján.

-          Egyetlenem…- suttogtam fülébe.

-          Szeretlek.- mondta halkan.

-          Szeretlek.- súgtam vissza.

-          Boldog Születésnapot.

-          Köszönöm.- mosolyogtam rá. Egy percig csak néztük egymást de akkor úgy éreztem zavarba jött és anyáékra pillantott.

-          Szóhoz sem jutok.- szólalt meg anya majd tapsolni kezdett, mindenki követte. Annie mosolyogva meghajolt majd átkarolta derekam és felnézett rám. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak mi ketten lennénk csak ott…

Annie szemszög…

Ebéd után Kevin és Dani Alenát próbálta lefektetni de az úgy tűnt egy kicsit túl sok tortát evett.  Nick Frankievel és Joeval beszélt. Ahogy elnéztem épp szerelmi ügyben adtak az öcsinek tanácsokat. Én anyának segítettem elpakolni, mosogatni, rendet rakni.

-          Boldognak tűnsz. - hallottam mosolygós hangját mire megfordultam. Neki támaszkodtam a mosogatónak majd ránéztem.

-          Boldog vagyok anya. Úgy érzem teljes lett az életem. Dolgozom, iskolába járok és végre együtt lehetek Nickkel.

-          Vele lett teljes az életed?

-          Igen, azt hiszem igen. Előtte csak ürességet éreztem. Volt egy űr a szívem közepén amit semmi nem tudott kitölteni, de mikor nem olyan rég Nickkel megbeszéltünk mindent és magához ölelt, ahogy a karjaiban tartott. Éreztem, hogy a szívem lassan megtelik szerelemmel. Ez olyan butaságnak tűnik így már. - nevettem fel halkan majd elraktam egy száraz poharat.

-          Nem butaság , ne gondold.

-          Senki mással nem éreztem ezt még. Sem Brian, sem Jeremy, de még Lucas sem tudta betölteni a helyét, pedig nagyon próbálkoztak mind. Anya te hiszel a sorsban?- kérdeztem miközben a poharakat bámultam a szekrényben.

-          Igen, hiszek benne.

-          És szerinted az hogy Nick és én egymásba szerettünk az a sors keze?

-          Azt mondják, van egy nagy könyv amiben mindenki sorsa, végzete le van írva.  Ha nálatok a sorsra akarjuk fogni akkor nagyon sok utat kellett összekötnie ahhoz hogy ti ketten találkozzatok. - mosolygott.

-          Igen, elég hihetetlenül hangzik.

-          Nem az, nem tudom, én nem értem ezt a nagy könyves dolgot, hisz mekkora lehet az a  könyv?

-          Hatalmas.  Tudod néhány napja azt álmodtam hogy anya egy őrangyal. És hogy ő vezetett el titeket hozzám. Láttam magam előtt ahogy végig jártok három árvaházat, ő mindig a  fületekbe súgja, hogy nem, ő nem az. Aztán hozzám vezetett titeket és mikor megláttatok azt súgta. Ő Annie, szüksége van rátok, szeressétek.  Persze ez még nagyobb őrültség mint a nagy könyv.

-          Nos nem feltétlenül. Tudod egy belső hang pont azokat mondta amit te az imént, ahogy megpillantottalak tudtam hogy téged kereslek.

-          Szeretlek.

-          Én is téged kislányom.- ölelt magához szorosan.

-          Kimegyek a kertbe egy kicsit, levegőzöm egy picit.

-          Menj csak, de vegyél a válladra valamit.

-          Nem kell, nincs hideg. - mondtam már az ajtót nyitva. A kertbe kilépve elmosolyodtam. Hét ágra sütött a nap, kellemes meleg szellő kapott hajamba. Végig sétáltam a kis ösvényen a virágok között  majd a végén megálltam és leguggolva beleszippantottam egy virágba. kellemes illata rögtön körülölelt és tudtam, hogy most már nincs ami elronthatná a boldogságomat.

-          Elszöktél?- hallottam meg Nick halk hangját. Lassan felálltam ő pedig hátulról átölelt.

-          Csak levegőzöm.

-          Szeretlek.

-          Én is téged. – simítottam végig derekamat ölelő karján. – Nagyon is.

-          Tudod mit kérdezett az imént Frankie?

-          Mit?

-          Azt hogy honnan tudja egy férfi ha megtalálta az igazit…

-          És mit mondtál neki?

-          Azt hogy ezt egy férfi érzi. Mikor a szeretett nő arcára pillant egész elméjét a boldogság önti el. Nem gondol rosszra, nem kételkedik, csak gyönyörködik. Azt is mondtam, hogy ha a nő szemébe néz és tekintetük összekapcsolódik a szíve csordultig megtelik szerelemmel. Már nem akar mást csak azzal a  nővel lenni akit mindennél jobban szeret. A szemébe nézve boldogságot érez amiért az a nő az övé, amiért maga mellett tudhatja és büszke is rá. Onnan tudja hogy megtalálta az igazit hogy a szombat estéket már nem egy szórakozó helyen töltené hanem a szerelme karjaiban. Úgy érzi nincs annál értékesebb időtöltés minthogy a szerelmével egy tál popcornnal az ölükben összebújjanak a kanapén egy filmet nézve. Mikor ránéz a jövőjére gondol, azokra a boldog évekre amiket még együtt tölthetnek, a gyerekeikre, az unokáikra. Ha valakivel eljut idáig az már nagyon bíztató jel.- mondta Nick mire nem szóltam semmit csak átkaroltam derekát és meg csókoltam. - Nekem te vagy az igazi, Annie.

-          Sosem fogok senkit így szeretni Nick, ha rajtam múlik, életünk végéig együtt leszünk. - mondtam és tényleg így is gondoltam. Nick mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben amit sokáig nem értettem, de aztán ahogy ott Bostonban rájöttem a titok nyitjára egyszerre megvilágosodtam, már mindent értettem vele kapcsolatban.

-          Mire gondolsz?- kérdezte miközben végig simított arcomon.

-          Csak rád. – mosolyogtam mire ő közelebb hajolt és összeérintette orrunkat. - Eszkimó puszi?

-          Igen.  – súgta majd ajkait számhoz érintette. – Annyira szeretlek.

-          Én is téged.

-          Mikor akarunk lelépni?

-          Mikor akarjunk?

-          Mondjuk most?- nézett rám .- Mi lenne ha most hozzám mennénk? Mindig nálad vagyunk…

-          Nekem az is jó ha egy istállóba viszel egy nagy kupac szalma közé csak veled lehessek.

-          Vigyázz mert szavadon foglak.- nevetett fel majd átkarolta vállam és úgy sétáltunk vissza a házhoz. – Apropó, mi a te ajándékod?

-          Az én ajándékom? Mire?

-          A szülinapomra…

-          Ohh, én azt gondoltam… azt mondtad ne vegyek neked semmit…

-          és komolyan vetted?

-          Hát, igen…

-          Hm…Akkor jól sejtem hogy természetben fizetsz a kis hibádért?- vigyorgott

-          Igen, kapsz egy túrát a hegyekben…

-          Annie…

-          Jól sejted… Holnap nincs programod ugye?

-          Nincs, de ha lenne is lemondanám. - állt meg és megcsókolt.

-          Azért bírd ki amíg elmegyünk innen…- simítottam végig izmos hátán.

-          Akkor viszont siessünk.

Nickkel együtt lenni mindig csodálatos élmény. Olyan figyelmes és odaadó férfi. Mindig arra figyel hogy nekem mi a jó és annyira koncentrál mindig, olyan átszellemült a tekintete mikor rám néz közben. Tudom, hogy olyankor tényleg nem másra gondol, olyankor nem érdeklik sem a koncertek, sem az interjúk, csak az a fontos neki hogy együtt vagyunk, hogy a karjaiban tarthat és ez fantasztikus érzés.