12. rész / Megőrülök... /

"Mindennek megvan a maga ideje: néha jobb rögtön cselekedni, néha jobb várni."

Fabio Volo


Nick szemszög...


- Na jó ezt vegyük újra..- kezdte Jeff mire én csak kezembe temettem arcomat.- Szóval mentél inni majd meghallottad hogy beszél, bementél hozzá és ott marasztalt majd elaludt de közben lázas volt és megcsókolt és te visszacsókoltad majd otthagytad és most kivagy emiatt borulva ...- mondta miközben kezével hevesen mutogatott.

- Igen de nem számít, nem is emlékszik a csókra..

- De te annál inkább..és mi van ha emlékszik csak neked nem mondta el, mi van ha tudja hogy csókolóztatok?

- Nem tudja ez ezer százalék, másnap beszéltünk róla, azt mondta hogy nem emlékszik semmire, még arra sem hogy az álomba megcsókolták-e, semmire, és nem hazudna erről, nem is tudná magában tartani, te annyira nem ismered őt, tudom hogy tisztázni akarná, de nem tette, szóval biztos nem tudja..- mondtam hátradőlve.

- Nick, egyre veszélyesebb vizekre evezel ezzel a lánnyal, nem lenne szabad így elveszíteni a fejed, és ha feleszmél miközben csókolóztok, lehet hogy szóba sem állna veled.

- Tudom, tudom de egyszerűen, ha a helyemben lettél volna, te sem lettél volna képes tiszta fejjel gondolkozni, tudod ez olyan.... intenzív volt. Ahogy hozzám simult és átkarolt, ahogy arcomhoz ért és közeledni kezdett. Egyszerűen nem tudtam visszafogni magam, amiatt amit iránta érzek, nem tudtam ellenállni... Tudom hogy veszélyes volt de ez többé nem fordul elő . Nem is gondolod mennyire hasonlítunk... Annyi minden van amiben egyetértünk amiről azonosan gondolkodunk. Ő olyan lány akire már rég vártam, a személyisége , a viselkedése, minden, minden megfogott, nem is gondolnád hogy milyen éretten gondolkodik, pedig csak tizenhét éves lesz..

- Még csak tizenhét éves lesz? De durva...Mikor?

- Mikor? Ja, május elején, harmadikán azt hiszem.

- Nos akkor olyas valamivel kell készülnöd amit nem felejt el. Na nem, azért nem szabad ráugranod főleg amíg Briannel van..

- És ha soha nem szakítanak?

- Ohh de fognak amit elmondtál a srác viselkedéséről, nem olyan sokáig lesznek együtt, de biztos nem megy hozzá feleségül. Türelmesnek kell lenned, el kell ütnöd az időt. Koncertezz, írj dalokat, ismerkedj de ne hanyagold el, éreznie kell hogy te folyamatosan törődsz vele..

- Hűű milyen szakértő vagy..

- Tudom, tudom, de komolyan. Ne kínozd Brian miatt, éreztesd azt hogy támogatod, bárki is legyen szíve választottja, hitesd el vele hogy megbékéltél, ne vitázz vele, már úgyis tudja hogy nem szereted de elviseled a srácot és a srác előtte árulta el magát mikor azt mondta ő sem bír téged, eddig Annienek azt adta elő hogy miattad olyan rossz a kapcsolatotok mert hogy ő igyekszik haverkodni veled de te vagy az elutasító, Annie hagy lássa azt hogy ez nincs így...

- Tudom hogy érted, így lesz haver...

- És ne sajnáld tőle az időt....

- Időm mint a tenger, főleg ha róla van szó... de azt mondod randizzak?

- Igen hogy ne legyen feltűnő a támogatásod, meg a kedvességed, szóval érted. Ha azt látják sokáig hogy nincs senkid gyanakodni kezdenek, főleg a szüleid, ők nem hülyék...

- Tudom, ebben is van valami. Jeff neked párkapcsolati tanácsadónak kellet volna menned..- mondtam nevetve majd adtam neki egy pacsit...



Annie szemszög...



Az orvos javaslatára az egész múlthetet otthon töltöttem. Egy idő után unalmas volt, főleg hogy Nick csütörtökön haza ment így egyedül voltam egész nap, bár tanultam is de az nem foglalt le sokáig így zongoráztam és dalokat írtam. Briannel egyszer beszéltem egész héten vagyis egy üzenet váltás volt az egész. Még aznap, mikor elájultam írt hogy jól vagyok-e, másnap írtam választ majd arra írt egy bocsánatkérést amire csak annyit írtam hogy: " oké". Mit írhatnék neki, sőt mit mondhatnék neki. Meglepett a viselkedése, a Nickkel való összetűzése.

Egész nap úgy mozogtam az iskolában hogy minél kevesebbet legyek a közelében illetve minél kevesebbet kelljen vele beszélnem. Főleg Frankiékhez próbáltam húzni illetve a lányokkal beszélgettem akik persze nem értettek semmit, de nem is akartam elmagyarázni. Órák után próbáltam gyorsan eltűnni de nem sikerült a tervem. A folyosón megállított Jack a drámakör vezetője..

- Hé Annie...- hallottam meg hangját hátam mögül..

- Jack..Szia, hogy vagy?

- Én jól, és te? Mondta az öcséd hogy lebetegedtél és nem vagy egész héten, meggyógyultál?

- Mondhatni.- mosolyodtam el.

- Láttam nagyon a kijárat felé sietsz nem jössz ma a drámakörre? Átnéznénk néhány dalt az év végi előadásra, Brian is szerepel benne..

- Ohh, értem...Az jó de én most...tudod az orvos azt mondta ne erőltessem az éneklést egy darabig csak módjával és egyébként is, azt hiszem nem szeretnék szerepelni az év végi darabban.

- Na de miért, van valami baj?

- Nem dehogy, minden oké csak szeretnék jobban a tanulásra figyelni, illetve a táncórákról is sokszor lógtam a drámakör miatt, persze tudom a plusz próbák miatt de szeretnék ott felzárkózni így kértem pár plusz órát Ms. Jenessytől.

- Oké, ahogy szeretnéd, de ha meggondolod magad , nyugodtan szólj illetve a drámakörre is bármikor jöhetsz, attól hogy nem szerepelsz számtalan dolog van amiben segíthetsz nekünk..

- Persze Jack..- mondtam és megláttam Briant ahogy felénk jön.- Most mennem kell, majd beszélünk. Szia Jack.

- Szia Annie..- köszönt el majd ő jobbra én meg balra mentem. Minél előbb kiakartam érni a suliból.

- Annie, várj már...- kiabált utánam Brian majd mikor utolért megfogta kezem.- Annie mi a csuda van veled?

- Mire gondolsz?- néztem rá.

- Arra, hogy egész nap kerültél, nem szóltál hozzám még a csoport feladat alatt sem és a múlthéten sem beszéltünk, mi rosszat tettem? Haragszol?

- Brian...jó ideig hazudtál nekem...

- Mivel kapcsolatban?

- Nickkel kapcsolatban hogy te bírod de ő nem nyit feléd, nyomtad itt nekem a hülyeséget hogy te mennyire sajnálod hogy nem vagytok jóban meg minden, erre ott előttem jelented ki hogy tudod hogy nem bír téged és te sem érzel másként iránta, vagyis te is utálod csak nekem megjátszottad magad hogy az ő hibája amiért nem vagytok jóban...

- Jaj Annie ilyen hülyeség miatt csinálod ezt?

- Igen Brian, ilyen kis hülyeség miatt, amiatt hogy hazudtál nekem.

- Basszus Annie de folyamatosan ellenem hergel?

- Dehogyis, vagyis igen néha próbálkozik de mindig megvédelek hogy te nem vagy olyan, hogy szeretsz engem..

- Szeretlek is..- vágott szavamba.

- Igen? És azért hazudsz?

- Igen, nem, nem tudom, azért hazudtam mert tudtam hogy az a majom milyen fontos neked.

- Most a majommal Nickre céloztál?- kérdeztem mire sóhajtott egy nagyot.

- Igen rá, olyan ellenszenves és okos és ő mindent tud típus. A tehetséges és kedves mindenható Nick akiről ódákat zengtél az elején. Na azóta utálom.

- Milyen véletlen...Nick is pont ezért utál téged, mert rólad is ódákat zengtem nekik...hát úgy néz ki hiba volt. Van még valaki a családomban aki iránt hasonlóan érzel?

- Annie, ne butáskodj...

- Most már buta is vagyok?

- Nem vagy az, de néha az őrületbe kergetsz... Szeretem a családod, kivéve Nicket, fogadd el.

- Hát hogyne...majd megpróbálom elfogadni. Na szia...- mondtam és már indulni akartam mikor megfogta a kezem.

- Láttam hogy Jackkel beszélsz, szerepelsz a darabban , ugye? Ma lesz az első megbeszélés, dalok kiválasztása.

- Mint láthattad haza indultam...nem fogok szerepelni idén semmilyen darabban, maximum a táncelőadáson ha feltudok zárkózni.

- De én miattad jelentkeztem az év végi darabba.

- Szerintem nem fog ártani ha nem leszünk olyan sokat együtt egy darabig míg elfogadok dolgokat.

- Szeretlek...- simított végig arcomon.

- Tudom, én is szeretlek téged, de most ne akarj rám telepedni mert akkor csak rosszabb lesz a viszonyunk..

- Oké, de megcsókolhatlak?

- Igen..- mondtam halkan mire ő magához húzott és gyengéden megcsókolt.

- Anyáék elutaznak a hétvégére, átjössz? Miénk lehetne az egész hétvége, olyan jó lenne, még főznék is..- mondta mire felnevettem.

- Te főznél?

- Tudok főzni...gyere el és bebizonyítom.

- Majd beszélek anyáékkal..- enyhültem meg mire ő boldogan mosolygott majd újra megcsókolt.

- Én megyek megbeszélésre de később beszélünk?

- Majd írok.. Szia Brian.- engedtem el kezét majd elindultam a kijárat felé. Nem fordultam vissza pedig tudtam hogy figyel engem. Nem akartam sokáig haragudni rá de az sem jó ha gyorsan megenyhülök mert akkor azt hiszi bármit megtehet, pedig ez nincs így..



Miután anyáék belementek hogy Briannél legyek a hétvégén ő szárnyalt a boldogságtól én viszont próbáltam tartani magam a tervemhez. Mikor a lányok látták hogy kibékültünk ők is megkönnyebbültek, örültek hogy megint együtt a csapat viszont én valahogy furán éreztem magam. Ahányszor Brian csak megcsókolt, az az érzés jutott eszembe...vagyis hogy mikor Brian csókol meg nem érzem azt, azt a fura bizsergést, nem járja át az egész testem. Olyan különös érzés ez, akkor álmomban biztos csókolóztam valakivel, de az nem Brian volt, és annyira megmaradt bennem hogy csak arra tudok gondolni.

                                                                 ****************




Brianhez épp ebéd előtt érkeztem. A konyhába vitt az első utam és láttam hogy nagyon ügyködik valamin.

- Finom illatok..- szólaltam meg mire átkarolt és közelebb mentünk a tűzhelyhez.

- Szerintem finom is. Olyan jó hogy itt vagy és kettesben lehetünk. Nagyon hiányoztál már..- ölelt át mire lehunytam a szemem és elmosolyodtam.

- Te is hiányoztál...

- Annie tudom hogy hülye voltam mikor elmentem hozzátok és elkezdtem Nickkel veszekedni de mikor megláttalak titeket...

- Mi volt akkor?

- Hát úgy összebújva mintha csak egy pár lettetek volna.

- Ne hülyéskedj már, csak testvérként szeretjük egymást, azonkívül mindketten lebetegedtünk és csak vigyáztunk egymásra..

- Jó jó de akkor is elszállt az agyam..

- Nick nagyon fontos nekem, ezt meg kell értened és el kell fogadnod ha azt akarod hogy jól meglegyünk.

- Mi olyan fontos benne? Nem tudom megérteni, ne haragudj...

- Nick fantasztikus ember, te nem ismered de odaadó, figyelmes, és nagyon kedves is. Humoros, mindig feltud vidítani és tudod különleges kapcsolat van köztünk. Valamiért ragaszkodunk egymáshoz, ez egy fura kötődés...

- És én fontos vagyok neked?

- Persze, de te máshogy vagy fontos. Nickkel egy életre szól a kapcsolatunk míg kitudja mit hoz a jövő és mi lesz velünk.

- Ohh ez biztató...

- Nem azért mondom csak... Ha vége a giminek mindkettőnk életében egy új fejezet kezdődik, és nem tudhatjuk mit hoz a sors...

- A sors ... Mióta hiszel te a sorsban?

- Mindig is hittem, és hinni is fogok..

- Szóval te már a szakításunkat tervezed?

- De hülye vagy, nem... Csak reálisan gondolkodom, egy ideje ez nem ment, annyira bele voltam szerelmesedve a gondolatba hogy te és én együtt örökre hogy nem vettem észre hogy nem minden olyan egyszerű mint ahogy azt gondoltam. Most már belátom, hogy anyáéknak és Nicknek is bizonyos szinten igazuk volt. Eddig imádtalak, te voltál a fő érdeklődési köröm, most már tudom hogy szeretlek de melletted mással is törődnöm kell, például a családommal.- mondtam és tudtam jól hogy rosszul érinti mindaz amit mondok.

- Oké...ez így hirtelen kicsit sok volt...

- Muszáj volt ezt elmondanom Brian... Két hónap múlva június, te újra repülőre ülsz és elutazol Miamiba, én meg itt maradok és három hónapig távol leszünk egymástól.

- Gyere velem te is...

- Mi, megőrültél?- kérdeztem mosolyogva.

- Nem, a nagyiék is belemennének, szerintem a szüleid is... Miért ne? Biztos jól éreznénk magunkat..

- Talán igen, de ...szeretlek de 3 hónap hosszú idő és nem akarok távol lenni anyáéktól.

- Így valóban nehéz lesz..- mondta mire én csak a pultnak támaszkodva néztem rá.

- Egyébként meg a nyáron szeretnék valamit dolgozni egy kicsit.- mondtam mire felnevetett.

- Jajj Annie ne szórakozz már, dolgozni? Minek? Úgy értem...Anyudék mindent megvesznek nem? Akkor miért akarsz dolgozni? Inkább kikellene élvezned a nyarat nem dolgozni.. Naa, gyere velem.. Szeretsz, nem? - kérdezte ami nagyon meglepett, abszolút nem értettem hogy mi ez a stílus, mi ez a viselkedés.

- Brian, nem vicceltem, és nem értelek téged, mikor változtál így meg? Komolyan nem tudom most mit gondoljak. Te nem voltál ilyen ... - mondtam majd sóhajtottam egyet.- Jobb ha haza megyek..

- Miért? Annie mi bajod van? Ez a betegség teljesen kicserélt téged, mi a fene történt?

- Nem tudom, komolyan nem tudom..- néztem rá.

- Én nem változtam meg, ugyanaz vagyok..

- Tényleg? Mindig is ilyen voltál? Nos akkor tényleg nagyon elvakult voltam idáig..- vettem táskámat a vállamra.

- Ne menj el beszélgessünk már...miért akarsz elmenni?

- Mert nem értelek, mert már hónapok óta járunk de most úgy érzem nem ismerlek téged. Majd hétfőn találkozunk.- mondtam majd megcsókoltam, röviden, majd a táskámat felkapva indultam is.

Nem értem hogy nem vettem észre eddig. Ez a viselkedés nagyon meglepett. Eddig is ilyen volt és én nem vettem észre? Ennyire elvette volna az eszem, ennyire elvakult lettem volna? Nicknek mindvégig igaza volt és anyáéknak is, tényleg olyan hülyén viselkedtem?

Mikor haza értem hangos nevetésre lettem figyelmes ami a nappaliból jött. Mikor odaértem láttam hogy a Joe, Nick és Frankie épp valami társasjátékkal játszanak, anyáék meg a kanapén ültek egy egy bögrével.

- Annie..- szólalt meg Nick mikor meglátott.

- Kicsim, te nem Briannél vagy?- pattant fel anya mire én letettem a földre a táskám majd közelebb mentem.

- Baj van? Történt valami?

- Nem, semmi nem történt, én csak haza jöttem.

- Na de csinált valamit a kis taknyos?- kérdezte Joe mire elmosolyodtam.

- Nem Joe, nem csinált semmit, nem bántott .... Csak haza jöttem és nos tudom meglepő lesz amit most mondok de... Nick, bocsánatot kérek mindenért amit az elmúlt néhány hónapban mondtam neked. És úgy összességében mindenkitől hogy olyan elvakult voltam, már Briannel kapcsolatban, és a viselkedésemért. Most pedig felmegyek és nos...  csak csinálok valamit, nektek pedig további jó játékot.- mondtam majd felvettem a táskám és felsétáltam a szobámba. Gyorsan elpakoltam a ruhákat és átöltöztem. Lemostam azt a minimális sminket is majd felvettem egy pulcsit és kiültem az erkélyre. Kellemes idő volt , már érezhető a tavaszi levegő egyre melegebben süt a nap, az ég is kékebb , a közérzetem is jobb, a levegő is frissebb.Talán hétfőre Brian is megváltozik és újra a régi lesz?

- Nem tudom mit csinálsz de nagyon jól csinálod. - hallottam meg Nick hangját mire csak elmosolyodtam.- Leülhetek?

- Persze..- mondtam mire helyet foglalt a mellettem lévő fotelba.

- Mi a helyzet?

- Arra vagy kíváncsi miért jöttem haza és miért mondtam azt odalent?

- Mi tagadás igen...

- Semmi különös. Ez csak , szóval én nem is tudom... Emlékszel ugye hogy Brian azt mondta nem bír téged...

- Igen, lehet azt elfelejteni?- vigyorgott.

- Nos azt hétfőn meg is beszéltük, a viszonyunk nem lett ugyanolyan de kibékültünk ezért is mentem hozzá el ma, gondoltam jól átbeszéljük és minden rendben lesz.

- És nem így volt?

- Beszélgetni kezdtünk, rólad, rólam, a kapcsolatunkról, hogy fontos vagy nekem és hogy ezt el kell fogadnia mert a mi kapcsolatunk különleges és örökre szól, míg a vele való kapcsolatom nos változhat...

- Változhat?

- Tudod hogy értem, kitudja mi lesz egy hónap, vagy egy év múlva...És ezen kibukott hogy én már a szakításunkat tervezem és nem értette mi olyan fontos benned, aztán feldobtam hogy júniusban megint elmegy 3 hónapra Miamiba és mondta hogy menjek vele de...

- Állj mi? Miamiba akarsz menni?

- Nem dehogy, ezt mondtam is neki hogy nem akarlak titeket itt hagyni mert 3 hónap hosszú idő és nem akarok távol lenni anyáéktól és egyébként is szeretnék dolgozni erre kb hülyének nézett hogy minek akarok én dolgozni mikor anyáék úgyis mindent megvesznek amit kérek. Annyira meglepett, nem is értettem , Mintha egy új Brian állt volna előttem. Érted?- néztem rá mire bólintott.

- Szóval ezért kértél bocsánatot az elvakultságodért mert nem vetted észre hogy milyen is Brian valójában?

- Nem tudom Nick hogy ez-e a valódi Brian, nem tudom hogy tényleg ennyire vak voltam-e vagy csak én illetve te váltottad ki belőle.

- Azt hogy sznob? Az szerintem vele született rendellenesség..- mondta mire nevetnem kellett.

- Olyan dili vagy, de ezért szeretlek a legjobban, hogy még az ilyen hülye helyzetekben is feltudsz vidítani, megtudsz nevettetni, erre egyedül te vagy képes, nem is értem miért. Tudod ezt is mondtam neki és talán emiatt is ki volt akadva rád illetve nagyon féltékeny volt mikor meglátott minket összebújva a kanapén...

- Szóval minden az én hibám..ez szép.

- Valójában igen, a te hibád az egész...- mondtam majd elnevettem magam arckifejezését látva.

- Csalódtál benne?

- Igen és nem is kicsit, úgy érzem teljesen félre ismertem. Volt már veled ilyen hogy egy lányról kiderült hogy nem is az aki?

- Ohh, nem is gondolnád hányszor... Tudod a nők is először mind édesek, kis cukor falatok, elérik hogy beléjük bolonduljunk mi férfiak aztán valahogy előtör belőlük a hisztigép, a pióca, a sárkány...

- Hé...ne általánosíts..- mondtam sértődötten.

- Oké, tisztelet a kivételnek, én eddig csak ilyen nőkkel találkoztam.

- Mert mindig rossz helyen keresgélsz..- húztam fel lábam magam alá majd felé fordultam.

- Azt mondod ?

- Szerintem igen... Ti sztárok miért érzitek fontosnak hogy szintén valami sztárt válasszatok magatoknak?

- Jó kérdés, talán mert aki olyan mint mi tisztában van azzal hogy mi mindent kell feladnunk a karrierünkért és rugalmasabbak, már úgy értve hogy ha azt mondom hogy most el kell utaznom két hétre tudja hogy muszáj mennem..

- Na de..- szóltam közbe..- Aki ugyanolyan mint te, karrierista az hasonlóan elfoglalt is, nem? Úgy értem hol ő utazik, hol te, nincs is időtök egymásra, míg egy normális nő otthon várna és veled lenne amikor nem kell utaznod, és ugyanolyan rugalmas lehet ő is mert ha igazán szeret akkor megértené hogy neked fontos amit csinálsz, vagyis most magamból indulok ki, én tuti támogatnám a párom ha olyan lenne mint te..

- Mint én, ezt most nem értem.

- Már mint hogy tudom milyen fontos neked a zene, a színészet , hogy színpadon állhass, szóval támogatnálak, megérteném hogy mindig a zene áll az első helyen nálad...

- Ha találnék egy olyan lányt mint te talán ez is megváltozna. Tudod Annie, az a probléma hogy kevés olyan nő van, csak nagyon kevesen gondolkodnak úgy mint te.. Normális, hétköznapi lányokkal azért sem randizok mert mind csak a sztárt látják bennem, a luxust, címlapon szereplést, hírnevet... Legalábbis az eddigi néhány próbálkozásomnál ez volt.

- Sajnálom, nehéz lehet.

- Igen az, na de beszéljünk vidámabb dolgokról, nem sokára itt a szülinapod. Most az egyszer bármit kérhetsz, esküszöm megkapod...- mondta mire elmosolyodtam majd hátradőltem és a távolba meredtem.

- Nem tudom mit kérhetnék, hisz mindenem megvan mióta veletek vagyok. Egyébként meg..tudod nekem a születésnap nem olyan nagy ünnep. Kiskoromban nem ünnepeltük nagyon mert anyának nem volt pénze ajándékra így mindig sütött valami sütit vagy ha nagyon el voltunk eresztve vett egy kis tortát, az árvaházban meg még torta sem volt, vagy csak egyszer kétszer a 10 év alatt. Illetve néha néha kaptam a gondozómtól valami kis apróságot, kis porcelán szobrocskát a gyűjteményéből. Sosem éreztem úgy hogy szükségem van drága ajándékokra, mindig az számított hogy akik velem vannak szeretnek.- mondtam majd nyeltem egy nagyot.- Manapság mindenki megveszi a legdrágább ajándékot mert azt hiszi majd azzal kitudja mutatni a szeretetét, pedig csak ki kellene mondania. “Szeretlek”, vagy “Fontos vagy nekem” vagy “Törődöm veled” vagy “Gondolok rád”. Csak néhány szó, mégis olyan ritkán fejezzük ki szavakban az érzéseinket, helyette megvesszük a méregdrága ékszert, egy könyvet, vagy egy lemezt... Elintézzük egy csokor virággal és úgy véljük ez elég. Pedig nem. Anyától ritkán kaptam játékot vagy édességet ilyen alkalomra, karácsonyra is a saját kezével varrt nekem babát. De... De tudod soha nem is volt szükségem azokra a vackokra, mert tudtam hogy szeret, értem dolgozott, vigyázott rám, miattam vállalt két munkát, minden reggel és este elmondta hogy szeret és én vagyok neki a legfontosabb. Egyszer nyert egy sorsjeggyel és rögtön vett nekem egy macit , nem tudod milyen boldog volt, én is csak halványan emlékszem a reakciójára. Felkapott és megpörgetett, nevetett majd sírt és újra nevetett majd kézen fogott és elvitt a legközelebbi játékboltba. És megvette a macit, azt a macit amit mindennap nézegettem a kirakatban hazafelé menet. Mikor kifizette a macit nagyon boldog voltam, és ő is az volt.. Sosem felejtem el a mosolyát, még akkor is boldognak mutatta magát mikor belül összetört és legszívesebben sírt volna. Mikor beteg lett, nem vettem észre mert ugyanúgy dolgozott amíg tudott... - mondtam halkan majd megtöröltem nedves arcom.

- Hé Annie, itt vagyok...- ült át mellém majd magához ölelt.- Szeretlek, ugye tudod...

- Tudom...- suttogtam mire csak jobban szorított magához.

- Ne haragudj rám, nem tudtam hogy a születésnapod ilyen érzékenyen érint...

- Nem, nem ... nem tudhattad, nem haragszom, dehogyis... Csak tudod annyira szomorú látni hogy manapság a szülők is inkább megveszik a legdrágább telefont,  videó játékot, csak ne kelljen a gyermekükkel törődni. Én nem akarok ilyen lenni...

- Nem is leszel olyan, tudom, csodás anya leszel, a gyermeked pedig büszke lesz rád, ez egészen biztos...- mondta mire felnéztem rá.

- Köszönöm, ne haragudj a kiborulásomért..

- Ugyan már, ne kérj elnézést mert vissza emlékeztél az anyukádra...- mondta mire elmosolyodtam.- Egyébként nagyon ritkán beszélsz róla..

- Pedig sokat gondolok rá, csak azért sem beszélek róla mert nem tudom anyának hogy esne. Nem akarom hogy szomorú legyen..- mondta mire csak bólintott és komolyan nézett rám. Komoly volt de nem rossz értelemben, mintha átérezte volna mindazt amit elmondtam neki.

- Jajj Annie...- kezdte de hirtelen elhallgatott, olyan szenvedő arcot produkált, mintha kínlódna.

- Mi a baj?- kérdeztem mikor lesütötte szemét. Csak megrázta a fejét majd elmosolyodott.

- Ne is figyelj rám... Hülye vagyok...- állt fel majd a korlátnak támaszkodott.

- Mondtam valamit ami?

- Nem dehogy, felejtsd el... Minden rendben.- mosolyodott el.

- Rendben, de tudod hogy nekem mindent elmondhatsz..

- Tudom, persze hogy tudom.- mosolygott kedvesen.

- Mond csak, ebédeltetek már?

- Nem, miért?

- Mert éhes vagyok.- nevettem el magam majd felálltam és a szobába léptem.

- Akkor szerintem menjünk le, már a többiek is megéhezhettek.- mondta mire csak bólintottam majd el is indultunk a földszintre..



Nick szemszög...



- Basszus Nick ülj már le, kezdek szédülni. Mond el mi történt..- mondta Jeff komolyan mire megálltam és ránéztem. Ahogy anyáéktól eljöttem muszáj volt vele beszélnem így feljöttem hozzá de egyszerűen nem tudok belekezdeni..

- Egyszerűen annyi hogy ez nem normális ...

- Oké, de mi nem normális?

- Amit érzek, ahogy gondolkodok, amit csinálok vagy legszívesebben csinálnék...

- Gondolom Annieről van szó de tényleg nem értelek. Találkoztál vele?

- Igen, de úgy volt hogy nem lesz otthon, hogy Briannél tölti a hétvégét de váratlanul haza állított.

- Miért?

- Mert összevesztek Briannel, mert végre leesett arról a rózsaszín kis bárányfelhőről amin eddig lebegett és most már látja annak a kis taknyosnak az igazi arcát és az nem jött be neki. Nem is ez a lényeg, beszélgettünk, mesélt a gyerekkoráról a szülinapjával kapcsolatban. Az anyukájáról és elmondta mit gondol a szülinapjáról és az ajándékozásról és elsírta magát én meg majdnem elbőgtem magam, hallod. Ilyen még nem volt velem.

- Oké, azt tudom hogy nem volt túl jó gyerekkora de ennyire borzalmas volt?

- Nem nem, épp hogy nem úgy mesélt róla. Azt mondtam bármit kérhet a szülinapjára , megkapja és akkor kezdett el arról beszélni hogy nem tudja mit kérhetne, mindene megvan, és hogy gyerekkorában sosem kapott semmit, még tortát sem, és hasonlók és annyira fájdalmas volt az egész hogy már majdnem sírtam de aztán ő elkezdett sírni így próbáltam egyben maradni és megvigasztalni. Jeff én megőrülök ezért a lányért, egyszerűen nem tudom mit tegyek ha a közelében vagyok, nem tudom hogy öleljem úgy meg hogy ne adjak se túl sokat se túl keveset. Hogy simogassam hogy az már ne legyen zavarba ejtő, érted? Folyton rá gondolok és tudom hogy ez így ebben a formában nincs jól. Egyszerűen nem normális már ahogy iránta érzek...

- Nick, tényleg kezdesz megőrülni, már én is aggódom érted, de csak azért mert félek egyszer kibukik belőled vagy olyat teszel amit nem kellene és...

- Elveszítem...tudom. De távol lenni sem tudok, egyrészt túl feltűnő is lenne, másrészt bele is bolondulnék, annyira jóérzés ha a közelemben van, éreztél már így?

- Igen, egyszer... De kiderült hogy a csaj olyan szinten nem viszonozza az érzéseimet. Megzuhantam, aztmondtam nincs remény, meghalok. Gondolkodj Nick, nehogy veled is ez legyen hogy túlságosan is beleszeretsz aztán nagy pofára esés lesz mert ő nem tudja viszonozni. Tudom hogy Annie egy aranyos lány, de még csak 17 éves... Nem várhatsz tőle túl sokat, a te életviteleddel nem, hol itt vagy, hol repülőn járod az országot vagy a világot. Ide mész, ott koncertezel, ilyen filmben szerepelsz, majd turnéra mész...

- Te mondtad hogy..

- Tudom, emlékszem és talán hiba volt azt mondani hogy melletted is megismerheti a világot, tudod hogy így van, neki csak teher lenne ha belemenne egy ilyenbe...

- Jeff légyszi ne mond ezt...

- Tudom, odavagy érte de biztos szereted?

- Igen, szeretem. Komolyan Jeff, szerelmes vagyok belé, ő nem csak egy mánia, vagy hóbort nekem, magát Anniet szeretem, a személyiségét, a tekintetét, az érintését, az egész nőt ahogy van... Még sosem éreztem így, ez olyan amit szavakkal képtelenség leírni, amit iránta érzek... Ahogy rám néz, rám mosolyog, ha meglátom a mosolyát nekem is mosolyognom kell. Ha ő jókedvű én is az vagyok ha szomorú az engem is lehúz. Olyan szinten érzem őt mint még senkit...

- Nos ha így van akkor ajánlom kösd fel a nadrágod mert nem kevés akaraterőre lesz szükséged.

- Tudom, tudom.... Nagyon jól tudom ezért is olyan nehéz ez nekem.

- Szülinapjára pedig valami olyat adj amire emlékezhet, ne valami kis ékszert vagy csecsebecsét. Valami tartalmasat amiről tudja hogy sokat készültél hogy sikerüljön, hogy energiát és időt öltél bele, van még időd...ja és vegyél otthonra egy boksz zsákot hogy kitudd adni magadból a felesleges energiát és a dühöt, a türelem okozta feszültséget.

- Szerinted az segít?

- Oh, nem tudom, csak egy tipp, hátha.. Nick, ha nagyon eluralkodnak rajtad az érzések csak gondolj arra hogy mit szólnának a szüleid, hidd el egyből lehiggadsz.- mondta

- A legrosszabb hogy sosem gondoltam hogy egyszer érezhetek így... A filmek, a sorozatok, szappanoperák tele vannak ilyen általam már nyálasnak nevezett hős szerelmesekkel akik bármit megtennének csak a kiszemelt nővel lehessenek életük végéig és eddig azt gondoltam , persze, sok embernek nagyon jó a fantáziája, és az írók is túlzásba esnek, ilyen nem létezik, egy férfi nem veszítheti el ennyire az eszét... De most kezdem úgy érezni hogy ilyen szerelem tényleg létezik és nem csak a filmekben..

- Biztos létezik Nick, bár talán régebben nagyobb divat volt, gondolj arra hogy régen évtizedeket töltöttek egymás mellett a nagyszüleink, és anyukádék is mióta együtt vannak már... Manapság mindenki házasodik majd elválnak majd újraházasodnak és újra elválnak.. Mert az első nehézség miatt feladják, nem tudnak harcolni egymásért, és talán igazad van abból ítélve amit én látok hogy mennyit kínlódsz miatta..

- Azt hiszem ez örökké tart, ez az érzés...hülyeség mi?

- Nem gáz az ha hiszel az örök szerelemben, én is hiszek, csak nem tudom mennyi esély van arra hogy meg találom azt akivel leélhetem az egész életem, majd elválik. Talán neked Annie a nagy Ő, és abból ítélve hogy hónapok óta így odavagy érte ...nos bármi megeshet.- mondta mosolyogva mire én csak vigyorogni tudtam majd a falnak dőlve lehunytam a szemem.

- Jeff, mennyi az esély arra hogy azt érzi amit én?

- Jelen pillanatban szerintem semennyi, mert Briant szereti, viszont fontos vagy neki, ha Brian nem lesz, és ezért imádkozz, akkor talán reménykedhetsz, észre fogod venni a jelekből, nem vagy hülye Nick...

- Hát néha elég nagy hülyének érzem magam...

- Néha mindenki annak érzi magát... ezen ne agyalj sokat..- vigyorgott mire már csak nevettem.

Tény, Jeffnél jobb barátot nem is kívánhatnék. Fantasztikus munkatárs, szuper lelki segély szolgálatot vezet ami csak nekem van jelenleg létrehozva.



Annie szemszög...



Már lefekvéshez készültem mikor anya lépett a szobába. Én épp a párnákat pakoltam le az ágyról és ő is elkezdte csinálni mire csak mosolyogtam.

- Jól vagy kicsim?- kérdezte mire bólintottam.

- Persze anya, csak összezavarodtam.

- Tudom hogy semmi közöm hozzá...de mi történt Briannél? Nem mondtál túl sokat és Nick azt mondta hogy jól vagy de aggódom érted.- mondta miközben a takarómat igazgattam.

- Nem történt semmi komoly, csak talán igaza volt Nicknek, elvakult voltam és nem láttam semmit , nem láttam a valóságot. Brian lebegett a szemem előtt, őt idealizáltam és ez hiba volt, valami felnyitotta a szemem és most más szemmel látom őt, csalódtam benne, ma rájöttem hogy félre ismertem őt... Szóval csak csalódott vagyok, majd túl jutok rajta.

- Nem szeretem mikor ilyen vagy, boldognak akarlak látni.

- Boldog vagyok, veletek.. Briannel majd megoldom a gondokat. Ne aggódjatok értem, jó?- néztem rá mosolyogva. - Nagy lány vagyok már..

- Rendben kicsim, rendben...

- Nincs kedved holnap bekísérni a városba?- kérdeztem.

- Dehogynem, mit szeretnél kicsim?

- Fodrászhoz mennék, tudod unom a hajam kicsit feldobnám, göndör fürtöket szeretnék.

- Ha tényleg azt szeretnéd , persze, veled megyek, talán még én is kitalálok addig valamit.- mondta anya mosolyogva.


A vasárnapi nap tökéletes volt. Anyával reggeli után indultunk, első utunk a fodrászhoz vezetett ahol két órát töltöttünk míg mindkettőnknek rendbe szedték a tincseinket. Utána beültünk egy kis étterembe majd ebéd után bevásárló körútra indultunk. Meséltem anyának a terveimről a nyárra nézve, és hogy mit akart Brian, hogy menjek Miamiba vele. Természetesen ahogy vártam nem örült az ötletnek de annak már annál inkább hogy eszem ágában sincs Miamiba menni, nem csalódtam benne.

Miután jól felpakoltunk haza mentünk a fiúk megcsak ámultak bámultak az új frizurán és a vásárolt holmikon. Frankie egyből ugrott és megígértette apával hogy a kövi hétvégén ők vannak soron és fiús hétvégét csinálnak. Ami nem rossz ötlet mert mi anyával otthon ugyanúgy tudunk csajos hétvégét tartani.



Mikor reggel felébredtem jókedvem volt. Nem értettem magam, nem sok okom volt rá, Briannal is a gondok vannak, a suliban sem teljesítek valami jól de úgy éreztem hogy ezzel a nappal valami új, valami jobb következik így a suliba is végig vigyorogva készültem. Szépen belőttem a göndör fürtjeimet majd kisminkeltem magam, ami igazából csak egy kis szemceruza, szempillaspirál és szájfény kombinációjából állt de sokkal csinosabbnak éreztem magam. Miután befejeztem az öltözködést is lementem anyáékhoz akik már mind asztalnál ültek.

- Na végre Annie, éhen halok..- sóhajtozott Frankie mikor leültem vele szembe majd hunyorogva nézett rám.- Te kinek akarsz tetszeni?

- Én ugyan senkinek, csak most ehhez volt kedvem, kicsit kicsíptem magam, az a sok holmi ne csak álljon a szekrényemben..- mosolyogtam anyáékra.- Jó étvágyat mindenkinek.

Reggeli után anya vitt minket suliba ahol a csajok csak bámultak.

- Szerintem nagyon klassz a hajad, jó néha a változás, csak a végén ne legyél olyan cica baba mint Jenny meg a brigádja..- nevetett Claire.

- Az kizárt, ahhoz újjá kellene születnem.- nevettem vele majd megjelent mellettünk Brian..

- Sziasztok lányok. Szia Annie.- ölelt meg amit nem igazán viszonoztam és a lányok gyorsan le is vágták hogy megint valami gáz van.- Gyönyörű vagy szerelmem.

- Köszi.- néztem rá majd vissza a lányokra.

- Mi előre megyünk, órán találkozunk. - mondta Ash majd a lányokat elterelgette tőlünk. Brian nem mondott semmit csak megfogta a kezem és bűnbánóan nézett rám. Én viszont nem tudtam mit érezzek, azt tudtam hogy nem azt érzem iránta amit azelőtt és ez a tudat megijesztett.

- Édesem... Nem tudom mit tettem szombaton amiért úgy elrohantál de szeretném ha megbeszélnénk.

- Nem tudod?- kerekedtek el szemeim.- Ha nem tudod nincs miről beszélnünk.

- Komolyan Annie, én nem értelek, mi a fene ütött beléd, mi a franc történt, olyan mintha kicseréltek volna, már nem is ismerek rád, egyszerűen nem vagy ugyanaz a csaj akiért úgy odavoltam az elején. Folyamatosan kötekedsz, semmi sem jó, mindenben a hibát keresed, bármit mondok attól felhúzod magad és nem is hallgatsz meg, azt mondod nem ismersz rám, akkor én mit szóljak, egy aranyos, kedves és édes lányba szerettem bele nem a folyamatosan vitatkozó, idegbajos, kötekedő Anniebe. Azt akarom hogy visszajöjjön az a vagány csaj, akivel jókat szórakoztam, akit imádtam, mert az új Annieből kezd elegem lenni, és ha nekem elegem van valakiből akkor...

- Akkor?- vágtam közbe mire sóhajtott egy nagyot.- Mond csak ki, vagy tudod mit majd én kimondom, csak nem szakítasz ha végleg eleged lesz belőlem. Brian őszintén mondom, talán az lenne a legjobb.

- Mi, Én nem akarok... Te igen?

- Nem tudom, nem tudom mit akarok már, nem érzem a réginek a kapcsolatunkat, egyszerűen, te nem látsz engem a réginek én sem látlak téged ugyanannak, hát mit csináljunk? Te nem bírod a családom, jó csak egy valakit nem bírsz amit én nem tudok figyelmen kívül hagyni és az a baj hogy ez örökösen csak vitát szít köztünk mert ha te rosszat mondasz rá én védeni kezdem majd és vitatkozunk, én meg nem bírom az arogáns, sznob Briant aki lettél, vagy aki mind idáig voltál csak én nem láttam ezt az oldaladat. Az a baj hogy ahogy telnek a napok, egyre inkább azt érzem hogy túlságosan is elvoltam szállva a boldogságtól mikor összejöttünk és nem vettem észre még a legszembetűnőbb hibáidat sem. Nem, ezzel nem azt mondom hogy én tökéletes vagyok, sőt, biztos nem vagyok az de ez ami köztünk megy nem normális, én nem akarok ilyen kapcsolatot. Amikor összejöttünk annyira boldog voltam hogy velem vagy, hogy együtt vagyunk, hogy végre van aki szeret engem, aki magamért szeret, aki csinosnak lát, hogy nem láttam mindazt amit mindenki más észrevett, és amit velem is láttatni akartak és ezért utáltam őket... Nem tudom mi lenne a jó megoldás, egyenlőre talán egy kis egyedüllét segítene.

- Mire gondolsz?

- Tartsunk szünetet, csak hagy legyek egy kicsit szabadon, ne találkozzunk sulin kívül, nem akarom hogy még rosszabb legyen a viszonyuk, talán még helyrehozható csak kell egy kis idő...

- Mégis mennyi időre gondoltál?- kérdezte halkan.

- Nem tudom, talán néhány nap, vagy inkább hét...

- Oké, azthiszem menni fog... Szólj ha mindent jól átrágtál, én várok rád, mert én szeretlek téged, mindez ellenére is, minden hülyeség ellenére..- mondta miközben homlokon csókolt.

- Szólok majd..- mondtam halkan majd megfogtam könyveimet és elindultam a terem felé. Mikor leültem a helyemre Claire közelebb hajolt.

- Na mizu?

- Semmi, szünetet tartunk...- mondtam halkan.

- Mi?, De miért, ne már Annie, olyan jól megvoltatok. Mi a franc történt?

- Nem tudom, de remélem rájövök..- mondtam majd kinyitottam a könyvem és elkezdtem olvasgatni. Nem akartam róla beszélni így inkább úgy tettem mintha nagyon az anyagra koncentrálnék. Majd ahogy elkezdődött az óra csak jegyzeteltem és a tanárra figyeltem.

És így volt ez a következő öt órán is, kivéve az utolsó órán amikor is lazítottam egy kicsit a tempón. Irodalom óra volt, épp egy drámáról tartott kiselőadást a tanár mikor éreztem hogy rezeg a telefonom a zsebemben. Gyorsan elővettem majd ahogy a kijelzőre pillantottam láttam hogy üzenetem jött , Nicktől...

“ Szia csajszi, Gondoltam szólok, hogy a héten végig stúdiózok így ha van kedved valamikor együtt ebédelhetnénk. Puszi, Nick. “

Mikor elolvastam csak vigyorogtam és a kijelzőt bámultam.

- Miss Jones, van kedve megismételni az imént hallottakat?- hallottam meg a tanár hangját mire felkaptam a fejem.

- Ohh..nem, nem hiszem..- nyögtem ki nagy nehezen miközben zsebre dugtam a telefonom.- Figyelek, tanárnő.

- Ajánlom is, csütörtökön nagy dolgozat lesz a 19. század költészetéről és remélem ez a teszt nem olyan eredményeket hoz mint a múltkor, nem akarok olyan minősíthetetlenül rossz dolgozatokat javítani, remélem mindenki a fejébe véste.- mondta majd az órájára pillantott.- Holnap folytatjuk. Mindjárt kicsengetnek.

Igazából bosszantott, hogy észrevette de a teszt mégjobban aggasztott, anya kinyír ha elszúrom..

Mikor összepakoltam és az utolsó tollat is a helyére csúsztattam a táskámban csak ültem és vártam hogy megszólaljon az a fránya csengő. Ahogy ez megtörtént felvettem táskám majd a szekrényemhez indultam. Beraktam azokat a könyveket amik nem kellenek otthonra majd elindultam a kijárat felé de útközben szerencsére elkaptam Frankiet.

- Hé Öcsi...- szóltam utána.

- Annie, ne hívj már így, olyan kisgyerekes, csak szólíts a nevemen.

- Jól van na mr. Morgó..

- Bocsi, de kaptam egy karót, anya kinyír..

- Nekem is esélyes ha nem tanulok irodalomra..

- Nahát csak nem?- vigyorgott gonoszul.

- Menj a francba, ne legyél ilyen kis szemét...- nevettem.- De egyébként csak kérni akartam hogy szólj apának nem veletek megyek haza, még van egy kis dolgom ma..- mondtam tervemre gondolva.

- Mi? Briannel mászkálsz valamerre, tudod hogy anya nem szereti ha hétközben mész el vele..

- Tudom, tudom, de nem vele megyek, ez most más...Briannel egyébként is szünetet tartunk...

- Az az most nem vagytok együtt?

- Igen Frank, a szünet szó ezt jelenti.- mondtam türelmetlenül.

- Oké, megmondom apának, és kösz a témát, anyának eltereli a gondolatait és nem fog a karó miatt csesztetni.

- Örülök hogy segíthettem.- grimaszoltam majd megöleltem.- Majd találkozunk otthon.

- Jó de ne maradj sokáig. Szia.- mondta mire csak intettem. A kijáraton kilépve a lányokba és Brianbe botlottam.

- Ohh, sziasztok ..- álltam meg.

- Szia csajszi, jössz velünk kajálni, megyünk eszünk egy burgert..- mondta Ash mire Brianre pillantottam.

- Nem, köszi, igazából programom van már, aztán meg mennem kell haza de holnap találkozunk és majd meséltek milyen volt.

- A hamburger?

- Ja...gondolom..- mondtam mire csak bámultak rám.

- Miattam nem jössz, én nem akarom hogy rosszban legyünk, attól hogy szünetet tartunk még elmászkálhatunk.- mondta Brian...persze ha az olyan egyszerű lenne.

- Nem, dehogy, de tényleg más dolgom van, majd máskor bepótoljuk, na sziasztok.- mondtam majd elsuhantam tőlük és elindultam az utcán majd fogtam egy taxit. Nick üzenete után arra gondoltam meglepem őt egy kicsit és meglátogatom a stúdióban.

Mikor odaértünk a taxival kifizettem majd elindultam az épület felé ahol a harmadik emeleten volt a stúdió. Ahogy kiszálltam a liftből el kellett gondolkoznom hogy melyik is az a stúdió de aztán elindultam a folyosó vége felé és már csak pár méter volt hátra mikor egy gyönyörű barna hajú csaj jött ki onnan így lelassítottam. Majd ahogy elsuhant, vagyis eltipegett mellettem újra begyorsítottam. Az ajtóhoz érve kopogtam hármat majd nem sokkal később nyílt is az ajtó és egy nálam jóval magasabb fiatal pasi nyitott ajtót, emlékeztem rá anyáék évfordulós partijáról, Jeff elvileg..

- Szia, segíthetek?- kérdezte mire majdnem elnevettem magam. Oké hogy más lett a hajam de hogy ennyire nem ismer meg, pedig még beszélgettünk is kicsit.

- Szia Jeff, én Annie vagyok, Nick húga, emlékszel rám?- kérdeztem mire láttam hogy kicsit előrehajol majd jól végig mért. Nem is mondott először semmit csak bámult majd nyelt egy nagyot.

- Annie, nahát, milyen más vagy , megváltoztál mióta láttalak..- mondta miközben beengedett a stúdióba. Nick épp egy mikrofon mögött állt és egy papírlapot nézegetett. Ahogy felnézett láttam hogy meglepődik de egyben örül is nekem.

- Annie, hát te?- ölelt meg mikor kijött majd adott két puszit.

- Nos írtad hogy stúdiózol, gondoltam megleplek.- mosolyogtam

- Örülök hogy jöttél..

- Annie én Jeff...Jeff vagyok..- nyújtotta a kezét Jeff bambán mire én megfogtam azt majd elnevettem magam.

- Oké, de tudom, ismerjük egymást, már találkoztunk, vagy nem értem most mi van.- mondtam

- Igazad van, basszus de ciki..- csapott homlokára.- Ne haragudj de tényleg olyan szinten megleptél hogy csak na...

- Értem, nem baj...- mondtam miközben elengedtem a kezét.

- Nick mondta hogy szoktál énekelni és hallottam is, akkor is mondani akartam és nem tudom mondtam-e de ha nem akkor most mondom, szóval szép hangod van, szoktál dalokat is írni? Mert Nick mondta hogy Frankie meg te írtátok azt a dalt és szerintem baromi klassz lett.- hadarta nekem meg erősen kellett fülelnem hogy értsem mit mond.

- Igen, szoktam dalt írni, a megfázásom után is írtam egyet, az a címe hogy Álomfogó.

- Álomfogó...milyen érdekes...

- Igen nos, Nick tudja a sztorit de egyik este volt egy álmom azt hiszem amire sehogy sem tudok visszaemlékezni, vagyis egy részére emlékszem de a másik felére nem így jött az álomfogó, mintha valami vagy valaki elnyelte volna az álomnak azon részét amire nem emlékszem. Tudod mint azok a kis tollas izék, az álom fogók amiket azok raknak ki az ágy fölé akik sokszor álmodnak rosszat.- mondtam mire Jeff csak bólogatott.

- Elénekelnéd?- kérdezte hirtelen.

- Persze, miért ne, használhatom a zongorát?

- Hát hogyne, érezd magad otthon.- mondta Jeff mire én csak bólintottam majd levettem dzsekim és táskám majd beültem a zongora elé és játszani kezdtem.


Nick szemszög...


Mikor Annie elkezdett játszani és énekelni mindketten csak álltunk és bámultuk őt, olyan szép volt mint egy angyal, angyali hanggal.

- Ne olvadozz már ilyen látványosan.- böktem oldalba Jeff barátomat mire az észbe kapott és rám nézett.- Örülnék ha nem csorgatnád a nyálad..

- De nem mondtad hogy ilyen klassz csaj..- suttogta.

- Dehogynem mondtam, ezt fújom éjjel és nappal, hogy milyen klassz csaj...- néztem rá komolyan.

- Kinéz vagy 20 évesnek, nem is gondolná az ember hogy csak 17 éves... Hát hallod ha nem tetszene neked..- suttogta

- De tetszik és ne is gondolj rá..- mondtam majd közelebb sétáltam Anniehez aki már a dal vége felé járt. Olyan finomak voltak a mozdulatai, nem is tudtam nem őt nézni.

- Na mit gondoltok?- kérdezte mikor befejezte és rám nézett.

- Szép munka, Nicknek is írhatnál néha, simán megélnél belőle..- mondta Jeff mire Annie csak mosolygott.

- Köszönöm Jeff, és te mit gondolsz ?- nézett rám. Tudván az előzményeket, hogy miért íródott ez a dal, hogy a csókunk miatt jött létre még nagyobb hatással volt rám.

- Csodaszép dal.- mondtam majd nyeltem egy nagyot.- És a hajad is klassz így, igazán csinos vagy..

- Ohh, köszi hogy észrevetted a hajam, és a véleményt is a dalról, örülök hogy tetszik.- nézett rám áthatóan.

- Hallom van pasid..- szólalt meg Jeff mire Annie odakapta fejét majd újra rám nézett de végül a zongorán állapodott meg tekintete.

- Igen, nos, ez bonyolult.

- Miért, lemaradtam?- kérdeztem mire elmosolyodott.

- Azt mondtam neki hogy tartsunk szünetet, szóval hivatalosan most nem vagyunk együtt..- mondta én meg majd hanyatt estem.

- Miért?- szólaltam meg.

- Azért amit szombaton mondtam, sokat gondolkoztam de úgy érzem még többet kell, időre van szükségem hogy kitaláljam hogy a jobb. Tudom hogy te alapból nem bírtad őt, azt hiszem rájöttem miért és szóval nem tetszik ez az új Brian, na de mindegy, az én szerelmi életem unalmas..- legyintett én meg alig bírtam visszatartani a vigyorgást. Jeffre sandítottam aki szintén próbált komoly maradni.

- Ettél már, ebédeljünk együtt.- mondtam mire felcsillant a szeme.

- Az nagyon jó lenne.- mondta majd felállt és elkezdett öltözködni.

- Bár nem hívtatok én nem megyek, mert dolgom van.- szólalt meg Jeff.

- Jaj bocsi, szeretnél velünk jönni?- ugrott oda Annie.

- Nem, csak vicceltem, sokszor szoktam, én már ebédeltem.- mondta Jeff de tudtam hogy igazából még semmit nem evett csak nem akar zavarni.

- Akkor jó, máskor viszont örülnék ha csatlakoznál..

- Úgy lesz, de most menjetek csak ti ketten.

- Oké..- mondta Annie majd rám nézett mire én észbe kaptam és gyorsan felkaptam a dzsekim és a telefonom majd mellé léptem. Jeff gyorsan végig mért minket majd elállt az ajtóból.Mikor Annie kilépett az ajtón én is mentem volna utána de Jeff elkapta a karom.

- Most már értelek, csak óvatosan.- mondta és tudtam mire céloz és megmosolyogtatott. Annievel a liftig szótlanul sétáltunk majd oda belépve a vállamra hajtotta fejét. Olyan jó lett volna átölelni, magamhoz húzni, megcsókolni, simogatni de tudtam hogy semmi ilyet nem tehetek így csak elmosolyodtam és végig simítottam karján.

- Jól vagy?- kérdeztem mikor kiszálltunk.

- Igen, ne aggódj.- motyogta a kocsi felé haladva.

- Dehogynem aggódom, rossz téged szomorúnak látni.- mondtam már a kocsinál

- Nem is vagyok szomorú..- mondta és már nyitotta volna az ajtót de én megakadályoztam és közel hajoltam hozzá. Mélyen szemébe néztem és láttam megcsillanni a könnycseppeket.

- De az vagy, látom a szemedben a szomorúságot. Hogy segíthetnék?- kérdeztem mire lehunyta a szemét majd átölelt.

- Csak ölelj át szorosan, csak egy percre.- mondta mire viszonoztam az ölelést. Ezt akartam a legjobban, magamhoz húzni, megölelni őt, és így hogy ő kérte még alibim is van.

- Jól van, itt vagyok, és addig ölellek amíg csak akarod.- suttogtam miközben hátát simogattam.- Hé Annie , fel a fejjel, még nincs minden veszve.- mondtam mire meglepve nézett rám.- Jól van, tudom mire gondolsz de én azt szeretem ha boldog vagy, mikor nevetsz és vidám vagy nem ezt a savanyú arcot akarom látni. Ha neked ő a boldogság hát elfogadom, elfogadom hogy őt választotta a szíved.- mondtam halkan.

- És mi van ha úgy érzem már nem ő jelenti a boldogságot?

- Akkor is támogatlak mindenben. Így érzed?

- Nem tudom, már nem az igazi, ezért akartam ezt a szünet dolgot is hogy rájöjjek.- mondta

- Annie ha úgy érzed nem akarsz vele lenni akkor szakíts , de csak ha egy kicsit is kételkedsz abban hogy a szakítás rossz ötlet akkor várj még...

- Nick... Olyan jó hogy velem vagy. - nézett rám mosolyogva majd adott egy puszit az arcomra. Hát még nekem milyen jó.


Annie szemszög..



Miután Nickkel megebédeltünk egy kis étteremben, haza indultunk. Mikor Nick megállt a kocsi felhajtón rám nézett.

- Tudod hogy bármikor hívhatsz ugye?

- Igen, persze, de csak azért mert az elmúlt fél órában legalább tízszer elmondtad.- mosolyogtam rá.

- Oké, bocs csak azt akarom hogy tudd, rám számíthatsz éjjel és nappal is.

- Tudom..- fogtam meg a kezét majd ránéztem. Fura érzés kerített hatalmába, olyan volt mintha zsibbadnék, ahogy kezem fogta, lebénultam, annyi minden járt a fejemben de nem tudtam semmit mondani, egyszerűen nem nyílt ki a szám és úgy éreztem hogy a hangom is eltűnt. Jó volt a közelében lenni, mindig jó, valami fura nyugalom kerít a hatalmába ha vele vagyok, ezt a nyugalmat csak vele érzem.

- Nos, akkor menj csak, nehogy anya miattam akadjon ki...

- Igen, jobb ha megyek..- kaptam észbe majd elhúztam a kezem de még nem szálltam ki.

- És tanulj arra a tesztre, nehogy ebből is gáz legyen és szobafogságot kapj...

- Igen az nem lenne jó, akkor nem találkozhatnék veled...

- Attól én sem lennék túl boldog. Szia Annie.- mondta majd közelebb hajolt és adott egy puszit az arcomra. Jobbnak láttam megmozdulni így magamhoz vettem táskáat és kiszálltam. Még intettem neki majd ő kitolatott és elhajtott én meg kinyitottam a kaput és besétáltam.

A házba belépve anya állt az előszobában. Már vártam a leszúrást mikor elmosolyodott.

- Jól vagy?- kérdezte.

- Igen , anya, csak kicsit zavaros minden.- mondtam mert tudtam hogy Frankie már mindent elmondott.

- Szeretnél beszélgetni?

- Igen de egy kicsit később jó?

- Persze, ahogy szeretnéd, de, merre voltál idáig.

- Nickkel voltam, dumáltunk egy kicsit, kíváncsi voltam a véleményére, bocsi a késésért.- mondtam halkan.

- Semmi baj, bár kicsit aggódtam hogy merre mászkálsz de ha Nickkel voltál akkor nincs baj.- mondta anya mosolyogva.

- Most felmegyek mert tanulnom kell irodalomra, vacsoránál találkozunk.- adtam neki egy puszit majd még beköszöntem apának de utána rögtön a szobámba indultam.



Szóval...hiányzott ez  történet volt pár hét kihagyásom mert a laptopom szervizbe került, így addig nem tudtam írni de most hogy itt van az ölemben  úgy érzem minden kerek.
Remélem itt maradtatok velem és látjátok/olvassátok ezt az új részt amit megpróbáltam minél gyorsabban összerakni nektek.
Ha tetszett és ha nem akkor is hagyjatok nyomot magatok után. Minden véleményre nagyon kíváncsi vagyok. Köszönöm.